Szószéki kudarc az ekkleziológiában
Miközben lepaktált az istentelen világgal, a liberális protestantizmus elvesztette a tévedhetetlen Szentírást, Krisztus keresztjének vérét, a kegyelem evangéliumát stb. Ezért hitehagyott, és a hamis egyház egyik megnyilvánulása. De az evangélikál mozgalommal sincs minden rendben. A nagy problémák egyike az egyházról alkotott lekicsinylő, bibliátlan, hitvallástalan nézet. Mi ennek az oka? Hogyan terjedhetett el ennyire ez a betegség?
Az egyik fő oka a szószéki kudarc. Az ekkleziológiát, az egyháztant sok lelkipásztor és sok teológus professzor nem tanítja helyesen. Mi ennek az oka?
Az első ok az, hogy néhány gyülekezetben az alapvető tudományt tanítják, de azon kívül alig hirdetnek valamit. Alapvető tudomány alatt nem az írás-olvasás-számolást értjük, hanem a bűneset pusztítását, a kereszt által való szabadulást és a Lélek által való újjászületést.1 Ezek a tanítások alapvető fontosságú, hatalmas bibliai igazságok, amelyek szükségesek az üdvösséghez a mi Urunk Jézus Krisztusban, ugyanakkor nem ez Isten teljes kijelentése. Az ekkleziológiát és egyéb tanításokat gyakran teljesen vagy nagyjából elhanyagolják.
Az ekkleziológiával kapcsolatos szószéki hibához tartozik a néhány helyen szokásos vasárnap esti evangelizáció. Ezeken az alkalmakon az egyház igehirdetésének legalább a fele a hitetleneknek címzett rövidített evangélium. Ez nagyon kevés időt enged arra, hogy beszéljünk az egyház igazságáról (és más bibliai témákról), hogy ezzel Isten népét építsük. (Erről a témáról részletesen olvashat angolul itt:Reformed Evangelism and the Sunday Evening Gospel Service.)
A harmadik ok, amiért sok lelkipásztor elkerüli vagy kerülgeti az egyháztant, annak tudata, hogy sok egyháztag nem értene velük egyet. A nem református, nem hitvallásos egyházakban egyre több ellentmondásos téma jelenik meg. A kísértés és sokszor a gyakorlat is az, hogy tartózkodnak az ekkleziológiától (és más témáktól is) azért, hogy a gyülekezeti tagok ne háborodjanak fel, és ne hagyják ott az egyházat. Még könnyebben megérthetjük ennek a gondolatnak a csábítását, ha egy kisebb gyülekezet lelkipásztoráról van szó. „Ha még több embert elvesztünk, a gyülekezetünk nem lesz életképes.”
Az ekkleziológia (és egyéb bibliai tanok) hirdetésében megmutatkozó hiányosság rossz. A keresztyén lelkipásztor elé állított apostoli példa és követelmény az, hogy „Istennek teljes akaratát” hirdesse, Pálhoz, az egyház „bölcs építőmesteréhez” (1 Kor 3:10) hasonlóan, és nem csak annak kisebb-nagyobb részét. Az a pásztor, aki elkerüli vagy kiárusítja Isten igazságát az Ő egyházáról, nem eteti Krisztus juhait Jehova ihletett Igéjének gazdag és változatos Igéjével, ami szükséges lelki egészségükhöz és erejükhöz.
