Miért éppen Ábrahám a megigazulás példája?
Vajon Isten Igéje miért Ábrahámot állítja elénk az egyedül hit által való megigazulás nagyszerű példájaként? Két fő oka van annak, hogy Pál apostol a Szentlélek által miért éppen őt választotta a Róma 4-ben a Biblia sok alakja közül.
Az első ok: azért Ábrahámot választotta, hogy szembeszálljon a Róma 3 verseinek gazdag evangéliumi tanítása ellen felhozott zsidó ellenvetésekkel, amelyekre előre számított. Az előző versek így hangzanak: „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek” (22. v.); „Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által” (24. v.); „Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való” (26. v.); „Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” (28. v.). Világos, hogy Isten előtt való megigazulásunk vagy igazságunk mindenestül kegyelemből van, hit által, nem cselekedetekből, és egyedül a megfeszített és feltámadt Krisztusban.
Azonban a törvényeskedő zsidók ennek ellentmondanak azzal, amit ők gondolnak Ábrahámról. Itt következik néhány törvényeskedő kijelentésük: „Ábrahám volt az egyetlen igaz ember a nemzedékében” – ezzel inherens (belső) igazságára utalva. „Érdemei miatt Isten őt választotta a zsidók őséül.” „Ábrahám három éves korában kezdte szolgálni Istent” (noha a Józsué 24:2 úgy ír róla, mint aki bálványimádó volt a káldeus Ur városában, mielőtt Jehova hathatósan elhívta volna). „Ábrahám a törvény minden előírását megtartotta, amit azért ismert, mert előre, ösztönösen megérezte.” „Ő volt az első a hét igaz ember közül, akik visszahozták a Sekínát [Isten dicsősége – A fordító megjegyzése], amely visszavonult a hetedik égbe, és az így Mózes napjaiban a Sátorban lakozhatott.”
Ezért Pál, a korábbi farizeus, aki Gamáliel lábainál tanult (Csel 22:3), bemutatja a biblikus nézetet Ábrahámról, hogy választ adjon erre a szokásos zsidó érvre, amelyet az egyedül hit által való megigazulás evangéliumi igazságával szemben hoztak fel.
A második ok: a Szentlélek Pál apostolon keresztül azért Ábrahámról beszél a Róma 4-ben, mert Istennek az előző versekben kifejtett kegyelmes, megigazító munkájára (Rm 3:21–31) Ábrahám különösen jó szemléltetés, példa, igazolás, bizonyíték és minta.
Ebben számos tényező játszik közre. Először, ahelyett, hogy az apostol csupán idézne egy arról szóló ószövetségi próféciát, hogy a messiási korban az emberek hit által fognak megigazulni, Ábrahámot konkrét példaként hozza fel a Bibliából. Másodszor, a Bibliában Ábrahám nem egy mellékalak, mint például Bárukh, Jeremiás munkatársa, hanem egy „főszereplő”. Harmadszor, Ábrahám nem egy idegen, mint az etióp Ebed-Melek, hanem az izráeliták, vagyis a zsidók közül való. Negyedszer, Ábrahám nem egy későbbi alak, mint Malakiás próféta, hanem alapvető jelentőségű az izráeliták, azaz a zsidók számára mint ősatyjuk. Negyedszer, Isten ihletett egy világos ószövetségi igehelyet, amely kijelenti, hogy Ábrahám egyedül hit által igazult meg (1Móz 15:6).
Így a Róma 4, ez a hit által való megigazulásról szóló csodálatos fejezet, Ábrahámmal kezdődik, és gyakran visszatér hozzá. Ő egy konkrét személy volt, az Ószövetség nagyszerű alakja, ugyanolyan zsidó, mint Pál kortársai, sőt Izráel megalapítója. Pál ezekkel a szavakkal kezdi el a részt: „Mit mondunk tehát, hogy Ábrahám a mi atyánk nyert volna test szerint?” (1. v.). „Mert mit mond az írás?” – kérdezi az apostol, mielőtt ezt az egyértelmű szakaszt idézi az 1Mózesből: „Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul” (Rm 4:3).
Ez az Ábrahám példájára való hivatkozás Pál tipikus megközelítése az egyedül hit által való megigazulás Írásokból való bizonyítására. Nemcsak a Róma 4-ben, hanem a Galácia 3-ban is ez a módszere.
A Róma 4:1-ben található kifejezés, a „test szerint” több módon is érthető. Először, vonatkozhat arra a kifejezésre, hogy „a mi atyánk”: „Mit mondunk tehát, hogy Ábrahám a mi atyánk nyert volna test szerint?” Ebben az esetben a fizikai leszármazásra utalna, amint a Szentírás más helyein is (pl. Rm 9:5). Eszerint a Róma 4:1 azt állítja, hogy Ábrahám az atyja Pálnak, az első századi római zsidóknak és minden zsidónak. Ez a magyarázat orthodox (konzervatív), beleillik a szövegösszefüggésbe, és több magyarázó is támogatja, például Kálvin János vagy William Hendriksen.
