Mihály arkangyal Isten Igéjében
Mihály angyalról az ihletett Írásokban négy fejezetben olvashatunk: kétszer az Ószövetségben (mindkét esetben Dánielnél) és kétszer az Újszövetségben (a Biblia utolsó két könyvében). Vizsgáljuk meg ezeket a szakaszokat a bibliai kánon sorrendjében!
A Dániel 10-ben ezt a szent angyalt a következő két vers említi név szerint: „De Perzsiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé, Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a perzsa királyoknál” (13. v.); „De megjelentem néked, ami fel van jegyezve az igazság írásában. És senki sincsen, aki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály, a ti fejedelmetek” (21. v.). Világos, hogy Mihály egy nagyerejű harcos, aki az előkelő fejedelmek egyikeként küzd Isten népéért a démoni hatalmak ellen; ő Mihály, a ti fejedelmetek.
A Dániel 12:1 így szól: „És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mind ez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped, aki csak beírva találtatik a könyvben.” Ez az igevers Mihályt Isten egyházának erős védelmezőjeként mutatja be, mégpedig főként az Antikrisztus napjainak szörnyű üldözései között (11:21–45), illetve az igazak életre és a gonoszok gyalázatra való feltámadása előtt (12:2–3).
A Kegyelmi Szövetség következő számaiban többet szólunk majd a Júdás 9-ről, ahonnan megismerhetjük Mihály rangját: „Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!”
Mihályról utoljára a Jelenések 12:7-ben olvasunk, amely a rá következő verssel együtt így hangzik: „És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai, de nem vehetének diadalmat, és az ő helyük sem találtaték többé a mennyben.” Itt arról olvashatunk, hogy amikor Krisztus felment a mennybe, és Isten jobbjára ült, akkor a Sátán démonaival együtt kiűzetett (5. v.).
A Mihály arkangyalról szóló négy igeszakaszt a következőképpen rendezhetjük időrendbe: az első a Júdás 9, ahol Mózes testéről olvasunk, amelyet az Úr azelőtt temetett el, hogy Izráel belépett az ígéret földjére (5Móz 34). A Dániel 10 mintegy ezer évvel későbbi eseményekről szól a Méd-Perzsa Birodalmat illetően. A harmadik szakasz a Jelenések 12, amely a feltámadt Krisztus mennyei trónra lépésére utal, amely nagyjából 2000 éve történt. Végül a Dániel 12 olyan eseményekről szól, amelyek számunkra is a jövőben keresendőek: a „nagy nyomorúságról” (Mt 24:21), az általános feltámadásról és az örök állapotról.
Mindezek segítenek abban, hogy megértsük a héber Mihály, azaz Mikáél nevet, amely ezt jelenti: „Kicsoda olyan, mint Isten?” Mihály egy különösen is hatalmas és igaz angyali harcos, aki az egyházért és a sátáni erők ellen küzd. Mindazonáltal ő is csupán egy teremtmény, és a neve is Mesterére, az összehasonlíthatatlanul nagy, szuverén Úrra mutat, mert kicsoda olyan, mint Isten? Többek között ezért nem azonosítjuk Mihályt Krisztussal, hanem igen magas rangú angyalként, arkangyalként tekintünk rá (Júd 9). Rev. Stewart
Isten előretudása és a nyitott teizmus
„Az 1Sámuel 23-ban Dávid ezt kérdezte az Úrtól: »Vajon [Saul] kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajon lejön-é Saul?« (11. v.). Isten így felelt: »Lejön«, és »kezébe adnak« (11–12. v.). Azonban végül nem történt meg, amit Jehova Dávidnak mondott. Kehilla emberei nem szolgáltatták ki. Saul nem jött le. Vajon Dávid áthúzta Isten jövőre vonatkozó kijelentését? Az Úr hazudott Dávidnak, vagy esetleg tévedett? Vajon a jövő nem rögzített, nem előre elrendelt, hanem inkább nyitott, és az emberek határozzák meg?
A Szentírásban találkozunk még hasonló helyzetekkel. Hadd hozzak három példát! Az első: »Még negyven nap, és elpusztul Ninive!« (Jón 3:4). Ez nem történt meg! Vajon Isten hazudott a niniveieknek? A második: »rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz« (Ézs 38:1). Vajon a Felséges hazugságot szólt Júda királyának? A harmadik: »amely lélek vétkezik, annak kell meghalni« (Ez 18:4, 20; vö. Rm 3:23). Mindannyian bűnösök vagyunk, mégis élünk!
Örülnék, ha hallhatnám, mit mond ezekről a szakaszokról. A nyitott teisták ugyanis e szakaszok felhasználásával tagadják, hogy Isten mindent előre elrendelt, és azt tanítják, hogy csak azt tudja, hogy milyen lehetőségek következhetnek be.”
