Ronald Hanko
Az eleve elrendelés (predesztináció) tana gyakran nagy nehézséget jelent az emberek számára. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a nehézség abban rejlik, hogy a Szentírás semmilyen másik tanítása nem bizonyítja ennyire egyértelműen azt, hogy Isten az Isten, és nekünk meg kell alázkodni Előtte és elismerni az Ő fenségét. Ez az alázat nagyon nehéz büszkeségünk és bűnös szívünk számára, mert balga gőgünkben minduntalan saját sorsunk vezérei szeretnénk lenni.
A predesztináció azt jelenti, hogy Isten öröktől fogva meghatározta a racionális, gondolkodó és akarattal bíró teremtmények örök sorsát (erre vonatkozik a desztináció), beleértve embereket és angyalokat, bukottakat és el nem bukottakat. Mindezt a világ teremtése előtt, örök tanácsából cselekedte (ezt jelenti apre előtag).
Sok érv hangzik el e tan ellen. Azt mondják, hogy bábokká tesz minket Istennel kapcsolatban; kegyetlen és zsarnoki lenne Istentől az, hogy néhányakat eleve elrendeljen a kárhozatra; Istent teszi a bűn szerzőjévé stb. Mindazonáltal a Biblia világosan tanítja az eleve elrendelést.
A Károli-fordítás az eleve elrendel(és) szót háromszor (Róma 8:29, 30, Efézus 1:11) használja, mindazon helyeken, ahol e tanítás említését várjuk. Az így fordított görög προορίζω szó azt jelenti, hogy előzetesen kijelölni, és ugyanezt használja a Cselekedetek 4:28, az I Korinthus 2:7 és az Efézus 1:5 is, ahol azonban más a magyar fordítás (eleve elvégezte, öröktől fogva elrendelt és eleve elhatározván). A predesztináció gondolata számos más helyen is olvasható, de valószínűleg seholsem annyira világosan, mint a Róma 9:11-13-ban: „Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól, Megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek. Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.“
Isten eleve elrendelése még az angyalokra és az ördögökre is vonatkozik. Ez világosan látszik az I Timóteus 5:21-ből, ami a választott angyalokról szól, és a Júdás 6-ból, ami a bukott angyalokról beszél, akiket az Úr „a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta“. Amint az angyalokkal, úgy van az emberekkel is: néhányan kiválasztattak az örök életre és az üdvösségre, erre hivatkozik úgy a Biblia, mint kiválasztás; mások pedig nem választattak ki vagy elutasíttattak, erről beszélünk úgy, mint elvettetés.
Sokan elfogadják, hogy a Biblia beszél a kiválasztásról, de nem tanítják az elutasítás, az elvettetés tanát. Az, hogy a kiválasztás és az elvettetés együtt létezik, egyértelmű, mert nem mondhatjuk, hogy vannak, akiket Isten kiválasztott anélkül, hogy ez maga után vonná azt, hogy vannak olyanok is, akiketnem választott ki. Nem kiválasztva lenni ugyanazt jelenti, mint elvetettnek, elutasítottnak lenni, még ha ezeket a szavakat nem is használják. A Szentírás, mint látni fogjuk, világosan tanítja a kiválasztást és az elvettetést is.
Istennek mindkettő szuverén és örökkévaló cselekedete, és azt bizonyítja, hogy Ő „ő akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?” (Dániel 4:32)
