Menu Close

Egy otthon építése / Building of a Home

 

Prof. Herman C. Hanko

Ne irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kivánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívök, és bajt szólnak az ő ajkaik. Bölcsesség által építtetik a ház, és értelemmel erősíttetik meg. És tudomány által telnek meg a kamarák minden drága és gyönyörűséges marhával.” (Példabeszédek 24:1-4)

A Példabeszédek egész könyvének tartalmát leíró szó a textusunkban is megtalálható: a bölcsesség. Ha tudni szeretnénk, hogy mi a bölcsesség, akkor el kell olvasnunk a Példabeszédek 8-at, amely a bölcsességről ír, és ahol nagyon világosan látszik, hogy a bölcsesség maga Krisztus. Az az igazán bölcs, akié Krisztus. Ez az a bölcs élet, amit Izrael bölcse leír a Példabeszédek könyvében.

A 24. fejezetben a Szentlélek ihletésére Salamon a családok otthoni életére alkalmazza bölcsességét. Habár a teljes fejezet ezzel a témával foglalkozik, mégis az első négy versre irányítanám az olvasó figyelmét, mert ezek alapozzák meg az egészet.

A textus ezt mondja: „Bölcsesség által építtetik a ház”. Azonban a bölcsesség, amely által építtetik a ház, éles ellentétben áll az irigység bűnével. „Ne irígykedjél a gonosztevőkre.” Pont ellenkezőleg, „bölcsesség által építtetik a ház”. Így a bölcsesség az irigységgel áll szemben. Az irigység tehát a bolond jellemzője. Aki átadja magát az irigységnek, alkalmatlan az otthon építésére.

 

Mi az otthon?

A szakasz egy ház építéséről beszél. Viszont amikor a Szentírás, főleg az Ószövetség egy házról beszél, akkor nem a család lakóhelyére, hanem az otthonra utal. Fontos különbség van a ház és az otthon között. A kőművesek házat építenek, a szülők pedig otthont. Az otthon minősége és lelki karaktere a szó semmilyen értelmében sem függ a ház minőségétől vagy értékétől. Lehet, hogy egy ház több mint 1 millió dollárba kerül, de nem biztos, hogy egy otthon. Az is lehetséges, hogy van egy otthonom a legszerényebb körülmények között. Az otthon nem a háztól függ.

Mi az otthon? Rendszerint az otthon az egy helyen élőkre, kiváltképpen egy családra utal. Egy család általában egy férjből, egy feleségből és gyermekeikből áll. Az Úr rendelése szerint lehetséges, hogy egy férj és feleség sosem kap gyermeket, mégis van otthonuk. Még egy özvegyasszonynak vagy -embernek is lehet otthona. Az olyan szülőknek is lehet otthona, akiknek a gyermekei már megházasodtak. Azonban általánosságban Isten úgy rendelte, hogy egy otthon szülőkből és gyermekekből álljon.

Ezek azonban önmagukban nem garantálnak otthont. Sok lakóhely van a világon, ahol találhatunk szülőket és gyermekeket, de otthont mégsem.

Tehát az otthon több, mint szülők és gyermekek összessége. Az otthon olyan hely, ahol egy család közösségben lakik együtt – a szeretet közösségében, az élet kölcsönös megosztásának, az öröm és a boldogság közösségében. A kulcsszó a közösség. Ha egy házban szülők és gyermekek is élnek, de széthúzás van köztük, akkor ott nincs otthon. Emiatt beszél Salamon a Példabeszédek könyvében teljes komolysággal, többször is arról, hogy „jobb a tető ormán lakni, mint háborgó asszonnyal, és közös házban.” Salamon más módon is világossá teszi ezt, amikor így ír: „Jobb a paréjnak étele, a hol szeretet van, mint a hízlalt ökör, a hol van gyűlölség.” Ahol nincs szeretet, egyetértés, egység, közösség, ott lehetetlen, hogy otthon legyen. És mire jó egy olyan házban élni, ami nem otthon?