Mindenekelőtt mi is az a nyitott teizmus? A nyitott teizmus egy modern teológiai mozgalom, amelynek sokféle vonatkozása van, de a lényege az a tanítás, hogy Isten nem szuverén. E tévtanítás szerint nem igaz, hogy Isten mindent változhatatlanul és öröktől fogva, eleve elrendelt, és mindent szuverén, ellenállhatatlan módon visz véghez. Noha ismeri az összes jövőbeli lehetőséget, maga a jövő, ami végül bekövetkezik, „nyitott”, és az ember szabad akaratból származó döntéseitől függ. Isten erre csak reagálni tud, de nem tudja irányítani azt. Ez természetesen nemcsak eretnekség, hanem kiáltó hitetlenség, Isten Isten-voltának kirívó tagadása. A nyitott teizmus egy olyan bálványt imád, mint amilyenekről a Zsoltárok 115:5–7 ír: „Szájuk van, de nem szólanak; szemeik vannak, de nem látnak; Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak; Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az ő torkukkal.” De mi a helyzet azokkal az igeversekkel, amelyekre barátunk utal? Vajon alátámasztják ezt a nyitott teizmust?
A legkönnyebb szakasz az 1Sámuel 23:11–12. Amikor Dávid elment Kehillából, nem húzta át Isten terveit. Isten nem hazudott Dávidnak. Nem csupán egy lehetséges jövőt vázolt fel előtte, amely végül nem következett be, mert Dávid úgy döntött, elmenekül Kehillából. Ha valaki így magyarázza ezt a szakaszt, azzal elcsavarja a Szentírást, és csak légvárakat épít. Isten Dávidnak mindössze Kehilla lakóinak gonosz szándékait jelentette ki, semmi mást. Ezt még egy gyermek is képes felfogni, csak a vakoknak ezek a világtalan vezetői nem.
A többi szakasz sem sokkal nehezebb. Jónás Istennek engedelmeskedve azt hirdette, hogy Ninive negyven nap múlva elpusztul, ez azonban nem történt meg (3:4). A Jónás 3:10 magyarázatként azt is hozzáteszi, hogy Isten megbánta azt a gonoszt, amit végre akart hajtani rajtuk. Vajon Isten megváltoztatta a gondolatát? Ninive pusztulásának fenyegetése csak egy hazugság volt? Isten az emberek döntéseitől és tetteitől függ? Ez lehetetlen, ha a 4Mózes 23:19, a Malakiás 3:6, a Róma 11:29 és a Jakab 1:17 igaz! Isten változhatatlansága és állandósága az Ő Istensége alapvető részét képezi: ha megváltozik, ha az emberek és az események alakulásától függ, akkor nem Isten.
Teljes mértékben egyetértünk azzal, ahogyan Kálvin János magyarázta a Jónás 3:10-et: „Azt mondja Jónás a folytatásban, hogy »Isten megbánta«, és ez a kifejezésmód ismert előttünk az Írásból. Direkt értelemben véve Istennél nem lehet szó megbánásról, ez nem is illik az ő titokzatos elvégzéséhez. Isten bensőleg mindig ugyanaz marad, és ez már az emberi értelemhez tartozik, ha azt mondjuk, hogy ő valamit megbán. Mi haragosnak képzeljük Istent, amikor ítélőszéke elé idéz, és elénk veti bűneinket. Ha viszont a megbocsátás reményét ébreszti bennünk, akkor úgy gondolunk rá, mint aki megengesztelődött, és ez nekünk úgy tűnik, hogy változás történt benne: másként viselkedik, mint előbb, amikor haragudott. A Szentírás tehát a mi nehézkes gondolkodásunkhoz igazodva beszél Isten haragjáról, ha már másként nem tud alázatra és megbánásra bírni bennünket. Mi pedig nem tudunk Istenhez folyamodni, ha nem tudjuk, hogy ő kész a megengesztelődésre. Ezért látszik nekünk úgy, hogy valami változás történik, amikor Isten egyszer fenyeget, máskor meg a megbocsátás reményét nyújtja. Így értendők Jónás szavai is, amikor azt mondja, hogy Isten megbánta azt, amit tenni készült.”
Isten gyakran szól hozzánk így az Ő Igéjében. Úgy írja le Önmagát és az Ő tetteit, hogy lealacsonyodik a mi értelmünkhöz. Ezt antropomorfizmusnak hívjuk, ami egyszerűen annyit jelent, hogy Isten, akinek dicsősége és fensége messze meghaladja felfogóképességünket, csodálatos módon úgy jelenti ki Magát nekünk, hogy megérthessük Őt. Az ilyen leírásokat – éppen azért, mert a mi értelmünkhöz vannak igazítva – más igeszakaszok fényében kell értenünk, például azokéban, amelyek világosan szólnak az Ő változhatatlanságáról.
