A cselekedetek által való megigazulás dicsekvéssel jár
Megdöbbentő, hogy Pál azzal az elképzeléssel szemben, miszerint Ábrahám cselekedetek által igazult meg, először a dicsekvés gondolatával érvel: „Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt” (Rm 4:2). Ez a vers a dicsekvés vagy megdicsőülés alapjára mutat rá, amelyen a dicsekvés tevékenysége nyugszik: az ember cselekedeteire.
Az apostol érve feltételezi az ember veleszületett, bűnös kevélységét, amely a bűneset óta mélyen bennünk gyökerezik. Bármilyen „eredményeink” is legyenek, azonnal felfuvalkodunk, és dicsekszünk magunk és mások előtt is. Ez bármilyen területen elért „sikereinkre” igaz: egy jó vizsgaeredmény, a jól elvégzett munka, rendbe tett és kitakarított ház, vagy éppen győzelem az üvegggolyózásban vagy más játékban. Főként akkor jelenik meg a dicsekvés, ha azt gondoljuk, hogy igazzá tettük magunkat a Mindenható Isten előtt.
Református keresztyénként könnyen megérthetjük ezt az apostoli érvet, sőt mi magunk is használjuk, amikor bizonyságot tettünk azoknak a hitetleneknek, akik saját akaratuk és cselekedeteik alapján igaznak gondolták magukat. „Ez azt jelenti, hogy kiérdemelted üdvösségedet. – szólunk – Ez bizonyosan kevély tanítás, mert ha valaki – akárcsak részben – saját eredményei alapján a mennybe juthatna, azzal dicsekedhetne, hogy saját érdemei vagy erőfeszítései által került oda. Ezzel megkülönböztette magát másoktól.”
Az önigazultaknak nem tetszik ez az érv – és mindent megtesznek, hogy elkerüljék –, de mégis teljesen biblikus érvelési módszer, amely főként Pál apostol írásaiban található meg. „Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem a hit törvénye által” (Rm 3:27); „Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem” (1Kor 1:27–29); „Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4:7); „Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek. Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak” (Gal 6:13-14); „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2:8-9); „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, a kik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk” (Fil 3:3).
Így vissza is értünk a Róma 4:2-höz: „Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt.” Ebből három egyszerű gondolat következik. Először, Ábrahám dicsekedett volna, ha saját cselekedetei által tette volna magát igazzá. Másodszor, Istent ez teljesen közönyösen hagyta volna. Harmadszor, ha ez igaz Ábrahám atyánkra, akkor egyetlen bukott ember sem igazulhat meg saját cselekedetei által. Szeretteim, mindez arra mutat, hogy az igazság egyedül a megfeszített és feltámadt Krisztusban van. Rev. Stewart
Az „organikus” fogalma a Szentírásban (10)
Kaptam egy levelet, amely közvetlenül kapcsolódik annak tárgyalásához, hogy Isten organikus módon viszonyul az emberekhez.
(1) Először a Róma 11:20 jelentését kérdezi: „Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj.”
Herman Hoeksema lelkipásztor erre (és az ún. „Izráel-kérdést” tárgyaló Róma 9–11 egészére) adott magyarázatát megtaláljuk a Római levélhez írt kommentárjában, melynek címe: Righteous by Faith Alone (Hit által igaz). Elérhető a Covenant Protestant Church könyvesboltjában, és minden pénzt megér!
A textus állítólag a szentek elesését tanítja. Így az ember döntése nemcsak azt befolyásolja, hogy megtér-e, hanem azt is, hogy megmarad-e az üdvössége, vagy nem. Lehet, hogy már valóságosan újjászületett, de mégis meggondolja magát, és elfordul a hittől.
A textust egy metafora szövegösszefüggésében látjuk, amely Izráelt egy természetes olajfaként írja le (Rm 11:16–21). Nyilvánvaló, hogy ez a rész Izráel egész népére organikus módon tekint, például a 80. zsoltár mintáját követve.