Sok gyakorlati probléma különösen azokban a gyülekezetekben merül fel, ahol nem tanítják helyesen az ekkleziológiát. Az egyik példa a diakónus lelki tisztségének (1 Tim 3:8-13, Csel 6, Fil 1:1) hiánya; helyükre sokszor bibliátlan „bizottsági tagok” állnak. Az Isten Igéjében tanított helyes egyháztan nélkül a presbiterek gyakran csak bábokká vagy bólogatójánosokká válnak. Ahol nincs meg a teljes, biblikus, református ekkleziológia, a lelkipásztor sokkal könnyebben válhat a gyülekezet zsarnoki vezetőjévé. Sőt, az egyháztagok sem lesznek készek ellentmondani a női tisztségviselők jogtalan kinevezésének és „uralkodásának” (1 Tim 2:11-15). Ha valaki alig vagy egyáltalán nem ismeri az egyháztant, vakon beleegyezik a laikus igehirdetésbe, ami ellentmond a református hitnek és hitvallásoknak (Westminsteri Nagykáté 158. kérdés-felelet).
Ha a gyülekezetben vagy felekezetben bűnök és visszaélések történnek, a tanítást nem ismerő egyháztag nem fogja tudni, hogy tiltakozhat-e, és ha igen, akkor hogyan. A Szentírás egészséges ekkleziológiájától megfosztottak védtelenül maradnak a zsarnoki tisztségviselők erőszakos módszereivel szemben. Mindössze nyöszörögni tudnak, mert nincsenek felhatalmazva és felszerelkezve a bajok helyrehozásához az istenfélő egyházi eszközökkel. Az egyházról és az istentiszteletről szóló dicsőséges, bibliai tanítás nélkül a gyülekezetek szélesre tárják kapuikat a modern „magaválasztotta istentisztelet” (Kol 2:23) és a hamis ökumenizmus (2 Krón 19:2) előtt, azok siralmai ellenére is, akikben még maradt némi istenfélelem. Milyen balgán vélekednek sokan, akik szerint nem baj, ha az ekkleziológiáról alig szólnak az igehirdetésben, mert nem sok gyakorlati haszna van! A testi emberek, akik úgy gondolják, jobban tudják, mint Isten, sok könnyet okoznak a hívő embereknek, és az egyház hitehagyásának előidézői.
Ha az ekkleziológiával kapcsolatban tudatlanság, közöny és tévedések jönnek elő, általában nagyon nehéz tanítás által megcélozni és helyretenni ezeket a bajokat. Sajnos sok ember jól érzi magát az egyre inkább emberközpontú egyházban, amit az emberi bölcsesség irányít. Ahogy Isten prófétája panaszkodott: „…és az én népem így szereti” (Jer 5:31)!
Sajnos az alapvető egyháztan és általában a keresztyén ismeret hiányával, valamint az ennek következtében egyre fogyatkozó kegyesség miatt a kálvini reformáció biblikus és hitvallásos tanítását többnyire túl nehéznek és túl bonyolultnak tartják. Nagyon keveseket érdekel az egyház kiválasztása, a küzdő egyház, az igaz tanításon alapuló egyházi egység, az egyház szentsége, az egyház istentiszteletének Isten által meghatározott alapelve (regulatív alapelv), a szövetségi keresztség, a diakónus tisztsége, az úrvacsorát felügyelő presbiterek, az egyházfegyelem, az egyházrend, az egyházkormányzat, Krisztus királyi uralma az Ő egyháza felett, a lelki egyházi tekintély, az egyház három jele (hűséges igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása és az egyházfegyelem), az igaz egyházhoz való csatlakozás szükséges volta stb. Sokszor annyira nem érdekli az embereket az ekkleziológia, és annyira beleássák magukat hamis útjaikba, hogy megátalkodottan rágalmazzák a bibliai, református és hitvallásos tanítást, mintha az a római katolicizmus lenne. Rev. Stewart
1 Az angol eredeti lefordíthatatlan szójátéka a három R-ről beszél: reading, ’riting, ’rithmetic és ruin by the fall, redemption by the cross, regeneration by the Spirit
Krisztus törvénye (1)
Egy olvasónk ezt a kérdést tette fel: „Szeretném megkérdezni, mit gondol Krisztus törvényéről (1 Kor 9:20-21). Pontosan mi Krisztus törvénye, és ez miben különbözik az ószövetségi tíz parancsolattól, ha van különbség?”