Ezek mentén kell értelmezni az Ézsaiás 38:1-et is. Ez a vers nem azt bizonyítja, hogy Isten változik, nem rendelt el mindent változhatatlan módon, vagy éppen nem szuverén. Az Ézsaiás 38:1-et nem állíthatjuk szembe a 4Mózes 23:19-cel, a Malakiás 3:6-tal, a Róma 11:29-cel és a Jakab 1:17-tel. Ha ellentmondana nekik, akkor a Szentírásnak semmi értelme nem volna.
Az Ezékiel 18:4, 20-hoz még hozzá kell fűznünk néhány megjegyzést. Isten azt hangsúlyozza, hogy minden ember saját bűneiért felelős (20. v.), és – Krisztuson kívül – egyetlen személyt sem büntet mások vétkeiért. Ennél is fontosabb, hogy Ezékiel világossá teszi: a vétkezők közül az hal meg bűne miatt, aki nem bánta meg bűnét (30–32. v.). Bolondság a fejezet többi részét figyelmen kívül hagyni ahhoz, hogy valaki azt mondhassa: Isten nem veszi komolyan a szavát, vagy megváltozhat, vagy nem rendelt el mindent visszavonhatatlanul. Isten megmutatja, hogy komolyan beszél, amikor a bűnét nem bánó vétkes meghal.
Szomorú, hogy az ilyen igehelyeket sok evangélikál a nyitott teisták módjára magyarázza meg ahhoz ragaszkodva, hogy Isten Igéje – a fenyegetésekkel és az ígéretekkel együtt – feltételes: Ő soha nem változhatatlan az üdvösség ígéretében vagy a pusztítás fenyegetésében. Az efféle tanítások nem a nyitott teizmus kirívó nyelvezetével, ám mégis egyszerűen azt jelentik, hogy a jövő „nyitott”, azaz Isten csak a jövőbeli lehetőségeket ismeri, és nem tudja, hogy pontosan mi fog történni az Ő szuverén végzéséből. A feltételes teológia és a nyitott teizmus közeli rokonok.
Ugyanez igaz a szabad akarat gondolatára is, amely nemcsak tagadja a Szentírás tanítását a Róma 9:16-ban: „Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”, hanem egy olyan istent hirdet, aki nem az Isten, hanem inkább a nyitott teizmus istene. Egy olyan isten, aki az emberek akaratától, valamint az idő és a történelem változásaitól függ. Ha maga Isten a mi döntéseinktől és szeszélyeinktől függ, akkor elvesztünk, hiszen még azt sem tudjuk következetesen eldönteni, hogy milyen színű cipőt vegyünk fel, vagy éppen mit együnk. Ha Isten hazudik, akkor csak a kétség és a sötétség valósága marad.
Érdekes, hogy a dordrechti zsinat (1618–1619) idején az arminiánusok a nyitott teistákhoz hasonlóan szóltak, és teológiájuk – amely valójában nem is teológia – lényegében nem is volt nagyon más. Akkoriban az arminiánusok egy „bizonytalan bizonyosságról” beszéltek, amely természetesen képtelenség (Dordrechti Kánonok I. fejezet, 7. tévelygés elutasítása).
Ha nem igaz, hogy mindent Istent rendelt el előre, szuverén módon, és mindent Ő visz véghez hatalommal és ellenállhatatlanul, akkor Krisztus kereszthalála, minden reménységünk forrása csak véletlen volt, nem pedig engesztelő áldozat: egy emberek által okozott tragédia, és nem Isten munkája. Akkor nincs, és nem is lehet bizonyosságunk, üdvbizonyosságunk vagy reménységünk Jézusban. Akkor az Isten kiválasztó szeretetében való bizonyosságunk csak bizonytalan bizonyosság, azaz egyáltalán nem bizonyos. Akkor Krisztus halála és feltámadása semmivé lesz, a kegyelem nemkülönben erőtelenné, Isten Lelke pedig gyakran hiába munkálkodik.
A nyitott teizmus hitetlenség. Sok evangélikál feltételes teológiája nem sokkal jobb ennél. Hisszük, hogy semmi sem csak úgy véletlenül történik, hanem Isten felséges végzéséből és tettéből (Zsolt 135:6; Ézs 46:10–11; Ef 1:11). Ezért azt is hisszük, hogy az ember bűnesete nem egy olyan tragédia volt, amelyre Isten kénytelen volt valamit válaszolni, és megpróbálta visszafordítani azt. A kereszt nem egy történelmi véletlen volt, hanem az üdvösség Istentől rendelt, egyetlenegy útja. Így az Úr kegyelmes megváltása nem egy lehetőség, amely megragadható vagy elveszthető, hanem Isten visszavonhatatlan munkája. Ezért az a bizonyosság, hogy az Övéi közé tartozom, és örökre helyem van Nála, nem önámítás, hanem igazság.
A keresztyénség és a hit Isten dicsőséges változhatatlanságán és az Ő abszolút szuverenitásán nyugszik. „Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg” (Mal 3:6). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
