Ádám-Krisztus tipológia (4)
A Kegyelmi Szövetség előző két számában láthattuk, hogy a „szentimentalisták”, a posztmillennisták és egyes premillennisták várakozása szerint az utolsó napon az üdvözültek száma meg fogja haladni az elveszettek számát. Mindazonáltal ezt a gondolatot sem a Róma 5:15, sem a fejezet más részei nem támasztják alá, legyen szó a gyermekekkel kapcsolatos hamis, érzelgős nézetekről, vagy az ezeréves királyságról alkotott tévtanításokról. A Róma 5:15 nem a két szövetségi fő, Ádám és Krisztus alá tartozó emberek számát hasonlítja össze, nem arról szól, hogy Krisztusban „sokkal több” ember van, mint ahányan elvesznek.
Mit is mond a Róma 5:15? „De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.” Arról beszél, hogy sokan meghaltak Ádámban, és sokan üdvözülnek Krisztusban (15. és 19. v.). Ám sem az 5. fejezet, sem a 15. vers nem hasonlítja össze, hogy a két szövetségi fő alatt, a két állapotban hányan vannak, egyik sem állítja, hogy akik egyek Krisztussal, azok többen vannak az örökre elveszetteknél.
Ha az üdvözültek és az elveszettek számát illetően egy bibliai összehasonlítást keresel, akkor olvasd el a Máté 7:13–14-et: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” A sokkal szemben, akik a széles úton és tágas kapun veszedelemre jutnak, kevesen jutnak a szoros kapun és keskeny úton az életre. E szavakkal a mi Urunk Jézus Krisztus közvetlenül szembefordul a „szentimentalisták”, a posztmillennisták és egyes premillennisták álláspontjával.
Ézsaiás költői kérdése: „Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?” (53:1) természetesen ezt a választ kívánja: „viszonylag kevesen.” Ez vonatkozik Krisztus földi szolgálata során végzett igehirdetésére (Jn 12:38), valamint Pál evangéliumhirdetésére is (Rm 10:16). Az Ószövetség és az Újszövetség idején, napjainkban és a jövőben egyaránt csak kevesen hisznek és üdvözülnek azok közül, akik hallják Isten Igéjének hirdetését.
Péter pünkösdi igehirdetésében (Csel 2:21) idézi a Jóel 2:32 ígéretét: „De mindaz, a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, a mint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, a kiket elhí az Úr!” Akik az evangélium hirdetésének külső hívását hallják, azok közül maga Isten csak egy maradékot hív el belső, hathatós módon. Így ezek az ember hívják segítségül az Úr nevét, és ők szabadulnak meg Jézus Krisztus halála és feltámadása által. Nem csoda, hogy Kálvin János olyan sokszor és erőteljesen írt az egyházról úgy, mint Isten maradékáról (néhány angol idézet: https://cprc.co.uk/quotes/churchasremnantcalvin/). Rev. Stewart
Helyesli-e Isten a többnejűséget?
A Kegyelmi Szövetség jelen számában a következő kérdéssel foglalkozunk:
„A többnejűséget bűnnek mondjuk, de…
-
Nem maga Isten mutatja be magát több feleség férjeként (vö. Jer 31:32; Ez 23:1–4)?
-
Nem maga Isten adott több feleséget Dávid királynak (vö. 2Sám 12:8)?
-
Nem maga Isten adott törvényeket egy több feleségű férfi számára (vö. 2Móz 21:10; 5Móz 21:15–17)?
-
Nem maga Isten dicsérte meg a több feleségű Jóás királyt (vö. 2Krón 24:2–3)?
-
Nem maga Isten dicsérte meg a több feleségű Dávid királyt (vö. 1Kir 15:5)?
Az ószövetségi idők óta Isten nem tiltotta meg, hogy egy ember több feleséget vegyen. A magukat keresztyénnek tartók között pedig úgy tűnik, egyre többen támogatják a többnejűséget, a fenti kérdésemben az ő érveik közül soroltam fel néhányat.”
Ha bizonyos keresztyének között növekszik a többnejűséget támogatók száma, az folt Krisztus nevén, akinek csak egyetlen felesége van, valamint további bizonyítéka annak, amit Hóseás hirdet: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való” (4:6). A modern keresztyénség legnagyobbrészt sekélyes, és alig foglalkozik Isten Igéjével. Ha jóváhagyja a poligámiát, az csak ezt a szomorú tényt bizonyítja.