Sok zűrzavar van ezzel a kérdéssel kapcsolatban, különösen az antinomianizmus tévelygésével kapcsolatos vitában. A Federal Vision (a szövetséggel kapcsolatos amerikai teológiai irányzat – ford. megj.) által népszerűsített elképzelés szerint az üdvösség elnyeréséhez a hívő embernek a hit mellett cselekednie kell a törvény jó cselekedeteit. Ez része a feltételes megváltásnak, ami szerint üdvösségünk cselekedeteinken alapszik. Akik tagadják az üdvösség feltételes voltát, azokat hiperkálvinistának bélyegzik meg. Az Isten erkölcsi törvényét illető igazság fontos szerepet játszik a vitában, de azt csak kevesen értik helyesen, azaz biblikusan.
A tíz parancsolatot Izráel kapta a Sínai-hegynél. Pontokba szedi Isten törvényét, ami magában a teremtésben is megnyilvánul. A Róma 1:18-32 és a Róma 2:14-15 szerint még a pogányok is ismerik Isten törvényét lelkiismeretükben, ha a szent Írások nem is nekik adattak; de Isten az Ő népének a Sínai-hegyről két kőtáblán adta törvényét.
A tíz parancsolat tehát Isten változhatatlan erkölcsi akarata az emberre nézve, akit eredetileg saját hasonlatosságára teremtett. A Szentháromság Isten minden teremtményt úgy alkotott meg, hogy saját egyedi módján Őt dicsőítse. Az embert arra teremtette, hogy szent életet élve dicsőítse Istent, mert Ő maga is szent, és így a teremtés fejeként a Felségest képviselje.
Az ember bukása az arminiánus állítással ellentétben semmit nem változtatott a törvényen. A törvény megtartása az az alapvető mód, ahogy az embernek élnie kell, mint Isten barátja és szolgája, és ez minden időben igaz marad. Nem változtat semmit ezen az, hogy az ember meg tudja-e tartani a törvényt, vagy nem. Ez az elengedhetetlen feltétel az ember számára ahhoz, hogy közösségben legyen Istennel. Az ember romlottsága ugyan olyan teljes, hogy még akarni sem tudja azt, amit Isten parancsol, de mégis kötelessége megtartani a törvényt, és annak megsértése az örökkétartó poklot jelenti.
Isten a véghetetlenül Szent. Ő teremtette az embert saját képmására, amihez a szentség is hozzátartozott. Ha az ember (Ádámban) megtagadta a törvénynek való engedelmességet, és teljes romlottságba hullott, az nem Isten hibája, hanem az ember saját hibája. A törvény az egész történelemben és az örökkévalóságban is változhatatlanul ugyanaz. Nincs különbség az Ótestamentum és az Újtestamentum törvénye között!
Istennek más célja is volt azzal, hogy a Sínai-hegynél Izráelnek adta törvényét. Isten öröktől fogva elvégezte, hogy az Ő Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus által a bukott emberi nemzetségből üdvözít egy egyházat. A törvény azért adatott Izráel számára, hogy Krisztusra vezérlő mesterré legyen (Gal 3:24). A bukott Ádámnak és Évának Isten megígérte, hogy eljön az asszony magva, aki a Sátán fejére tapos, és megmenti népét a bűn és a halál nyomorúságából (1 Móz 3:15). A hívő Izráel e Szabadító eljövetelére való folytonos várakozásban élt.
Sokszor azonban tanítani kellett őket, hogy várják Megváltójukat, ugyanúgy, ahogyan minket is tanítani kell arra, hogy várjuk a mi Urunk második eljövetelét. Az egyik eszköz a törvény volt, amit Pál úgy jellemez, mint a nép Krisztusra vezérlő mesterét.
