Kenneth Copeland ma a hit-mozgalom egyik vezető szószólójának számít. Számos anyagai, evangélizációi és nemzetközi missziós központjai is egyaránt hatalmas befolyásáról tanúskodnak. Copeland személyesen is felelős a hit-mozgalom számos bibliaellenes tanításának elterjedéséért.
A hit ereje
A Hites tanítóknak a hitről vallott számos nézete közül Copeland elsősorban a hit mint erő értelmezését helyezi középpontba. “A hit egy hatalmi erő” – állítja. “Ez egy kézzelfogható erő. Ez egy vezető erő”. Sőt, “a hit egy szellemi erő … Ez egy szubsztancia. A hitnek megvan az a képessége, hogy hatással legyen a természetes szubsztanciára”. Ahogy “a gravitációs erő … a gravitáció törvényét … úgy a hitnek ez az ereje … a szellemvilág törvényeit működteti”. Copeland megerősíti, hogy “Isten semmit sem tehet érted ha a hiten kívül vagy a hittől elkülönülve élsz”, mert “a hit Isten erejének forrása”. Sőt, “minden amit képes vagy látni vagy megérinteni, minden amit érzékelsz, minden amit az öt fizikai érzékszerveddel csak érzékelni tudsz, eredendően Istennek a hite volt, és Isten hitének szubsztanciájában is született”. Más szavakkal, “a hit volt az a nyersanyag, ami által Isten Lelke az egész világegyetemet megformálta”.
Copeland tévesen a Zsidókhoz írt levél 11:1-ből eredezteti a hit téves definícióját: “A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.“. Sem az eredeti görög szöveg, sem egyetlen angol fordítás nem támogatja Copeland hitről alkotott felfogását. Ugyanez igaz a kimondott szavakról alkotott nézetére is. Emellett a szavaknak hittel teli tartályokként való működésének felfogása szintén teljesen értelmetlen, mert eleve nem létezik olyasmi, mint a “hit ereje” (mint ami csomagolást és szállítást igényelne).
Egy emberi léptékű Isten
Copeland Istenről alkotott nézete sem áll a Biblia szemszögéből nézve jobban, mint a hitről alkotott felfogása. Úgy írja le ugyanis Istent, mint aki “nagyon hasonlít hozzád vagy hozzám… Egy lény, aki körülbelül 185 vagy 190 centi magas, aki körülbelül száz kilót nyom, és aki [kézfejének] szélessége húsz centiméter”. Copeland kijelentése az Ézsaiás 40:12 (“Ki mérte meg [húsz centiméteres] markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal…“) téves értelmezésén alapul. Ám ugyanezt az értelmezési irányvonalat követte Hagin is a körülbelül két méter magas Istenével “ki tette mérlegre a hegyeket, és [egy hatalmas] mérlegserpenyőbe a halmokat?” (12b. v.).
A Biblia azonban sehol nem közvetíti azt a felfogást, hogy Isten emberi teremtményekkel azonos fizikai tulajdonsággal bírna. Az emberhez hasonló leírások csupán arra szolgálnak, hogy a Teremtőnk megértését és a vele való kapcsolatteremtést könnyítsék meg számunkra. Jézus kijelentette: “Az Isten lélek” (János 4:24), nem pedig egy testtel rendelkező lelki lény (vö. 5Mózes 4:12). A Teremtő végül is “Isten…és nem ember” (Hós 11:9). Copeland Istenről alkotott lekicsinyített képét tovább erősíti a világegyetemről és különösen is az emberről alkotott általános, és a fentiekhez hasonlóan légből kapott véleménye. Azt állítja, hogy a Föld annak “az anyabolygónak [azaz a mennyországnak] másolata, ahol Isten lakik”. Hogy Copeland pontosan hogyan “szoríthatja be” Istent bármelyik bolygóra, azt nehéz megértenünk, különösen azért is mert Salamon rámutatott arra, hogy még maga a menny sem képes befogadni a végtelen Istent (I. Királyok 8:27).
Isten osztályrészének tagjai
Copeland túlhangsúlyozza az Isten és ember közötti hasonlóságokat olyannyira, hogy gyakorlatilag minden különbségtételt megszüntet: “Az Isten azért teremtette meg Ádámot, mert az volt a vágya, hogy reprodukálja önmagát … Ádám Jézushoz hasonlóan annyira hasonlít Istenre, amennyire az csak lehetséges,… Ádám az Édenkertben a testben megnyilvánuló Isten volt.” (Copeland: “A testet öltött Isten”). Valójában a “képmás” és “hasonlatosság” kifejezések megcáfolják Copeland állításait. A héber “hasonlatosság” szó (demuth) egyszerűen csak hasonlóságot vagy hasonlatosságot jelent, és nem azonosságot.
