Manuel Kuhs
A Biblia tanítja vajon hogy minden csecsemő a mennybe jut? Amennyiben viszont nem tanítja, miért kellene hinnünk a csecsemőkorban elhunyt gyermekeink üdvösségében?
A legtöbb baptista, sőt sok kálvinista baptista, mint amilyen John Piper,1 John MacArthur2 és Charles Spurgeon3 is, egyaránt azt tanítják, hogy minden csecsemőkorában meghaló gyermek a mennybe kerül, és a csecsemőkort minden olyan személyre ki is terjesztik, akik a “számonkérhetőségi korhatárt” még nem érték el4.
Más szóval üdvegyetemességet tanítanak a gyermekekre nézve.
Ez a tanítás bizonyára mindannyiunknak tetszik, hiszen természetünknél fogva különösen is tudjuk sajnálni a kisgyermekeket. Emberi dolog kívánni, hogy ez a tanítás valóban igaz legyen. Meggyőződésünk azonban hogy ez a tanítás, bár nehéz lehet számunkra befogadása (mint sok más dolog is a Szentírásból), nem áll szentírási alapokon. Az exegézis nem alapulhat érzelmeken vagy személyes kívánságokon, hanem csakis kizárólag Isten Igéjén kell annak megállnia.
Sok mindent lehetne mondani erről a tanításról. Mi most azonban mi csak arra szorítkozunk, hogy (a) miért is nem biblikus ez a tanítás, (b) mi a biblikus tanítás a csecsemőkorban meghaló gyermekekre nézve, valamint hogy (c) véleményünk szerint a legtöbb reformált baptista miért hiszi el ezt a tévelygést.
Miért nem biblikus ez a tanítás?
A konzervatív és reformált baptisták által tanított gyermekekre vonatkozó egyetemes üdvösség tana eképpen foglalható össze:
- Minden csecsemő eredendő bűnben születik a világra, és ezért “alapértelmezett módon” nem is kerülhetnek a mennyországba.
- A csecsemők nem képesek még a hitüket gyakorolni.
- A (2) pont miatt Isten igazságosságával, szeretetével és irgalmával összeegyeztethetetlen volna a csecsemők elkárhoztatása.
- Ezért minden gyermek, aki a “számonkérhetőségi korhatár” előtt hal meg, kiválasztott és Krisztus vére által elfedeztetett.
A válaszunk erre a következő. Az (1) ponttal természetesen egyetértünk, a Szentírás alapján. A (2) ponttal nem értünk egyet (lásd pl. Zsoltárok 22:9; Lukács 1:41 verseit), de a vita kedvéért fogadjuk el ezt. Ezért minden a (3)-on múlik, mert ha a (3) igaz, akkor (4) is bizonyosan igaz.
(3) a következő okok miatt nem lehet biblikus ez a tanítás:
-
Implicit módon tagadja (1), hogy a csecsemők eredendő bűnben jönnének a világra. Az eredendő bűn tana egyszerűen az, hogy mindazoknak, akik Ádámtól származnak, Krisztuson kívül lévén, Ádám vétke nekik tulajdoníttatik, és ezért Ádám vétke folytán bűnösök az Isten előtt, és a bűn egyedüli lehetséges büntetése is megilleti őket, ami az örök kárhozat (Róma 5:12-19). A Zsoltárok 51:5-ben ez kifejezetten csecsemőkre vonatkozik. Ezért a leghatározottabban kijelenthető, hogy nem “illetlen” vagy “igazságtalan” dolog, ha Isten ennek megfelelően bünteti őket. Azt hogy az eredendő bűnt tagadják, a “számonkérhetőségi korhatár”5 gondolata is megmutatja, amely – ahogy a kifejezés is jelzi – azt a hamis tanítást jelenti, hogy egy bizonyos, meghatározatlan kor alatti gyermekek nem számítanak Isten előtt bűnösnek, mert még “túl fiatalok” ahhoz hogy felelősségre vonhatók legyenek. Ezt cáfolja az az egyszerű tény is, hogy időnként csecsemők is elhaláloznak, amely halál az – Isten által Ádámnak tulajdonított – bűnnek a megbüntetése.
