Az Úr napja Zakariásnál (7)
„Az Úr napja Zakariásnál” című cikksorozatunk (Zak 14:1–15) hetedik, egyben utolsó részében a szakasz, hatodik, végső fő témájához érkeztünk, ami a kozmikus világosságban bekövetkező változás (6–7). Zakariás így nemcsak mozgó hegyekről és a földön folyó vizekről beszél (ez volt negyedik és ötödik motívumunk), hanem az égből származó világosságot érintő változásról is.
A próféta kijelenti: „És úgy lesz azon a napon [ti. az Úr napján]: Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak.” (v. 6) [Az angol King James fordítás így hangzik: a fény nem lesz világos, sem sötét. (Ford. megj.)] Az eredeti héber azt fejezi ki, hogy „nem lesz világosság, a dicsőségesek össze fognak zsugorodni”.
Zakariás jövendölése összhangban áll a többi ószövetségi prófétával. Amíg azonban Berekiás fia (1:1) különösen a természetes fény megszűnéséről (a hatásról) szól, addig a többiek a világosság égi forrásainak elsötétedéséről beszélnek (az okról). Jóel két, majd három égitestet említ: „A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja” (2:31); „A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényöket” (3:15). Ézsaiás a csillagképeket is megemlíti: „Mert az ég csillagai és csillagzatai [csillagképei] nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.” (13:10)
Az Olajfák hegyén elhangzott beszédében a mi Urunk Jézus Krisztus egyértelműen megmutatta, hogy ezek a próféciák az Ő testi visszatérése közeledtekor fognak beteljesedni: „Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24:29–30)
Zakariás szerint egyedül Jehova tudja, mikor jön el az a nap: „De lesz egy nap, a melyet az Úr tud” (14:7). Az Olajfák hegyéhez visszatérve, maga Krisztus adja elénk ennek az ószövetségi próféciának az Ő második eljövetelére vonatkozó alkalmazását és bővítését: „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.” (Mt 24:36)
Zakariás hozzáteszi, hogy Krisztus visszajövetelének napját követően (amely minden teremtmény számára ismeretlen) „se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estvének idején.” (14:7) Többé nem folytatódik a nappal (és a világosság) és az éjszaka (és a sötétség) körforgása, mert mindig világosság lesz.
A Biblia utolsó két fejezete idézi és megmagyarázza ezt a verset Zakariás könyvének utolsó fejezetéből: „És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz)… És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké.” (Jel 21:23–25; 22:5)
Az örök állapotban az új ég és új föld végtelen napjával kapcsolatban Rev. Ron Hanko azt a magyarázatot adja, hogy a Zakariás 14:7-nek „semmi köze nincs a jelenlegi világhoz, csak az eljövendőhöz, mert Isten megígérte, hogy nappal és éjszaka, nyár és tél, vetés és aratás meg nem szűnnek, amíg a világ tart [1 Móz 8:22]. Ezek csak az új teremtésben szűnnek meg. Ez egy új világ lesz, amelyben igazság lakozik. Sem a halál, amelyet a tél hoz, sem az éjszaka, amely sokszor az istentelenség leplezéséül szolgál, nem fog megmaradni az új világban.” (The Coming of Zion’s Redeemer [Sion szabadítójának jövetele. Jenison, MI: RFPA, 2014], 397. o. Megkapható a CPRC könyvesboltjában 24£-ért, az Egyesült Királyságban postaköltséggel együtt.)
Most néhány rövid alkalmazással zárjuk a Zakariás 14:1–15 hét részből álló vizsgálatát. Először, az ószövetségi próféták apokaliptikus jövendöléseinek helyes értelmezése nem a szó szerinti magyarázat (literalizmus), amely a 16. századi és későbbi anabaptista hermeneutika (írásmagyarázat). A biblikus magyarázathoz ragaszkodunk: a Szentírás magyarázza a Szentírást – ez a reformáció nagyszerű hermeneutikája!
Másodszor, a keresztyén reménység természete nem egy judaizáló ószövetségi reménység. Nem várunk és nem is várhatunk egy földi, zsidó királyságot, amelyben a mózesi és az ezékieli szertartási és társadalmi törvény érvényesül szó szerint 1000 évig. Ehelyett a mi reménységünk a mi Urunk Jézusba vetett újszövetségi, mennyei reménység.