Copeland azt állítja, hogy “az ember arra lett megteremtve, hogy megismerkedjék ezzel a nagyszerű életerővel, és még álmaiban is erre vágyakozik. Ádámban is megvolt ez az életerő, mielőtt hazaárulást követett volna el”. Ez egy további értelmezése annak, hogy Copeland szerint Ádámot Isten osztályrészének tagjaként teremtették meg, mivel arra lett megalkotva, hogy részese legyen “annak a láthatatlan erőnek, amely Istent Istenné teszi”. Ez a tan lerombolja a végtelen Teremtő és az Ő véges teremtménye között fennálló létfontosságú különbséget.
A kényelmi szövetség
Copeland szerint “Istennek nem volt eszköze a hit folyamatos fenntartására és a földön való mozgásra. Valakivel ezért szövetséget kellett kötnie … Más szóval, meg kellett Őt hívni, máskülönben nem jöhetett volna el”. Ő valójában “azért köt szövetséget, hogy a földre juthasson”. “Isten kívülről néz mifelénk” – állítja Copeland. “Ahhoz, hogy földi dolgok fölött bármilyen befolyással bírjon, megállapodásra kellett jutnia egy itteni emberrel”. “Mivel az ember volt a bűnbeesés kulcsfigurája” – érvel Copeland – “az ember kellett hogy legyen a megváltás kulcsfigurája is, ezért Isten egy Ábrám nevű emberhez fordult”. Isten és Ábrám között létrejött egy olyan megállapodás, ami “Istennek a világhoz hozzáférést adott”. Isten viszont “megígérte, hogy Ábrámról és leszármazottairól minden tekintetben gondoskodni fog – lelki, fizikai, anyagi és társadalmi értelemben is”.
A “megállapodáshoz” fűzött megjegyzésében Copeland azt írja, hogy Isten “újra eljátszotta Ábrámmal azt, amit a Sátán is eljátszott Ádámmal, azzal a különbséggel, hogy Isten nem lopakodott be és nem élt a megtévesztés eszközével … és Ábrám ezt bevette”. Amint megjegyzéseiből kiderül, Copeland nem tesz különbséget isteni szövetségek és üzleti szerződések között. Ezek számára haszonorientáltak, és nem kapcsolatorientáltak. Közös megegyezéssel (kölcsönös előnyökért), tárgyalás útján jönnek létre, ellentétben az erősebb fél által kezdeményezett, tárgyalás részét nem képező segítség felajánlásával (nem kényszerből, hanem kegyelemből) – ami az isteni szövetségek hagyományos keresztyén felfogásaként tekinthető. Ezek inkább összpontosítanak bizonyos feltételek teljesítésére (teljesítményre), mint a személyes hűségre. Maga Copeland azt állítja, hogy “az élő Isten Igéje egy szerződés”. (Az Isten szövetségéről, az Ő és Krisztusban kiválasztott népe közötti élő, lelki kötelékről szóló biblikus tanításért kattintson ide.)
A kimondott Ige testté lett
“Isten befecskendezi Igéjét a földbe, hogy megteremtse ezt a Jézust” – magyarázza Copeland. “Ezek azok a hittel teli szavak, amik keretbe foglalták a benne lévő képet… Ezt kellett ide becsempésznie az e világ istene [azaz a Sátán] fizikai közelségébe.” A hit és megvallás kombinációját használva “Isten kimondta, majd újra kimondta az Igét … folyamatosan mondogatta, hogy: ‘Eljön. Eljön.” Azonban “Istennek egyetlen útja létezett az Ő igéjének földre juttatására, mégpedig az embereken keresztül … prófétái száján keresztül … Végül eljött a nagy pillanat, amikor ez az Ige emberi alakban is megjelent”. Ebben a végső fázisban “az angyalok a szövetség szavait mondták neki [azaz Máriának], és Isten Lelke lebegett fölötte, majd azt a Magvetést hozta létre, ami az angyalok által neki mondott Ige volt. És megfogant benne – a Biblia szerint – egy szent dolog. Az Ige szó szerint testté lett”.