A Francia Hitvallás, valamint a Belga Hitvallás kifejezetten is foglalkozik ezzel:
“Azt is hisszük, hogy ez a gonoszság [az eredendő bűn] valóban olyan bűn, mely elegendő az egész emberi faj kárhozatra juttatásához, beleértve az anyaméhben levő kisgyermekeket is, s Isten Maga is ekképpen tekint erre. Ez még a keresztség után is a bűn természete, de az érte járó kárhoztatás Isten gyermekei számára eltöröltetik az Ő ingyenes kegyelméből és szeretetéből. Hisszük továbbá, hogy ez a romlottság mindig is a rosszindulat és a lázadás gyümölcseit termi, így még a legszentebb emberek is, jóllehet ellenállnak neki, mégis be vannak szennyezve megannyi gyengeséggel és tökéletlenséggel, amíg még ebben az életben vannak.”6
“Hisszük, Ádám engedetlensége miatt az egész emberi fajra kiterjedt az eredendő bűn. Ez az egész természet megromlása, s öröklődő romlottság, ami még a kis csecsemőket is megfertőzi az anyjuk méhében, s olyan gyökér, mely mindenféle bűnt terem az emberben. Ezért annyira utálatos és szörnyűséges Isten szemében, hogy elegendő az emberi faj kárhoztatására.”7 -
Ez valójában igazságtalanná, szeretetlenné és irgalmatlanná tenné Istent, mert Isten a teljes romlottság szörnyű büntetését minden emberi lényre kirója, amíg ők még csecsemőkorban vannak (pl. Zsoltárok 58:3), de még a fizikai halálnak szörnyű büntetését is néhányukra. Ha Isten igazságossága, szeretete és irgalma megakadályozná, hogy Ő Ádám bűne alapján a kisgyermekeket elítélje, akkor ugyanezen igazságosság, szeretet és irgalom abban is meggátolná, hogy néhány kisgyermekre fizikai halált, minden kisgyermekre pedig lelki romlottságot szabjon ki.
-
A Szentírás világosan megmutatja, hogy Isten haragja nemcsak az egyházon kívül lévő “számonkérhetőségi korhatárt” már betöltött emberekre, hanem még azok gyermekeire is kiterjed. Erre számos példát találunk, de csak néhányat említünk. Még azok a gyermekek is megértik ezeket az egyszerű példákat, akiknek a Biblia történelmét megtanították. És ezek valóban félelmetes példák. Hány csecsemőt fojtott vízbe Isten a Noé korabeli özönvízben (az özönvíz idején a népesség valószínűleg több milliárdnyi ember volt)? Hány csecsemőre zúdított Isten tüzet és kénkövet Sodomában és Gomorrában? Az összes egyiptomi elsőszülött, akit Isten megölt a 10. csapásban, vajon a “számonkérhetőségi korhatárt” túllépték már? Amikor Isten megparancsolta az izraelitáknak, hogy pusztítsák el Kánaán minden lakóját, vajon Isten azt is megparancsolta nekik, hogy minden gyermeket kíméljenek meg? Amikor Isten Ezékielnek adott látomásában megparancsolta, hogy a hitehagyó Jeruzsálemben élő összes gonosz izraelitát meg kell ölni, nem tartoztak bele kifejezetten a “kisgyermekek” (Ez 9:6) is?
-
A Szentírás kifejezetten tanítja, hogy a hitetlenek gyermekei “tisztátalanok” (I Korinthus 7:14). Ha minden gyermek “szent” volna (legalábbis a “számonkérhetőségi korhatár” előtt), akkor Pál apostol nem tett volna különbséget hitetlen és hívő gyermekek között.
Mi a biblikus tanítás?