Korábban már írtunk a poligámiáról a Kegyelmi Szövetség lapjain. Az ott elmondottakat nem szeretnénk most megismételni. Ez a cikk online elérhető (Poligámia). A kérdező azonban előhozott néhány új érvet és gondolatot, amelyeket a következőkben sorra veszünk.
1) „Nem maga Isten mutatja be magát több feleség férjeként (vö. Jer 31:32; Ez 23:1–4)?”
A válasz egy egyszerű „nem”, de hadd bontsam ki. A lényeg, hogy Isten soha nem ismerte el, nem hagyta jóvá Izráel és Júda, az ószövetségi egyház megosztottságát (Csel 7:38), ahogyan az újszövetségi egyház megosztottságait és szakadásait sem. Akár az Ó-, akár az Újszövetségben csak egyetlen egyház van, Krisztus egyetlenegy menyasszonya.
A Jeremiás 31:32-t éppen ezért alaptalanul használják a többnejűség védelmére, nem ez az igehely üzenete. Két ház volt: Izráel és Júda háza, Isten szemében azonban egy nemzetet alkottak. Isten az Ő szövetségét, amelyről a házasság jelképével beszél, nem két, hanem egy feleséggel kötötte – amikor kézen fogta őket, hogy kihozza őket Egyiptom földéből.
Az Ezékiel 23:1–4 nem mond ellent a Jeremiás 31:32 helyes magyarázatának, sőt inkább alátámasztja azt. A két asszony, Oholá és Oholibá, azaz Júda és Izráel egyetlen anyának két leánya. Ez az anya szükségszerűen Izráel népe, az Ószövetség egyháza. A két asszony pedig nem Isten két felesége, hanem egyetlen feleségének két leánya. Isten egy, és az Ő szövetsége is egy.
2) „Nem maga Isten adott több feleséget Dávid királynak (vö. 2Sám 12:8)?” Isten az Ő szuverén, gondviselő-kormányzói munkája által számtalan feleséget „adott” Dávidnak. Mindent Isten vezérel és irányít. Azonban Isten nem „adott” több feleséget a királynak úgy, mintha jóváhagyná az ilyesmit. A király (és alattvalói) számára adott törvény ez volt: „Sok feleséget se tartson” (5Móz 17:17). Ez a többi ószövetségi királyra, például Jóásra is vonatkozik. A gondviselés nem jelent helyeslést. Ha így volna, akkor az Úr az Ő szuverén kormányzása és irányítása alatt történő minden gonoszságot elfogadna.
Meg kell jegyeznünk, hogy ha Isten valakinek megad valamit, az nem jelenti szükségszerűen azt, hogy áldásával adja oda. Például Izráelnek megadta a húst, amely után a pusztában kívánkoztak, de haragjában tett így: „És megadá nékik, a mit kivántak; és ösztövérséget [azaz soványságot] bocsáta lelkükbe” (Zsolt 106:15). Amikor gondviselő-kormányzói munkájából egyeseknek több feleséget adott, arról gyakran bebizonyosodott, hogy nem nagyon jelent áldást, így például Ábrahám, Jákób, Dávid vagy Salamon esetében. Isten elrendelő akarata, amelyet az Ő gondviseléséből véghez visz, nem egyezik meg az Ő parancsoló akaratával.
3) „Nem maga Isten adott törvényeket egy több feleségű férfi számára (vö. 2Móz 21:10; 5Móz 21:15–17)?” Valóban így tett, de ha Isten szabályozza egy ember bűnös viselkedését, attól még nem hagyja jóvá azt. Több példát is találhatunk erre a Szentírásban. Teljesen bizonyos, hogy Istennek nem tetszett, hogy Izráel más nemzetekhez hasonlóan királyt kért (1Sám 8:5–9). Elvégre gonosz kívánságukkal az Urat vetették el mint királyukat! Isten mégis kiválasztotta Saul királyt, az Úr felkentjét (1Sám 10:1), sőt szabályokat is állított fel egy ilyen király számára már régen azelőtt, hogy Kis fia a színre lépett volna (5Móz 17:14–20).
Egy másik példa a válás. Az 5Mózes 21:1–4-ben Isten szabályozta a válást, azonban ez nem jelenti, hogy helyeselné azt. Jézus a Máté 19:7–9-ben rámutat, hogy Mózes csak azért adta e rendelkezéseket, mert egyes izráeliták szívük keménységében mindenképpen el akarták bocsátani feleségüket (8. v.) Krisztus azt is hozzáteszi, hogy ez „kezdettől fogva nem így volt” (8. v.). Ő azt mondja, hogy „amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” (6. v.), és ez a törvény ma is érvényes. Malakiás a lehető legerősebb szavakkal írja le, hogyan áll hozzá Jehova a váláshoz: „Mert gyűlölöm az elbocsátást, ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene” (2:16). Így e rendelkezések nem az isteni engedékenységet, hanem az ember szívének gonoszságát mutatják. A szabályzás nem jelent jóváhagyást.
