Egy rövid válasz az általános kegyelem három pontjára

 

Az általános kegyelem három pontja

A Christian Reformed Church (CRC) egyik zsinati ülésén, mely 1924. június 18-án kezdődött el Kalamazoo-ban, Michigan államban, egy hosszú vita után a CRC elfogadta azt a dokumentumot, amely „Az általános kegyelem három pontja” néven vált ismertté. Mivel bizonyos egyházi tisztviselők a CRC-n belül megtagadták, hogy aláírják ezt a „három pontot”, ezért őket (a presbiteri gyűléseik nagy részével együtt) vagy felfüggesztették, vagy megfosztották hivataluktól. Ez volt a Protestant Reformed Churches in America történelmének kezdete. Ezek az egyházi tisztviselők és mások, akik utánuk jöttek a meghozott döntéssel szemben cáfolatokat írtak. Akkor is és azóta is mindig, a Protestant Reformed Churches figyelmeztette az embereket, hogy ez a „három pont” nemcsak, hogy ellentétes a Szentírással és a református hitvallásokkal, hanem hídként is szolgál a világba és ürügyül arra, hogy világiasságot vezessenek be az egyházba.

A három pontot szó szerint idézzük:

I. Az első pont:

„Az első pontot illetően, amely Isten kedvező hozzáállásáról szól az emberiséghez általánosságban és nem csak a kiválasztottakhoz, a Zsinat kijelenti, hogy a Szentírás és a hitvallások szerint megállapítható, hogy Isten üdvözítő kegyelmén kívül, melyet kizárólag azoknak mutat meg, akiket örök életre választott, Isten részéről van egy bizonyos kedvezés vagy kegyelem, amelyet általánosságban a teremtményeinek mutat. Ez nyilvánvaló az idézett szentírási szakaszokból és a dordrechti kánonok II:5. és III-IV:8-9. részeiből, melyek az evangélium általános ajánlatával foglalkoznak. Emellett a református teológia legvirágzóbb korszakában élő református írók idézeteiből is látszik, hogy a múlt református írói kedveztek ennek a nézetnek.

Szentírási bizonyíték: Zsolt 145:9, Mt 5:44-45, Lk 6:35-36, ApCsel 14:16-17, I Tim 4:10, Róm 2:4, Ez 33:11, Ez 18:23.” [Cáfolat]

II. A második pont:

„A második pontot illetően, amely a bűnnek az egyén és a közösség életében való korlátozásáról szól, a Zsinat kijelenti, hogy a Szentírás és a Hitvallás szerint valóban létezik a bűn ilyesféle korlátozása. Ez nyilvánvaló a szentírási idézetekből és a Belga Hitvallásból (13. és 36. cikkelyek), melyek azt tanítják, hogy Isten a Lelkének általános munkálkodásával az ember szívének megújítása nélkül a bűn akadálytalan kitörését korlátozza, ami által az emberi élet a társadalomban lehetséges marad. Emellett a református teológia legvirágzóbb korszakában élő református írók idézeteiből is nyilvánvaló, hogy református atyáink régtől fogva ugyanezen a véleményen voltak.

Szentírási bizonyíték: Zsolt 81:12-13, I Móz 6:3, ApCsel 7:42, Róm 1:24, Róm 1:26, 28, II Thessz 2:6-7.” [Cáfolat]

III. A harmadik pont:

„A harmadik pontot illetően, amely az újjá nem születettek által véghezvitt polgári igazság kérdéséről szól, a Zsinat kijelenti, hogy a Szentírás és a hitvallások szerint az újjá nem születettek bár képtelenek bármilyen üdvözítő jó megcselekvésére, mégis tehetnek polgári jót. Ez nyilvánvaló a szentírási idézetekből és a dordrechti kánonokból (III-IV:4.) és a Belga Hitvallásból (36. cikkely), melyek azt tanítják, hogy Isten az embert a szív megújítása nélkül olyannyira befolyásolja, hogy az képes legyen polgári jó véghezvitelére. Emellett a református teológia legvirágzóbb korszakában élő református írók idézeteiből is látszik, hogy református atyáink régtől fogva ugyanezen a véleményen voltak.

