Világiasság: állandó veszély / Worldliness: A Perennial Danger

Martyn McGeown

Fordította: Vásárhelyi Bálint Márk

Van két szakasz az Újszövetségben, ahol a Szentlélek határozottan int minket a világtól. Az egyik a Jakab 4:4, ahol Jakab a keresztyéneket és az egyháztagokat „parázna férfiaknak és asszonyoknak” nevezi a világgal való barátságuk miatt. Azt is hozzáteszi, hogy aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellensége. Korábban ugyanebben a levélben Jakab azt is mondja, hogy a „tisz­ta és szeplő nélkül való istentisztelet” (többek között) az, ha valaki „szeplő nélkül” megtartja „magát e világtól” (Jak 1:27).

A másik szakasz az 1 János 2:15, ahol János felszólítja a keresztyéneket, hogy ne szeressék a világot. A görög nyelvtan nagyon erős: „Hagyjatok fel a világ szeretetével!” János hasonló in­doklást ad, mint Jakab: „Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.”

Azt hiszem, mindannyian ösztönösen tudjuk, mi a világiasság. Érezhetjük, ismerjük, és gyor­sak vagyunk arra, hogy másokban meglássuk, magunkban pedig kimentsük. A világiasság az egyházat fenyegető egyik legnagyobb veszély. A keresztyén embernek három fő ellensége van: a test, az ördög és a világ.

A világiasság meg is osztja az egyházat. Egyes keresztyének hajlanak a törvényeskedésre: majdnem mindent világiasnak látnak, különösen azt, amit mások tesznek. Ezért készek arra, hogy a világiasságot elítéljék másokban. Bizonyos keresztyének számára a világiasság az, hogy „ha a keresztyén bármit tesz, amit a világ, akkor világias”. Ez azonban alkalmatlan, pon­tatlan és teljes mértékben haszontalan meghatározás. Más keresztyének megpróbálják elkerül­ni a törvényeskedést annak túlzó szabályaival és ítélkező lelkületével együtt, és a világiasság oldalán tévednek. Hajlanak arra, hogy túlságosan közel legyenek a világhoz, és így a világ el­bűvöli, lenyűgözi és tőrbe csalja őket. A világ szeretete valószínűleg az egyházban megjelenő hitehagyás elsődleges oka, ezért meg kell találnunk az egyensúlyt a világból való kimenekülés és a világiasság között. Bárcsak Isten adna ehhez bölcsességet!

Ha nem akarjuk szeretni a világot, akkor először azonosítanunk kell, hogy mi a világ. Egészen pontosan azt kell meghatároznunk, hogy mit jelent a világ az 1 János 2:15–17-ben.

A Biblia a „világ” szót több százszor használja, mégpedig különböző jelentésekkel.

A fő jelentések a következők:

• A fizikai teremtés, a világ, amelyet Isten alkotott, amelyben élünk
• A világ emberei, a föld lakosai. Néha a gonoszok, néha a választottak, máskor álta­lánosságban az emberek.
• A „világ” alatt a világhoz tartozó dolgokat is érthetjük, azokat az ajándékokat, melye­ket Isten az Ő gondviseléséből adott nekünk: a kultúrát, a művészetet, a zenét, a tech­nológiát és egyéb találmányokat.

János a görög koszmosz szót használja. Ebből származik a magyar kozmosz szó is. A kozmosz egy egységes egész, egy megszervezett rendszer, egy rendezettség. Amikor Isten megalkotta a világot, nem csak esetleges, rendezetlen módon összedobálta a különböző elemeket. Ő kozmoszt alkotott. A kozmoszt eredetileg Ádám fősége alatt teremtette, de amikor Ádám elbu­kott, a kozmosz a romlottság szolgaságába esett. Isten az Ő haragjában a kozmoszt kiszolgál­tatta a Sátán hatalmának és a romlottság szolgaságának (Róma 8:20–21). Ezért, mi­közben Isten még mindig tökéletesen szuverén, a Sátánt „e világ fejedelmének” (Jn 12:31), sőt, „e világ istenének” (2 Kor 4:4) nevezzük. János ezért ír így: „az egész világ (kosz­mosz) a gonoszságban vesztegel” (1 Jn 5:19).

