A hit egyedüli volta és a beszámítás
A Kegyelmi Szövetség három korábbi számában a Róma 4:2-vel foglalkoztunk: „Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt.” Vizsgáljuk meg, miként alkalmazhatjuk ezt a bibliai érvet különféle csoportokra!
A judaizmus tanítása szerint a Tórának való engedelmesség érdemeket szerez Isten előtt. A római katolicizmus azt állítja, hogy az ember saját jó cselekedetei – amelyeket az isteni kegyelemmel együttműködve hajt végre – nélkülözhetetlen részét képezik Jehova előtti igazságának. A Pálról szóló „Új Perspektíva” és a Federal Vision tanításai szerint ebben az életben az ember Mindenható iránti személyes engedelmessége ebben az életben hozzátartozik az utolsó napon való megigazulásának alapjához. Az iszlámban Allah szolgálatában igazságot szerez előtte a sharia törvény megtartása. A liberális protestáns a saját templombajárására, az imádságaira és hasonlókra tekint úgy, mint amelyek alapján Isten elfogadja őt. Az „utca embere” szerint mivel ő egy jó ember, aki (állítólag) soha senkit nem bántott, Isten soha nem vetné őt a pokolra.
Mindezek a bolond állítások dicsekvések – az emberek dicsekszenek maguk előtt, illetve magukkal dicsekszenek mások előtt. Az effajta dicsekvésnek azonban semmi értéke nincs a mennyei, szent Isten előtt. Ő látja a bűnt mindabban, amit teszünk (Rm 3:9–20; Ézs 64:6). Az Ő mércéje nem emberi vagy vallásos vélemény, hanem az Ő tökéletes erkölcsi törvénye (Gal 3:10; Jak 2:10). Ő az, aki látja a szívet, amely csalárdabb mindennél és gonosz (Jer 17:9), valamint annak minden gonosz szándékát és indulatát (Zsid 4:12). Végtelen felségként azt követeli, hogy minden gondolatunk, beszédünk és tettünk legfőbb célja az Ő dicsőítése legyen. Igaza van a zsoltárosnak: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?!” (Zsolt 130:3).
Így a megigazulás nem lehet az ember cselekedete által még a legkisebb részben sem. Ez ahhoz a nagyszerű evangéliumi igazsághoz vezet minket, hogy Ábrahám egyedül hit által igazult meg, amit a Róma 4:3 három tagmondata fejt ki.
E vers így kezdődik: „Mert mit mond az írás?”. Szó szerint az írásra utal, mégpedig az 1Mózes 15:6-ra, amelyet a Róma 4:3 további szakasza idéz. A Biblia első könyvének e verse az egyedül hit által való megigazulás locus classicusa az Ószövetségben. A Galácia 3:6, valamint a Jakab 2:23 idézi, a Róma 4 pedig megmagyarázza.
„Mert mit mond az írás? – a Róma 4:3 így folytatja – Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul.” Az ige nem azt mondja, hogy „Ábrahám cselekedett, és tulajdoníttaték az őnéki igazságul”, és nem is azt, hogy „Ábrahám hitt és cselekedett, és tulajdoníttaték az őnéki igazságul.” Az Írás így szól: „Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul.”
A Róma 4:2 teljesen kizárja az ember cselekedeteit a megigazulásában, a 3. vers pedig úgy beszél a hitről, mint a megigazulás egyetlen eszközéről. Ismételjük meg az apostol korábbi kijelentését: „Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” (3:28).
„Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul” (4:3). Az utolsó tagmondatban három kulcskifejezés szerepel. Az első az az szó, amely arra utal vissza, hogy hitt, és így a hitről beszél. A második a tulajdoníttaték szó, amely azt jelenti, hogy beszámították valaki részére. A harmadik a tulajdoníttaték igazságul kifejezés, amely Isten kegyelmes megigazításával egyenértékű, amikor kijelenti, hogy az Ő szemében igazak vagyunk.
Itt nemcsak Rómával állunk szemben, hanem a Pálról szóló „Új Perspektívával” és a Federal Visionnel. Ezek az eretnek mozgalmak az evangéliumot megrontva az igazság kegyelmes nekünk tulajdonítását támadják. Az Ábrahámnak tulajdonított vagy beszámított igazság azonban megjelenik az 1Mózes 15:6-ban, ebben az alapvető ószövetségi igében, amelyet a Galácia 3:6 és a Jakab 2:23 idéz, a Róma 4 pedig kifejt, mint a megigazulás tanítását.