Szentírási bizonyíték: II Kir 10:29-30, II Kir 12:2 és 14:3, Lk 6:33, Róm 2:14.” [Cáfolat]

---

Egy rövid válasz az általános kegyelem három pontjára

Rev. Robert Harbach

Rövid válasz az általános kegyelem első pontjára:

1. 1. Az első pontban a Christian Reformed Church két dogmát fogadott el:

      1. Az elsőt az általános kegyelem dogmájának hívhatjuk. Ez azt tanítja, hogy Isten minden ember felé kegyelmes, amikor a jelenvaló élet dolgait nekik adományozza, mint amilyen az eső, napsütés és mindenféle földi dolgok. A Zsinat ezt értette azalatt, amikor Isten „minden teremtménye” felé való kegyelméről beszélt.

      2. A másodikat az egyetemes kegyelem dogmájának hívhatjuk. Eszerint Isten minden hallgató felé kegyelmes az evangélium prédikálásában. A Zsinat ezt értette azalatt, amikor a dordrechti kánonok II:5. és III-IV:8-9. részére és az evangélium „általános ajánlatára” hivatkozott.

   2. Az általános kegyelem dogmájáról szólva:

      1. A hitvallások erről nem beszélnek, bár a kánonok III-IV:5. része az „általános kegyelem” kifejezését az arminiánusoknak tulajdonítja.

      2. Ez azonban ellentétes a Szentírással, amely világosan tanítja, hogy Isten gyűlöli a gonosz elvetetteket, és még az evilági dolgokat is a pusztulásukra használja fel. Nézd meg a következőket: Zsolt 5:6, Zsolt 11:5, Zsolt 73:17-20, Zsolt 92:6-8, Péld 3:33, Mal 1:2-4, Róm 9:13, I Pét 3:12.

      3. Az igazság az, hogy a kegyelem nem a dolgokban van. Minden csak eszköz, amit Isten az igazak (kiválasztottak) üdvözülésére használ fel, miközben azt a gonoszak (elvetettek) pusztulására és kárhozatára használja fel. Mivel az emberek ezeket az eszközöket racionális, morális teremtményként használják, ezért felelősek. A dolgok bizonnyal közösek, de a kegyelem sohasem közös.

   3. Az egyetemes kegyelem dogmájáról szólva:

      1. Ezt a hitvallásból vett szakaszok biztosan nem bizonyítják, amelyekre az 1924-es zsinat hivatkozott. A kánonok II:5 csupán annak az evangéliumnak az általános hirdetését tanítja, amelynek a tartalma különös. A kánonok III-IV:8 azt tanítja, hogy amit Isten az evangéliumban kihirdet az őszinte [a latin eredeti szerint „komoly” – a ford. megj.], azaz kedves neki, hogy az elhívott hozzá jöjjön, és Ő örök életet ígér azoknak, akik eljönnek (a kiválasztottaknak). A kánonok III-IV:9 azt hangsúlyozza, hogy a bűn teljes egészében a bűnösé, amiért ő nem jött el.

      2. Ezt a Zsinat által idézett igeversek sem bizonyítják. A Róm 2:4 csupán azt tanítja, hogy a gonoszok megvetik Isten jóságát, amely az embert megtérésre vezeti. Az Ez 33:11 pedig azt tanítja, hogy Istennek öröme van abban a gonoszban, aki megtér. Ezek pedig mindig a kiválasztottak.

      3. Azonban az a tanítás, mely szerint Isten az evangélium hirdetésében az igehirdetés minden hallgatója felé kegyelmes:

         1. Ellentétes a református hitvallásokkal, amelyek világosan tanítják, hogy Isten kizárólag a kiválasztottak felé kegyelmes: Nézd meg a kánonok 1:6., II:8., III-IV:10., V:8. és a tévelygések elutasítása II:6. részét.

