Építsük meg Jeruzsálem kőfalát!
Mit tett Nehémiás, miután buzgó imádkozott, gondos előkészületeket tett, és titkos vizsgálatot indított (Neh 1:1–2:16)? Nyilvános gyűlésre hívta össze Isten népét. Ezen a gyűlésen először vázolta a problémákat. Anyagi szempontból Jeruzsálem falai gyakorlatilag romokban hevertek, a kapuk megégtek, ahogyan azt személyesen is láthatta, amikor éjszaka titokban körbelovagolta a várost. Nehémiás az érzelmekre is hatni kívánt, emlékeztetve a népet, hogy ellenségeik kinevetik őket. De vajon nem tudta ezt már maga a nép? Természetesen tudták! Nehémiás kormányzó pedig tudta, hogy mindez ismeretes előttük: „Ti látjátok a nyomorúságot, a melyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tűzben égtek meg” (17. v.). A nép vezetője világosan felhívta a figyelmet a legnagyobb bajra, hogy mindenki egyetértsen, hogy ez a megoldandó probléma.
Másodszor Nehémiás felvázolta a nyilvánvaló megoldást. Újjá kell építeni a falakat és a kapukat, hogy többé ne gúnyolódjanak és ne csúfolódjanak, mintha Isten nem tudná megvédeni a népét, vagy nem viselne rájuk gondot. Hogyan mondja Dávid? „Hiszen csak szóbeszéd volt ez” (1Sám 17:29). Lehet, hogy Góliáttal kell megküzdeni. Lehet, hogy egy helyi egyházat kell megalapítani. Lehet, hogy gyermekeinket Isten dicsőséges igazságára kell nevelni. Lehet, hogy egy nagyobb vállalkozás, például egy református iskola megvalósítása során kell szembenézni a szakadatlan csüggedéssel.
Harmadszor a probléma és a megoldás megmutatása után Nehémiás így buzdít: „Jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul” (Neh 2:17).
Negyedszer felmerül az a kérdés, hogy kiről van szó. Nehémiás nem ezt mondja: „Nektek ez a bajotok, én megmondom, mit tegyetek, ti pedig munkálkodjatok a megoldáson.” Ehelyett magára is vonatkoztatja a problémát és a megoldást, és önmagát is buzdítja. Figyeljük meg a többes szám első személy használatát a kormányzó szavaiban: „Ti látjátok a nyomorúságot, a melyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tűzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul” (Neh 2:17). Nehémiás többes szám első személyben beszél, hiszen ő is Izráel élő és kegyes tagja, aki megismerhette Isten Jeruzsálemben lakó népét.
Ötödször, Nehémiás azzal erősíti meg a buzdítást, hogy bemutatja kettős felhatalmazását. Elsősorban maga Jehova hívta el és vezette őt: „És megjelentém nékik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét” (18. v.). Ezen a ponton Nehémiás akár a szobájában elhangzott kitartó könyörgéséről (1:4–11) vagy a palotában feltörő imádságáról is szólhatott (2:4). „Artaxerxes pohárnoka voltam, most pedig Júda kormányzója vagyok. A mi Urunk jó gondviseléséből újjá fogom építeni Jeruzsálem falait.”
Nehémiás ugyanakkor a méd-perzsa uralkodótól, Artaxerxestől kapott tekintélyére is hivatkozik: „És megjelentém nékik [1] az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és [2] a király beszédit is, a melyeket nékem szólt” (18. v.). A kormányzó tájékoztatta őket arról, hogy Artaxerxes birodalmi felhatalmazást biztosított számára Jeruzsálem falainak újjáépítésére (5–6), és az ehhez szükséges faanyag beszerzésére az uralkodó erdőiből (8. v.). Ma is vannak olyan helyzetek, amikor az Úr munkájához világi hatósági engedélyekre is szükség van, ilyen például a templomépítés. Rev. Stewart
A polgári és a szertartási törvény (2)
Folytatjuk a korábbi kérdésre adott választ: „Igaz-e, hogy a Máté 5:17–19-ben az Úr Jézus azt tanítja, hogy az újszövetségi korban élő hívőkre érvényes Mózes minden törvénye, beleértve a szertartási és a polgári törvényt is?” A múlt hónapban a szertartási törvényről szóltunk, ebben a cikkben pedig a polgári törvénnyel foglalkozunk.
Az ószövetségi polgári törvények Izráel mindennapi életéről szóltak: ételről és főzésről, ékszerekről és megjelenésről, higiéniáról és egészségről, munkáról és tulajdonról, kormányzatról és adókról, bűnről és büntetésről, házasságról és családról. A polgári és a szertartási törvény nem választható el teljesen. A keresztyén rekonstrukcionisták és a teonomisták az előbbire tekintenek úgy, mint ami még mindig érvényes, és szükséges egy eljövendő, posztmillenniumi aranykor megalapításához.
