Köszönjük szépen és köszöntjük újra!
A Kegyelmi Szövetség jelen számát egy szívből fakadó, jól megérdemelt köszönettel kezdjük Herman Hanko professzor irányába. Amióta 28 évvel ezelőtt, 1992 novemberében Gise Van Baren lelkipásztor – aki már Krisztusnál van a dicsőségben – elkezdte szerkeszteni a Kegyelmi Szövetséget, Hanko professzor írásai majdnem mind a 421 számban megjelentek. Így Hanko professzor a Kegyelmi Szövetség történetének legtermékenyebb írója. Legtöbbször az – egyre inkább nemzetközi – olvasóközönségünk által feltett kérdésekre adott írásbeli válaszokat több fontos témában. Isten kegyelméből ebben a hónapban ünnepelhette 90. születésnapját, és meggyógyulhatott a koronavírusból is. Hanko professzor úgy döntött, hogy itt az idő arra, hogy félretegye a Kegyelmi Szövetséggel kapcsolatos munkáit.
Hanko professzor cikkeit több ezer ember olvasta az eleinte kétheti, később havi rendszerességgel megjelenő folyóiratban, amely az észak-írországi Covenant Protestant Reformed Church (CPRC), az írországi Limerick Reformed Fellowship (LRF) valamint más egyházak (Amerikában, Kanadában vagy a Fülöp-szigeteken) tagjaihoz postán vagy emailben jutott el, vagy online olvasták el (https://cprc.co.uk/, http://www.prca.org/). A professzor úr írásait olaszul és magyarul is megkaphatták emailben azok, akik feliratkoztak a fordítóink levelezőlistáira. Hanko professzor egyes cikkei 10 más nyelven is olvashatóak online (https://cprc.co.uk/covenant-reformed-news/). Kedves Hanko professzor, fogadja őszinte hálánkat mindazok részéről, akiknek hasznára váltak azok a cikkei, amelyek a Kegyelmi Szövetségben jelentek meg!
Most pedig szeretettel köszöntjük új írónkat, Ronald (Ron) Hanko lelkipásztor, a professzor úr fiát, aki ezentúl választ ad az olvasók kérdéseire. Hanko 1993. március 17. (Szent Patrick napja) és 2001 februárja között szolgált misszionárius lelkipásztorként a CPRC-ben. Ebben az időszakban több helyen is prédikált az Egyesült Királyságban, és széleskörű levelezést folytatott a Brit-szigetek szentjeivel. A Kegyelmi Szövetség első nyolc kötetét – az 1992 végén és az 1993 elején megjelent nyitó számok kivételével – ő írta. Hanko ezután Lyndenben (Washington, USA) szolgált egy gyülekezetben, mielőtt 2017-ben nyugdíjba vonult. Közel 20 év után ismét köszöntjük a Kegyelmi Szövetségnél, Hanko tiszteletes úr!
Ronald Hanko a Kegyelmi Szövetség első nyolc kötetébe írt sok cikke megjelent kiváló könyvében, A kegyesség tudományában. (A könyv magyar kiadása hamarosan kapható az Ébredés Alapítványnál – a fordító megjegyzése.) Egyéb könyvei: Sion Megváltójának jövetele (The Coming of Zion’s Redeemer – Magyarázat Aggeus, Zakariás és Malakiás próféta könyvéhez), Kegyelemből megváltva (Saved by Grace, Ronald Cammengával közösen – a kálvinizmus öt pontjának a magyarázata). Ezek a könyvek elérhetőek a CPRC könyvesboltjában: https://cprc.co.uk/bookstore.
Újrakeresztelkedés a Cselekedetek 19-ben?
Egyik olvasónk a Cselekedetek 19:4–7-tel kapcsolatban tett fel egy kérdést: „4Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. 5Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. 6És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala. 7Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.” A kérdés a következő: „Ez nem újrakeresztelkedés? Tudna erre magyarázatot adni, vagy van-e erről szóló cikk? Ez az igehely azt jelenti, hogy akik Keresztelő Jánosnál tértek meg és keresztelkedtek meg, azokat az apostolok újra megkereszteltek vízzel?”