Egy otthon Isten kegyelmének a munkája. Habár a családot az Édenben hozta létre Isten, amikor összeadta Ádámot és Évát, és megparancsolta nekik, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, ezt az otthont alapjában rombolta le a bűneset. A bűn rákkal, halálos és végstádiumú rákkal betegítette meg az otthont. A bűn lehetetlenné teszi az igazi otthon létrehozását. Otthonaink – ha valóban otthonok – a kegyelem bámulatos csodái Jézus Krisztus által, aki Maga az az alap, amelyre otthonaink épülnek.

Mivel az otthon fő jellemvonása a közösség, ezért fontos jellemzője, hogy Isten szövetségének a földi megnyilvánulása. Isten önmagában egy „család” Isten, mint Atya, Fiú, és Szentlélek. Ezért az Ő szövetségi élete a Szentháromságban családi élet. Kegyelem által mennyei családdá formálja az Ő egyházát, amelyben a Szentháromság Isten az Atyánk, Krisztus az idősebb testvérünk, és Isten minden gyermeke testvér az Ő családjában.

Egy otthon tehát egy szövetségi család. Ez azt jelenti, hogy azon kívül, hogy a férj és a feleség a házasság kötelékében kiábrázolja Isten Krisztus által és népével való szövetségi házasságát, a szülők és a gyerekek ugyanezt a szövetségi kegyelmet tükrözik. Isten családja akkor mutatkozik meg a szövetségi családjainkban, ha a család életében minden tagnak megvan a maga Istentől rendelt helye. Ezt senki más nem tudja betölteni. Ez egy olyan hely a család közösségében, amelyben mindenki a maga módján, egyénileg hozzájárul a család életéhez. Ezért egy szövetségi családban mindig van hely egy újabb gyermek számára. Ezért beszélünk egyáltalán helyről, amelyet a családi életben minden egyes gyermek betölt. Azt is kijelenthetjük, hogy minden egyes gyermeknek van helye az asztalnál, ahol a család leül együtt enni, inni, imádkozni és Istent dicsőíteni. És ha Istennek úgy tetszik, hogy az egyik gyermeket elveszi, akkor az ő helyét soha senki más nem töltheti be. Még akkor sem, ha a szülőknek még több gyermeke lesz; annak a gyermeknek a helye üresen marad, mert a gyermeknek, akié az volt, megvolt a saját helye a család életében és közösségében, és ez üres marad a szövetség beteljesüléséig a mennyei család nagy dicsőségében. Így van ez Isten családjában. Minden szentnek megvan a saját helye a családban.

Isten családjának a mi szövetségi családjainkhoz hasonlóan van egy otthona. Amikor Jézus eltávozni készült tanítványaitól, a halála előestéjén erről beszélt nekik, mikor azt mondta, hogy az Ő Atyja otthonában (és ez nagyon találó szó) sok lakóhely van (Jn 14:2). El kellett mennie, hogy elkészítse a lakóhelyeket annak a családnak a tagjai számára, amelyért Ő épp meghalni készült. És amikor az a lakóhely elkészül, Ő újra eljön, hogy magához vegye ezeket a tagokat, hogy mi is ott legyünk, ahol Ő.

Isten szövetsége, ami Isten nagy családja, olyan, hogy abban minden családtagnak meg van a saját helye, ebben az életben, és az eljövendőben. Ahogyan a családjainkban van hely kisgyermekek, nagyobb gyermekek, tinédzserek, betegek, sérült emberek számára, akiknek mind megvan a saját helye, és akiket befogadunk a család szeretetébe és közösségébe, mert Isten saját, egyedi helyett adott nekik, úgy Isten mennyei családjában minden tagnak, a maga karakterével és egyéni személyiségével megvan a saját helye. Megízlelhetjük a mennyei nagy családot a saját családi életünkben.

Egy ilyen otthonban a család minden tagja kiöntheti a lelkét és megoszthatja családjával minden bánatát, fájdalmát, baját és problémáját, a megvetettség és kigúnyoltság félelme nélkül, tudva, hogy akik szeretik őt meg fogják érteni és a problémáit a sajátjainak fogják tekinteni. Az otthon az a hely, ahol mindenki önmaga lehet, ahol nincs szükség álarc mögé bújni, ahol nem kell másnak tetetni magunkat, mint akik vagyunk, mert a családban szeretet, türelem és megértés van, ahogyan Isten is az Ő végtelen kegyelmével szeretetet, türelmet és megértést mutat mi nekünk, akik az Ő családjába tartozunk, akik gyengék és bűnösök vagyunk.

