Isten akaratából születni
A Szentírás az újjászületést úgy mutatja be, mint egy új, vagy lelki születést. Azt jelenti, hogy valaki újra megszületik (fogantatik), felülről születik, a Lélektől születik vagy Istentől születik. A Jakab 1:18 így fogalmaz: „Az ő akarata szült [nemzett] minket az igazságnak ígéje által.”
Mi az újjászületés? Azt jelenti, hogy Isten új, lelki, mennyei életet ajándékozza a választott, de teljesen romlott bűnösnek – Jézus Krisztus feltámadt életét, hogy annak belső megváltozása valóban egy új, lelki, mennyei születés vagy fogantatás legyen.
Ki számítana arra, hogy a Jakab 1:18-ban, Jakab levelének legelső, gyakorlati részében az újjászületésről van szó? Nem sokan, mégis igen jól illik a szövegösszefüggésbe. Az előző vers így kezdődik: „Minden jó adomány [így az újjászületés is] és minden tökéletes ajándék [így az újjászületés is] felülről való” (17). Sőt, az újjászületés különösen is „felülről való”, mivel minden valódi keresztyén „újjászületett”, vagy úgy is fordíthatnánk, hogy „felülről született” (Jn 3:3, 7). A Jakab 1:17 így folytatódik: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá.” Hogyan lesz Isten a mi Atyánk? Úgy, hogy Ő nemz, Ő szül minket újjá!
Az eggyel korábbi vers ezt parancsolja: „Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai!” (16). Hogyan leszünk egymás testvérei? Az újjászületés által, mert ugyanaz a lelki és mennyei Atya nemzett minket.
Az újjászületés „jó” és „tökéletes”, lelki „ajándék”, és kapunk „jó” és „tökéletes”, földi és ideiglenes ajándékokat is (17). Isten választottainak életében az újjászületés az első lelki ajándék, mivel mennyei Atyánkkal való közösségünk újjászületésünkkel kezdődik. Csak az újjászületés által tudhatjuk a Jakab 1:17 igazságát, miszerint „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá.”
Mi tehát az első, amit Jakab az újjászületésről tanít? Az, hogy az egyedül a Mindenható Isten szuverén jótetszéséből fakad: „Az ő akarata szült minket” (18)! Az eredeti görög hangsúlyát kifejezi a magyar fordítás szórendje is: „Az ő akarata szült minket.”
A Jakab 1:18 nem az egyetlen olyan újszövetségi hely, amely Isten szuverén akaratát újjászületésünk forrásaként mutatja be. A János 1:13 kijelenti, hogy az újjászületettek „nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” A János írása szerinti evangéliumban és az újszövetségi kánon bibliai rendjében ez az első utalás az újjászületésre, ami itt, János híres prológusában jelenik meg (Jn 1:1–18).
Figyeljük meg, milyen éles ellentét feszül a János 1:13-ban! Arról beszél, hogy újjászületésünk forrása nem a következő három közül való: „[1] nem vérből, [2] sem a testnek akaratából, [3] sem a férfiúnak indulatjából” születtünk, hanem „Istentől” születtünk. Újjászületésünk Istentől van, nem az embertől; Isten akaratából, nem az ember akaratából; egyedül Isten akaratából!
Két fejezettel később ezt olvassuk: „A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született” (Jn 3:8). Itt Krisztus a szél képét használja arra, hogy megmutassa Isten szuverenitását az újjászületésben. Jézus beszél a szélről, ami fúj, ahová akar, és nem tudjuk, honnan jön és hová megy.
Itt az Úr azt tanítja nekünk, hogy az újjászületésben a Szentlélek olyan, mint a független szél. A Lélek azt szüli újjá, akit akar, kíván, szeretne vagy óhajt. Nem tudjuk, hol szült legutóbb újjá valakit, és hova megy, hogy egy következő embert újjászüljön.
Világos, hogy Megváltónk nem gondolta azt, hogy ez az igazság túlságosan kemény vagy éles, továbbá azt sem, hogy csökkentené a megtérésre és a hitre való felszólítás komolyságát, vagy megölné az evangélium hirdetését. Miután Krisztus az újjászületésről tanít Nikodémusnak (1–13), beszél Istennek a kereszten megmutatkozó szeretetéről, amely örök életet ad mindenkinek, aki hisz (14–17), és figyelmeztet Isten kárhoztató ítéletére mindazokkal szemben, akik szeretik a sötétséget, s így nem bíznak a Fiúban (18–21).
