„Az Úr, a mi igazságunk”
A Jeremiás 23:5–6 ezt hirdeti: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat [King James Version (KJV): Csemetét], és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, a melylyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!”
A Kegyelmi Szövetség legutolsó számában láttuk, hogy Jeremiásnak a „Csemetéről” szóló próféciája (5) a mi Urunk Jézus Krisztusban teljesedett be. Most ennek a szentírásbeli szakasznak az egyik legkülönlegesebb és legcsodálatosabb jellemzőjét fogjuk megvizsgálni: Megváltónkat úgy nevezi, hogy „az Úr, a mi igazságunk” (6).
Először, Ő a mi igazságunk, mint aki Személye szerint Isten, mégpedig a Szentháromság Második Személye. Textusunk Krisztust „Úrnak” (6), azaz Jehovának nevezi, aki a „VAGYOK A KI VAGYOK” (2 Móz 3:14), aki örökkévaló és változhatatlan. Ez világos bizonyíték Jézus Krisztus Istenségére nézve, mert „ez lesz az ő neve, a melylyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” (Jer 23:6)
Nem ez az egyetlen olyan rész, amely közvetlenül és félreérthetetlenül Krisztus istenségéről beszél, még az Ószövetségben sem. A Zsoltárok 45:7 így szólítja meg Krisztust: „Trónod oh Isten örökkévaló; igazságnak pálczája a te királyságodnak pálczája.” Az Ézsaiás 9:6 „erős Istennek” nevezi Őt (vö. 10:21).
Még inkább megdöbbentő, hogy a Jeremiás 23:6 megvallja, hogy Jézus Krisztus nemcsak Jehova, hanem Ő „az Úr, a mi igazságunk”. Ez lenyűgöző, és már az Ószövetségben megjelenik!
Másodszor, Ő, aki a mi igazságunk, nemcsak Isten az Ő Személye szerint, hanem emberi természete szerint ember is. A Jeremiás 23:6 tanítja Megváltónk embervoltát, amikor úgy mutatja be Őt, mind Dávid utódját, aki az ő családjából származik, ez pedig feltételezi megszületését és emberi természetét (Mt 1:1; Csel 2:29–30; 2 Tim 2:8).
Textusunk teljes képe összhangban van Isten Igéjének többi részével (pl. Jn 1:1–3, 14; Rm 1:3–4; 9:5): Jézus Krisztus Isten és ember, mivel Ő Jehova és Dávid utódja (Jer 23:5–6).
A kérdés most az: Hogyan lehet Ő „az Úr, a mi igazságunk”? Először is, ez vajon Krisztus igaz személyére utal? Végülis az Ige „igaz Csemetének” (v. 5, KJV) nevezi. Ez azonban az Ő személyes igazsága, nem „az Úr, a mi igazságunk.” Jézus személyes igazsága annak alapja és előfeltétele, hogy Ő „az Úr, a mi igazságunk”.
Másodszor, Krisztusnak ez a címe vajon az Ő igazságos uralkodására utal? Nem arról beszél Jeremiás, hogy „igazságot cselekszik” (5)? Ez azonban Megváltónk igazságának gyakorlása abban, amikor kegyelmével uralkodik rajtunk. Nem ezt jelenti az, hogy Ő „az Úr, a mi igazságunk.”
Harmadszor, arra utal-e az, hogy „az Úr, a mi igazságunk”, hogy a Szentlélek belénk tölti vagy árasztja az Ő igazságát? Ez egy biblikus igazság, de ez a textus nem erről szól, mert a Szentírás sehol nem nevezi Krisztust úgy, hogy „az Úr, a mi igazságunk” (vagy hasonlóképpen) a belénk árasztott igazsággal kapcsolatban, ami a megszentelődés belső, átformáló igazsága.
Mindezek helyett „az Úr, a mi igazságunk” kifejezés a megigazítás [igaznak nyilvánítás] beszámított igazságáról beszél. A beszámítás azt jelenti, hogy valakinek a számlájához írni. Ez egy jogi vagy könyvelési kifejezés. Igaznak nyilváníttatásunkban Krisztus igazsága a számlánkhoz íratik, mint ami hozzánk tartozik. Isten, a Bíró így igaznak nyilvánít bennünket. Ez a mi jogi állapotunk, mivel Jézus „az Úr, a mi igazságunk”.
