[M]iközben a saját meggyőződéseimet nem állítom fel mások lelkiismerete számára szabályként vagy mérceként, nem tudom megállni, hogy ne sajnálkozzak azokon, akik, ahogy bizonygatják, oly keveset…
Category: Translations
Dr. Jonathan D. Moore Sok ember azzal hessegeti el az általános kegyelem tagadását, hogy az teljesen idegen a történelmi református teológiától. Ahelyett azonban, hogy engednénk…
Rev. Steven R. Key – Ford.: Vásárhelyi Bálint Márk Előszó Ez a kis füzet két olyan tragédiáról szól, amelyek napjainkban széles körben megjelennek. Az egyik…
Rev. Angus Stewart Isten Igéje alapján elutasítjuk az általános kegyelmet. Az általános kegyelem azt tanítja, hogy Isten szereti az elvetett bűnöst, de a Szentírás kijelenti,…
Hungarian translation of “The Christ of Arminianism”
Prof. Barry Gritters „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a ti szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” – Filippi 4:6-7…
Rev. Angus Stewart Bevezetés A karizmatikus keresztyénség napjaink egyik jelentős vallási mozgalma. A megújulási mozgalom követőinek (a pünkösdisták, karizmatikusok és neokarizmatikusok közös elnevezése) számát 2000-ben…
Rev. Angus Stewart (1) A zsoltárok egyedülállósága A Zsoltárok könyve egy különleges, sőt egyedülálló szerepet tölt be az egész Szentírásban. Először is, csak a Zsoltárok…
David J. Engelsma Kálvin János az Institutio Harmadik könyvében fog hozzá az evangélium hívásáról szóló tanának kifejtéséhez Isten örök kiválasztásával összefüggésben. Ahol Kálvin foglalkozik a…
Kálvin János Ha Pál korában a vacsora kisebb mértékű megrontása is úgy fel tudta lobbantani Isten haragját a korinthusiak ellen, hogy ennyire szigorúan megbüntette őket,…

