Rev. Jon Mahtani, a Cornerstone Protestant Reformed Church (Dyer, Indiana, USA) lelkipásztora
Az eredeti megjelent: The Standard Bearer, January 1, 2018, Vol. 94, No. 7.,
pp.156-157 Reformed Free Publishing Association.
Fordította: Vásárhelyi Bálint Márk
Ez a cikk nem egy felekezetről szól. Nem is a Római Katolikus Egyháznak nevezett hamis intézményről, amely a pápista eretnekséget hirdeti, bálványimádó szentségeket szolgáltat ki, és megbünteti azokat, akik az igazság szerint élnek. Nem is azokról a mai hamis egyházakról szól a cikk, akik az „egyetemes” alatt azt értik, hogy Isten minden egyes embert szeret és végül üdvözít, bármilyen vallásúak is legyenek. A katolikus vagy egyetemes egyház alatt nem ezekre a hitetlen szervezetekre, és nem is valamely felekezetre gondolok. A katolikus vagy egyetemes egyház Isten választott híveit tartalmazza, függetlenül azok helyétől, bőrszínétől vagy kinézetétől, nemzetiségétől, foglalkozásától vagy felekezetétől. Ez az egyház Isten népének változatos sokaságát tartalmazza, akik egy Lélekben, ugyanazon Krisztusban és az Istenbe vetett igaz hitben titokzatosan egyek (ld. a részletesebb meghatározásokat a Belga Hitvallás 27. cikkelyében és a Heidelbergi Káté XXI. úrnapjánál).
Mint keresztyén hitünk egyik fontos és alapvető tételét, az Apostoli Hitvallásban minden vasárnap megvalljuk: „Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat”. Figyeljük meg, hogy nem azt mondjuk vagy gondoljuk: „Hiszek az egyetemes keresztyén anyaszentegyházban”. Ha a tárgyragot határozóragra cseréljük, akkor azt fejezzük ki, hogy úgy függünk az egyháztól, mintha az Isten lenne! Pont e hiba ellen küzdöttek a reformátorok. Megfelelő módon kell szeretnünk az egyházat, de közben tudatosan el kell kerülnünk azt a veszélyt, hogy bálványozzuk az egyházat.
Amikor azt mondjuk: „Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat”, megvalljuk abba vetett hitünket, hogy Isten megtartja ezt az egyházat (különösen a Szentlélek ereje által). Megvalljuk azt, hogy Isten népe sok gyülekezetbe és sok földrajzi helyre van szétszórva, de lelkileg mégis egy egyházban egyesülünk. Megvalljuk azt, hogy nem csak helyi protestáns református egyházunkban vagy felekezetünkben vannak választottak. Megvalljuk azt, hogy ha drága felekezetünk elfordulna a hittől, vagy felbomlana, és a hívők között elveszne a közösség, amiktől Isten óvjon minket, Isten még mindig megtartaná az Ő egyházát, „és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Mt 16:18b). Amikor egy vasárnap délutáni istentiszteleten megvallod hitedet, csak színlelsz, értelem nélkül ismétled a szavakat, vagy őszinte meggyőződésből teszed? Valóban hiszel a szent, katolikus (egyetemes) egyházban?
Ahhoz, hogy a helyi egyházat emlékeztesse erre az igazságra, a Szentlélek arra ihlette Pált, hogy így szólítsa meg a korinthusi egyházat: „Az Isten gyülekezetének (egyházának), a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken” (I Kor 1:2). E vers által Isten így szól hozzánk: „Igen, szeretett Protestáns Református Egyházam, Isten egyházának tartalak titeket saját helyeteken. De emlékezzetek arra, hogy a többiekkel együtt az én egyetemes egyházamban látlak titeket, bármely helyen, nemcsak a tiéteken, hanem az övéken is!” Egy igaz gyülekezetnek vagy felekezetnek, mint amilyen a mienk, Isten megadja a megtisztelő „egyház” nevet. Ugyanakkor az Ő választott népének is megadja ugyanazt az „egyház” megnevezést minden helyen, ahol hisznek Benne. Mivel maga Isten is így tesz, nekünk is fel kell ismernünk a helyi és az egyetemes egyház jelentőségét.
