Identitásunk Krisztusban (3)
Férfiak és nők egyedül Jézus Krisztusban ismerhetik meg igazán emberi, férfi és női identitásukat, és csak így tudnak örvendezni abban! Újjászületésünk által új, lelki életet kezdtünk. Volt egy első, fizikai születésünk, és lelki születéssel újjászülettünk. Első születésünk itt, lent történt, második születésünk pedig felülről való. Legtöbben a kórházban születtünk meg először; második születésünk a mennyből való.
Ez a második születés lehetővé teszi, hogy megértsük földi, emberi identitásunkat. Ezen kívül lelki, mennyei, azaz keresztyén identitást ad nekünk. Újjászületésünktől fogva Isten Fiában Isten gyermekei vagyunk, nem pedig lelki árvák. Isten a mi Atyánk. „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”, ahogy az Úri imádságban megszólítjuk Őt. Így kiáltunk Hozzá: „Abba, Atyám!” (Róm 8:15; Gal 4:6).
Mint olyanok, akik az újjászületés által új életet nyertünk, új emberek vagyunk Krisztusban. A II Korinthus 5:17 szavaival „a régiek elmúltak”. Ebbe beletartoznak az identitásunkról szóló régi, bűnös elképzelések, a pogány elképzelések, a szekuláris elképzelések, a világtól örökölt hiábavaló hagyományok (vö. I Péter 1:18).
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden” (II Kor 5:17). Ez az új identitásunk és új életünk az Úr Jézusban!
Csodálatos, hogy úgy találjuk meg igazi identitásunkat, önazonosságunkat, ha Jézus Krisztussal azonosítjuk magunkat! Micsoda a hívő megigazulása? Micsoda igazság az, amit Isten beszámít és nekem tulajdonít? Nem valami általam szerzett igazság, hanem Valaki másnak az igazsága, mégpedig Jézus Krisztusé.
Mi a megszentelődésem? Nem valami szentség vagy jóság, amit én munkáltam ki magamban! Jézus Krisztus szentsége az, amit Szent Lelke által kimunkált bennem. „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem” (Gal 2:20). Az első Ádámban meghaltam; az utolsó Ádám által élek!
Mi történik minden egyes hívő emberrel? Éppen az, amit Jézus mondott! Úgy találjuk meg önmagunkat, ha megtagadjuk magunkat, és elveszítjük Érte életünket (Máté 16:24-25); úgy találjuk meg igazi identitásunkat, ha elveszítjük régi, bűnös identitásunkat.
A hívő ember tudja, hogy nem tökéletes, sőt, igen messze van attól! „Simul iustus et peccator”, szól Luther Márton híres mondása. „Egyszerre igaz és bűnös.” Isten gyermeke igaz, mert Istentől Jézus Krisztusban hit által igazságot nyert. Egyszersmind vétkes is. Nemcsak a Jézus Krisztusban élő új ember lakik bennem, hanem az ó ember is, azaz a bennem lakozó bűn. Jóllehet a test uralma már megdőlt, még mindig kívánkozik a bűnre és a lélek ellen (Gal 5:17). Nagy küzdelem van bennünk, és ez is hozzá tartozik identitásunkhoz, amíg ezen a földön járunk. Végső soron azonban az új ember az „én” (vö. Róma 7:14-25), mert ez az uralkodó és az örökké megmaradó, míg az ó emberem fizikai halálommal el fog enyészni.
Ez az identitásod, Isten gyermeke! Szeretett személy vagy, akit Isten szeret! Már akkor szeretett, amikor még meg sem tértél, még meg sem születtél, sőt, már a világ megalapítása előtt, mert Jézus Krisztusban Isten örök tanácsvégzése szerinti választásában szeretett!
Megváltott ember vagy! Jézus Krisztus visszaváltott a bűnből, a halálból és a pokolból, amikor a kereszten vérével megfizette érted a váltságdíjat! „Az életemben és halálomban egyetlenegy vigasztalásom!”, szól Isten gyermeke, a Heidelbergi Káté első szavaival együtt, „hogy mind testestől, mind lelkestől, úgy életemben, mint halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, és engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított”.
Jézus Krisztusban a Szentháromság Isten kegyelmi szövetségében vagyunk! A Világmindenség Uralkodója az örökkévalóságban, a magasságban és szentségben lakozik, de a megrontottal és alázatos szívűvel is (Ézsaiás 57:15). Az én Teremtőm kijelenti Önmagát a körülöttem lévő csodálatos teremtésben, tévedhetetlen Igéjében és Jézus Krisztus keresztjében.