         2. Ellentétes a Szentírással: Róm 8:29-30, Róm 9:13, Róm 9:16, II Kor 2:15-16, Mk 4:11-12, Mt 11:25-26, Jn 12:39-40.

Rövid válasz az általános kegyelem második pontjára:

1. 4. A második pont jelentése:

      1. Az 1924-es második pont nem azt tanítja, hogy Isten a bűnöst a hatalmában tartja, méghozzá olyannyira, hogy az semmit sem tehet Isten akarata és gondviselése ellen. Ezt a Biblia és a Belga Hitvallás 13. cikkelye világosan tanítja.

      2. A második pont azonban azt tanítja, hogy:

         1. A Szentléleknek van egy olyan kegyelmes munkálkodása, amely a bűnös szívét, elméjét és akaratát nem újítja meg.

         2. Ez a munkálkodás rögtön a bukás után kezdődött el és az egész történelem során folytatódni fog.

         3. Ennek az az eredménye, hogy az emberben megmarad valami a bukás előtti jóságából, így ő nem annyira romlott, mint amennyire e munkálkodás nélkül lenne.

         4. Emiatt a munkálkodásnak köszönhetően a természeti ember képes arra, hogy a jelenben egy viszonylagos jó életet éljen, és a világ szférájában jót tegyen.

   5. Ellenvetések a második ponttal szemben:

      1. A Zsinat által felhozott bizonyíték nem állja meg a helyét:

         1. A Zsinat a Szentírásból a következő szakaszokat idézte: I Móz 6:3, Zsolt 81:12-13, ApCsel 7:42, Róm 1:24, 26, 28, II Thessz 2:6-7. Ezekről a szakaszokról megjegyezzük, hogy:

            1. Egyedül egy beszél a Szentlélekről, nevezetesen az I Móz 6:3. Ez az igevers azonban nem a Lélek által történő korlátozásról, hanem küzdelemről szól. Ez Isten Igéjének a próféták által történő hirdetésével valósult meg.

            2. Egyik sem beszél a bűn korlátozásáról.

            3. Három ezek közül pont a korlátozás szöges ellentétéről szól, nevezetesen a bűnnek való átadásról Isten haragja által. Nézd meg a Zsolt 81:12-13-t, Róm 1:24, 26, 28-at és az ApCsel 7:42-t.

            4. A II Thessz 2:6-7 nem utal a Szentlélekre, ahogy az világos magából az igeversből.

         2. A hitvallásokból felhozott bizonyítékokról szólva:

            1. A Belga Hitvallás 13. cikkelye nem a Szentlélek befolyásáról beszél, hanem Isten gondviselésben megmutatkozó hatalmáról. Nem is a bűn belülről történő korlátozásáról szól, hanem a bűnösök és az ördögök korlátozásáról.

            2. A 36. cikkely nem a Lélek befolyásáról, hanem a rendőrség vagy az elöljárók hatalmáról szól.

      2. A második pont ellentétes a Szentírással és a hitvallásokkal:

         1. A Szentírással ellentétes, mert:

            1. Magával vonja azt, hogy a természeti emberben maradt valami jó, amely ellentétes minden olyan szentírási szakasszal, amely a természeti ember romlottságáról szól. Részletesebb kifejtésért nézd meg a harmadik pont alatti fejtegetést.

            2. A Szentírás a második pont fő elemének a szöges ellentétét tanítja, amikor kijelenti, hogy Isten a haragja által az embereket még nagyobb romlásnak adja át. Nézd meg a Róm 1:24-28-at és a Zsolt 51:7-et.

         2. A hitvallásokkal is ellentétes, mert a kánonok III-IV:4 arról beszél, hogy „megmaradt a természetes világosság egy halvány sugara”. Ez a maradvány azonban nem az általános kegyelem munkálkodásának köszönhető. Azonban még ezzel a maradvánnyal is, a természeti ember továbbra is teljesen romlott és képtelen bármiféle jó megcselekvésére még a természeti és polgári dolgokban is.

Rövid válasz a harmadik pontra:

1. 6. A harmadik pont értelme:

      1. Az 1924-es harmadik pont értelme nem az, hogy:

         1. A természeti ember a természetes világosság maradványán keresztül, ami a bukás után is megmaradt benne, képes lenne különbséget tenni jó és rossz között vagy, hogy ne lenne Istenről és a természeti dolgokról némi ismerete.