Harmadszor, reménységünk tartalma Krisztus második eljövetele (Tit 2:13), aki személyét illetően Isten, a Fiú (Zak 14:1, 3, 5), aki szent angyalaival és megdicsőült szentjeivel fog eljönni (5). A gonoszok elleni szent háborúja által (3, 12–15) meg fogja menteni üldözött és ostromolt egyházát (1–2). A félelmetes földrengésből (4–5, 10–11), amelyet az ég megrendülése is kísér (Ézs 13:13; 34:4; Jel 6:12–14), amit Ő fog küldeni, új ég és új föld fog előjönni (Rm 8:17–25; 2 Pt 3; Jel 21–22).
Jehova választott, megváltott és megdicsőített népeként tökéletesen megelégedésben lesz részünk az élő vizek folyamai által (Zak 14:8), amely maga a Szentlélek, aki Isten trónusától, a mi Urunk Jézus Krisztuson keresztül árad, mert „az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.” (9) Akkor nem lesz szükségünk a nap, a hold, a csillagok, gyertyák, villanykörték vagy LED-ek fényére, mert a megfeszített és feltámadt Bárány lesz a mi örökkévaló, áldott világosságunk (6–7)! Rev. Stewart
Az Ezékiel 18 emberei
Egy olvasónk ezt kérdezi: „Az Ezékiel 18-ban említett emberek hívők, vagy hitetlenek, vagy ahogyan én értelmezem, olyan hívők, akik bűnös életet, és olyanok, akik kegyes életet élnek? Azért gondolom így, mert ez a fejezet különösképpen Izráelről, Isten népéről beszél.”
A kérdés az egész fejezetre vonatkozik, de a téma központi gondolata a 23. versben van: „Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?” Jó azonban, ha olvasóink az egész Ezékiel 18-at elolvassák!
Sokan rögtön fel fogják ismerni, hogy ez a szakasz az egyik, amelyet az evangélium valódi felajánlásának védelmezői mindig is idéztek. Ez a tévtanítás azt állítja, hogy a mindenható és változhatatlan Isten kívánja minden embert üdvösségét, és mindenki számára lehetővé is teszi az általános kegyelem munkája által, hogy Jézus vagy a világ mellett dönthessen.
Írtam egy könyvet, amely megmutatja, hogy Krisztus egyháza Augustinus kora óta elutasította ezt a tévtanítást: Corrupting the Word of God: The History of the Well-Meant Offer [Isten Igéjének megrontása: A valódi felajánlás története]. Ez megvásárolható a CPRC könyvesboltjából 16,50£-ért (az Egyesült Királyságban postaköltséggel együtt), vagy az USA-ban az RFPA-tól (www.rfpa.org).
Ezékiel szavai Izráel egész népéhez szóltak, bár annak csak ahhoz a részéhez, amelyiket Jójákin uralkodása alatt elvittek Babilonba, az első fogságba (1:2). Nem csak a hívő Izráelhez szóltak.
Ezékiel a „látható egyházhoz” intézte szavait, a földön lévő egyházhoz, amint az intézményes gyülekezeteiben jelenik meg. A látható egyház hívőkből és hitetlenekből áll, akik hallják a hirdetett Igét. Így volt ez az ószövetségi és az újszövetségi időkben is.
Az igehirdetés hallása azonban nem fejezi ki azt, hogy Jehova minden egyes embert üdvözíteni szeretne. Az sem következik belőle, hogy Isten kegyelmi ajándéka mindenkinek lehetővé teszi, hogy döntsön az evangélium mellett vagy ellene.
A 17. század elején az arminiánusok azt tanították, hogy Isten minden ember szeret, Krisztus minden emberért meghalt, és Isten az evangélium hirdetésében azt a vágyát fejezi ki, hogy mindenkit üdvözítsen. A Dordrechti zsinat (1618–1619) atyái választ adtak az arminiánusoknak: elvetették szörnyű eretnekségüket, és azt is megfogalmazták, hogy az igehirdetésnek mi a lényege, és kihez szól.
Ebben a témában a Dordrechti Kánonok első fontos cikkelye a II:5, amelyben atyáink néhány fontos bibliai igazságra mutattak rá. Azt mondták, hogy az evangéliumot mind a választottak, mind az elvetettek meghallják. Arról a tényről beszél nekik, hogy Isten ígérete azok számára van, akik hisznek a megfeszített Krisztusban. Beszél arról az ítéletről is, amely azokon van, akik nem hisznek.
Az igehirdető nem tudja, kik a választottak és kik az elvetettek, mert nem láthatja az emberek szívét. A Szentlélek tudja, és alkalmazza az evangélium igazságait azokra, akik valóban hisznek, és azokra is, akik nem.