Miként határozza még meg identitásunkat az, hogy Jézus Krisztusban vagyunk? Krisztusban életet nyertünk, mégpedig bőséges életet (János 10:10), nem pedig a bűn szolgaságában való életet. Krisztusban van célunk is: „Az ember végső célja, hogy dicsőítse Istent és örökké gyönyörködjön Benne” (Westminsteri Kiskáté 1), miközben a legtöbb ember úgy sodródik végig az egész életen, hogy fogalma sincs, mit keres ezen a világon, vagy mi végre van itt.
Méltóságunk van, hiszen Jézus Krisztusban próféták, papok és királyok vagyunk, nem pedig mutáns protoplazma. Ez kihat egész életünkre és munkánkra! Gazdagok vagyunk, mert minden a miénk, és a mi üdvösségünket szolgálja (I Kor 3:21)! Nem vagyunk lelki koldusok!
Ismerjük a különbséget jó és rossz között (etika), és az új polgári törvények, közvélemény-kutatások, a politikailag korrekt elit, vagy a hamis egyház nem határozza meg azt számunkra néhány évenként, újra meg újra. Isten törvénye (az istentelen ember törvényétől eltérően) kőtáblákra és szívünk tábláira van írva, az új szövetség ígérete szerint (Jer 31:33, II Kor 3:3)!
Tudjuk, mit kell tennünk testünkkel. Testünk az Úrhoz tartozik, és nem a paráznaságra való (I Kor 6:13). Testünk tagjait „igazságnak fegyvereiül” kell használnunk, nem pedig hamisság és tisztátalanság fegyvereiül (Róma 6:13, 19).
Röviden szólva, Jézus Krisztusban igazi emberek lettünk, jobb férfiak és nők, akikben kiábrázolódik Isten, a mi Teremtőnk és Krisztus, a mi Megváltónk. Nem a fenevad számával, a 666-tal pecsételtettünk meg, hanem a Lélek pecsétjével! Rev. Stewart
Az „Istennél nagyobb szeretet” érv (3)
Két cikkel ezelőtt elkezdtünk egy sorozatot az általános kegyelem és az evangélium kegyelmes, azaz valódi felajánlásának tévtanításairól (melyek szerint Isten minden egyes embert szeret, és szívből kívánja mindazok üdvösségét, akiket nem választott ki az üdvösségre). Jelen számunkban folytatom válaszaimat olvasónk kérdéseire.
2. kérdés: „Jézus azt mondta, hogy szeressük felebarátainkat, ahogyan Ő szereti őket. Ha csak némelyeket szeret, miért kéri azt, hogy mindenkit szeressünk? Nem azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Ő? Ha Jézus csak némelyeket szeret, mi pedig arra törekszünk, hogy mindenkit szeressünk, nem szeretünk jobban, mint Ő?”
Ez a kérdés nagyon hasonlít az előzőre, amivel a múltkori cikkben foglalkoztunk, és ugyanazokat a hibákat tartalmazza. Nem biblikus, hanem hamis előfeltételezései vannak.
Az a feltételezés, miszerint Jézus szereti felebarátait, akik közé minden egyes ember beletartozik, csupán emberi találmány, ami az Írásban nincs benne. Felhívom a más véleményen lévők figyelmét az olyan igehelyekre, mint a János 17:9, vagy a János 13:1. Ismerek egy lelkipásztort, aki ezt az érvet használta, és így a nesztorianizmus eretnekségébe esett, ami szerint Jézus két személye, az emberi és az isteni elválasztható. Ezt a tanítást az egyház már régen, a Kalcedoni Zsinaton (451) elvetette. A gondolatmenet a következő: Jézus emberi természete szerint szerette felebarátait. Felebarátai közé tartozott minden egyes ember. Tehát Jézus emberi természete szerint minden egyes embert szeretett, míg isteni természete szerint csak a választottakat. Ez eretnekség.
A világban vagyunk, ahol nem tudjuk, ki tartozik Isten választottai közé, és ki nem. Isten és Krisztus tudja, és szeretik a választottakat. Tanúk vagyunk, akiknek az a feladata, hogy szeressük felebarátainkat. Ez azt jelenti, hogy keressük mindazok üdvösségét, akiket életünkben megismerünk, akikkel találkozunk. Isten azt akarja, hogy az elvetettek és a választottak is hallják az evangéliumot. Az igehirdetés tanúságát és a személyes bizonyságtételt arra használja, hogy megmentse választottait. Eközben arra is használja az igehirdetést és a bizonyságtételt, hogy napfényre juttassa az elvetettek istentelenségét, és így Isten igaznak bizonyuljon azok elítélésében, akik elvetik igazságát.
Miért olyan nehéz megérteni ezt? Ez biblikus, és dicsőíti Istent!