4) „Nem maga Isten dicsérte meg a többfeleségű Jóás királyt (vö. 2Krón 24:2–3)?” és 5) „Nem maga Isten dicsérte meg a többfeleségű Dávid királyt (vö. 1Kir 15:5)?” Túlzás lenne azt állítani, hogy ha Isten megdicsér valakit, azzal minden tettét jóváhagyja. Jóásról például végül kiderült, hogy istentelen és gonosz (2Krón 24:17–22). A 2Krónikák 24:2–3 nem magyarázható úgy, hogy Isten helyeselte, hogy több feleséget vett magának, vagy éppen előre jóváhagyta minden tettét. Az Úr előtt valójában egyetlen tette sem állt meg. A király Jójáda alatt csak képmutatásból szolgálta Istent. Nem minden előírás, ami le van írva (mint például Jóás esetében).
Dávidot az Úr a szíve szerint való embernek nevezi (1Sám 13:14; Csel 13:22), de ez nem jelenti azt, hogy Isten a király minden tettét jóváhagyta. Nyilvánvalóan igaz ez Bethsabéval való házasságtörésére és Uriás megöletésére, amelyek halálra méltóvá tették Dávidot (2Sám 12:13). A népszámlálással elkövetett bűne az egész nemzetet bajba sodorta, és a vétkéért engesztelésül áldozatot kellett bemutatni (24:1–25). Egy ember üdvössége nem jelenti azt, hogy Isten minden tettét jóváhagyja.
Olvasónk ezzel a mondattal zárja megjegyzéseit: „Az ószövetségi idők óta Isten nem tiltotta meg, hogy egy ember több feleséget vegyen.” Ez alapvetően hibás érv. Ha minden szabad volna, amit Isten nem tiltott meg közvetlenül, akkor az olyan dolgok is megengedettek lennének, mint a pornográfia, az eutanázia, a nemváltoztatás vagy a pedofília. A hallgatás nem jóváhagyás.
Igaz ez életünk minden területén, különösen is az istentiszteletre vonatkozóan. Az istentisztelet regulatív alapelve azt jelenti, hogy csak az lehet része az istentiszteletnek, amit Isten kifejezetten megparancsolt. Ez egész életünkre nézve hasznos alapelv. A szabadság nem szabadosság. Ha az Ige nem beszél kifejezetten egy bizonyos kérdésről, attól még nem cselekedhetünk saját tetszésünk szerint. Mennyivel jobb állapotban volnánk, és mennyivel óvatosabbak lennénk, ha nem azzal foglalkoznánk, amiről Isten nem beszélt, hanem inkább azzal, amit megparancsolt.
A többnejűség ellen a legerősebb érv mégis az, hogy a keresztyén házasság Krisztus és egyháza dicsőséges kapcsolatát ábrázolja ki. Neki pedig csak egyetlen menyasszonya van (Jel 19:7–8). A Báránynak nem sok esküvői vacsorája lesz, sok feleség számára, hanem csak egyetlenegy, mégpedig azoknak, akik – Isten kegyelméből – hittek Benne, és követték Őt. Valóban, a keresztyén házasság csak árnyék, az örökké tartó valóság pedig a Krisztus és menyasszonya (nem pedig menyasszonyai) közti kapcsolat. Milyen gyalázatos az a keresztyénség, amely magáénak vallja ugyan az Ő nevét, ám tetteivel és nézeteivel csak gúnyt űz Krisztusból és menyasszonyából.
A többnejűség mellett érvelő keresztyénség a napjainkra oly jellemző sekélyes keresztyénség, amely inkább a saját kedvét keresi, nem pedig Istenét. Azt kutatja, hogyan hasonlíthatna minél inkább a világra, és nem szeretne más, különböző lenni. Ez nem a Biblia vallása. Ez a mindenre való nyitottság és elfogadás (természetesen az igazságot és a szentséget kivéve) nem igazán hasonlít az apostolok és a korai egyház keresztyénségére, és végül a háromszor szent Isten félelmetes ítélete alá fog esni. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