Nem ismerek erről a kérdésről szóló cikket, de a keresztségről szóló leendő könyvem kéziratában – amely remélhetőleg 2021 végén jelenik meg a Covenant Protestant Reformed Church kiadásában – az alábbiakat írtam
A baptisták értelmezése szerint Isten Igéje itt arról beszél, hogy Pál újrakeresztelt bizonyos személyeket, akiket János korábban megkeresztelt. Eközben mégis vonakodnak kimondani, hogy azért cselekedett így az apostol, mert érvénytelennek gondolta János keresztségét. Miután újra megkeresztelte őket vízzel, kezeit is rájuk tette, és így ők is vették a Szentlelket, és nyelveken szóltak. Ezt azért tette, mert addig nem hallottak a Szentlélekről.
A fenti magyarázattal azonban félreértelmezik a szakaszt. A baptista olvasat a 4. vers vonatkozó részét idézetként kezeli, az 5. versre pedig úgy tekint, mint ami Pál cselekedetéről számol be, miután befejezte a beszédét. Ez a versek baptista olvasata (figyeljük meg az idézőjeleket): „Monda pedig Pál: »János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.« Mikor pedig ezt hallák [ti. Keresztelő János tanítványai, akikhez Pál beszélt], megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére.” Eszerint az 5. versben azokról van szó, akikhez Pál beszél, és őket keresztelt meg az apostol Jézus nevében, miután korábban János is megkeresztelte őket. Ha így olvassuk ezt a szakaszt, akkor valóban az újrakeresztelkedést tanítja, de arra is utal, hogy János keresztsége egyáltalán nem keresztyén keresztség volt.
A szakaszt valójában a következő módon kell olvasni (figyeljünk ismét az idézőjelekre): „Monda pedig Pál: »János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák [ti. akik Jánoshoz mentek megkeresztelkedni], megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére.«” Másként fogalmazva az 5. vers azokról az emberekről beszél, akiket János keresztelt meg. Nem arra utal tehát, hogy Efézusban Pál újra megkeresztelt némelyeket, hanem arról szól, hogy János a Jordánnál megkeresztelt bizonyos embereket. Emellett János keresztségét keresztyén keresztségként azonosítja, nem pedig olyannak, amit meg kellene ismételni.
Ennek a résznek a helyes olvasata tehát úgy tekint az 5. versre, mint ami ahhoz tartozik, amit Pál mondott az efézusi tanítványoknak, és nem azt írja le, hogy újra megkeresztelte őket. Valóban, ha így kell jól érteni ezt a verset, akkor az 5. vers azt tanítja, hogy János keresztelte meg őket, ez volt az egyetlen alkalom, amikor részesültek a keresztségben, és ez az Úr Jézus nevére történt meg. Ez János keresztségét egyenlővé teszi az összes többi újszövetségi keresztséggel. Nyelvtanilag is így kell olvasnunk az 5. verset, mert a 6. versben találkozunk ismét Pállal, ahol egy „és” szócskával folytatódik annak története, amit az apostol mondott és tett. Ezért tehát ezekben a versekben nem találhatunk érvet az újrakeresztelkedésre csakúgy, mint a Szentírás egyetlen más helyén sem.
Az újrakeresztelkedés valójában annak a nagyszerű bibliai igazságnak a tagadása, hogy csak egyszer részesülhetünk az üdövsségben. Senkinek nem szabad újrakeresztelkednie, aki hiszi, hogy Isten szuverén az üdvösségben, aki hisz Jézus szabadító erejében és a Szentlélek munkájának hathatósságában, és aki vallja a szentek állhatatosságát. A vízkeresztség ugyanis az üdvösség képe, és ezért csak egyszer szabad kiszolgáltatni. A református hitvallások így tanítanak: „Ezért hisszük, hogy mindazokat, akik törekszenek az örök élet elérésére, csak egyszer kell megkeresztelni, soha meg nem ismételve, hiszen nem születhetünk kétszer” (Belga Hitvallás 34.); valamint: „A keresztség sákramentumát csak egyszer lehet kiosztani akárkinek is.” (Westminsteri Hitvallás 28:7).
Krisztus egyszer és mindenkorra elvégezte engesztelő áldozatát (pl. Zsid 10:10, 12, 14), és csak egyetlenegyszer születünk újjá. Így a református hit elutasítja mindazok tévedéseit, „akik azt tanítják, hogy nem lehetetlen az, hogy valaki elveszítse első újjászületését, és még egyszer, vagy akár többször is újjászülessen. Ezek ugyanis tagadják Isten magvának romolhatatlanságát, ami által újjászülettünk, és ezzel ellentmondanak Péter apostol bizonyságtételének: »újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból« (I Pt 1:23).” (Dordrechti Kánonok V. fejezet, 8. tévelygés). Isten minden gyermeke egy keresztségben részesül (Ef 4:5) – amely a Szentlélek lelki, megújító keresztsége –, így ezt egyetlen vízkeresztséggel kell jelképezni és megpecsételni.