Másodszor, más magyarázók, például Charles Hodge és Robert Haldane úgy tekintik a Róma 4:1-ben található „test szerint” kifejezést, mint ami arra vonatkozik, hogy „nyert volna”: „Mit mondunk tehát, hogy Ábrahám a mi atyánk nyert volna test szerint?”
Eszerint az olvasat szerint a test arra vonatkozik, ami külső vagy látható, mint például a Filippi 3:4–6-ban: „Jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is. Ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább; Körülmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus, Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam.” Másként fogalmazva: mit nyert vagy talált Ábrahám Isten bölcsessége által arra tekintve, hogy miként állhat meg Jehova előtt test szerint, azaz saját külső, látható körülményeire és képességeire nézve? A Róma 4:1-nek ez az értelmezése is az orthodox tanítás keretein belül van, és beleillik a szövegösszefüggésbe.
A mi céljainkhoz nem szükséges választanunk a test szerint kifejezés két értelmezése között. Választ kell azonban adnunk a Róma 4:1 kérdésére: „Mit mondunk tehát, hogy Ábrahám a mi atyánk nyert volna test szerint?” Mit nyert, talált, ismert meg, tudott meg Ábrahám saját jogi státuszáról Isten szemében? Ha az Úr akarja, legközelebb ezzel fogunk foglalkozni. Rev. Stewart
Az „organikus” fogalma a Szentírásban (9)
A János 15:1–8 igazságát – miszerint Isten egy organizmussal foglalkozik – tanítja a Zsoltárok 80 is, amely Izráel egész népét egy szőlőtőhöz hasonlítja. Ezt a szőlőtövet Isten kihozta Egyiptomból, és elültette Kánaánban, ahol nőtt és virágzott (9–12. v.). A zsoltáros azonban panaszosan kérdezi meg, hogy miért feledkezett meg Isten az Ő szőlőjéről, és miért vágta ki azt (13–14. v.).
A bőség napjaiban Izráelben voltak választottak és elvetettek is, de a választottak uralkodtak a földön, és megtartották Isten törvényeit. Amikor a szőlő kivágatott, annak az volt az oka, hogy a nemzet mint egész istentelen és bálványimádó volt. Úgy ismerték, mint istentelen népet, noha volt 7000 ember, aki nem hajtott térdet a Baálnak (1Kir 19:18). Végül, amikor a nép annyira megromlott, és nyoma sem volt benne a bűnbánatnak, fogságba vitték – először az Északi Királyságot, majd Júdát, a Déli Királyságot.
Dániel és három barátja szintén Babilonba ment más választottakkal együtt, akik a kivágott szőlőtőhöz tartoztak. A Szentírás beszél egy kicsiny, csaknem elpusztult növényről, amely újra táplálékot kap és növekedésnek indul. A fogság Isten eszköze volt a halott vesszők lemetszésére a szőlőtőről, hogy a megmaradt, kicsi vesszők akadálytalanul növekedhessenek tovább.
Figyeljük meg, hogy az Északi Királyság mint nemzet örökre elveszett! I. Jeroboám király idejétől fogva bálványokat szolgált, és az ország vége előtt Isten kihívta belőle az ott lévő néhány választottat, amikor Ezékiás meghívta őket a jeruzsálemi páskaünnepre (2Krón 30).
Ha megértjük ezt az alapvető igazságot, akkor nem fogunk úgy tekinteni az Ezékiel 33:11-re és más hasonló szakaszokra, mint amelyek az elvetettek számára adott, jó szándékú és szeretetteljes ajánlatról (well-meant offer) szólnak, hanem úgy, mint amelyek azt tanítják, hogy az evangélium Izráel népe egész organizmusának hirdettetik azzal a paranccsal, hogy térjenek meg. Senki nem mondhatja azt, hogy Istennek tetszik, ha egy ember elvész, mintha szadista lenne. Komolyan azt követeli, hogy az emberek forduljanak el bűneiktől. Ez azt is megmagyarázza, hogy a próféták miért hirdetik újra meg újra a rettenetes ítéletet és a dicsőséges ígéreteket Izráel népének mint egésznek.
Amint már korábban is említettem, a Szentírás azt tanítja, hogy Isten organikus módon munkálkodik. A jó szándékú ajánlat ezzel szemben individualisztikus és arminiánus. Nem csoda, hogy az arminiánusok mindig ide-oda ugrálnak az igeversek között anélkül, hogy komolyan meggondolnák, mit jelent egy adott vers, vagy megpróbálnák a szövegösszefüggésben, illetve Isten teljes Igéje fényében értelmezni azt. A Szentírás ugyanis egy organikus egység, Istennek Krisztusban és az Ő munkáiban kijelentett képe.