Vessük most össze a Jakab 1 két versét: „Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai!” (16) és „Az ő akarata szült minket” (18)! Hogyan „tévelyegnek” (16) azok, akik szembeállnak Isten szuverén újjászülő munkájának igazságával (18)?
Először, sokan a keresztségbeli újjászületést tanítják és hiszik, miszerint az ember az által a víz által születik újjá, amelyet az egyház a keresztség sákramentumában kiszolgáltat. Mindenki, akit a Szentháromság Isten nevében egy egyházi tisztviselő bemerít a vízbe, vagy meghinti vele, újjászületik, és új, lelki életben részesül. Ez a tanítása a római katolicizmusnak, a keleti orthodoxiának, a lutheranizmusnak, az anglikán „high church”-nek és másoknak is.
Másodszor, sokan a döntés általi újjászületést tanítják és hiszik, miszerint az emberek saját, szabad akaratuk gyakorlása által születnek újjá. Amíg a keresztségbeli újjászületés tanítása szerint az egyháznak van hatalma megvalósítani az újjászületést (a sákramentuma által), aközben a döntés általi újjászületés ezt az erőt magába a bűnösbe helyezi (annak feltételezett szabad akaratával együtt). Az utóbbi eretnekség szerint Isten ugyan segít neki, de a végső szó mindig az emberé és szabad akaratáé: az ember dönt úgy, hogy hisz, és erre (válaszként) Isten újjászüli őt. Ezt hirdeti és hiszi az arminiánizmus és a metodizmus, illetve a legtöbb fundamentalista és evangélikál.
„Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai” (16) – nemcsak gyakorlatunkban, különösen, ami a kísértéseinket illeti, hanem tanainkban sem. Van egy komoly teológiai tévedés, amihez a keresztyénség legnagyobb része lényegében ragaszkodik. A szuverén újjászületés bibliai tanítása helyett keresztségbeli és/vagy döntésbeli újjászületést tanítanak és hisznek. Azt mondom, hogy „és/vagy”, mert némelyek, például John Wesley, mindkét eretnekséget elhitték vagy hiszik.
Azonban mit mond a Jakab 1? „Az ő akarata szült minket” (18), így „ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai” (16). Mint akik az igazságból valók vagyunk, hallgassunk annak a szavára, aki a Bibliában bizonyságot tesz az igazságról (Jn 18:37)! Rev. Stewart
Az „organikus” fogalma a Szentírásban (5)
Ádám volt Isten minden munkájának feje a fizikai világmindenségben – nemcsak az emberiségé, hanem az egész teremtésé is. Elbukott, az egész emberi nemzetet magával rántva a teljes romlottság sötétségébe és reménytelenségébe. Isten átka magára a teremtésre is ránehezedett. Jehova átka sújtotta a földet, mert Ádám vétkezett (1 Móz 3:17), de a Róma 8:19–22-ben Pál elmondja, hogy az egész teremtett világ fohászkodik és nyög az átok alatt, várva Isten gyermekeinek megváltását.
Ez fontos, mert amint azt a Róma 8-ban található szakasz világossá teszi, ez azt jelenti, hogy az átok alatt lévő teremtés meg fog szabadulni Isten fiaival együtt, azaz a választottak megváltásakor, amit Krisztus visz véghez. Ezt gyakran elfelejtjük. Az Úr Jézus elhordozta a mi átkunkat, de Istennek a teremtésre helyezett átkát is. A következmény az, hogy Krisztus nemcsak az Ő választott népének lesz feje, akiket Isten „magának kiválasztott… Ő benne a világ teremtetése előtt” (Ef 1:4), hanem az egész világmindenségnek is, azaz mindeneknek.
Ennél még több is igaz. A Kolossé 1:20 szerint Krisztus a feje mindeneknek „a mennyekben”, csakúgy, mint a földön. Mintha az apostol azt gondolná, hogy kétkedni fogunk abban a kijelentésében, hogy Megváltónk a mennyeieknek, a mennyei teremtésnek is a feje. Ez azonban igaz. A Szentírás azt tanítja, hogy Krisztus Úr mindenek fölött, beleértve az eljövendő új eget és új földet is.
Isten teremtette az angyalokat, valószínűleg a hatodik napon, amikor az embert is teremtette – noha a Szentírás ezt nem mondja meg pontosan. Amikor az ördög fellázadt Isten ellen, sok angyal szintén személyesen vétkezett, és ugyanabba a teljes romlottságba estek, mint a Sátán.
A Szentírás utal a „választott angyalokra” (1 Tim 5:21). Isten örök, változhatatlan kiválasztása és elvetése magában foglalja az angyalokat és az embereket is, és a menny lakosaira is vonatkozik, csakúgy, mint a földön élőkre. A mennyben a kiválasztás és az elvetés rögtön megnyilvánult, amikor egyes angyalok elbuktak, mások pedig megmaradtak az engedelmességben.