 

Hogyan épül fel egy otthon?

A textus arra szólít fel minket, hogy építsünk és erősítsünk meg egy otthont. Ez a két szó nem ugyanazt jelenti. Építeni egy otthont azt jelenti, hogy létrehozzuk azt. Megszilárdítani azt jelenti, hogy stabil alapra építeni, ami arra utal, hogy az otthon ki lesz téve vad viharoknak. Ez azokra a szavakra emlékeztethet minket, melyekkel Jézus a hegyi beszédet zárja: a bölcs ember kősziklára építi a házát, mert a viharok biztosan eljönnek. Csak egy kősziklán épített otthon fogja kiállni az élet viharait.

Két dolgot kell tehát megtennünk. Az egyik egy otthon felépítése, a másik pedig az, hogy olyan stabil alapra építsük, és olyan gondosan figyeljünk a részletekre, hogy az élet bármilyen heves viharai ostromolják is ezt az otthont, az megálljon. A nem gondosan felépített otthonokat lerombolják az élet viharai. Csak a kősziklán, szilárdan megépített otthonok maradnak állva. A világban, a gondok nyomása alatt házasságok bomlanak fel, és családok szakadnak szét. Azok a családok, melyek Isten szövetségét tükrözik, az élet viharaiban csak szorosabb kapcsolatba kerülnek.

Hogyan építsünk otthont? Itt a textusban nem várt fordulat jön. A Szentlélek ezt mondja: először is, mielőtt megtanulnád, hogy hogyan kell egy otthont megépíteni, van pár dolog, amit nem szabad tenned. Olyan, mint egy ács, aki tanítja a kezdőt házat építeni. Még mielőtt bármit mondana a házépítés technikáiról, félrehívja a tanítványát, és azt mondja: „Van pár dolog, amit soha, de soha nem szabad tenned, mert ha megteszed azokat, akkor a házad egy kudarc lesz. Ezek fontos dolgok, alapelvek, amelyeket ha betartunk, lehetővé teszik, hogy felépítsünk egy házat. Másrészről vannak alapvető veszélyek és hibák, melyekbe ha beleesel, akkor soha nem leszel képes arra, hogy sikeresen felépíthess egy házat.”

Két bűnt említ a szakasz. Az egyik az irigység, a másik a gonosztevőkkel való közösség. „Ne irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kivánj azokkal lenni.”

Ennek meg kell állítania minket egy pillanatra. Eléggé biztos vagyok abban, hogy ha feltennénk ezt a kérdést: „Mi a két legfőbb bűn, amely egy otthon létrehozását veszélyezteti?”, elég kevesen lennének, akik a textus által említett két bűnt hoznák elő. Mindenesetre a Szentlélek azt mondja, hogy minden gonosz jegyzékében, az elképzelhető bűnöknek hosszú listáiban az összes többi előtt kettő van, amely végső soron lehetetlenné teszi egy otthon létrehozását.

Irigység. Mind tudjuk, mi az irigység. Az irigység, először is, elégedetlenség azzal, amink van, amit Isten adott nekünk. Másodszor is, az irigység erős vágy olyan dolgok iránt, amelyek nincsenek nekünk, és amelyekben a világ bővelkedik. Az irigység valóban ugyanaz, mint a kívánság, amit a tizedik parancsolat tilt. A kívánság, ahogy a Heidelbergi Káté a törvény magyarázatában kifejti, az a bűn, amely központi részen helyezkedik el az egész törvényben. Ha az ember kapzsi, akkor lehetetlen megtartania Isten bármelyik parancsolatát.

Most már kezdhet világossá válni, hogy a Szentléleknek miért is különösen fontos itt az irigység bűnéről beszélnie. Pál Timóteusnak írt leveleiben a gazdagság veszélyeire figyelmeztet, és arról beszél, hogy a pénz szerelme minden rossznak a gyökere. Emlékszem, hogy gyermekként nem értettem ezt. Minden gonoszságnak a világon? Pál azt mondja, hogy igen. Minden rossznak gyökere a pénz szerelme. A kívánság az alapvető bűn a törvény szerint. Az irigység következésképpen egy kritikus bűn, és ha ezt nem irtjuk ki az életünkből, lehetetlenné teszi számunkra, hogy egy otthon felépítsünk. Ez kijózanító! Ez térdre kényszerít minket.

