Az Úr napja Zakariásnál (1)
Amikor egy keresztyén ember a Zakariás 14-et olvassa, az értelmezés fő kérdését egy szóban foglalhatjuk össze: mikor? Mikor történtek meg vagy fognak megtörténni ezek az események?
Sokan ezt a részt szándékosan ahhoz a képhez igazítják, amit az ezeréves birodalomról (azaz a millenniumról) hisznek. A premillennizmus különböző változatai megpróbálják saját elképzelésükkel összehangolni, amely Krisztus szó szerinti 1000 éves földi uralkodását jelenti. Itt gondolhatunk a diszpenzacionalista premillennizmusra (titkos elragadtatásával és szó szerinti hétéves nyomorúságával), a történelmi zsidó premillennizmusra (amelyben nincs titkos elragadtatás és szó szerinti hétéves nyomorúság), vagy a történelmi nem zsidó premillennizmusra (hasonló az előzőhöz, annak zsidó csapdái nélkül). A premillennizmus különféle iskolái a Zakariás 14-re úgy tekintenek, mint a millenniumról szóló tanításuk melletti egyik legjobb érvükre.
A posztmillennizmus jellegzetes tulajdonsága az az állítása, hogy Jézus Krisztus egy krisztianizált (keresztyénné formált) világba fog visszatérni, ahol nagy földi békesség és bőség uralkodni, és a többség hívő lesz. A Zakariás 14-et ők is saját eszkatológiai rendszerükhöz igazítják. A biblikus és református tanítást azonban a Második Helvét Hitvallás (1566) foglalja össze: „Elítéljük továbbá azokat a zsidós ábrándokat, hogy az ítélet napja előtt aranykor lesz a földön és a kegyesek, miután istentelen ellenségeik megkötöztettek, elfoglalják a világ országait. Mert az evangéliumi igazság (Máté 24 és 25, valamint Lukács 18) és az apostoli tanítás (2 Thessz 2 és 2 Tim 3 és 4) egészen mást állít” (XI).
Mások úgy értelmezik a Zakariás 14-et, mint ami a múltban, a jelenben vagy a jövőben történő eseményekben teljesül be. Némelyek szerint ez a fejezet a Makkabeusok háborúját jövendöli meg, amely az intertestamentális korban történt. Mások azt gondolják, hogy Jeruzsálem pusztulásáról prófétál, amit Kr. u. 70-ben vittek végbe a rómaiak, vagy éppen a pünkösd és Urunk második eljövetele közötti újszövetségi korról beszél. A zűrzavart tovább növeli, hogy némelyek szerint a Zakariás 14 a fentiek közül két vagy több eseményről vagy időszakról is beszél.
Következzék három egyszerű érv annak bizonyítására, hogy a Zakariás 14 (különösen az első 15 vers) Krisztus testben való visszatéréséről, az azt közvetlenül megelőző eseményekről, valamint az utána kezdődő új égről és új földről prófétál.
Először, a fejezet így kezdődik: „Ímé, eljön az Úrnak napja” (1). Az Ószövetségben „az Úr napja” egy félelmetes isteni ítéletre vonatkozó egy eszkatológiai kifejezés. Samária, Jeruzsálem vagy Babilon bukásának képével a világ végét ábrázolja (pl. Ézs 2:12; 2:12; 13:6; 34:8; Jer 46:10; JSir 2:22; Ez 30:3; Jóel 1:15; 2:1, 11; 3:14; Ámós 5:18, 20; Abd 15; Sof 1:7-8, 18; 2:2-3). Az Újszövetségben az Úr napja az Úr Jézus Krisztus napja, amikor másodszor eljön a halottakat feltámasztani, a világot megítélni és a megdicsőült teremtés és a tűz tavának örökkévalóságát megkezdeni.
Másodszor, a Zakariás 14 arról beszél, hogy az Úr eljön minden szentjével: „eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele” (5). Ez a keresztyén reménység: az Úr Jézus Krisztus visszatérése („eljő az Úr, az én Istenem”), szent angyalai és a megdicsőült hívők kíséretében („minden szent vele”). Az Olajfák hegyén Jézus arról beszél, hogy majd „meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval” (Mt 24:30-31).
Harmadszor, a Jelenések 21-22 megmagyarázza, miként fog az új égen és új földön beteljesülni a Zakariás 14 három gondolata. A fénnyel kapcsolatban Zakariás így szól: „És úgy lesz azon a napon: Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak. De lesz egy nap, a melyet az Úr tud, se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estvének idején” (6-7). János így szól: „És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány” (Jel 21:23). Az élő vízzel kapcsolatban ezt olvassuk: „És e napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki Jeruzsálemből” (Zak 14:8). A „városban” (Jel 21:23), az „új Jeruzsálemben” (2) „megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki” (Jel 22:1). Végül mindkét hely hirdeti Isten átkának eltörlését: „nem éri többé pusztulás [azaz átok], és bátorságban lakoznak Jeruzsálemben” (Zak 14:11), és „semmi elátkozott nem lesz többé” (Jel 22:3).