E mozgalmak tanítása szerint az újszövetségi korban még mindig érvényesek azok a törvények, amelyeket az Újszövetség nem törölt el szó szerint. Olyanok is vannak, akik vitába szállnak egyes újszövetségi szakaszokkal, amelyekben kifejezetten egyes ószövetségi törvények eltörléséről olvashatunk. Ilyen például Péter látomása, amikor egy lepedőben tisztátalan állatok ereszkedtek alá az égből, és az apostol azt a parancsot kapta, hogy keljen fel, és egyen. Erre némelyek azt mondják, hogy nem törölte el az ószövetségi törvényeket, hanem ez a parancs csupán arra vonatkozott, hogy Péter hirdesse az evangéliumot a pogányoknak. Bizonyos, hogy Isten az ószövetségi étkezési törvények megváltoztatása által arra tanította Pétert és az egyházat, hogy hirdessék az Igét a pogányok számára is. Mindazonáltal Isten Péterhez intézett szavaiban a korábban tisztátalan állatokról is szó volt. Péter azt a parancsot kapta, hogy egye meg, amit addig nem fogyaszthatott el: „És szózat lőn ő hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél! Péter pedig monda: Semmiképen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant” (Csel 10:13–14; vö. 11:7–8).
A teonomisták és a rekonstrukcionisták küszködnek annak magyarázatával, hogyan alkalmazhatóak bizonyos polgári törvények az Újszövetség korában. Az 5Mózes 22:8 alapján egy lakhatásra is használt lapos háztetőre a zsidóknak korlátot kellett építeniük. Azokban a társadalmakban, ahol ilyen tetők nincsenek, ezt arra vonatkoztatják, hogy az úszómedencéket be kell keríteni.
Szándékosan ezt a példát hozom elő. A lapos tetőre épített korlát, valamint a gyermekek által is megközelíthető úszómedence körül felállított kerítés szabályainak bölcsessége megkérdőjelezhetetlen. Ezért egyes világi hatóságok elő is írják a medencék bekerítését. Hisszük, hogy a Westminsteri Hitvallás a hasonlókat nevezi az ószövetségi polgári törvény „általános méltányosságának” (19:4), ami arra utal, hogy a törvényhozási alapelvek nem tetszőlegesek voltak, hanem igazak és helyesek. Ugyanakkor senki nem szegi meg Isten törvényét azzal, hogy nem keríti be az úszómedencéjét. Lehet, hogy el kell hordoznia döntése következményeit, de nem vétkezik pusztán azzal, hogy a medencéje körül nem áll kerítés.
Ugyanígy azt is meg kell jegyeznünk, hogy sok bölcsesség volt azokban az étkezési törvényekben, amelyeket Isten Izráelnek adott. Ám az Újszövetségben semmi nem kötelez minket azok megtartására. Az újszövetségi korban ehetünk disznót (és ezt biztonságosan megtehetjük). Isten Péterhez szóló szava megáll. Körülmetélhetjük fiainkat, noha ez egyáltalán nem szükséges az üdvösséghez (Csel 16:1–3; Gal 5:1–3). Mindezeken túl azonban látnunk kell, hogy ha a modern társadalmat e törvényekkel akarjuk keresztyénné formálni, azzal nagyon közel kerülünk az egyedül kegyelemből és egyedül hit által való üdvösség tagadásához. A bekerített úszómedencéktől vagy a disznóhúsmentes étrendtől nem lesz keresztyén a társadalom. Egyedül Isten szuverén kegyelme hozhat létre egy keresztyén társadalmat, sőt ez a társadalom már létezik is. Ezt a Szentírás egyháznak nevezi: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2:9). Ez a „társadalom” egy olyan társadalomban él, amely mindig ellenségesen fordul szembe Isten országával, és amelyet nem lehet megváltoztatni pusztán az ószövetségi polgári törvény által.
A Westminsteri Hitvallás helyesen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy ezek a törvények „azon nép államának megszűntével érvényüket vesztették” (19:4). Ezt azt jelenti, hogy amikor a földi Izráel megszűnt Isten választott népe lenni, azzal e törvények hatálya is lejárt. Minderről azonban többet kell mondanunk, mert az a nagy kérdés, hogy az Istentől kapott törvények hogyan változhatnak meg, vagy hogyan lehet őket eltörölni.
Fontos a Belga Hitvallás 25. cikkelye: „Hisszük, hogy a törvény szertartásai és előképei Krisztus eljövetelével megszűntek, és minden árnyék beteljesedett, ezért ezek használatával a keresztyének között fel kell hagynunk, miközben igazságuk és lényegük velünk marad Jézus Krisztusban, akiben be is teljesültek.”