A következő módon működött. Isten üdvözítő kegyelméből úgy munkálkodott népe szívében, hogy meghallották és megértették, hogy az üdvösséghez hozzátartozik a törvény megtartása. „Tegyétek ezt”, szólt Isten, „és éltek”. A hívő Izráel azonban ezt hallván csak aggodalommal tudott kiáltani: „Nem tudunk! Nem tudunk!” A törvény pedig ezt mondta: „Átkozott az ember, aki nem tartja meg e törvény minden szavát!” (vö. 5 Móz 27:26, Gal 3:10). Hozzájuk jött el az evangélium: „Tekintsetek arra, aki eljövendő! Vessétek reménységeteket Isten ígéretébe, aki el fogja küldeni a Szabadítót!”
A mi Urunk szava üdítő vízként jutott el a szomjas lélekhez, amikor így kiáltott a megfáradt és az őket összezúzó törvény átkától megterhelt embereknek: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt 11:28). „Nem kell megtartanotok a törvényt ahhoz, hogy Isten népévé legyetek! Azért jöttem, hogy megtegyem, amit ti nem tudtok megtenni!”
A törvénynek ma is van feladata, ahogy szeretett Heidelbergi Káténk tanítja: „Honnan ismered meg a te nyomorúságodat? Isten törvényéből” (3. kérdés-felelet).
A törvény így szól: „Tarts meg, és élsz; de átkozott vagy, ha nem tartasz meg engem.” Én csak azt tudom mondani: „Nem tudom megtartani, nem vagyok rá képes! Jaj nekem!” Az evangélium az örömhírt hozza nekem: „Menj Krisztushoz, menj Hozzá! Krisztusban, az Ő munkájában van reménység, nem a tiedben!”
Amikor elmegyek a templomba, egy fáradságos hét van mögöttem, melynek során vétkeztem. A bűn terhe súlyosan ránehezedik lelkemre. Elsősorban nem azért jövök a templomba, hogy meghallgassam, hogy a lelkipásztor azt mondja nekem: „Ezt kell tenned, ez a feladatod. Intelek téged, hogy tartsd be ezt a parancsolatot, hogy Istenhez jöhess!” A válaszom csak ez: „Megpróbáltam, nem tudom! Minden reménytelen?” Azért megyek a templomba, hogy halljam, mit tett értem Krisztus! Ez az evangélium! Ezt akarom hallani! Erre van szükségem!
De ez még nem minden. Krisztus nemcsak megfizette helyettünk a szükséges örök kárhozatot, hanem meg is szerezte nekünk az üdvösség teljességét, most és a mennyben mindörökre. Ez magában foglalja az üdvösség minden áldását, de most hadd hívjam fel a figyelmet egy részletre.
Miután az Ezékiel 16-ban Isten leírja Izráel szörnyű vétkeit, a 60-63. versekben szövetségi ígéretéről beszél. Isten azt mondja, hogy törvényszegésünk miatti, ellenünk való haragjából megbékélt, megkegyelmezett (63). A szövetségi áldás, a bűnbocsánat mellett ott van egy másik újszövetségi áldás is: Isten szíveinkbe írja az Ő törvényét.
A Zsidók 8:8-10 a Jeremiás 31:31-33-at idézve így ír: „…az Izráel házával… új szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal… Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük, és ők lesznek nekem népem.
Ugyanazt a törvényt, amit Isten Ádámnak adott a teremtéskor, kőbe vésett Izráelnek a Sínai-hegyen, most a mi elménkbe és szíveinkbe írja. A Krisztusban való üdvösség egyik csodálatos áldása tehát egy lelki képesség arra, hogy megtartsuk Isten törvényét (jóllehet ebben az életben ez sosem tökéletes).
Isten ellenállhatatlan kegyelme által az új szövetségben szíveinkbe írja a szeretet törvényét, az Isten iránti és a felebarátunk iránti szeretetét, amint azt Mózes tíz parancsolata összefoglalja. Számunkra a tíz parancsolat Krisztus törvényévé lett! Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