A beszámítás igazságára nézve a Dordrechti Kánonok elveti a klasszikus arminiánus tévtanítást, amely ezt állítja: „Isten eltörölte a törvénynek való tökéletes engedelmesség parancsát, és a hitet a hit engedelmességével együtt annak hiányosságai ellenére a törvénynek való tökéletes engedelmességnek tekinti, és érdemesnek találja az örök élet kegyelem által való jutalmára” (II. fejezet, 4. tévelygés).
Természetesen a hit önmagában nem tökéletes engedelmesség Jehova szent törvényének, és lehetetlen, hogy Isten mégis tökéletesnek tekintse vagy számítsa be. A végtelenül igaz Isten nem tekintheti az ember tökéletlen engedelmességét úgy, mintha tökéletesen és teljesen betartaná az Ő tiszta erkölcsi mércéjét. Igaza van a Dordrechti Kánonoknak: „Ezek [az Arminiánusok] pedig az istentelen Socinusszal együtt az egész egyház egyetértésével szemben egy új és furcsa Isten előtti megigazulásról beszélnek” (II. fejezet, 4. tévelygés).
A Szentírás nem tanítja, hogy a Szentháromság Isten úgy tekint a hitre, mintha igazság volna, és azt sem, hogy Isten elfogadja a hitet az igazság helyett, mint a Jehova törvényének való tökéletes engedelmesség helyettesítőjét. Ez azt jelentené, hogy az ember hitének tulajdonítjuk azt a helyet és szerepet, amely magáé Krisztusé. Ő minden választott hívő valódi helyettese, mert az Úr Jézus az, aki Isten haragja alatt meghalt a kereszten helyettünk, és aki megtartotta Isten törvényét helyettünk és értünk.
A Biblia azt mondja, hogy hiszünk az igazságra (Rm 10:10), vagy a hit igazságul tulajdoníttatik nekünk (pl. 1Móz 15:6; Rm 4:3, 5, 9, 22; Gal 3:6), nem pedig azt, hogy Isten a hitet az igazság helyett tulajdonítja nekünk, vagy úgy, mintha igazság lenne.
A megigazulásban a hit különleges jelentősége, hogy ez az eszköz vagy mód, amely által megragadjuk Isten igazságát Krisztusban. A hit önmagán kívülre tekint valaki másnak az igazságára, az Úr Jézuséra, akinek az igazságát a magáévá teszi. A hit igazságul számít nekünk, mivel ez az egyetlen eszköz, amely által elnyerhetjük Krisztus nekünk tulajdonított engedelmességét. Rev. Stewart
A jó szándékú felajánlás (well-meant offer) és az organikus egység (1)
Elnézést kell kérnem az olvasóinktól, mert nem válaszoltam kérdéseikre hamarabb. Ennek az egyik oka a kérdések mennyisége, a másik pedig az elhatározásom, hogy néhány számon keresztül befejezem a témát, hogy Isten milyen organikus módon bánik a saját teremtésével.
Ez a tanítás alapvető különbség a református hit és az arminiánizmus között. Az utóbbi ugyanis magában foglalja az evangélium kegyelmes ajánlatának gondolatát, amely szerint Isten állítólag minden egyes ember felé kifejezi szeretetét, és ebben a szeretetben szívből kívánja az elvetettek üdvösségét. Ez durva eretnekség, és tagadja Isten célját az igehirdetésre nézve (Ézs 6:9–10; 2Kor 2:15–17). Számos kérdést kaptam erről a tévedésről és a Szentírás tanításáról. Most a korábbiakban írtak fényében röviden válaszolok ezek közül egyre a Róma 11:28-cal kapcsolatban.
Hadd figyelmeztessek azonban egy dologra mindenkit. Annak a tanításnak a védelmét, miszerint Isten minden egyes embernek kegyelmesen felajánlja az evangéliumot, általában véletlenszerűen és néha önkényesen választott igékkel kísérlik meg. Ennek a nézetnek a szószólói össze-vissza ugrálnak egyik versről a másikra anélkül, hogy gondosan megvizsgálnák őket Isten egész Igéjének a fényében.
Egyetértek Luther Márton nézetével a Szentírással kapcsolatban. Azt mondta, hogy az eretnekek mindig találhatnak olyan részt, amellyel állítólag bizonyítják a nézetüket. Ha valaki ilyen módon használja a Szentírást, akkor elérheti, hogy a Szentírás éppen azt tanítsa, amit ő akar bizonyítani. Luther hitte, hogy a Szentírás szerves egész. Én is ezt vallom. Az egész Szentírás a mi Urunk Jézus Krisztus arcképe, az üdvösségünk Istenéről szóló kijelentés. Ha valaki egy arcképet fest, akkor nem ábrázolhatja a modell szemét anélkül, hogy figyelembe venné az egész arcot.