Az általános kegyelem védői nem következtethetnek Isten általános szeretetére abból, hogy minden embert szeretünk. Nem tudunk szeretni minden egyes embert! Egyébként sem formálhatjuk Istent saját képmásunkra (Zsolt 50:21).
3. kérdés: „Pál a Róma 9:1-3-ban és a 10:1-ben arról beszél, hogy égő, őszinte vágy van szívében, hogy minden egyes atyjafia üdvözüljön. Eközben tagadod, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar. Nem jelenti-e ez azt, hogy jobban szeretsz, mint Isten?”
Végre van itt néhány igehely! A hat kérdésben ez az egyetlen hivatkozás a Szentírásra! Fellélegezhetünk, mert visszatérhetünk Isten Igéjéhez ahelyett, hogy az emberi filozofálgatás területén tapogatózzunk.
Mégis furcsának találom ezt az érvet. Igen, Pál kifejezte azt, hogy kívánja egész Izráel üdvösségét. Mózes valami hasonlót tett, amikor Istenhez könyörgött, hogy kímélje meg Izráelt, miután a Sínai-hegy alatt vétkeztek az aranyborjúval. Mózes annyira szerette Isten egyházát, hogy még a pokolra is kész lett volna leszállni értük (II Mózes 32:32).
Vajon az általános kegyelem védője sosem könyörgött Istenhez, hogy kíméljen meg valakit, akit szeret? Rákban szenvedő feleségéért? Fiáért, aki elhagyva otthonát, istentelen életet él? Soha nem kívánták az istenfélő szülők azt, hogy ők szenvedhessenek fájdalmak közt lévő gyermekük helyett?
Isten Mózesnek és Pálnak is megmutatta, hogy nem az az akarata, hogy mindenkit üdvözítsen. Mózes akkor tanulta ezt meg, amikor Isten kijelentette: „könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek” (33:19). Pál azt írja, hogy személyes vágyai ellenére Isten nem menti meg az egész Izráelt; csak a választás szerinti igaz Izráel üdvösségét kívánja, és azt üdvözíti is (Róma 9:6-8). Isten nem kívánja az elvetett zsidók és pogányok üdvösségét: „Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” (13): „Annakokáért a kin akar, könyörül, a kit pedigakar, megkeményít” (18). „Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek…” (21-22).
Így a hívő aggodalmában így imádkozik: „Legyen meg a Te akaratod”, és az élet nehézségei között keresi a magasabb célt, a Felséges Isten dicsőségét.
Meg kell még jegyeznem, hogy sem Mózesnek, sem Pálnak nem kellett bűnéért vagy az egyház bűnéért elkárhoznia, mert Krisztus egész egyházáért szenvedett, és különös és hatékony engesztelése erejéből minden egyes választottat megmentett a megérdemelt kárhozatból.
4. kérdés: „Kedvesen próbálsz mindenkit kezelni (azaz szereted őket), és megosztod velük az evangéliumot (azaz kívánod üdvösségüket), és Isten csak keveseket szeret. Nem szeretsz-e jobban, mint Isten?”
A választottak valóban kevesen vannak, ahogy Ézsaiás mondja, „mint kunyhó a szőlőben, mint kaliba az ugorkaföldön, mint megostromlott város” (Ézs 1:8-9). Ézsaiás a földi egyházról beszélt, ami próféciája idejében Izráelre volt korlátozva, és nagyrészt hitehagyottá volt. Az igaz egyházról azonban, amiért Krisztus meghalt, azt mondja az Írás, hogy szám szerint meghaladja az ég csillagait és a tenger partján lévő fövényt (pl. II Móz 22:17). Erről nem lehet azt mondani, hogy „kevés”, jóllehet valószínűleg igaz, hogy az elvetettek többen vannak, mint az egyház tagjai.
Isten öröktől fogva úgy döntött, hogy Jézus Krisztusban és a Benne választottakban jelenti ki és dicsőíti meg Önmagát (Ef 1:3-14). Öröktől fogva úgy határozott, hogy az elvetettek a választottak üdvözítését szolgálják (Róma 9:12), amint a pelyva segíti a búza termését, vagy az állvány az épület felállítását.
Az evangélium a választottaknak és az elvetetteknek is hirdettetik, mert az evangéliumban Isten az istenteleneket is bűnbánatra szólítja fel. Isten ítélete joggal van rajtuk, mert nem engedelmeskedtek parancsának, nem tértek meg, és nem hittek meg Krisztusban. Isten örök célja szerint, hitetlenségük miatt esnek a kárhozatba: „Akik engedetlenek lévén, megütköznek az igében, amire rendeltettek is” (I Péter 2:8). Az elvetetteket Isten hitetlenségük útján veszedelemre készítette. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezzeVásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokatitt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