Miért ilyen komoly fenyegetés az irigység az otthon építésére nézve? Ezt egyszerű megmutatni. Néha előfordul, hogy egy fiatalember (legtöbbször fiatalember, de néha fiatal hölgy is) azért halasztja el a társkeresést, mert túlságosan is szereti a világ dolgait és az anyagi vagyont. Meg akar venni ezt-azt. Ki akar élvezni ezt-azt, mielőtt valóban hozzákezdene egy otthon építéséhez. Az irigység olyan gonoszság, amely már magában is veszélyezteti egy otthon építésének egyáltalán az elkezdését is. De a házasságkötés után, amikor egy fiatalember és egy fiatal hölgy házasságra lép, ugyanaz a gonosz fenyeget. Az irigység lesz az ok, amiért a gyermekvállalás kitolódik. És talán az irigység az ok, amiért egy férj és egy feleség úgy dönt, hogy egyáltalán nem vállal gyermeket, vagy csak egyet, vagy kettőnél nem többet.

Ezt teszi az irigység. A gyerekek útban vannak. A gyerekek pénzbe kerülnek. A gyerekek lehetetlenné teszik a férj és a feleség számára, hogy megvegyék, amit csak takarnak, és hogy az élet örömeit élvezzék. Főleg ha tandíjat kell fizetni egy keresztyén iskolában, akkor azt mondjuk magunknak: „Jobb, ha nem lesz több gyermekünk. Nem tudjuk, hogyan leszünk képesek kifizetni az összes tandíjat.” Az irigység útjában áll a gyermekvállalásnak.

Az irigység veszélyes, egy állandó veszély az otthonra nézve, még akkor is, ha a család már létrejött és gyermekek is vannak otthon, mert sokszor az anyukák elhagyják az otthon feladatait, és elmennek dolgozni. A szülők több pénzt akarnak. Vannak, amiket meg akarnak venni, de ezt nem tehetik meg, ha csak egy kereső van a családban. Vagy az otthon egész légköre olyan, hogy minden beszélgetés a pénz, a vagyon, az élvezetek és a világi jó dolgok témája körül forognak. Egy olyan légkör jön létre otthon, hogy azt a határozott benyomást kapja a gyermek, hogy csak a földi javak számítanak az életben.

Az irigység fenyegető egy otthon építésének minden lépésére nézve. Milyen bölcs, milyen félreérthetetlen a Szentlélek, amikor ezt mondja: „van egy bűn, amely az összes többinél nagyobb fenyegetést jelent egy otthon építésére: az irigység.”

Szeretnél, Isten kegyelméből, egy otthont felépíteni? Ki kell irtanod az irigység bűnét!

A másik bűn, amit a textus említ. a gonosztevőkkel vállalt közösség. A textus nem arra akar rámutatni, hogy egy gonosz világban élünk, és muszáj a gonoszokkal a mindennapokban érintkeznünk. A világban vagyunk. És nem fogunk belőle kiszabadulni még kolostorba költözéssel sem. De nem erről beszél a textus. A gonosz emberekkel való közösségről szól. Van valami kizárólagos és különleges a családi közösségben, és annak kiterjesztésében, az egyházban. Milyen gyakran beszél erről a Szentírás! A családban és az egyházban közösségre találunk, mert ez Istenben való közösség, Krisztus által – egy szövetségi közösség. Amikor erőfeszítéseket tesznek, hogy ezt a közösséget a világ gonosz embereire is kiterjesszék, akkor katasztrófák következnek be.

Jakab a lehető legkeményebb módon emlékezteti az egyházat, amikor azt írja, hogy ha a világgal való barátságra törekednek, akkor paráznák, akik nem lehetnek Isten barátai.