Az olajfa kivágatott, amikor Izráel nemzete elvetette Krisztust, de a tönk és a fa egy része megmaradt. Most ennek a metaforának egy érdekes nézőpontját láthatjuk. Hadd utaljak egy emlékemre! Egykori lakhelyünk közelében volt egy gyümölcsöskert, ahol sok alma termett. Megkérdeztem a gazdát a beoltás tudományáról, mert ez a Róma 11:16–21-ben használt kép része, és ezt felhasználva a Heidelbergi Káté 20. kérdése így írja le a hitet: „Ugyanúgy üdvözül-e Krisztus által minden ember, ahogyan Ádám által elveszett? Nem. Csak azok üdvözülnek, akiket Isten igaz hit által Krisztusba oltott, s akik az ő jótéteményeit elfogadják.” A gazda válasza meglepett, mert az oltást ma már új fák nevelésére használják. Ez a következőképpen működik: például egy Macintosh alma vesszőjét beoltják egy Red Delicious alma ágába. A beoltott vessző fokozatosan elkezdi megteremni saját gyümölcsét, és a gazda levágja a régi fa ágait. Egy idő után a régi fa szinte teljesen eltűnik, de a beoltott vessző ugyanazt a gyökeret használva önálló fává válik.
Ez nagyon jól illeszkedik a képbe. A Róma 11-ben említett olajfa Izráel nemzete. Az Ószövetség során Isten különféle vad fák vesszőit oltotta be Izráel olajfájába. Azonban sosem lettek új fává, mert a természetes olajfa, Izráel nemzete részévé lettek. A pogányok zsidókká váltak, és ezrek üdvözültek így. Amikor Kr. u. 70-ben, Jeruzsálem elestekor a régi olajfa kivágatott, Isten beültette a pogányok új ágát, miután 2000 évig a régi fán nőtt. Azonban ugyanúgy a régi fa gyökerére lett ráoltva. A Szentírás más részeiből tudjuk, hogy ez a gyökér Krisztus (Ézs 11:10; 53:2; Rm 15:12; Jel 5:5; 22:16).
Az ószövetségi időkben Izráel ágyékában hordozta Krisztust, amint azt Isten megmondta Ádámnak a bűneset után az ősevangéliumban, az 1Mózes 3:15-ben. Jehova azért tartotta meg Izráel nemzetét és utána Júdát még a fogság során is, mert a Messiást őrizte abban a leszármazotti vonalban, amely Ádámtól Máriáig és Krisztusig húzódik.
Az Újszövetségben a pogányok váltak az új olajfává, és a föld minden nemzetségéből gyűjtetnek össze. Így a zsidó–pogány olajfa a világ. Isten ezt a világot szereti. Krisztus ezért a világért halt meg. Ez a szuverén kiválasztás világa. Ez az a világ, amely Krisztussal hit által egyesül. Ez az a világ, amely Krisztus teste, és amely örökké tartó életet kap Tőle.
A Róma 11 még egy érdekes gondolatot tartalmaz. A Krisztusba oltott nemzetek összegyűjtésének történelme során Isten néhány ágat kivág. Ez az Ószövetségben is megtörtént. Jézus a János 15:2, 6-ban beszél erről. Isten a nemzedékek vonalaiban üdvözít – organikus módon –, de nem üdvözíti a hívők minden ágának minden biológiai gyermekét. Vannak gyermekek és családok, akik elhagyják az egyházat. Kivágatnak az olajfáról, mert elhagyták Isten útjait. Vannak egyházak, amelyek letöretnek. Vannak nemzetek, amelyek letöretnek. Ez a mostani időket jellemző hitehagyás.
A Róma 11 azt tanítja, hogy ha egyszer egy ág letöretett, az soha többet nem oltható vissza. Örökre elveszett. Amerikában és Európában ott volt az evangélium, és új ágak oltattak be az új olajfába – amely egykor a régi olajfa volt –, amelynek gyökere Krisztus. Most azonban Isten kezd elfordulni az Egyesült Államoktól és az európai nemzetektől, mert elhagyták az Ő útjait. Hamarosan eljön az idő, amikor Isten teljesen elfordul tőlük, hiszen ezekben az országokban egyre inkább megtapasztalják azt, amit Ámós az Ige utáni éhségnek nevezett (8:11). Isten a Kelethez fordul, és a délkelet-ázsiai és fülöp-szigeteki népek között gyűjti össze egyházát. Miközben Isten építi a templomot a választottaiból, nem tér vissza újjáépíteni a romlásnak indult részeket. Amikor letör vagy lemetsz egy ágat, és az a földön hever, akkor nem személyekről, hanem nemzedékekről van szó, akik az ág létezésének későbbi időpontjában sem fognak visszaoltatni abba a fába, amelyből egyszer kivágattak.
