Ádám-Krisztus tipológia (2)
Mi a helyzet Ádám szövetségi főségével? Ádám vétkezett, amikor evett a tiltott gyümölcsből. Az első ember első vétkét – mint szövetségi fejünkét – Isten beszámítja, odatulajdonítja azoknak, akiket ő képvisel. Mivel Ádámban mindannyian vétkeztek, ezért mindannyian Isten ítélete alá esnek, teljes romlottságban fogantatnak, és így születnek meg. Ez az eredendő bűn tehát lelki halált hozott az emberi nemzetségre: „Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Rm 5:12).
Mi a helyzet Jézus Krisztus szövetségi főségével? Ő egész életében engedelmeskedett Isten törvényének. Választottai szövetségi fejeként Isten az Ő tökéletes engedelmességét beszámítja, odatulajdonítja azoknak, akiket Ő képvisel. Krisztus igazsága hit által tulajdoníttatik nekünk. Isten Krisztus igazságát nekünk számítja be, ez alapján igazít meg, nyilvánít igaznak minket.
A Róma 5:19 bemutatja mindkét fél szövetségi főségének következményét. Ádám esetében ez szörnyű: „Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek.” Krisztus esetében pedig csodálatos: „azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.”
Látod ezt, Isten gyermeke? A Róma 5-ben Ádám és Krisztus a párhuzam nem személyükben, természetükben, származásukban, rendjükben vagy valami effélében látható, hanem szövetségi főségükről van szó. Mindketten az emberi nemzetség törvényes képviselői: az egyik a rosszra, a másik a jóra. Mi az osztályrésze a Róma 5:12–21 alapján annak, aki Ádámban van? A bűn, a kárhozat és a halál. Miben részesedik az, aki egykor Ádámban volt, most viszont már Krisztusban? A bűnök bocsánatában, a megigazulásban és az örök életben.
Az előbbi alapvető megállapításokat követően most vizsgáljuk meg ezeket a szavakat: „sokkal inkább elhatott sokakra” (Rm 5:15). A Róma 5:15 egésze így hangzik: „De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.” Erre a „sokkal inkábbra” némelyek úgy tekintenek, mint ami a megváltottak számára vonatkozik. Szerintük ez azt tanítja, hogy sokkal-sokkal többen kerülnek a mennybe, mint ahányan bűneikben elvesznek.
A Róma 5:15-öt (más hasonló igeszakaszokkal együtt) főként három csoport használja annak bizonyítására, hogy a megváltottak száma sokkal nagyobb, mint az elveszetteké. Az első a posztmillennisták csoportja. Ők azt tartják, hogy közvetlenül az Úr második eljövetelét megelőző aranykorban a bolygónkon élő emberek többsége valódi keresztyén lesz. Ebben az eljövendő aranykorban olyan sok ember fog élni, és közülük olyan sokan lesznek valódi hívők, hogy számuk meg fogja haladni a korábbi évezredek hitetlen seregeinek túlsúlyát. A következő számunkban bemutatjuk a két másik csoportot is, majd a Biblia mérlegére helyezzük ezt az elképzelést. Rev. Stewart
A Fiút feszítették meg, nem az Atyát
A Kegyelmi Szövetség jelen számában egy nagyon érdekes és nehéz kérdést vizsgálunk: „Miért a Fiú Isten lett testté, és miért Ő halt meg a kereszten? Miért nem az Atya Isten? Van valami különleges a Fiú Istenben, ami miatt Neki kellett mindezeket elhordoznia értünk?”
Volt egy régi eretnekség, amelyet ellenfelei patripasszionizmusnak neveztek arra utalva, hogy hamis tanításuk szerint az Atya szenvedett a kereszten. Ez a tévtanítás – amely szabellianizmusként vagy modalisztikus monarchianizmusként is ismert – tagadta a Szentháromság három személye közti valós különbségeket. Azt hirdette, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek csupán különböző módjai annak, ahogyan Isten kijelenti Önmagát, és ahogyan a hívő felfogja és megismeri az egy Istent.