Ez a református hitvallás arra emlékeztet minket, hogy mindig meg kellett különböztetni Isten erkölcsi törvényének előírásait, valamint a szertartási és a polgári törvényeket. Az erkölcsi törvény önmagukban bűnös dolgokat tilt meg. A bálványimádás mindig gonosz, hiszen tagadja azt a nagy igazságot, hogy Jehován kívül nincs Isten. Ugyanakkor az ószövetségi polgári és szertartási törvények Izráel életére alkalmazták az erkölcsi törvényt. Olyan dolgokat parancsoltak és tiltottak meg, amelyek önmagukban véve nem bűnösök, és élet-halál kérdések. Önmagában véve semmi rossz nincs a disznóhús elfogyasztásával, kivéve, hogy az Ószövetségben Isten megtiltotta. Gondoljunk például egy halra a vízi környezetében. A hal számára az Isten törvénye, hogy maradjon a vízben. Létfontosságú, hogy „engedelmeskedjen” ennek. Ha a halnak „valódi szabadságot” kínálva kiviszem a szárazföldre, akkor elpusztul. Ugyanez vonatkozik az erkölcsi törvény előírásaira. Élet és halál múlik rajtuk. Korlátain kívül szolgaság és halál vár, belül pedig szabadság és élet.
A polgári és szertartási törvények, amelyeket Isten népe Mózes napjaiban kapott, kicsit ahhoz hasonlítottak, mint amikor egy halat eredeti helyéről, egy tóból egy akváriumba tesznek. Ekkor más törvények közé kerül, amelyek korlátozóbbak, ám nem képezik élet-halál kérdését, és a jövőben nem megváltoztathatatlanok.
Az erkölcsi törvény előírásaitól eltérő polgári és szertartási törvények Isten eszközei voltak, amelyek által megtanította Izráelnek az erkölcsi törvény alapvető, változhatatlan szabályait. Így tehet egy édesapa is, aki az Úr napjának különleges voltát gyermekeinek például egy olyan szabállyal taníthatja meg, hogy ezen a napon nem szabad biciklizni. Természetesen önmagában véve nem rossz az Úr napján biciklizni. Sőt, ha csak így lehet eljutni a templomba, akkor meg is kell tenni. A szabály azonban hasznos lehet, amíg a gyermek meg nem tanulja, hogy ez a nap egy különleges módon az Úré. Ekkor a szabály érvényét kell veszítse.
A polgári és a szertartási törvények Izráel tanítására szolgáltak. Ez világos az olyan szakaszokból, mint például a 3Mózes 10:9–11 és 11:45–47, amelyek különböző polgári és szertartási törvényeket úgy mutatnak be, mint amik a szent és a szentségtelen közti különbség tanítására szolgálnak. Nem az erkölcsi szinttel azonos szinten helyezkednek el.
Szándékosan olyan példát hoztunk fel, amelyek a szülők által adott szabályokkal kapcsolatosak. A Galácia 4:1–7-ben Pál apostol arra emlékeztet, hogy az ószövetségi egyház (Csel 7:38) kiskorú volt, ezért Isten egyfajta szülői szabályok korlátai közé helyezte, amelyek hasonlóan működtek, mint a saját gyermekeink tanítására hozott szabályaink. Ezek a szabályok önmagukban nem feltétlenül jelentik bűn és igazság kérdését. A Galata-levél megmutatja, hogy Krisztus eljövetele és Lelke által az egyház nagykorúvá vált, és most élvezheti az a szabadságot, amelyre Krisztus megszabadított minket (Gal 5:1). Szabadok vagyunk ezektől az ószövetségi szabályoktól. Ez a lelki érettség szabadsága, egy olyan érettségé, amely Krisztusban megismerte Isten kegyelmét. Már nemcsak magáért a parancsolatért engedelmeskedik, hanem szeretetből, és többé már nem kell a gyermekkor végtelen szabályrendszere alatt maradnia.
A Galácia 5:1 ezt az alapelvet alkalmazza ránk. Erősen meg kell állnunk abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és többé nem szabad magunkra venni a szolgaság köteleit, azaz az ószövetségi polgári és szertartási törvény rabságát. A szabadságot azonban nem keverhetjük össze a szabadossággal (13. v.), mintha a Krisztusban való szabadságunk azt jelentené, hogy Isten erkölcsi törvényét figyelmen kívül hagyva tetszésünk szerint élhetnénk. A szabadság mindig az erkölcsi törvény keretein belül található, amint arra a hal fentiekben említett példája emlékeztet. Az előbbi gondolatok teljesen haszontalanok, hacsak újszövetségi keresztyénként nem gyakoroljuk buzgón Krisztusban való szabadságunkat, és nem szolgáljuk Istent hűségesen, szeretetből és hálából mindazért, amit az Úr Jézus üdvösségünkért elvégzett.
Egy gondolatra szeretnék még kitérni, amelyet a Belga Hitvallás 25. cikkelyében olvasunk: a polgári és a szertartási törvény igazsága és lényege Jézus Krisztusban velünk marad. A Hitvallás ezt így alkalmazza: „Továbbra is használjuk azonban a törvényből és a prófétáktól származó bizonyságtételeket arra, hogy megerősítsenek minket az evangéliumban, és Isten dicsőségére, az Ő akarata szerint szabályozzák életünket teljes tisztességben.” Következő számunkban erről részletesebben is olvashatunk, ha az Úr megtart minket. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