Krisztus mennybemeneteléig a Sátán bemehetett a mennybe, akkor azonban Krisztus kivetette őt. Az ószövetségi időkben a Sátán még beléphetett a mennybe, mint például akkor, amikor Jób ellen szónokolt (Jób 1:6–12; 2:1–6; vö. Júd 9; Jel 12:7–12). Az utóbbi rész is tanítja, hogy a mennybe ment Krisztus a választott angyalok feje, mert Mihály arkangyal az Ő parancsolatát hajtja végre. Világos, hogy megaláztatása és felmagasztaltatása által a mi Urunk Jézus mind a földi, mind a mennyei teremtés feje lett.
Amikor Isten eredetileg megteremtette a mennyet és a földet, két külön teremtésként alkotta meg azokat. Különbözőek voltak, mert a föld fizikai és anyagi volt, a mennyei teremtés pedig lelki. Olyan különbözőek voltak, hogy a kettő nem lehetett kapcsolatban egymással, az angyalok nem jöhettek el a földre, az emberek pedig nem mehettek a mennybe.
A bűnesetet követően Isten elkezdte megvalósítani örök és legfőbb célját azzal, hogy saját, testté lett Fiát mindenek fejévé tette. Tervéről és szándékáról sokat elárult. Megígérte Ádámnak a „magot”, aki széttapossa a kígyó fejét (1 Móz 3:15). Az Ószövetség Krisztus és a Sátán éles küzdelmének története, amely a keresztben csúcsosodik ki (Jel 12:1–5). Isten újra meg újra emlékeztette az Ő népét céljára törvényei és próféciái által, csakúgy, mint az angyalok látogatása által, valamint kiváló emberek szavaival, akik a Messiás eljöveteléről beszéltek.
Amikor a gyermek Jézus fogantatott és született szűz Máriától, akkor Isten eljött a mi testünkben, és ez volt az egész történelem legnagyobb csodája. Krisztus azért jött el, hogy meghaljon az Ő népéért, és így eggyé tegye mindkét teremtést a Szentháromság Isten magasztalására.
A halottak közül való feltámadása összetörte azt a korlátot, amely az Ószövetség idején létezett. Krisztus úgyszólván megdöbbentette a mennyet és a földet. Feltámadt Arimátiai József sírjából – ez egy olyan esemény, ami hozzá tartozik ennek a világnak a történelméhez. Egy olyan kapun lépett át, amit Ő teremtett, és ami a mennybe nyílt. Feltámadása csak a mennyben volt látható, és ott látták. Ott mindenek fejévé lett!
Ez az új organizmus akkor válik teljesen tökéletessé, amikor a mi Urunk testben visszatér, amikor ez a föld tűz által elpusztul, a választottak megmenekülnek, és minden újjá lesz, beleértve a mennyeieket is. Krisztust egyetemesen Úrnak fogják elismerni (Fil 2:9–11). Akkor mindenek fejévé lesz. A régi világ tűzben elég, az újjászületett emberek megszabadulnak a bűntől és a haláltól, a választott angyalok boldog közösségben részesülnek a megváltott emberiséggel, és az egész teremtés egy lesz, mint egy nagy organizmus, az élő és igaz Isten örök dicsőségére.
Ez a Szentírás tanítása a mi szövetséges Istenünk nagy munkáit illetően. Nem tudjuk dicsőíteni az Ő nagyságát, ha nem látjuk, hogyan jelentette ki Önmagát szeretett Fia nagyszerű tetteiben: Krisztus mindenek feje; a választottak Krisztus saját teste; a szent angyalok a nekik „szolgáló lelkek” (Zsid 1:14); az egész új teremtés, menny és föld pedig Krisztusnak és az Ő egyházának örök tulajdona. A régi organizmus akkorra elvégzi célját, és eltöröltetik, hogy helyet adjon ennek a dicsőséges organizmusnak.
Milyen könnyen elvesztjük szemünk elől Isten dicsőségét, amikor belemélyedünk a földi problémákba és dolgokba! Milyen nagyszerű a mi Istenünk fensége, amit kijelentett Krisztusban és kozmikus munkájában! Milyen gyönyörűen mutatja be a biblikus kijelentés Jehova minden cselekedetét, amelyek együttesen hoznak örök dicsőséget Annak, aki mindezt tette! Emeljük magasra szemeinket, és dicsőítsük Őt, akinek az útjai kifürkészhetetlenek! Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