A középiskolai hittantanárom – aki egy másik felekezethez tartozott, mint én – figyelmeztetett minket annak veszélyére, hogy egy verset kiragadjunk közvetlen környezetéből és a Szentírás egészének összefüggéséből. Egy felejthetetlen példával azt mondta nekünk, hogy be tudja bizonyítani a Bibliából, hogy gyorsan öngyilkosságot kell elkövetnünk. Ehhez a következő verseket idézte: „[Júdás] elmenvén felakasztá magá” (Mt 27:5); „Eredj el, és te is a képen cselekedjél” (Lk 10:37); „A mit cselekszel, hamar cselekedjed” (Jn 13:27).
Miközben ez nagyon erőltetettnek tűnik, hasonlít ahhoz, amit az arminiánusok tesznek. A János 3:16-ot például úgy idézik, hogy nem veszik figyelembe a következő verseket, a János 17:9-et, a Róma 9-et vagy Urunk imádságát a Máté 11:25–27-ben, ahol megköszöni mennyei Atyjának, hogy az igazságot némelyeknek kijelentette, mások elől pedig elrejtette.
Meglehetősen fárasztó az arminiánusok után futni, amint poszméhek gyanánt igehelyről igehelyre csaponganak anélkül, hogy bármelyiket is gondosan megvizsgálnák. Ennek a nézetnek a képviselői még házi feladatukat sem végzik el, mielőtt újabb és újabb kérdésekkel jönnek elő. Olvassanak református irodalmat, például Arthur Pinktől az Isten szuverenitását (The Sovereignty of God) vagy nemrég megjelent könyvemet, az Isten Igéjének megrontását (Corrupting the Word of God), amely az evangélium jó szándékú felajánlásáról szóló tanítás (well-meant offer) történetéről szól (angolul mindkét könyv kapható a CPRC-nél, az Isten szuverenitása pedig magyarul is elérhető).
Most pedig térjünk rá a Szentírásra! „Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért” (Rm 11:28).
Ez a vers világosan illusztrálja az alapelvet, hogy egy igehely magyarázatához figyelembe kell venni a szövegösszefüggést. A Róma 9–11 kontextusa egyértelműen mutatja, hogy Pál arra a kérdésre felel, hogy ha az evangélium a pogányoknak hirdettetik, akkor Isten elfelejtkezett-e a népéről, a zsidókról. Pál mindenekelőtt azzal válaszol, hogy Isten Ábrahám fizikai utódai között is véghez vitte a kiválasztás és az elvetés munkáját: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” (9:13). Nem minden izráelita üdvözült, olvassuk csak el a Róma 9:6–8-at! Így tehát a Szentíráson elkövetett erőszak, ha a Róma 11:28-at úgy magyarázzuk, mint ami minden egyes emberre vonatkozik. Ez csak Izráel népéről szól, mégpedig organikus szemléletben.
A történelemben elfoglalt különleges helyük miatt nem tekinthetjük zsidónak a zsidó nemzet minden egyes tagját, hanem egy olyan népnek kell látnunk, amely különleges helyet foglal el abban, ahogyan Isten elvégzi az üdvtervét Krisztusban. Izráel nemzetének speciális helyét a Róma 9:4–5 mutatja meg. Ezért amikor Pál azt tárgyalja, hogy az evangélium a pogányoknak is hirdettetik, egy olajfa képét használja: Izráel a természetes olajfa, a pogányok pedig a vadolajfából származnak (11:16–24). Minden növekedő vessző egy nemzedék. Amikor egy nemzedék kivágatik a vadolajfából, ez a vessző (ti. akik nem hisznek az evangéliumban) örökre elvész.
De ez nem igaz a zsidókra nézve. Mivel ők szerelmetesek, ezért miközben nemzetük – organikusan tekintve – kivágatott, az egyéni zsidó mégis üdvözülhet. Ez egy olyan kiváltság, amely nem vonatkozik a pogány nemzetekre, csak a zsidókra. A kiválasztás határozza meg, hogy a zsidók közül ki üdvözül. Ezért az elvetett zsidók ellenségek a pogányokért, hogy a pogányoknak is legyen helye az olajfában (Rm 11:11 kk.).
A kérdező egy olyan könyvet szeretne, amely külön is foglalkozik a Róma 11:28-cal. Ajánlom neki Herman Hoeksema kommentárját a Római levélhez: Egyedül hit által igaz, amelyben részletes magyarázatot talál erről a témáról. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