Így a Szentírás magyarázza a Szentírást, és soha nem mondhat ellent önmagának. A Szentírás nem mondja azt, hogy Isten egyrészt minden egyes embert szeret (ez a jó szándékú ajánlat), másrészt pedig az igehirdetés által elvégzi kiválasztásának és elvetésének tanácsát. Nem is bújhatunk a „nyilvánvaló ellentmondás” gyenge kifogása mögé.
Még egy gondolatot ki kell emelnünk. Az, hogy Isten Krisztus és az Ő szolgái által organizmusoknak hirdeti az evangéliumot, azt is jelenti, hogy az emberekkel az ő nemzedékeik viszonyában foglalkozik. Isten meglátogatja „az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen,” akik nem tartják meg a második parancsolatot (2Móz 20:5).
Ennek az igazságnak két oldala van. Az egyik pozitív, a másik pedig negatív. A pozitív az, hogy Isten az Ő választott egyházát a nemzedékek vonalaiban menti meg (1Móz 17:7; Csel 2:39). A baptisták sajnálatos tévedése annak tagadása, hogy Jehova organikus módon munkálkodik a Szentírás két testamentumában, noha István az ószövetségi Izráelt Isten egyházának nevezi (Csel 7:38), és a Biblia azt tanítja, hogy az egyház az idők kezdetétől fogva Krisztus visszajöveteléig egy.
Isten az otthoni, illetve a keresztyén iskolában és az egyházban történő, szövetségi tanítás által tartja meg szövetségét a nemzedékek sorában. Személyesen ismerek olyan családokat, akik a svájci és a holland reformációig visszamenőlegesen ismerik őseiket. Az egyik család egyik őse például Ulrich Zwingli, a korai tizenhatodik századi svájci reformátor felesége volt.
Ez nem azt jelenti, hogy minden nemzedék minden egyes tagja üdvözül, mert vannak olyan szülők, akik nem teljesítik a feladatukat: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint” (Péld 22:6). Ehelyett arról van szó, hogy miközben Isten folyamatosan metszegeti a szőlőt, az eredeti szőlőtő sok nemzedéket terem, akik valóban az Ő népéhez tartoznak.
Ennek a negatív oldala, hogy mivel a szőlővesszők nem egyének, hanem nemzedékek, ezért ha egy vessző kivágattatik a szőlőből, akkor a hitetlenek nemzedékei elvesznek.
Ugyanez igaz a nemzetekre is, amelyek családokból állnak. Amerikában és Európában egykor ott volt az evangélium, és virágoztak az egyházak. A legutóbb megjelent nemzedékek azonban elszánták magukat a keresztyénség megsemmisítésére. Úgy tűnik, közeleg a sikerük. Isten elveszi az evangéliumot ezektől a nemzetektől, mert a megtérésre felszólító parancsa csak azt eredményezi, hogy a kereszt evangéliumának hűséges tanítóit és hirdetőit kigúnyolják, szembefordulnak velük és gyűlöli őket.
Ez az egyházakra is igaz. Ha egy egyház akár csak kis mértékben is elfordul az igazságtól, akkor az a gyülekezet vagy felekezet egyre rosszabbá válik, mert növekszik a hamis tanításban. Végül már csak a reformáció lehet a választottak megmenekülésének egyetlen útja, és ez a maradék az elszakadás útján tartatik meg. Isten kihívja a hívőket azokból az egyházakból, amelyek olyanná lettek, mint Laodicea (Jel 3:14–22). Az ajtó (20. v.) nem az egyes laodiceai emberek szíve, hanem annak a gyülekezetnek az ajtaja, amely már se nem meleg, se nem hideg, hanem langyos, és utálatos Isten előtt.
Jehova nem is tér vissza többet az ilyen egyházakhoz vagy felekezetekhez, bár időnként van olyan, aki üdvösségre jut egy hitehagyott családban vagy egyházban, mint egy „tűzből kikapott üszög” (Zak 3:2). Nem az ébredés a válasz. A biblikus reformációval szemben az ébredés csupán valami sekély, érzelmi, mesterséges vallás. Arra van szükségünk, hogy a tanítás, az élet, az igehirdetés, a sákramentumok, az egyházfegyelem és -kormányzat tekintetében valóban visszatérjünk a teljes, biblikus, hitvallásos református hithez (Csel 20:27).
Vannak olyan rokonaim, akik elsodródtak az egyháztól, és nemzedékeik között csak néhányan tartoznak ma is bármilyen gyülekezethez. A legtöbbjüket egyáltalán nem is érdekli az Úr Jézus Krisztus vagy az Ő egyháza.
Ha ilyen organikus módon szemléljük Jehova munkáit, akkor nincs helye a jó szándékú felajánlás arminiánus gondolatának, sem annak a tehetetlen, csalódott Istennek, aki minden embert szeret, és a világon mindenkit üdvözíteni akar, de szánalmasan elbukik. Őszintén kívánom, hogy ezt a nagyszerű igazságot megértsed és higgyed. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