Az amire a fenti c) pontban már utaltunk, mint egy szentírási általános képre, miszerint az egyházon kívül csakis Isten haragja létezik. Másképpen fogalmazva, Krisztuson kívül csakis Isten haragja található meg. És amint azt a c) pontban konkrétan megmutattuk, a hitetlenek gyermekei ki vannak téve Isten haragjának. Ezért nincs okunk abban sem hinni, sem arról bizonyosságot vagy reményt táplálni, hogy hitetleneknek gyermekei, akik csecsemőkorban meghalnak, üdvösséget nyernek. Jegyezzük meg itt figyelmesen, hogy nem azt állítottuk, hogy mindannyian biztosan elkárhoznak, hanem hogy nincs okunk hinni ennek ellenkezőjében.
Nézzünk azonban újra néhány példát a c) és d) pontokból: Kinek a gyermekeit helyezte Isten Noé bárkájába? És kinek a gyermekeit (igaz, ebben az esetben talán egyikük sem volt csecsemő, bár a lényeg nem változik) vitte ki Isten Lóttal együtt Sodomából, mielőtt elpusztította volna azt? Voltak-e héber gyermekek az elsőszülöttek között, akiket Isten megölt a 10. csapáskor? És kinek a gyermekei mentesülnek a “tisztátalanság” állapota alól, és ezzel ellentétben “szentek” az I Korinthus 7:14 szerint?
Erre még sok más példát is fel lehetne hozni az egész Szentírásból (pl. Máté 19:13-15; Márk 10:13-15).8
Ezért arra következtetünk, hogy a Szentírás képe szerint a hívők gyermekei a gonoszok gyermekeitől különböznek, de nem természetüknél fogva (ami szerint az eredendő bűnben egyformák), hanem Isten azon kegyelme által, amely által “szentek” (1Kor 7,14), “Isten szövetségéhez és anyaszentegyházához tartoznak” (lásd Heidelbergi káté K & V. 749 és az ott található szentírási hivatkozásokat).
Isten nemcsak a hívőknek, hanem gyermekeiknek is megígéri, hogy megváltja őket (pl. 1Mózes 17:7; ApCsel 2:39; 16:31), bár nem mindegyiküket (pl. Róma 9:6-13). Ennek jeleként, Isten parancsának engedelmeskedve, hogy a szövetségnek jelét a hívőkre és gyermekeikre is alkalmazzuk (pl. 1Móz 17:10-11), a hívők gyermekeit megkereszteljük, a keresztség pedig a körülmetélésnek mint szövetségi jelnek beteljesedése (pl. Kol 2:11-12).
Tehát a biblikus válasz a csecsemőkorban, vagyis a “számonkérhetőségi korhatár” elérése előtt elhunyt gyermekekkel kapcsolatos kérdésére az, hogy bár lehetséges hogy Isten a hitetlenek néhány gyermekét, akik csecsemőkorban halnak meg, kiválasztotta, viszont nincs okunk ebben bízni egyetlen konkrét esetben sem.
Ezzel szemben, bár tudjuk hogy Isten ígérete, hogy a hívők gyermekeit üdvözíti, nem mindig vonatkozik az összes gyermekre, egy hívő gyermekének csecsemőkorban bekövetkező halála esetén üdvösségében sem szabad kételkednünk. Pontosan ugyanígy, bár tudjuk, hogy nem minden igaz egyháznak üdvözül minden egyes felnőtt tagja, egy jóhiszemű felnőtt tag halála esetén mégsem szabad kételkednünk üdvösségében.
A Dordrechti Kánonok (a kálvinizmus eredeti “Öt pontja”) I:17-ben pontosan ezt az álláspontot képviseli a hívők azon gyermekeivel kapcsolatban, akik csecsemőkorukban halnak meg:
“Isten akaratát az Ő Igéjéből kell megvizsgálnunk, ami arról tesz bizonyságot, hogy a hívők gyermekei szentek. Nem természetüktől fogva, hanem a kegyelmi szövetség alapján, ahova szüleikkel együtt tartoznak. Ezért a kegyes szülőknek nem kell aggodalmaskodniuk azon gyermekeik választottságát és üdvösségét tekintve, akiket Istennek tetszett kora gyermekségükben elhívni ebből a földi életből.”