Itt van négy egyszerű bizonyíték arra, hogy „az Úr, a mi igazságunk” kifejezés az igaznak nyilvánítás beszámított igazságára utal. Először, figyeljük meg a hasonlóságot Megváltónk e neve és „Isten igazsága” között (Rm 1:17; 3:21–22; 10:3; 2 Kor 5:21; 2 Pt 1:1; vö. Fil 3:9), ami egy kulcskifejezés a megigazításról szóló bibliai tanításban. „Az Úr, a mi igazságunk” és „Isten igazsága” egyaránt az igazságról beszél, egy isteni igazságról, ami a mienk, mert „Isten igazsága” kegyelmes módon beszámíttatik nekünk, és egyedül hit által részesülünk abban.
Másodszor, a 2 Korinthus 5:21 elmagyarázza, hogy Jézus hogyan lesz „az Úr, a mi igazságunk”: „Mert azt [ti. Krisztust], a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk [ti. Isten], hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.”
Ugyanígy, harmadszor, az 1 Kor 1:30 kijelentése, miszerint „Krisztus… lőn nékünk… igazságul”, azaz igazságul a megigazításban, megindokolja, hogy a testté lett, engedelmes, megfeszített és feltámadt Isten Fiát miért hívják így: „az Úr, a mi igazságunk”.
Negyedszer, a Róma 3:21–22 ugyanezt a drága igazságot tanítja: „Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek.” „Istennek igazsága” (21, 22) Jézus Krisztusban van (22), és erről „tanúbizonyságot tesznek… a próféták” (21), így Jeremiás is, aki Krisztust így nevezi: „Az Úr, a mi Igazságunk” (Jer 23:6)!
Martin Luther: „Így az ember Krisztusban bátran dicsekedhet, és így szólhat: »Krisztus élete, munkálkodása és beszéde, szenvedése és halála az enyém, mintha én úgy éltem, munkálkodtam és beszéltem, szenvedtem és meghaltam volna, ahogyan Ő«… A Krisztusban való hit által tehát Krisztus igazsága a mi igazságunk lesz, és minden, ami az övé, a mienk, sőt, ő maga is a mienk.”
A „világ” és az arminiánus univerzalizmus
Egy olvasónk így ír: „A János 17:9-ben Jézus tanítványaiért imádkozik: »Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.« Azonban később ugyanebben a fejezetben a világ üdvösségéért imádkozik: »hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.« (21)”
A kérdező így folytatja: „Krisztus getsemáné-kerti imádságával (Mk 14:36) szokták cáfolni azt az állításunkat, hogy minden imádságát meghallgatta és beteljesítette az Atya. Azt állítják: »Látjátok, Jézus valami olyan dologért imádkozott, ami nem ment végbe, vagy amit nem teljesített az Atya. Így bizonyosan az is lehetséges, hogy más meg nem válaszolt imádságai is vannak… például az, amikor Krisztus azért imádkozik, hogy ’elhigyje a világ, hogy te küldtél engem’?«”
Nem tudom, hogy pontosan milyen régen kezdtem el írni a Kegyelmi Szövetségbe, de biztosan több mint húsz éve. Azt gyanítom, hogy ebben az időszakban minden másnál több kérdést tettek fel a „világgal” kapcsolatban, hogy hiábavaló módon megpróbálják bebizonyítani a Szentírásból azt, hogy a mi Urunk és Megváltónk által végzett univerzális [egyetemes] engesztelést. (Krisztus papi tisztségéhez tartozik az Ő áldozata és áldozata alapján végzett imádságai is, így minden olyan kísérlet, amely Jézus univerzális közbenjárásának bizonyítására irányul, szükségszerűen érinti az univerzális engesztelést is.)
Az arminiánusok nem értik, hogy a Szentírásban milyen nagy hangsúly van az organizmusokon [szervezeteken], így soha nem fognak meggyőződni arról, hogy a „világ” szó bármi mást jelent, mint minden egyes embert. De ismét megpróbálom. Amikor „organizmusokról” beszélek, arra a tényre utalok, hogy Isten az üdvösség munkájában nem olyan egyénekkel foglalkozik, akik teljesen el vannak szigetelve a teremtés más embereitől. Talán jó volna, ha valamikor írnék néhány cikket erről az igazságról, amely nélkül a Szentírás nem értelmezhető helyesen.
Mindenesetre most itt van egy újabb próbálkozás ugyanarra a kérdésre a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjének és engesztelésének egyetemességéről. Mindenekelőtt álljon itt néhány megjegyzés Krisztus imádságait illetően, amelyekben állítólag minden egyes emberért imádkozik, és így olykor olyan kérésekkel könyörög az Atyához, amelyekre nem kap választ!
Kifejezetten nehezen tudom elképzelni, hogy bárki azt hiheti, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus úgy tudott imádkozni a Szentháromság Istenhez, és úgy tudott Tőle kérni valamit, hogy elutasító választ kapott volna. Ez már első ránézésre is rossz.