Figyeljük meg azonban, hogy a Cselekedetek 19:1–6 szokásos értelmezése elkerülhetetlenül ahhoz a következtetéshez vezet, hogy János keresztsége (lényegében) nem volt keresztyén keresztség, és János minden tanítványát újra kellett keresztelni vízzel. Ez Jézust és a tizenkettő némelyikét is magába foglalja. A Szentírásban azonban sehol nem találunk utalást efféle újrakeresztelkedésre.
Sőt ha János vízkeresztsége nem volt keresztyén keresztség, akkor János keresztelésének semmi jelentősége nincs a keresztség módjának és alanyainak meghatározásában, és Krisztus keresztsége nem ugyanaz, mint a miénk. Így a keresztségre nézve az Újszövetségben csak néhány másik utalás marad. A baptisták tehát nagy dilemmába sodorják magukat azzal, ahogyan a Cselekedetek 19-et értelmezik. Rev. Ron Hanko
A nagy, vörös sárkány
Legutóbbi két számunkban láttuk, hogy az asszony, az egyház vajúdik egy fiúgyermekkel, Krisztussal (Jel 12:1–2). Most a nagy veres sárkánnyal (3. v.) foglalkozunk, aki „ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének” (9. v.). A Jelenések 12:1–2 asszonyának leírásához hasonlóan a sárkányról szólót sem kell szó szerint venni. Az ördög nem szó szerint egy nagy, vörös sárkány hét fejjel, tíz szarvval és hét koronával (3. v.). Amellett, hogy ezt szinte lehetetlen volna elképzelni, a Jelenések 12 ezt csodának vagy jelnek nevezi (3. v.), amely azt mutatja, hogy a Sátánnak szörnyű jellemzői vannak. Általánosságban szólva az ördög egy borzasztó szörnyeteg: egy nagy sárkány erős farokkal (4. v.), 7 fejjel és 10 szarvval – természetellenes, torz és visszataszító!
Hatalmát az Ige három módon is szemlélteti. Először is a mérete nagy. Másodszor farka a csillagok harmadát a földre vonja (Jel 12:4). Harmadszor pedig 10 szarva van, és a szarv a Bibliában az erőt jelképezi (vö. 5Móz 33:17; Zsolt 92:10–11). Ez a szörnyű sárkány arra használja az erejét, hogy pusztulást hozzon. Vörös színű, tűzvörös, mert a tűzhöz hasonlóan pusztít, és vért ont. Mint aki a csillagok harmadát a földre veti, pusztító. Vérszomjas is, mert meg akarja enni az asszony fiát (Jel 12:4). Ne feledjük ugyanis, hogy „emberölő volt kezdettől fogva” (Jn 8:44).
Világos, hogy a Sátán gonosz. A Szentháromság Isten szent angyalnak teremtette, de a kevélység bűnébe esett (1Tim 3:6; vö. Ézs 14:12–14), és így visszataszító szörnyeteggé vált. Az ördög megmutatja vétkét a Jelenések 12 kezdő verseiben, amikor készen áll arra, hogy felfalja Krisztust, amint megszületik (4. v.). Az emberek és az angyalok között minden hamisság a Sátán képmása (Jn 8:44).
Figyeljük meg az ördöggel kapcsolatos jelképes számokat. Először is 7 feje és 7 koronája van, ahol a 7 a szövetség száma. A Sátán tehát a hamis szövetségi uralkodó. Másodszor 10 szarvával uralkodik gonosz birodalma felett. Amint már korábban mondtuk, a szarvak az ördög hatalmát jelképezik, a 10-es szám pedig ereje teljességére utal (gondoljunk csak a 10 csapásra vagy a 10 parancsolatra), amelyet a Mindenható Isten saját szent szándéka szerint mér ki. Jehova szuverén tervében a Sátán az Istentől kapott erejét használja a bukott emberek és angyalok elhitetésére; Krisztus támadására, amíg Urunk a földön volt; az egyház üldözésére; valamint legnagyobb munkájának elvégzésére, amely az Antikrisztus egyetemes királysága, akit Krisztus „megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével” (2Thessz 2:8–9). Rev. Stewart
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