Értsük meg, mit jelent ez! Vannak olyan választottak, akik bűnben járnak. Isten az evangélium hirdetését, az ígéretet és a figyelmeztetést használja arra, hogy Krisztusba vetett hitre juttassa őket. De Isten az evangélium hívőknek szóló ígéretét és az evangélium hitetetleneknek szóló figyelmeztetését arra használja, hogy megkeményítse az elvetetteket (2 Kor 2:15–16).
A Kánonok III/IV:8–9 cikkelyei egy másik nézőpontból tekintenek az igehirdetésre. Isten a legnagyobb komolysággal juttatja el az emberekhez a parancsot: higgy és térj meg! A választottak hisznek Krisztusban, és elfordulnak bűneiktől; az elvetettek pedig nem.
Amikor Isten megígéri, hogy akik hisznek, üdvözülnek, akik pedig elvetik az evangéliumot, elkárhoznak, a legnagyobb, teljes komolysággal szólal meg (Mk 16:16). Ő nem képes kétszínűen viselkedni, vagy bármit úgy tenni, ahogyan nem szeretné. (Az evangélium valódi felajánlása azt tanítja, hogy Isten valami olyat mond az evangéliumban, amit nem úgy gondol: azt mondja, hogy minden embert szeret és üdvözíteni akar, miközben ezt valójában nem teszi meg.) Amikor életet és áldást ígér azoknak, akik hisznek, bizonyosan megcselekszi azt. Amikor a gonoszokat örök büntetéssel fenyegeti, amennyiben elvetik az evangéliumban hirdetett Krisztust, akkor bizonyosan megcselekszi azt. Ezt a szót hallja mindenki. Az elvetettek is hallják, amint Isten így szól hozzájuk: „Üdvösséget ígérek azoknak, akik hisznek.”
Amikor a Mindenható az evangélium ígéretit úgy hirdeti, hogy a gonoszok is hallják azt, azt is elmondja nekik, hogy üdvösséggel fogja megáldani mindazokat, akik megbánják gonosz útjaikat, és hisznek Krisztusban. Nem játszadozik velük, nem csapja őket be; nem mond olyat, amit nem úgy gondol; hívásában komolyan gondolja, hogy meg fogja büntetni a gonosztévőket és megáldja a bűnbánó vétkeseket. Ezt jelenti az Ezékiel 18.
Ez azonnal felvet egy másik kérdést, amellyel már Kálvin is szembesült 450 évvel ezelőtt. A kérdés: mi a helyzet az elvetés tanával? Isten szuverén módon, öröktől fogva elvégezte, hogy az Ő tulajdonságait, igazságát és szentségét abban mutatja meg, hogy a pokolban, örökké tartó büntetéssel bünteti meg a bűnöst. Ez azt jelenti, hogy az emberi nemzetségből elvetett némelyeket.
Kálvin gondosan megkülönböztette Isten parancsoló akaratát és Isten elvégzett akaratát. Az előző az a parancsa, hogy mindenki engedelmeskedjen Neki. Elvégzett akaratához tartozik mind a kiválasztás, mind az elvetés.
Kálvin azt is tanította, hogy Istennek ez a két akarata nem áll egymással ellentétben, hanem Isten parancsoló akarata az Ő elvégzett akaratát szolgálja. Ez azt jelenti, hogy Isten mindenkinek megparancsolja, hogy higgyen, és ez a parancs az elvetés végzését szolgálja, mert Isten nem a bűn szerzője, hanem az ember felelős saját bűnéért.
Az ember jónak és tisztának volt teremtve. Saját döntése alapján bukott el, hogy inkább a Sátánt szolgálja, mintsem Istennek engedelmeskedjen. Az ember ezt Ádámban, az emberi nemzetség fejében tette, és így Ádámban minden ember vétkezett (Rm 5:12–14).
Ez az ősrégi kérdéshez vezet minket: Mi a kapcsolat Isten szuverenitása és az ember felelőssége között? Mindkettő igaz: Isten abszolút szuverén, és az ember felelős marad bűnéért, mert vétkezni akar. Isten nem kényszeríti őt arra, hogy vétkezzen, és nem korlátozza az ember akaratát.
Tudom, hogy ez nem a teljes válasz, de a Szentírás eddig enged minket elmenni. Itt tehát nem kíváncsiskodunk Isten rejtett akarata után (5 Móz 29:29; Dordrechti Kánonok I:14). A Szentháromság Isten annyival magasabb nálunk, és mi olyan csekély értelműek vagyunk, hogy az Ő akarata mindig messze a mi gyarló, megsötétedett elménk fölött van. A szent Isten végtelen nagyságában nyugszunk meg. Itt van békességünk. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