Itt a következő ellenvetésre számítunk: „Nagyon szépen megmutatta, hogy a Zakariás 14 a világ végéről, az azt megelőző eseményekről és az azt követő új teremtésről tanít, hivatkozva az »Úr napjára« (1), az Úr szentekkel való visszajövetelére (5), továbbá a Jelenések 21-22-ben beteljesülő zakariási próféciákra a világosságról, az élő vizekről és az átok eltörléséről. De nem lehet, hogy a Zakariás 14:1-15-nek csupán néhány részlete vonatkozik Krisztus második eljövetelére? Lehet, hogy más szakaszok a Makkabeusokkal, Kr. u. 70-nel vagy éppen az újszövetségi korral foglalkoznak!”
Figyeljük meg, hogy a Zakariás 14:1-15 hat, világosan meghatározható szakaszra osztható: 1-2, 3-5, 6-7, 8, 9-11 és 12-15. Mind a hat részben van egy időhatározó. Az 1. szakaszban az 1. vers „az Úrnak napjáról” beszél (1-2). A következő szakasz (3-5) tartalmazza azt a kifejezést, hogy „azon a napon” (4), ami az Úr napjára vonatkozik (1), és arról prófétál, hogy az Úr vissza fog jönni minden szentjeivel (5). A következő három szakasz (6-7, 8, 9-11) első verseinek mindegyikében megjelenik az a kifejezés, hogy „azon a napon” vagy „e napon” (6, 8, 9). Ugyanez az időhatározó jelenik meg az utolsó szakaszban (12-15), a 13. versben is.
Ha Isten is úgy akarja, még visszatérünk a Zakariás 14-re, és látni fogjuk, hogy ebben a szakaszban minden beleillik ebbe a magyarázatba, és semmi nem ellenkezik azzal. Rev. Stewart
Az újjászületés és a hit sorrendje
A Galata 3:2, 14 így szól: „Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?… Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.” Egy olvasónk így ír: „Ez a rész mintha azt sugallná, hogy a hit megelőzi az újjászületést, miközben mi azt hisszük, hogy az újjászületés közvetlen, a hit pedig következmény. Legyen szíves ezt elmagyarázni!”
Sokáig vizsgálták az egyházban azt a kérdést, hogy a hit milyen helyet foglal el a választottak üdvösségének rendjében. Ez különösen igaz a holland református egyházakra. A nagy holland teológus, Herman Bavinck egy könyvet is írt ezzel kapcsolatban Roeping en Wedergeborte (Hívás és újjászületés) címmel (angolul is megjelent: Saved by Grace: The Holy Spirit’s Work in Calling and Regeneration – Kegyelemből üdvözítve: A Szentlélek munkája a hívásban és az újjászületésben). Hiszem, hogy az üdvösség rendje ez: újjászületés, hívás, hit, megigazulás, megszentelődés és megdicsőülés. Bavinck a hívást az újjászületés elé helyezte, mert a közvetett újjászületésben hitt, miszerint az újjászületés az evangélium hirdetése által valósul meg. Úgy gondolta, hogy Isten az igehirdetés hívását használja a választott, de teljesen romlott bűnös újjászülésére és hittel való felruházására.
A fenti vita kifejezetten az újjászületés és az evangélium igehirdetésben megjelenő hívása közti viszonyról szólt. A jelen kérdés a hit és az újjászületés kapcsolatára vonatkozik, a két kérdés azonban szorosan összekapcsolódik.
Úgy tűnik számomra, hogy a kérdezőnek azt feltételezi, hogy a hit a hívő tudatos hitére vonatkozik, amellyel Krisztusra mint egyetlen Megváltójára és Urára tekint. A Galata 3:2-5 azonban nem a Lélek kezdeti munkájára vonatkozik, ami által Isten megmenti a bűnöst, hanem a Szentlélek különös jeleiről, például csodákról (vö. 5) stb. Ezek az ajándékok a Krisztusba vetett tudatos hit gyümölcsei voltak.
Az újjászületésben Isten megkezdi üdvözítő munkáját a választott bűnös szívében. Ez az új élet ajándéka, amelyet Krisztus szerzett meg az Ő népe számára, mégpedig keresztje és feltámadása által (I Péter 1:3). A Szentléleknek ez a munkája nem tudatosul bennünk, miközben lényegében egész üdvösségünket tartalmazza: a hitet, megtérést, megigazulást, megszentelődést és megdicsőülést (Ef 1:3). Az újjászületés „magvából” (I Péter 1:23; I János 3:9) növekszik ki minden egyéb áldás, amelyben Isten gyermeke tudatosan részesül. Úgy fejlődik, mint ahogy a makkban benne van az egész tölgyfa mag-állapotban, de addig nincs előttünk az egész tölgy, amíg fává nem növekszik.