Két veszélyt kell elkerülnünk. Két árokra, két szélsőségre kell figyelmeztesselek titeket is, fiatalok. Az egyik veszély az, ha valaki a helyi egyházat vagy felekezetet hangsúlyozza az egyetemes egyház rovására úgy, hogy azt lekicsinyli, vagy teljesen el is felejti. A második baj, ha valaki az egyetemes egyházra fekteti a hangsúlyt, miközben elhanyagolja a helyi egyház jelentőségét.
Azt gondolom, hogy a protestáns reformátusok többnyire az első árokba esnek bele. Ha az egyházra úgy tekintünk, mintha az csak (vagy lényegében) egy bizonyos gyülekezet vagy felekezet lenne, és nem vesszük figyelembe azt, hogy a Szentírás és hitvallásaink mit mondanak az egyetemes egyházról, akkor azt hisszük, hogy azok, akik nem tartoznak a mi felekezetünkhöz, nem (vagy többnyire nem) üdvözülnek. Lehet, hogy nem mondunk ki nyíltan ilyen bolondságot, de büszke, lenéző, gyűlölködő viselkedésünk és beszédmódunk erről beszél. Annak tudatában írom ezt, hogy sokan rágalmazzák a mieinket. Ezekben az utolsó napokban hamis vádakkal üldözik egyházainkat. Az az állítás, miszerint azt gondoljuk, csak magunk vagyunk, sokszor hazugság. De valóban mindig csak rágalmazás? Vagy viselkedésünkben túlhangsúlyozzuk a helyi egyház és felekezetünk szerepét, és szándékosan elfelejtkezünk az egyetemes egyházról? Miközben feladatunkhoz híven vitatkozunk a hibák és tévtanítások ellen, hogyan viszonyulunk ezekhez a testvéreinkhez Isten egyetemes egyházában?
Legyünk bizonyosak abban, hogy nem felejtkezünk el az egyetemes egyházról, miközben az igazságról teszünk bizonyságot ebben a világban. Ha megtagadjuk az egyetemes egyházat, és saját helyi egyházunkról vagy felekezetünkről úgy beszélünk, vagy úgy utalunk rá, mintha az lenne az egyetlen igaz egyház, mélyen beleesünk a római katolikus eretnekségbe. Református hitvallásaink (a Belga Hitvallás vagy a Heidelbergi Káté) azért ragaszkodnak olyan nagyon az egyetemes egyház igazságához, hogy harcoljanak a római katolikus egyháztannal. Ez a hamis felekezet azt a hazugságot hirdeti, hogy csak az ő tagjai részesei a katolikus (egyetemes) egyháznak. Az olyan emberek, mint John Wycliffe, Husz János, később Luther Márton és a reformátorok, Isten Igéje alapján ragaszkodtak ahhoz, hogy az egyház egyetemes – tágabb, mint az egy Római Katolikus Egyház, amelytől elkülönítették magukat. Ha elfelejtkezünk az egyetemes egyházról, egy reformátori igazságot támadunk meg, és újjáélesztjük a római eretnekséget.
Még ennél is rosszabb, hogy ez a Szentháromság Isten elleni támadás. Az Atya választotta magának ezeket a szeretett gyermekeket, akiket mi kiközösítünk. A Fiú vérét ontotta azért, hogy megváltsa ezeket a mennyei polgárokat, akiket mi kiátkozunk. A Lélek láthatatlanul munkálkodik Isten képmásainak szívében, akiket mi elítélünk. Rettegéssel és félelemmel valljuk meg tehát: „Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat!”