Lehetséges persze a világba kimenni és a gonoszokkal közösségre törekedni. Az egyháznak vannak olyan tagjai, akik ezt teszik. De szintén lehetséges, és talán még veszélyesebb az otthonainkra nézve, ha a világot hívjuk be otthonunkba. A modern világban rengeteg mód áll rendelkezésünkre, hogy a világ társaságát az otthonunkba vigyük. Nem csak arra utalok, hogy hagyjuk, hogy helye legyen az otthonunkban gonosz embereknek, habár ezt is tiltja a Szentírás, hanem arra, hogy a modern találmányokon keresztül hagyjuk, hogy a világnak és a gonosz embereknek helye legyen az otthonunkban – a TV-n, rádión, filmeken, világias videókon, világias zenén, a világias könyveken keresztül. A világ társaságára és közösségére törekszünk, a bűneiben való részvétel által.

Miért ne legyünk közösségben gonosz emberekkel? Az írás válasza ez: „Mert pusztítást gondol az ő szívök, és bajt szólnak az ő ajkaik.” Így is mondhatnánk: „Erőszakot gondol az ő szívük, és romlottságot szól az ajkuk.” A szívükből gonoszságnak folyama ered. Mint tudjuk, a szív a forrás, amelyből minden élet kiindul. Erőszak van a szívükben, és erőszak is ömlik belőle. Erőszak Isten ellen, Krisztus ellen, a házasság ellen, az otthon ellen, a felebarátok ellen, mindenki ellen. Ha Isten és az Ő törvénye, minden szent dolog, a házasság és a gyermekvállalás ellenére beengedjük az erőszakot, akkor lehetetlen lesz az otthont felépíteni. Ez a Szentlélek értékelése az életről. Ő pedig ért is hozzá.

És romlottságot szól az ajkuk. Erről beszél minden gonosz – a bűnről. Nem lehet semmi mást hallani tőlük. Romlottság! Nem tudnak másról beszélni. Látszólag talán ártalmatlan dolgokról beszélgetnek. És azt mondjuk: „Nem olyan rossz ez, nem hallottam egy káromkodást sem”. A Szentlélek azt mondja, hogy romlottságot szól az ajkuk. Megengedhetetlen veszélyforrás tehát egy keresztyén, szövetségi otthon létrehozására nézve, ha beengedünk valakit az otthonunkba, aki semmi mást sem szól, csak romlottságot.

Tényleg megtennéd ezt, ha az a szándékod, hogy egy Istent félő szövetségi otthont építs? Meghívnál egy embert, hogy veled lakjon, aki megtagadja a közös imádságot, folyamatosan gúnyolja az egyházat, kineveti a házasságot, erkölcstelen és parázna, káromolja Isten nevét, és megszentségteleníti az Úr napját? Laknál egy ilyen emberrel egy házban? Ezt teszed. Behívsz ilyen embereket a házadba. Lehetőséget adsz nekik, hogy azt mondjanak a gyermekeid előtt, amit csak akarnak. Meghívnál egy prostituáltat, aki mutogatja a szexualitását? Meghívnál egy heavy-metál együttest? Mégis ezt teszed, ha csak bekapcsolod a TV-det.

Így nem lehet egy otthont felépíteni. Ezek olyan emésztő és romboló hatások, amelyek lehetetlenné teszik egy otthon felépítését.

Mi kell egy otthon építéséhez? Alapigénk három szükséges dolgot említ: a tudást, az értelmet és a bölcsességet. Bölcsesség által építtetik az otthon, értelemmel erősíttetik meg, és tudás által telnek meg a kamrák minden drága és gyönyörűséges értékkel.

Röviden meg kell néznünk, hogy mit is jelent ez a három dolog.

A tudást nem más, mint az Isten ismerete Jézus Krisztus által, ahogyan azt a Szentírás elénk adja. A Szentírásban megtalálhatóak egy keresztyén otthon tervei. Nincs szükség könyvekre. Nincs szükség a házasság intézményéről szóló videókra. Csak a Szentírásra van szükség. Nem értem, hogy miért nem értik ezt az emberek. Talán azért nehéz ez, mert tudatos odaadásra van szükség, hogy a Szentírás tanulói legyünk. Mindig a rövidebb utat, a könnyű utat keressük, az egyszerű receptet, amely sikert garantál az otthon építésében. Amire tényleg vágyunk, az egy egyszerű recept, amely sikert ad úgy, hogy mi továbbra is a saját önző, irigy módunkon élünk. De a Biblia a terv. Minden benne van, a legaprólékosabb részletig.

