Rev. Ron Hanko
A lelki ajándékok közé tartoznak a következők: nyelveken szólás, csodatétel, gyógyulás (akik támogatják a „Toronto Blessing” nevű mozgalmat, még olyan elhajlásokat is a Lélektől származtatnak, mint „szent nevetés” vagy a Lélektől való megszállottság). Várhatjuk-e az ilyesféle ajándékok megnyilvánulását, és imádkozhatunk-e értük napjainkban?
Hisszük, hogy az ilyen ajándékok, mint Isten Szentlelkének ajándékai, az apostolok halála illetve a Szentírás kánonjának lezárása óta megszűntek. Ha ilyen eseménnyel találkozunk napjainkban, akkor hacsak nem csalás vagy pszichológiai jelenség, a Szentlélektől különböző, „más lélek” munkálkodik mögötte. (II. Thesszalonika 2:9)
Ezt magára a Szentírásra támaszkodva jelentjük ki.
A Szentírás az összes ilyen adományt az apostolok jeleinek nevezi (II. Kor. 12:12). Ez azt jelenti, hogy csak az apostolok napjaihoz tartoztak. Valóban, nincs feljegyezve a Szentírásban olyan eset, hogy az apostolokon kívül bárki másnak megadatott volna bármelyik ezen ajándékok közül. (vö. Apostolok Cselekedetei 8:14-17). Ez magában elég kell legyen ahhoz, hogy elhiggyük, hogy e jelek az apostolok halálával megszűntek.
Mindenesetre az, ha valaki elhiszi vagy keresi a folytatásukat, a Szentírás teljességének tagadása (II. Timóteus 3:16-17, Jelenések 22:18-19).
A Westminsteri Hitvallás a következőt mondja: „Isten teljes tanácsvégzése az Ő dicsőségére és az ember üdvösségére, hitére és életére vonatkozó rendelkezéseket egyértelműen megfogalmazza a Szentírásban, vagy ez a rendelkezés jó és szükségszerű következtetés által megállapítható a Szentírásból, amelyhez semmilyen időben nem szabad semmit hozzátenni, legyen az a Lélek új kijelentése vagy emberek hagyománya.” (1:6)
Ezen ajándékokat csak azért kapták az apostolok, hogy kísérjék a tanításukat és prédikációjukat, és tanúskodjanak mellettük addig, amíg a Szentírás még nem volt teljes. (Zsidók 2:3-4) Ma, amikor Isten teljes, ihletett és tévedhetetlen Igéjét tarthatjuk kezünkben, nemcsak nincs szükségünk e jelekre, sőt, azok visszatérésének kérésével elutasításunkat fejezzük ki azzal szemben, hogy elfogadjuk és elhiggyük, hogy a Szentírás Isten mindenre elég Igéje.
Nem csak erről van szó, de a Szentírás maga megmondja, hogy az Ige jobb, mint bármilyen e jelekhez hasonló dolog. Azzal ellentétben hogy Jézust saját szemeinkkel láthatnánk, még akkor is, amikor megdicsőült a hegyen, a Szentírásban „biztos a prófétai beszéd” (II. Péter 1:19). Figyeljünk tehát az Igére teljes szívünkből, és ne keressük a lelki ajándékok visszatérését. A Szentírás „bölccsé tehet az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által” (II. Timóteus 3:15. Mi másra van még szükségünk?