Az a világ, amit tilos szeretnünk, az Isten elleni ellenségeskedésben egyesült, szervezett és be­rendezkedett „világrendszer”. Ez a világ különösen a bukott ember világa, aki Istennel szem­ben az ördöggel lép szövetségre; vagy a Sátán hatalma alatt lévő teremtett rend. Amennyiben a „világrend” Isten ellensége, azzal nem barátkozhatunk és nem szerethetjük, hanem gyű­lölnünk kell, és szembe kell fordulnunk vele.

A világiasságnak tehát semmi köze nincs a számítógépekhez, az autókhoz vagy egyéb modern, kényelmi eszközökhöz. Ezek egyszerűen Isten ajándékai, amelyeket jóra és rosszra is lehet használni. János az első században, sokkal a számítógépek, az autók és egyéb modern, kényel­mi eszközök előtt figyelmeztetett a világiasságra. Amikor Démás elhagyta Pált a világért, ak­kor nem egy iPhone-t vásárolt! A világiasság minden korban más és más formát ölt. A világ minden időben úgy igazítja csábítását, hogy vonzza bűnös testünket.

János megmagyarázza ennek az értelmét, amikor hozzáteszi: „se azokat, a mik a világban vannak” (v. 15). A világban lévő dolgok nem fák, folyók vagy hegyek. Nem is számítógépek, tévékészülékek vagy mikrohullámú sütők. János a 16. versben megmagyarázza, hogy mik ezek a „dolgok”: „a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyá­tól van, hanem a világból.” A hangsúly a „kívánság” szón van, mivel a világ kívánságunkat vonzza. A kívánság egy égés, egy égő vágy valami olyan után, amit Isten megtiltott. A világ három sugárúton tud belépni szívünkbe és életünkbe: a test kívánságán, a szemek kívánságán és az élet kérkedésén keresztül.

„A test kívánsága” a bűnös természet kívánsága, vágyakozása. Bűnös testünk a teljesen rom­lott, bűnös természetünk, amit szüleinktől, és végső soron Ádámtól örököltünk. Ennek a test­nek vannak kívánságai: a test kívánsága mindig gonosz, mindig álnok (Ef 4:22). Minden em­bernek megvan a saját teste és saját kívánságai. Ezek a kívánságok azt fejezik ki, hogy az em­ber Isten ellensége, és azokat a dolgokat szereti, amiket Isten gyűlöl. A világ így szól hoz­zánk: „Kövess engem, és megelégítem tested kívánságait!”

„A szemek kívánsága” hasonló a test kívánságához, de itt a test érzékeinket használja saját ki­elégítésére. János a szemek kívánságát említi, de hozzátehetnénk a fülek, az ízlés, a tapintás és a szaglás kívánságát. Ez az öt érzék a bűn eszközéül szolgál, hogy belépjen szívünkbe és életünkbe. A világ így szól: „Legeltesd szemeidet azokon a finomságokon, amiket kínálok; gyönyörködtesd füleidet azokkal a hangokkal, amelyeket én adok neked; elégítsd meg orrodat és ízlelőbimbóidat, és csiklandozd érzékeidet mindazzal, amit én adhatok neked!” Ez érzéke­ink kívánsága. Természetesen nem minden bűnös, ami érzékeinken keresztül érkezik hozzánk (nem bűnös dolog megszagolni egy rózsát vagy parfümöt használni; nem bűnös dolog élvezni egy szelet almáspitét; nem bűnös dolog a hegedűt hallgatni; nem bűnös dolog bársonyba és selyembe öltözni), de érzékeink olyan romlottak, hogy könnyen a bűn szolgáivá lesznek.

Az élet kevélysége” az a gőg, amely ehhez a jelenlegi, földi élethez tartozik. A „kevélység” szó gőgöt, önteltségből fakadó kérkedést jelent. Akiben megvan az élet kevélysége, az Isten nél­küli gondolataival éli életét. A világ arra bátorít minket, hogy éljünk Istentől függetlenül, ta­láljuk meg mindazt, amire szükségünk van, ebben a világban, és ne foglalkozzunk Istennel és az örökkévalósággal. A világ mindezeknek a forrása. Ezek a dolgok nem Istentől származnak: Isten nem kísért, csábít vagy vonz minket ilyen dolgok által. Ezek nem az Atyától, hanem a világból vannak (v. 16).