Főleg fiatal házaspárokkal kapcsolatban látom, hogy azt gondolják, az otthonok csak úgy maguktól jönnek létre, mint ahogyan Topsy a Tamás bátya kunyhójában – „csak úgy kinőtt a földből”. Semmit nem kell tenniük érte, nem igényel erőfeszítést. Élhetnek tovább foglalkozva a saját dolgukkal, és így vagy úgy, de az otthon csak megépül magától.

Ez soha nem működik így. Egy otthon építése nehéz munka. Ígéretünk van Isten hűségességére, hogy megerősíti az Ő szövetségét velünk és gyermekeinkkel, valamint nemzedékeinkkel együtt üdvözít minket. Ez az ígérete azonban nem azt jelenti, hogy az engedetlenség és a hitetlenség útján járhatunk. Isten az Ő szövetségét a nemzedékek vonalaival csak azon a módon viszi tovább, hogy mi hűségesen építjük az otthonunkat. Ehhez olyan szülőkre van szükség, akik állandóan és gondosan figyelnek minden olyan látszólag lényegtelen részletre, amely szükséges egy otthon építéséhez. A férjeknek figyelniük kell a feleségükre, a feleségeknek pedig a férjüknek engedelmes módon kell élniük. A férjeknek és feleségeknek együtt biztosnak kell lenniük abban, hogy építik a házasságukat. Ez magától nem történik meg. Oda kell figyelniük a részletekre. Egyszer-egyszer meg kell csókolni a feleségedet, meg kell mondanod neki, hogy szereted, imádkoznod kell érte, beszélgetned kell vele. Néhány fiatal pár, akinek a házassága komoly bajban van, nem érti, hogy ez miért történt így. Ha pedig valaki beszélget velük egy kicsit, nyilvánvalóvá válik, hogy egyáltalán nem fordítanak figyelmet a házasságuk építésre és szilárd kősziklán való megerősítésére.

Ahogyan a gyermekekkel, ugyanúgy az otthonnal sem történnek semmi magától. Folyton figyelnünk kell a terv részleteire. A Szentírás elmondja nekünk, hogyan neveljünk egy családot. De elengedhetetlen, hogy gondosan figyeljünk a tervre. Ez a Szentírás.

Az értelem szó kihangsúlyozza, hogy ennek a tudásnak, amely annyira elengedhetetlen az otthon építéséhez, az Isten szeretetéből kell fakadnia. Egy gonosz ember is el tudja olvasni a Bibliát, de nem értheti meg azt igazi, lelki értelemmel, amely egy otthon felépítéséhez kell. A Szentírást úgy ismerhetjük meg, ha gyermekként, alázatos szívvel járulunk hozzá, készen az előtte való engedelmes meghajlásra, és őszinte vággyal arra, hogy Jézus lábainál tanuljunk. Lehet, hogy valaki olvassa az Írást, hallja annak szavát, és mégis így szól: „Igen, de ha azt teszem, amit az Írás mond, az megakadályozza azt, amit akarok. Úgyhogy inkább elnapolom, elhalasztom azt, amit a Szentírás mond. Majd valamikor később foglalkozom vele.” Ez nem az értelem. Az értelem alázatos, gyermeki hajlandóságot mutat az Isten szavának való engedelmességre, bármibe is kerüljön.

Mi a bölcsesség? Isten bölcs, és Isten bölcsessége Krisztusban testesült meg, és Rajta keresztül jelentetett ki. Isten Krisztusban mutatta meg az Ő bölcsességét. Az Ő örökkévaló, megváltozhatatlan tervében Isten eldöntötte, hogy mi az a legfőbb cél és szándék, amelyet véghez visz. Eldöntötte azt is, hogy mi a lehető legjobb út ennek a célnak az eléréséhez. A cél saját nevének megdicsőítése Krisztusban. Az Ő nevének megdicsőítéséhez, ehhez a lehető legnagyszerűbb célhoz vezető, mindennél bölcsebb út Krisztus és az egyház üdvözítése Őbenne. Az egész történelem, amely az Ő országának eljövetelét szolgálja, Krisztus által van.

Amikor Isten bölcsességgel ruházza fel az Ő népét, képessé tesz minket arra, amit Ő tesz. Életünkre nézve Isten kegyelméből a legnagyszerűbb célt, annak elérésére pedig a lehető legjobb utat választjuk.