Az a felfogás, miszerint Jézus a pozitív megvallás nemzedékeinek végterméke volna, kategorikusan bibliaellenes. Ez azt sugallja, hogy a János 1-ben szereplő “Ige” inkább volt teremtmény (Isten korábbi személytelen szavainak megszemélyesítése), mint az örökké létező Teremtő (lásd 1-3. v.), ezzel aláássa Krisztus istenségét és a Szentháromságról szóló áldott tanítást. Copeland azt bizonygatja, hogy Jézus nem állította nyíltan, hogy ő Isten volna, mert “nem Istenként jött a földre, hanem emberként. Félretette isteni hatalmát”.
A Filippi 2:5-7-et félreértve Copeland azt állítja, hogy a megtestesült Krisztus “nem rendelkezett veleszületett természetfeletti képességekkel. Nem volt képes csodákat tenni egészen addig, amíg a Szentlélek fel nem kente őt erre”. Copeland véleménye szerint három alapvető tényező tette lehetővé Jézus számára, hogy csodákat tegyen. Először is, “a hit ereje irányította szolgálatát”. Másodszor, “ezt a hatalmat szavaival gyakorolta”. Harmadszor, “a szövetséget használta a természet törvényeinek irányítására”. A fenti mindhárom megállapítás Isten Igéjének teljes félreértelmezésén alapszik.
A Pokolban történt szellemi halál és újjászületés
Amikor Krisztus engesztelő áldozatának meghatározásáról van szó, Copeland a következőket mondja: “Nem a kereszten bekövetkezett fizikai halál volt a bűnökért való elégtétel… ezt ugyanis bárki megteheti”. Hanem Jézus állítólag “a Sátán kezébe adta magát, amikor felment arra a keresztre, és ugyanazt a természetet vette fel, amit Ádám is [amikor vétkezett]”. Copeland itt a Sátán természetére utal, mivel Isten kijelentette, hogy “Ádám lelkileg meg fog halni – hogy felveszi a Sátán természetét, ami a lelki halál”. Hozzáteszi, hogy “azon a napon, amikor Jézust keresztre feszítették, Isten élete, az a születése óta benne levő örök energia kimozdult belőle, és elfogadta magának a halál természetét”. Copeland azt akarja elhitetni velünk, hogy egy állítólagos Jézussal folytatott beszélgetés során Isten Fia a következőket mondta neki erről: “A Sátán jele volt az, ami a kereszten függött… Elfogadtam a lelki halált saját lelkemben…”. Copeland szerint Jézusnak “fel kellett adnia igazságosságát”, és “elfogadta a Sátán bűnös természetét”.
Copeland beszámolója, legyen az bármennyire is életszerű, a Bibliában nincs benne. Tévesen használja fel az “elsőszülött a halottak közül” (Kol 1:18) kifejezést annak érdekében, hogy alátámassza az “újjászületett Jézus” tanítását. Valójában az “elsőszülött” görög szó (prototokosz) mindenekelőtt elsőséget, fejedelemséget és elsőrendűséget jelöl. Maga a kifejezés általában Krisztus elsőbbségére utal “minden teremtménynek előtte” (15. v.), és különösen azok felett, akik feltámadnak a halálból, utalva Krisztus testi feltámadására – nem pedig valamiféle pokolbéli szellemi feltámadásra. (A “Krisztus minden teremtmény elsőszülöttje” és “Krisztus a halottak elsőszülöttje” című prédikációk meghallgatásához kattintson ide.) Ráadásul Jézust nem a Sátán rántotta le a pokolba, hanem az Atya kezébe tette le az ő lelkét (Lukács 23:46), és egyenesen a paradicsomba ment (43. v.). Nem is kínozták őt démonok seregei, hanem a kereszt által “diadalt vévén rajtok” (Kol 2:15). Jézus a kereszten teljes egészében megfizetett népe bűneiért (Mt 1:21; Jn 19:30) – és nem úgy, hogy egy sátáni lénnyé vált, hanem testének megáldozása által (Zsid 10:10; Kol 1:22).
A hívő tekintélye
Copeland szerint a hívő ember tekintélyének alapja az, hogy ő megtérésekor egy teljes és azonnali természetváltozáson megy keresztül. A lelki születés pillanatában “Isten lelke lebeg feletted, és a testedben egy szent dolog fogan meg, ami azonos Jézussal … És ott beléd oltatik a zoe, az Isten által adott élet”. Ezért “úgy kell gondolkodnod, ahogyan Jézus gondolkodott. Ő nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő”. Copeland kijelenti: “Nem valami szellemi skizofrén vagy, egy félig Isten, félig Sátán, te ugyanis mindenestül Isten vagy” és “nem Isten van benned, hiszen te egy vagy …”.