Látjuk most már a lényeget. A következő meghatározást javaslom: „A világiasság a gondola­tok és a szív olyan hozzáállása, amelyben az ember szívét olyan dolgok igézik meg, izgatják és bűvölik el, amelyek megelégítik a bűnös vágyakat. Ennek során az ember Isten helyett ezeknek a dolgoknak a szolgálatára adja magát át.”

Mi az, ami ebben az életben annyira megigéz, csiklandozza kívánságaidat és vonz téged, hogy elfordít Krisztustól? Számodra az a világiasság. Némelyek számára a világiasság a TV: az a műsor vagy az a mennyiség, amit néznek. Ez táplálja testük kívánságát, ez ébreszti fel bűnös gondolataikat. Mások számára a világiasság a zene. A zene tölti meg szívüket istentelen kí­vánságokkal, addig csiklandozva érzékeiket, amíg szinte teljesen meg nem részegednek az élvezettől, miközben egyáltalán nem gondolnak Isten dicsőségére. Megint mások számára a világiasság a számítógépes játékok, az internet, a sport, vagy éppen a könyvek és az újságok. Ezek által táplálhatják bűnös testüket. Mások, akiknek az élete viszonylag egyszerű, és nem zavarják a modern találmányok, hívő társaik ítélgetésében, lekicsinylésében, pletykában talál­hatják élvezetüket. A pletyka is egy világias tevékenység!

Ezek közül sok ugyan nem gonosz önmagában, de lehet, hogy szorongatja lelkedet és megigé­zett, így ezek élvezetéért megkísért, hogy feláldozd a Krisztusnak való odaszánást. Mások számára a világiasság az őket körülvevő társaság: világias, istentelen, hitetlen barátok, akikkel időt töltenek, megtanulják útjaikat, együtt isznak velük, részt vesznek bulijaikon, és magukba szívják egész filozófiájukat és gondolkodásmódjukat.

Ezek azonban csupán példák, és a törvényeskedők itt tévednek. A törvényeskedő azt mondja, hogy minden TV, minden számítógépes játék, minden sport, az egész internet, az egész világi irodalom és minden hitetlenekkel való társadalmi érintkezés önmagában világi, és mivel ő az efféle dolgokat elhagyta életéből, ragaszkodik ahhoz, hogy minden hívő ugyanezt tegye. Azt is észrevehetjük azonban, hogy a törvénykező a világiasságot saját mércéje szerint méri, és meghatározása által ő nem világias, csak felebarátja az.

Ami számomra világias tevékenység, az lehet, hogy számodra nem az; és ami számodra vilá­gias tevékenység, az lehet, hogy számomra nem az. A dolgok nem önmagukban világiasak, hanem az ember hozzáállásától függően.

Természetesen vannak önmagukban bűnös dolgok. A TV-nézés önmagában nem bűnös, de a pornográfia nézése igen; a sport önmagában nem bűnös, de ha valaki nem megy templomba, hogy sportot nézzen, az igen; az alkoholfogyasztás nem bűn, de a kiskorúak alkoholfogyasztá­sa vagy a részegség az. Sok egyébként törvényes dolog mániává vagy függőséggé alakulhat. Sok egyébként törvényes tevékenység törvénytelen vasárnap.

Könnyebb lenne, ha a Biblia elénk tárná a világias tevékenységek listáját, megmutatva, hogy pontosan hol húzzuk meg a vonalat, de nem tesz így. Nem az Ószövetségben élünk, kö­rülzárva mindenféle törvénnyel arra nézve, hogy mit együnk és mit viseljünk. Szabadságunk van Krisztusban, hogy használjuk e világ dolgait. A próba ez: Vajon tudod-e a kérdéses dol­got Isten dicsőségére használni? Tudsz-e vele takarékosan és hálaadással élni, anélkül, hogy bűnös kívánságaidat és vágyaidat táplálnád, és anélkül, hogy Isten iránti szeretetedet befolyá­solná? Ha nem, akkor ki kell vágnod életedből, vagy alább kell hagynod használatával. Lehet, hogy ez egy olyan „súly”, amely hátráltat a keresztyén futásban (Zisd 12:1). Végső soron a vi­lágiasság, avagy a világ szeretete valójában önmagunk szeretete: mi az, ami nekem tetszik, ami engem szórakoztat, amitől én jól érzem magam, miközben egyáltalán nem gondolunk Is­ten dicsőségére.

Ha többet szeretne olvasni magyarul, kattintson ide.