Tertullianus, a latin egyházatya különösen is szembeszállt ezzel az eretnekséggel elítélve azt, hiszen tagadta a Szentírás tanítását, miszerint egyetlen Isten létezik, akinek három különálló személye van. A bibliai igazságot az Athanasiusi Hitvallás foglalja össze: „Ezenképpen Isten az Atya: Isten a Fiú: Isten a Szent Lélek (is). És mégis nem három Isten: hanem egy Isten.”
Mindez azt jelenti, hogy a keresztyén egyháztörténet során eretnekségként vetették el annak gondolatát, miszerint az Atya szenvedett a kereszten. Ez azonban még nem magyarázza meg, hogy miért a Fiú az, aki a bűnös test hasonlatosságában eljött, szenvedett és meghalt a vétkeinkért, és harmadnapon ismét feltámadt a halálból.
Olvasónk kérdése utal a helyes válaszra: „Van valami különleges a Fiú Istenben, ami miatt Neki kellett mindezeket elhordoznia értünk?” Az Ő Fiúságában van valami, ami miatt nem az Atyának vagy a Léleknek, hanem Neki kellett megszületnie Bethlehemben, és Neki kellett szenvednie és meghalnia a kereszten.
Ezt legvilágosabban a születése és a bűnös testünk hasonlatosságában (de bűn nélkül) való eljövetele mutatja. Ő emberi természetünkben is Isten Fia, hiszen a Szentlélektől fogant Szűz Mária méhében. A testté lételre gondolva elképzelhetetlen, hogy az Atya a mi testünkben Isten Fiaként született volna. A Szentháromság második személyeként az Atyától öröktől fogva és örökké nemzett Fiú Istenhez illett, hogy az idő teljességében megszületve magára vegye a mi természetünket.
Ugyanez a helyzet a kereszten elvégzett váltságművel is. Illő volt, hogy a Fiú áldozza fel Önmagát Isten igazsága és igaz volta előtt helyettünk, a mi természetünket hordozva. Krisztus kereszthalála a tökéletes engedelmesség tette volt – ez is azt mutatja, hogy ezt a munkát a Fiúnak kellett elvégeznie. Gyorsan hozzá kell tennünk azonban, hogy miközben Krisztus test szerint alá volt vetve az Atyának, és az Atya akaratát jött megcselekedni, a Szentháromságban a Fiú nincs alávetve az Atyának: „És ebben a háromságban semmi sincs előbb való, vagy utóbb való: semmi sincs nagyobb vagy kisebb. Hanem mind a három személy együttörökkévaló és együttegyenlő” (Athanasiusi Hitvallás).
Az előbbieket a Szentírás több szakasza is alátámasztja. Az első a Példabeszédek 8:22–31. Ez a fontos szakasz a bölcsességet nem úgy mutatja be, mint valamit, hanem úgy, mint Valakit. A Bölcsesség Isten Fia. Ezt a szakaszt olvasva nehéz rámutatni, hogy az egyik versben a Fiúról mint a Szentháromság második személyéről vagy a testté lett Fiúról van szó. A kettőt nem lehet elválasztani. A Példabeszédek 8 azonban mélyebb, megindító és csodálatos betekintést ad az Atya és a Fiú kapcsolatába. Ahogyan maga a Bölcsesség mondja: „Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban” (29–31).
Isten örök Bölcsességeként Isten bölcsessége Őbenne mutatkozott meg és nyilvánult meg. Isten Őáltala teremtette a világot, és Őáltala jelentette ki magát az embernek. Amikor Isten örök Bölcsessége eljött testben, akkor ismerhették meg Őt az emberek, mégpedig Isten kegyelmének csodája által. Fiúként Ő az Atya jóságának, irgalmának, szeretetének, kegyelmének, sőt minden tulajdonságának kijelentése. Mivel mindezeket a kereszten úgy mutatta meg Isten, ahogyan soha azelőtt, ezért – tisztelettel szólva – szükséges volt, hogy a Fiú által kerüljenek kijelentésre.
Egy másik szakasz a Zsidók 1:1–3. Itt is nehéz lenne ezt mondani: „Ez a rész a testté lett Fiúra utal, az pedig az Atya örökkévaló, egyszülött Fiára”, hiszen mindkettő látható benne. Ez a szakasz megmutatja, hogy a Fiú vagy az Ige alapvető tulajdonsága miatt illő, hogy az Atya Őáltala szóljon, teremtse meg a világot, tartsa fenn a mindenséget, és tisztítson meg minket bűneinktől. Kiváló Fiúhoz illően Ő az Atya „dicsőségének visszatükröződése és az Ő valóságának képmása” (3. v.).