Véleményünk szerint ezért hiszi sok reformált baptista ezt a tantételt
Itt most nem foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy miért hiszi majdnem minden arminiánus hívő ezt a tanítást. Elsősorban azért teszik ezt, mert arminianizmusuk miatt “igazságtalannak” tartják, hogy Isten olyan csecsemőket elkárhoztatna, akiknek “esélyük sincs hinni”.
Itt inkább azokról a baptistákról van szó (ezen a kifejezésen azokat a keresztyéneket értjük, akik a gyermekkeresztséget elutasítják), akik vallják, hogy hiszik a “kegyelemtant”, a teljes romlottságot, a feltétel nélküli kiválasztottságot, a korlátozott engesztelést, az ellenállhatatlan kegyelmet és a szentek állhatatosságát.
Véleményünk szerint, ha legalábbis részben, de veszélyeztetik az eredendő bűnösségről szóló világos szentírási tanítást, mert nincs szívük a gyermekekről alkotott baptista nézetüket annak logikus következményéig végigvinni.
Az alábbiakban a “kálvinista” baptista, John Gillnek a gyermekkeresztség elleni fő érveit olvashatjuk, valamint a hívők gyermekeiről alkotott nézetét is. Őt tekintjük a legjobb baptista nézetek képviselőjének, mivel véleményünk szerint Gill az egyik legbiblikusabb és a Szentíráshoz leghűségesebb baptista tanító.
“[A hívők gyermekei] nem születésük által válnak [az egyház] tagjaivá; mert ami testből születik, test az, testi és romlott, és alkalmatlan az egyházi közösségre; és nem válnak azzá szüleik hite által sem; mert még a hitük sem teszi őket egyháztagokká anélkül, hogy azt megvallanák, és magukat átadnák egy egyháznak, az egyház pedig befogadná őket: Az embereknek hívőknek kell lenniük, mielőtt megkeresztelkednek; és meg kell keresztelkedniük, mielőtt tagokká válnak; és nem lehetnek tagok, amíg nem jelentkeznek egy egyháznál, és fel nem veszik őket. A csecsemők, ahogyan megszületnek, a tagságra nem alkalmasak, mivel első születésüknél fogva nincsenek újjászületve, szentségtelenek és tisztátalanok, és újjá kell születniük, mielőtt alkalmasak lennének Isten országára, vagyis az evangéliumi egyházi állapotra.11[kiemelés tőlem].”
Vegyük észre, hogy a baptisták szerint a kisgyermekek nem tudnak, sőt nem is lehetnek Isten egyházának tagjai, mert “nincsenek újjászületve, szentségtelenek és tisztátalanok”.
És mégis minden csecsemőkorban elhalálozó gyermek, aki a baptisták szerint “nincs újjászületve, szentségtelen és tisztátalan”, a mennybe kerülne? Hirtelen újjászületnek, szentté és tisztává válnak, még mielőtt meghalnának? Ha igen, akkor miért nem újulhatnak meg, miért nem válhatnak szentté és tisztává anélkül, hogy meghalnának?
És bár állítólag a mennybe jutnak, a baptisták nem hajlandók őket Isten egyházának tagjává fogadni a keresztség által?
A baptisták gyermekekkel kapcsolatos nézeteiből a következő egyszerű következtetést kell levonnunk, de nagyon egyértelműen. Mivel egyik kisgyermek “sincs újjászületve, szentségtelen és tisztátalan”, és így a keresztség által a látható egyház tagságába sem vehetők fel, így mindannyiuknak el kell kárhozniuk, ha a “számonkérhetőségi korhatár” előtt haltak meg.
Véleményünk és személyes tapasztalatunk szerint azonban ez a logikus következtetés a legtöbb baptista gyomor számára túlságosan is elviselhetetlen. Nem hajlandók a kisgyermekekről alkotott nézetüket annak logikus következményéig kidolgozni.
Ehelyett az eredendő bűnről szóló tanítást kompromittálják.
Meg kellene ebből térniük, és el kellene utasítaniuk a hívők gyermekeiről alkotott azon bibliaellenes és borzasztó nézetüket, miszerint a hívők gyermekei pogányok volnának, akik Krisztus országán kívül állnak (ellentétben a Máté 19:14, Márk 10:14 stb. versekkel). Ezután meg kellene keresztelniük a hívők gyermekeit, annak jeléül, hogy Isten irgalmas, kegyelmes ígéretét örömmel magukhoz ölelik, miszerint gyermekeiket üdvösségre juttatja — a kiválasztás szerint.