         2. Hogy a természeti ember ne lenne képes meglátni azt, hogy Isten törvénye jó számára, és hogy ennek következtében ne kísérelné meg, hogy a törvényhez külsőleg alkalmazkodva éljen.

         3. Az, hogy a harmadik pontnak nem az a szándéka, hogy ezt kifejezze, egyértelmű abból, hogy:

            1. A hivataluktól megfosztott tisztviselők pontosan ezt tanították 1924 előtt. Ez volt az a nézet, amit a Zsinat elítélt.

            2. Nem szükséges Isten kegyelmének különleges befolyására hivatkozni ahhoz, hogy a természeti emberben ezeket a dolgokat megmagyarázzuk. A hitvallások ezeket a természetes világosság maradványaként magyarázzák. A Zsinat azonban arról beszél, hogy Istennek a természeti emberen van egy olyan befolyása, amely által képes lesz polgári jót cselekedni.

            3. Nyilvánvaló kapcsolat van a második és a harmadik pont között.

      2. A harmadik pont azonban azt tanítja, hogy:

         1. Istennek, a Szentléleknek van egy olyan befolyása a természeti ember elméjén és akaratán, ami ugyan nem eleveníti meg őt, de javít rajta.

         2. Emiatt a befolyás miatt ebben a világban egy viszonylagos jó életet képes élni, és a cselekedetei Isten előtt nem mindig bűnösök.

   7. Ellenvetések a harmadik ponttal szemben:

      1. Ellentétes a református hitvallásokkal:

         1. A hitvallásokból vett bizonyítékok, amikre a Zsinat hivatkozott, nem állják meg a helyüket:

            1. Dordrechti kánonok III-IV:4:

               1. A természeti világosság maradványáról és nem Istennek a természeti emberen végzett befolyásolásáról szól.

               2. Hangsúlyozza, hogy a természeti ember még ezt a természetes világosságot is a természeti és a polgári dolgokban teljesen beszennyezi és igazságtalanságban tartja.

            2. Belga Hitvallás 36. cikkely:

               1. Semmi jóról sem beszél, amit a természeti ember képes lenne megtenni, hanem egy olyan jó rendről és tisztességről, amit Isten az emberek között állít fel.

               2. Nem Istennek a természeti emberen végzett befolyásolására, hanem az elöljárók hatalmára utal.

         2. Az ellenkezőjét bizonyító hitvallási részekért nézd meg a következőket: Heidelbergi Káté III. Úrnapja, 8. K-F., XXXIII. Úrnapja, 91. K-F., Belga Hitvallás 14. cikkely, Dordrechti kánonok III-IV:1-4.

      2. Ellentétes a Szentírással:

         1. A Zsinat a harmadik pontot a következő szakaszokkal kísérelte meg alátámasztani:

            1. II Kir 10:29-30 (De Jéhu csak eszközt látott Isten parancsában, hogy saját ambícióját kielégítse, így a parancsot nagyon jól végrehajtja, de közben vérontásban lesz bűnös, és nem tér el Jeroboám útjaitól. Nézd meg a Hóseás 1-et.)

            2. II Kir 12:2 és 14:3 (A legjobb esetben is csak arra példák, hogy Joás és Amásia megkísérelték életüket külsődlegesen a törvényhez szabni. Joás esetében ez egy istenfélő pap hatására történt.)

            3. Lk 6:33 (Bizonyíték arra, hogy a bűnösök nem cselekszenek jót és nincs is jutalmuk.)

            4. Róm 2:14. (A pogányok szívében a törvény cselekedetei vannak [Róm 2:15 – a ford. megj.], nem maga a törvény.)

         2. Az ellenkezőjét bizonyító igeversekért, azaz az azt alátámasztó szentírási szakaszokért, amelyek szerint az újjá nem születettek képtelenek jót cselekedni, nézd meg a következőket: Zsolt 14:1-3, Mt 7:16-20, Róm 1:28-32 és Róm 3:9-18.

Ha többet szeretne olvasni magyarul, kattintson ide.