Mivel a világmindenség teremtésekor Ő jelentette ki az Atya dicsőségét, ezért bizonyosan Őáltala kell létrejönnie az új világnak is. Mivel az Atya Őáltala tart fenn mindeneket, ezért bizonyosan Őneki kellett a mi testünkben szenvednie és megfeszíttetnie, hogy felragyogtassa Isten hűségét és az emberekkel való szövetségét. Az Atya valóságának képmásaként Őáltala, az Ő testté lételében és kereszthalálában kellett megmutatkozzon Isten irgalma és kegyelme.
Egy harmadik igehely a Kolossé 1:15–18: „A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn. És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első.”
Ezeket az Igéket olvasva egy nagy titokkal állunk szemben, és csak néhány alkalmatlan szóval dadoghatunk az Istenről. Mindazonáltal úgy látszik, hogy a Kolossé 1-ben olvasható versek szerint mindig a láthatatlan Isten képeként mindig a Fiú az, aki által az Atya kijelenti magát mint Teremtőt és Megváltót. Nyilvánvaló, hogy ez a szakasz különösen is a testté lett Fiúról szól. De vajon a testté létellel teljesen megváltozott volna a Fiú az Atyával a Szentháromság második személyeként való örök kapcsolatához képest? Nem látjuk, hogyan volna ez lehetséges.
Erre a titokra abban a csodálatos igazságban is rábukkanhatunk, hogy üdvözítésünk magában foglalja azt is, hogy Isten gyermekeivé fogad minket. Ki tehetne minket Isten fiaivá, ha nem a Fiú? Ki nyithatná meg számunkra az utat az Atya jelenlétéhez, közösségéhez és szeretetéhez, ha nem az elsőszülött? Ki tehetne minket örökre Isten gyermekeivé, ha nem az örökkévaló Fiú? Végül is „egyedül Krisztus Istennek amaz örök, természet szerint való Fia, minket ellenben Isten Őérette kegyelemből fogadott gyermekeivé.” (Heidelbergi Káté 33.).
Az előbbieken túl két még nagyobb titok áll előttünk: a Szentháromság titka és Megváltónk testté lételének titka. Ezeket a titkokat Isten ugyan kijelentette, teljesen mégsem foghatjuk fel azokat soha. Amit tehát elmondunk róluk, azt tisztelettel és mindenféle bibliátlan spekuláció nélkül kell elmondanunk. Nem léphetjük túl azt, amit Isten Igéje ad nekünk. Ő a Fiú, aki Bethlehemben született, és Jeruzsálemen kívül halt meg. Ennek összhangban kell állnia azzal, hogy Ő a Fiú Isten. Amit eddig elmondtunk, beleillik ezekbe, de tovább nem merünk menni.
Az Istenség titkát és Isten felfoghatatlan voltát az eddigiekben látva úgy érezhetjük, hogy erőnket meghaladó dolgokról szólunk, amelyeket csak nagyon homályosan érzékelünk. Megértjük a naámai Cófár kérdésének súlyát: „Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é? Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg? Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.”
Jelen cikkünket azzal az imádsággal zárjuk, hogy Isten bocsássa meg nekünk, ha bármi olyat mondtunk, ami Isten dicsőségéből és felségéből elvesz valamit. Kegyelmes Megváltónk bocsánatát kérjük, ha túlléptünk azon, amit a Szentírás alapján elmondhatunk az Atya Istenről, a Fiú Istenről és a Szentlélek Istenről, a nagyszerű Szentháromságról.
Úgy érezzük magunkat, mint Ábrahám, aki teljes alázattal így szólt: „Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok” (1Móz 18:27). Teljesen méltatlannak gondolta magát arra is, hogy Istenhez szóljon, mi pedig arra merészkedtünk, hogy beszéljünk Róla, akinek dicsősége a mennyekben van, aki „ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen” (1Tim 6:15–16). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