Függelék
A kisgyermekek üdvegyetemessége tanának alátámasztására még néhány kisebb szempontot hoztak fel, amelyek a következők:
Szentírási példák a kisgyermekek megmentésére
Ilyen például a II Királyok 4:26, II Sámuel 12:23, Ézsaiás 40:11, Ezékiel 16:20-21, Máté 19:13-15 és 21:16 (bár kérdéses, hogy az első kettő valóban példa-e erre).
A cáfolat a legegyszerűbb: Mindezek a példák kizárólag a hívők gyermekeire vonatkoznak.
A “számonkérhetőségi korhatár”
Az egyetlen hely az egész Szentírásban, amire (tévesen) lehet hivatkozni ezen gondolat alátámasztására, az 5Mózes 1:39 és a 4Mózes 14:29 (párhuzamos versek), amelyek közül az utóbbiban ez áll,
E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és mindnyájannn azok, kik megszámláltattak a ti minden számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felűl; kik zúgolódtatok én ellenem.
Mielőtt megadnánk az egyszerű cáfolatot, rá kell mutatnunk, hogy ez a 20 éves kor jelenthetné a “számonkérhetőségi korhatárt”, amit azonban (legalábbis tapasztalataink szerint) egyetlen baptista sem tart – hanem általában 10 év körüli, vagy még annál is fiatalabb kort.
A cáfolat ismét nagyon egyszerű. Maga a vers szerint a 20 év alattiak megmenekültek a fizikai haláltól, mert nem ők voltak azok, akik “Isten ellen zúgolódtak”. A szakasz nem az eredendő bűnről vagy annak következményeiről beszél, hanem az “Isten elleni zúgolódás” bűnéről és következményéről.
A pokol csak azok számára van fenntartva, akik személyükben vétkeztek
Ezen álláspontnak alátámasztására a baptisták olyan szakaszokra hivatkoznak, mint a Máté 25:31, 46, 41 (akik nem “cselekszenek”, elkárhoznak – a csecsemők nem “cselekszenek” vagy “nem cselekszenek” semmit) és az Ezékiel 18:20.
Annak az elképzelésnek, hogy csak azok bűnhődhetnek bűneikért, akik személyesen vétkeznek, közvetlenül ellentmond a Róma 5:12. versnek, ami az eredendő bűnről szóló klasszikus igevers: “miképen egy ember által jött e világra a bűn, és a bűn által a halál, és a képen minden emberekre a halál elhatott“.
Vegyük észre: Ádám vétke miatt minden ember halálraítélt – nem pedig saját bűneink miatt. Valójában minden ember lelki halottnak születik – és ha így születnek a világra, akkor ez nyilvánvalóan nem a személyesen elkövetett bűnök megbüntetését jelenti.
Röviden, ez az elképzelés megint csak az eredendő bűnnek a tagadása.
A Máté 25 pedig nem állítja, hogy a pokol kizárólag azoknak van fenntartva, akik személyükben vétkeztek, míg az Ezékiel 18 egyértelműen nem az eredendő bűnről beszél – hacsak nem mond ellent a Róma 5:12-nek. Továbbá, ha azt állítjuk, hogy a Máté 25 szerint a csecsemők nem kárhozhatnak el, mert nem voltak képesek a szegények élelmezését “megtagadni” stb., ez azt is jelentené, hogy a csecsemők nem is juthatnak a mennybe – mert ezen vers szerint csak azok jutnak oda, akik élelmezték a szegényeket stb.
Helyénvaló idézni Kálvin János válaszát arra a baptistás sajátos szokásra, miszerint tévesen a gyermekekre alkalmazzák azt, ami egyértelműen a felnőttekre vonatkozik.