Ha bátran kiállsz az egyetemes egyház igazsága mellett, ne feledkezz meg a másik árokról sem. A világban és Amerikában ma egyre divatosabb a magukat keresztyénnek nevezők között, hogy az egyetemes egyházat hangsúlyozzák, miközben tagadják, vagy lekicsinylik a helyi egyházat vagy felekezetet. Ha megvetjük a helyi egyházat, annak két gyakori következménye van.
Elsőként azt említjük meg, hogy a helyi egyház lekicsinylői közül sokan úgy érzik, hogy nem szükséges egy igaz egyház hűséges tagjává lenni. A Szentírás azonban világosan figyelmeztet ez ellen! A Zsidók 10:25 így figyelmeztet: „El nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.” A Belga Hitvallás, miután a 27. cikkelyben az egyetemes egyházról beszél, a 28. cikkelyben kiemeli annak szükséges voltát, hogy csatlakozzunk a helyi egyházhoz: „Hisszük, hogy mivel ez a szent közösség és gyülekezet az üdvözültek közössége, hogy rajta kívül nincs üdvösség, senkinek sem szabad önmagával megelégedve elvonulnia attól, függetlenül a helyzetétől, vagy állapotától. Ehelyett minden ember köteles csatlakozni hozzá, megtartván az egyház egységét…” Hitvallásunk a Szentírás alapján arról beszél, hogy a helyi egyházban való egyháztagságunk üdvösségünk látható bizonyítéka. Akik nem akarnak csatlakozni egy igaz helyi egyházhoz, arról tesznek bizonyságot, hogy még nincs üdvösségük.
Másodszor, a helyi egyház lekicsinylői sokszor nem tartják fontosnak, hogy egy hívő egyházhoz csatlakozzanak. Lehet, hogy egyetértenek azzal, hogy egyháztaggá kell lenniük, de így szólnak: „Nem számít, hogy hol vagyok egyháztag, ha az valamelyest hasonlít az egyházra, és jól érzem magam ott.” Ezzel a lelkülettel az a baj, hogy figyelmen kívül hagyja a Szentírás figyelmeztetését a hitehagyással szemben, pedig nagyon sok egyház ezen az úton jár. Az igaz egyház három jelével sem foglalkoznak, amivel az egyházakat meg szoktuk vizsgálni. Arról különösképpen is elfeledkeznek, hogy minden tag közös felelőssége az, hogy egyházában az igazságot támogassa. Az I Timóteus 3:15 úgy beszél a helyi egyházról, mint ami „az igazságnak oszlopa és erőssége”. Amikor Isten emberei csatlakoznak egy egyházhoz, éppen azért kell így tenniük, hogy egyházukon keresztül felemeljék és hirdessék az igazságot. Ha egy ember csatlakozik egy hívő egyházhoz, tagsága ezt jelenti: „Ennek az egyháznak a tanait igaznak hiszem, és ezeket a tanításokat védeni és terjeszteni akarom.” Másrészt, ha egy ember egy hitetlen egyházhoz tartozik, tagsága ezt jelenti: „Ennek az egyháznak a hamis tanait igaznak tartom, és ezeket a hazugságokat oltalmazni és hirdetni akarom.” Nagyon fontos hát a hívő egyházban való hűséges egyháztagság!
Az a kijelentésem, hogy fel kell ismernünk az egyetemes egyház jelentőségét, ne adjon okot félreértésre, hogy ne tartsuk fontosnak azt, hogy milyen egyházhoz csatlakozunk. Ne áruljuk el az igazságot, ne sértsük meg lelkiismeretünket azzal, hogy olyan helyi egyházakhoz csatlakozunk, amelyekről tudjuk, hogy bibliátlan nézeteket vallanak. Amikor pedig összegyűlünk drága református egyházaink templomaiban, ne képzeljük öntelt és eretnek módon, hogy egyedül mi vagyunk Isten népe. Ezeket a hibákat elkerülve valljuk meg bátran a gyönyörű igazságot: „Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat.”