Emellett az arminiánus álláspont Krisztust hazugnak nevezi, hiszen ellentmond egyértelmű szavainak: „Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem” (Jn 11:41–42).
Sőt, ha igaz lenne az, hogy Krisztust elutasította az Ő Atyja, mert olyat kért, aminek a teljesítését az Atya megtagadta, Krisztus többé nem Isten örökkévaló Fia, a Szentháromság Második Személye. Vajon Krisztus, aki személy szerint az örökkévaló Fiú, nem tudja-e a Szentháromság Isten teljes akaratát? Természetesen tudja. Miért kérne hát olyat, amiről tudja, hogy soha nem fogja megkapni? Az arminiánusok tagadják a mi Urunk Jézus Krisztus istenségét, amikor azt tanítják, hogy bármikor is olyan imádságot intézett az Atyához, amely megválaszolatlan maradt.
Indítsa ez az arminiánusokat komoly megfontolásra, mert Krisztus tagadása, történjen akár közvetlen, akár közvetett módon, az embert az Antikrisztus táborába teszi: „Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.” (1 Jn 4:1–3)
Azonban az arminiánusok ugyanazt a halálos tévedést követik el, amikor azt állítják, hogy Krisztus minden egyes emberért meghalt, mert szerintük a „világ” szó minden egyes férfit, nőt és gyermeket, minden elhajtott magzatot, valamint a hamisság minden szörnyetegét (pl. Hitler, Sztálin, Pol Pot) jelenti. Senkiről nem tudok azonban, néhány buzgó univerzalistát leszámítva, aki azt hinné, hogy mindenki üdvözül.
Természetesen akkor, ha a „világ” szó minden egyes embert jelent, aki valaha élt vagy élni fog ebben a világban vagy anyja méhében, akkor az is igaz, ahogyan arra Augustinus ideje (354–430) óta rámutattak a teológusok, hogy Krisztus keresztje az emberek többsége számára hatástalan volt. Ha pedig az emberek többsége számára hatástalan, akkor miért ne lenne hatástalan a választottak számára – számodra és számomra is?
Az arminiánusok úgy kerülik ki ezt a nyilvánvaló igazságot, hogy ezt mondják: „Jézus csak azért halt meg, hogy az üdvösséget elérhetővé vagy lehetővé tegye, de az üdvösség végső soron az ember akaratán múlik, és azon, hogy elfogadja-e Krisztust.”
A római katolikus egyház szívből magához öleli a szabad akarat tanát, hiszen kényszerűen védenie kell az Isten előtti érdemszerzés szörnyű tanítását. Erasmus, a reformáció egyik ellensége egy könyvet írt a szabad akarat védelmében. Tanításait Luther teljesen lerombolta A szolgai akarat című könyvében (1525). A német reformátor a Galácia-levélhez írt kommentárjával együtt ezt a könyvét akarta leginkább, hogy megmaradjon, ha minden más könyve el is veszne. A szolgai akarat előszavában Luther elismerte Erasmus érdemeit abban, hogy rámutatott arra az alapvető pontra, ami Róma és Wittenberg sok különbsége mögött áll.
A szabad akarat tanítását korábban Augustinus cáfolta meg erőteljesen, amikor szembeszállt a pelagiánusok és a szemipelagiánusok eretnekségével. A Dordti Zsinat helyesen mondta a szabad akaratról, hogy újra felhozza a pokolból a pelagiánus tévelygést (2. fejezet, 3. tévelygés).
Miért választják olyan sokan ezt a szörnyű tévelygést, amit Krisztus egyháza évszázadokon keresztül elutasított? Az egyetlen válasz az, hogy nem akarnak megadni Istennek minden dicsőséget Jézus Krisztusban való kegyelmének hatalmas munkájáért, hanem meg akarják őrizni saját büszkeségük szakadt rongyait azzal, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy ők és a meg nem tértek tehetnek valamit saját üdvösségükért.
Az ilyen ostobaságokra a felelet annak az idős és tanulatlan holland parasztnak a válasza, aki több teológiai érzékkel bírt, mint valamennyi arminiánus, és így szólt lelkipásztorához, Hendrik de Cock hoz: „Ha egy puszta sóhajtással kellen hozzájárulnom üdvösségemhez, örökre elvesznék!”
Az arminianizmus istentelen eretnekség. Bárcsak az arminiánusok abbahagynák a Szentírás csűrés-csavarását, amikor el akarják érni, hogy Isten Igéje azt mondja, amit nem mond (2 Pt 3:16), és bárcsak megaláznák magukat a végtelenül áldott Szentháromság nagy dicsősége előtt, akié minden dicsőség örökkön örökké! Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