Mi a legnagyszerűbb cél, amelyet a bölcsesség választhat? Egy 200 000 dolláros ház és két új autó? Ez a legnagyszerűbb cél? Ha a keresztyének életét tekintjük, néha ez juthat eszünkbe. Ennek a célnak az eléréséhez természetesen az a legjobb út, ha irigykedünk a gonosz emberekre, és keressük a társaságukat. Ha viszont a célunk egy otthon felépítése, akkor bölcsek vagyunk. Ha ennek elérésére a legjobb rendelkezésre álló eszközöket használjuk, akkor bölcsek vagyunk. Az építés módja a Szentírásban leírt terv követése. A bölcs ember követi a tervet. Bölcsesség által építtetik az otthon.

A bölcs ember egy otthon felépítését választja élete céljául. Egy olyan otthonét, amelyben tükröződik Isten népével kötött szövetsége mutatkozik meg, ahol az Ige uralkodik, amelyben lelki módon élnek, amelynek Krisztus a királya, ahol a szülők és a gyermekek egyaránt Isten félelmében élnek. Ez az egy, ami fontos számára. Minden mást elhagy. És mivel a bölcsesség lényegében maga Krisztus (vö. Péld. 8), az otthon Krisztuson, a kősziklán épül. Krisztusra, a kősziklára építeni azt jelenti, hogy a szülők és a gyermekek ugyanúgy rájönnek, hogy mennyire nehéz, sőt, emberileg lehetetlen egy ilyen otthont felépíteni. Ezért mindnyájan minden nap a kereszthez térnek, hogy bűneiket megvallják, bocsánatot kérjenek, és kegyelmet találjanak a szükség idején.

 

Az otthon boldogsága

Ha a szülők bölcsek, akkor az otthon Krisztusra épül. Amikor az élet viharai – minden bizonnyal – eljönnek, az otthon állva marad. A kívánságban és paráznaságban tomboló világ viharai ostromolják az otthont, de nem rombolhatják le. A világ, amelyben a legfőbb lételem és cél a földi vagyon, nem rombolhatja le azt. Amikor a gondok, keserűségek, nyomorúságok és szenvedések viharai támadják az otthont, az nem szakad darabokra, mintha a világban lenne, hanem csak szorosabbá teszi a családi kötelékeket. Ez az otthon a Kősziklára épült és azon erősíttetett meg.

Egy ilyen otthon mindenféle drága és gyönyörűséges gazdagsággal telik meg. Salamon idejében ez Kánaán földjén való drága és gyönyörűséges gazdagságot jelentett, mivel Kánaán a mennyország előképe volt. Isten ezen a tejjel és mézzel folyó földön egy kicsit megmutatott Izráelnek abból, hogy milyen a mennyország. Amikor Izrael nem szövetségi otthonokat épített, fogságba kerültek, és Kánaán pusztasággá vált. Az Újszövetségben a mennyei Kánaánra vonatkozik ez az utalás. A szövetségi otthon áldása nem anyagi javak vagy világi gazdagság.

Egy szövetségi otthonnak értékesebb, örökké tartó kincsei vannak. Az ilyen otthonban béke, csendesség, nyugalom és derű honol. Isten áldása nyugszik rajta, és ez Isten gyermeke számára mindennél fontosabb. Ebben az otthonban nevetés és vidámság, szeretet és öröm, türelem és megértés lakozik. Itt Krisztust imádják és szolgálják. Ide lehet menekülni az élet gondjai elől, egy menedékhely, egy kikötő a viharban. Ebben az otthonban a család tagjai közös életükben megtapasztalják Isten szövetségének gazdagságát.

Ez drága és gyönyörűséges gazdagság, messze kívánatosabb minden földi kincsnél.

Ebben az otthonban megtalálhatóak a mennyország kezdetei, hiszen Isten szövetségi családját tükrözi.

Ebből az otthonból a szülők és a gyermekek végül elindulnak abba a hajlékba, ahol sok lakóhely van, ahol Krisztus helyet készített nekik.

Ha többet szeretne olvasni magyarul, kattintson ide.

Show Buttons
Hide Buttons