Úgy látom, hogy a Galata 3:2-5 azt tanítja, hogy a Szentlélek az ősegyházban némelyeknek azt az erőt adta, hogy csodákat tegyenek, más nyelveken szóljanak stb. Ezt Pálnak arra a kifejezésére alapozom, hogy a Lelket a „hit hallásából” kapták. A „hit” birtokosként szerepel, mégpedig a forrást jelölő birtokos esetben, azaz a hallás forrás a hit. Az embernek hite (mint erő) kell legyen ahhoz, hogy valóban meghallja az evangéliumot, és abba belekapaszkodjon (hit mint cselekedet). Csak akkor hallhatod meg az evangéliumot olyan értelemben, hogy elhiszed azt, hogy az Krisztus hozzád szóló üdvözítő Szava, ha a Lélek előtte hitet munkált a szívedben.
Ott az evangélium kétélű kardja. Jézus így szól a Máté 13:13-ban, ahol az Ézsaiás 6:9-10-et idézi annak magyarázatára, hogy azok, akiknek nincsen hite, miként hallgatják (hitetlenül) az evangéliumot: „Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek”. Azoknak, akik hisznek, Krisztus így szól: „A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak” (Máté 13:16).
A hitet és az újjászületést illetően kell még néhány szót ejtenünk az üdvösség rendjéről. Az arminiánus eretnekség azt tanítja, hogy szabad akaratodból kérned kell az újjászületést, mielőtt azt megkapnád. Ez a testi gondolat, miszerint a hit megelőzi az újjászületést, arra indította Billy Grahamet, hogy írjon egy könyvet ezzel a címmel: Hogyan szülessünk újjá? (How to Be Born Again – magyar kiadását nem ismerem a ford.).
Milyen bolondság! Ugyanannyira adhatunk magunknak lelki születést, mint amennyire fizikai születést! Csak azok hihetnek az evangéliumban, akikben van lelki élet! Csak azok bízhatnak szívből Jézus Krisztusban, akiknek új szívük van!
Anélkül, hogy az előbb leírtaknak ellentmondanánk és az arminianizmus mezejére tévednénk, egy bizonyos értelemben az újjászületés és a hit logikailag és időrendileg az üdvösség rendjének ugyanazon pontjára esnek.
Ennek magyarázatához világosan meg kell különböztetnünk a hit két oldalát: a hitet mint köteléket vagy erőt, és a hitet mint cselekedetet. Az utóbbi ismerősen hangzik, ezért a Heidelbergi Káté 7. úrnapja alapján bemutatom az előbbit. A Káté beszélt Ádám és Éva utódainak teljes romlottságáról. A Káté azt is leszögezte, hogy ebből a bűnös állapotból egyedül a Közbenjáró, Jézus Krisztus szabadíthat meg. Ezután jön az elkerülhetetlen kérdés: „Amint elveszett Ádám által, úgy üdvözül-e Krisztus által minden ember?” A válasz egy határozott NEM!
Ha nem üdvözül mindenki, akkor ki üdvözül? A válasz ez: „csak azok, akik igaz hit által Ővele [Krisztussal] eggyé válnak [belé oltatnak]…”. A Káté itt a János 15 alapján oltás képét használja. Ezt a technikát a kertészetben alkalmazzák. A kép a következő: Krisztus a Szőlőtő, aki a halottak közül való feltámadása által nyert módon, saját magából fakadóan él. Mi magunk halott, élettelen ágak vagyunk, de Krisztusba vagyunk oltva. Az újjászületésben az Ő életét kapjuk. Ez új élet, bűnmentes élet, olyan élet, ami nagyszerűbb Ádáménál: a Szentháromság Isten szövetségi közösségében való élet.
Ez az élet csakis a hit kötelekén keresztül jut el hozzánk, amely által Krisztusba által oltatunk. Ez a hit: az az oltóvessző, amely Krisztushoz köt minket. Ebből az oltóvesszőből, a hit kötelékéből fakad a hit cselekedete, amellyel igazságként elfogadjuk mindazt, amit Isten az Ő Igéjében nekünk kijelentett, és a megfeszített Jézus Krisztusban teljes üdvösségünkre nézve megnyugszunk.
Az újjászületéshez hasonlóan a hit oltóvesszőjét is anélkül adja nekünk Isten, hogy annak akkor tudatában lennénk. A hit kötelékét a szövetség gyermekei sokszor már akkor megkapják, mielőtt fizikailag megszülettek volna, mint Jákób is (I Móz 25:22-26; Hós 12:3; Róm 9:11-13). Ez a hit egyesít minket Krisztussal, a mi életünkkel. Nem olthatunk be egy vesszőt egy fába anélkül, hogy a fa élete át ne származna a vesszőbe. Krisztus életét, örök életet kaptunk, amikor újjászülettünk, amikor igaz hit által Belé oltattunk. Ebből fakad a Benne való tudatos bizalmunk – a hit cselekedete. Maradjunk meg Krisztusban és az Ő szeretetében, ahogyan azt a János 15 tanítja! Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