Pedig a Szentírás szerint csak egy Isten van, aki minden hívőben benne lakik (János 14:17, 23). Ráadásul a Biblia a lelki születést nem a mi természetünk (“sátániból isteni természetűvé való”) megváltozásaként, hanem az Isten Lelke általi újjászületésünkként írja le (II Kor 5:17; Titusz 3:5). Copeland azt tanítja, hogy a hívő természetének megváltozása (isteni természetűvé válása) a képességek arányos változásával jár együtt. A hívő tehát állítólag képessé válik arra, hogy hitből fakadó szavakkal, vagyis pozitív vallomással életre “hívjon dolgokat”.
Copeland a hívő ember hatalmáról szóló tanításában azt hangoztatja, hogy a szövetségben meghatározott jogok ismerete és gyakorlása a siker biztosítéka. Megjegyzi, hogy a Biblia “Isten azon bölcsessége, amit szövetségi szerződésbe foglaltak… Benne minden az enyém… Csak tekints rá, olvasd tovább, és ez a szövetség olyan emberré fog tenni téged – bármit válassz is -, amilyenné lenni akarsz”. Copeland a szövetséggel kapcsolatos jogokra vonatkozó koncepcióját úgy ülteti át, ahogyan azt az “egészségi és gazdagsági” vagy “jóléti” üzenetnek is hívjuk. “A keresztyén élet alapelve annak a megismerése, hogy Isten a Golgotán Jézusra helyezte bűneinket, betegségünket, fertőzésünket, bánatunkat, gyászunkat és szegénységünket” – állítja ő. “Ha Ő mindezek közül bármit is ránk helyezne most, az nagy igazságtalanság volna”.
Végzetesen megromlott
Gyakorlatilag a Copeland-féle teológiában észlelt minden tévedés a következő négy okra vezethető vissza.
Először is, úgy tűnik Copeland határozottan tiltakozik a józan ész felfogása ellen. “A hívőket nem szabad a logika által vezetni” – írja. “Még a józan ész sem vezethet bennünket.” Ezzel szemben a Ézsaiás 1:18-ban idézi Istent, aki így szól: “No jertek, törvénykezzünk” [angolul: Jöjjetek, gondolkodjunk együtt]. (A “Logika és Szentírás” című brosúra ide kattintva olvasható.)
Másodszor, Copeland figyelmen kívül hagyja a bibliaértelmezés néhány fontos alapelvét. Ezen a téren való hanyagságát világossá teszi a kulcsfontosságú kifejezések durva félreértelmezése és a szövegkörnyezet teljesen figyelmen kívül hagyása is, amiben mindezek megjelennek. A Biblia azonban az igazság beszédének helyes hasogatására helyezi a hangsúlyt (II. Tim 2:15).
Harmadszor, úgy tűnik Copeland nem ismeri el a szisztematikus teológia fontosságát, amint azt az alábbi kijelentése is érzékelteti: “Én nem a doktrínát, hanem a hitet prédikálom”. Bár lehet, hogy nem veszi észre, a hitről és más témákról szóló prédikációi valójában doktrínákat alkotnak, amelyek együttesen képezik teológiáját (legyen az bármennyire is következetlen). Jól tenné, ha megfogadná az isteni parancsot: “Gondot viselj magadról és a tudományról” (I Tim 4:16).
Negyedszer, Copeland nyíltan kifejezi megvetését és tiszteletlenségét a keresztyén egyháztörténelem során kialakult nézetekkel szemben. Kétségtelen, hogy a hagyományt végső soron Isten Igéjének kell próbára tennie. Azonban el kell ismernünk, hogy bizonyos történelmileg elfogadott nézetek, különösen is amik a lényeges keresztyén tanításokra vonatkoznak és a református hitvallásokban is szerepelnek, az alapvető, Biblián alapuló igazságok jelentős, időtálló összefoglalásait jelentik. Ha eltérünk ezektől, azzal a keresztyén hit leglényegét utasítjuk el.
A Szentírás így figyelmeztet minket: “Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.” (Jakab 3:1). Copeland hamis tanítóként az evangélium ellenségévé tette saját magát: “De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok. A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen.” (Gal 1:8-9).