Van egy kivétel, mégpedig a Róma 11 teológiai megoldása arra a kérdésre, amely a zsidókkal kapcsolatban felmerül a megváltás történetében. A zsidók különös kiváltsága marad, hogy Isten egyszer már levágta őket az olajfáról, de mégis vannak emberek és nemzedékeik, akiket újra visszaolthat. Ez azért lehetséges, mert abbaa oltatnak vissza, amely egyszer a „természet szerint való” fájuk volt. Nemzetként kivágattak, de a gyökér megmaradt. A gyökér a természetes fa, és Krisztus ez a gyökér. Visszaoltathatnak, és ez meg is történik, mert az elmúlt két évezred során voltak zsidók, akik visszakerültek saját olajfájukba. Ők a pogány ágakkal együtt a szuverén kiválasztás egyetemes világának részévé váltak, és miközben beoltatnak egy olyan fába, amelynek minden nemzetből vannak ágai, elveszítik nemzeti identitásukat. Egy egykori zsidó, aki Krisztusban eggyé lett a pogányokkal, többé nem zsidó. Ő is üdvözül, nemzedékeivel együtt. Sok embert ismerek egyházainkban, akiknek az ősei zsidók voltak. Korunkban vannak magyar, kínai, német, ír stb. hívők. Ez az a – valódi – világ, amelyet Isten szeret és üdvözít.
(2) Olvasónk egy másik kérdésre is utal: vajon ez a fenti magyarázat nem tagadja-e azt, hogy az embernek felelőssége van abban, hogy letöretik az olajfáról? Maga a kérdés azt sugallja, hogy a magyarázatom tagadja az ember felelősségét, és így nem lehet a helyes magyarázat. Az olvasó még arra is utal, hogy az ember felelősségének megőrzéséhez szükséges, hogy szabad akarata legyen Krisztus elfogadására vagy elutasítására.
Nem szeretnék elmerülni ennek a kérdésnek a részleteiben. Isten szuverenitásának és az ember felelősségének kapcsolatával már Augustinus idejében foglalkoztak (354–430). Ez állt a nyugati egyház vitáinak középpontjában az egész középkorban, valamint a reformáció idején. Ez nyilvánvaló abból a küzdelemből, amelyet Luther Márton és a humanista Erasmus folytatott az ember akaratáról. Ez volt a dordrechti zsinat (1618–1619) kulcskérdése is, ahol az arminiánusok fölött teljes győzelmet arattak a zsinaton megfogalmazott Kánonok. Ma is ugyanez az arminiánusok és a reformátusok közti vita tárgya. Olvasónk (egy másik ember nevében feltett) burkolt kérdése azt mutatja meg, hogy a szabad akarat eretnekségének fenntartásával tagadjuk Isten szuverenitásának nagy igazságát. Ha valaki így tesz, az az ő dolga, de be kell ismernie, hogy a menny és a föld szuverén Ura helyett egy bálványt készít. Mielőtt valaki állást foglalna egy olyan kérdésben, amely Isten lényét és tanácsvégzését érinti, el kell végeznie házi feladatát, és el kell olvasnia ezeknek a vitáknak a történetét, amelyek megzavarták az egyházat.
Az az igazság, hogy a Szentírás azt tanítja, hogy Isten mindenben szuverén, amit tesz, és az ember felelős a saját bűnéért (Csel 2:23; 4:25–28). Az nem számít, hogy ez dacol-e a racionális magyarázattal. A Szentírás tanítása az az igazság, amely előtt mindnyájunknak meg kell hajolnunk.
Segítséget jelent számunkra Isten szuverenitásának fenntartásában, ha megértjük, hogy Ő organikus módon munkálkodik mindabban, ahogyan az emberek és az angyalok életét kormányozza,. Egyedül ez a szuverenitás teszi lehetővé megváltásunkat. Az 1834-es hollandiai viták idején egy idős, tanulatlan paraszt így szólt Hendrik de Cockhoz, mielőtt De Cock maga a szuverén Istenbe vetett hitre jutott volna: „Tiszteletes úr, ha csak egy sóhajtást kellene hozzátennem üdvösségemhez, reménytelenül elvesznék.”
Minden dicsőség Istent illeti, és Ő meg is fogja azt kapni; az ember számára semmi nem marad. Az arminiánus így kiált: „Ember, ember, ember, ember!” A református ezt hirdeti: „Isten az Isten!” Hajoljunk meg mi is dicsőítéssel annak trónusa előtt, aki mindent az Ő nevéért és szeretett egyháza üdvösségéért cselekszik! Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