“De egy nagyon egyszerű hasonlattal még a vakok számára is érzékelhetővé teszem tévedéseiket. Ha valaki ahhoz ragaszkodna, hogy a csecsemőket meg kell fosztani az ételtől olyan ürüggyel, hogy az apostol nem engedi, hogy csak azok egyenek, akik dolgoznak (II Thessz 3:10), nem érdemelné meg, hogy mindenki [kinevetné] őt? Miért is? Mert azt, amit az emberek egy bizonyos osztályáról és egy bizonyos korosztályról mondott, elferdíti, és közömbösen alkalmazza mindenkire. Az ilyen az emberek ügyessége jelen esetben sem nagyobb. Amit mindenki úgy lát, hogy csupán csak a felnőtt korosztályra vonatkozik, azt ők a csecsemőkre alkalmazzák, alávetve őket egy olyan szabálynak, melyet csakis az idősebb korosztály számára lett megállapítva.”12
Róma 1:19-20
Ez egy meglehetősen egyedi érvelés, amelyet John Piper vet be.13 A vers így szól,
Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalmassága és Istensége, e világnak alkotmányából, és a teremtett állatokból megértetvén, megláttatnak; e végre hogy legyenek ők magok menthetetlenek.
Így szól Piper,
“A végén lévő “ezért” (RÚF-ban is) [a King James fordításban “úgyhogy”, Károli: “e végre”] azt mondja, hogy az emberiségnek látszólag lenne mentsége, ha nem látta volna világosan a természetben, hogy kicsoda Isten. És így, mivel nem hiszem hogy a kisbabák képesek feldolgozni a természetet, és abból következtetéseket levonni Isten kegyelméről, dicsőségéről vagy igazságosságáról, úgy tűnik, hogy ők abba a kategóriába tartoznak, akiknek még mindig van mentségük.”
Vegyük észre, hogy még Piper is azt mondja, hogy a természet tanúsága nélkül az embernek csak “úgy tűnik” hogy van mentsége. Ez az “úgy tűnik” már maga a cáfolat. Mert akár “látszólag” bűnösök, akár nem – minden ember és gyermek egyaránt bűnös.
Bűnös Ádámban.
Az eredendő bűn és eredendő szennyezettség összekeverése
Az eredendő bűn tanának elterjedt rossz megértése miatt sokan összekeverik az eredendő bűnt az eredendő szennyezettséggel (vagy a terminológiától függően az eredendő bűnt pusztán az eredendő szennyezettségre korlátozzák). Íme egy példa erre egy baptista lelkész prédikációjából, amelynek címe: “A csecsemők a mennybe kerülnek?”14 Az “eredendő bűnről” szólva e lelkész ezt állítja,
Bár a gyermekek bűnös természetet örökölnek Ádámtól, nem hiszem hogy ők Ádám bűne miatt elítéltetnének… [az eredendő bűn] nem Isten műve, hanem a szüleink ágyékán keresztül jön a világba.
Az eredendő szennyezettség arra a tényre utal, hogy minden ember romlott természettel születik, mert Ádámban van. Minden gyermek szellemileg halottnak, azaz Istentől elszakított állapotban jön a világra.
Ez a bűn büntetése. De ha így büntetnek minket, mielőtt még személyesen vétkeznénk, akkor kinek a bűne miatt büntetnek minket? Ádám bűne miatt. És hogyan bűnhődhetünk Ádám bűnéért? Mert Ádám bűne ránk hárul – más szóval, az eredendő bűn (vagy a terminológiától függően az “eredendő vétkesség”) miatt.
Az eredendő bűn tehát az eredendő szennyezettség jogalapja. Isten minden csecsemőt teljes romlottsággal sújt (és néhányat fizikai halállal), mert bűnösök az Ő szemében – bűnösök Ádám bűnében.
Ezért Isten valóban “elítéli a gyermekeket Ádám bűne miatt”.
Egy ember által jött be a bűn a világba, és a bűn által a halál, és így [vagyis az eredendő bűn miatt] a halál [beleértve az eredendő szennyezettséget is] minden emberre [beleértve az anyaméhben lévő csecsemőket is] elhatott (Róma 5:12).
Ha többet szeretne olvasni magyarul, kattintson ide.
