Krisztus győzelme a démoni hatalmak felett (3)
Legutóbbi két számunkban Pál apostol ihletett kijelentésével foglalkoztunk: „Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.” (Kol 2:14–15)
Nem ez az egyetlen igehely, amely Krisztusnak a kereszten a Sátán fölött aratott áldott győzelméről beszél. A Zsidókhoz írt levél szerzője így ír: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.” (2:14–15)
Hasonlóan, János apostol így szól: „A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (I Jn 3:8)
A kereszt előtt, de annak beteljesedésére tekintve a mi Urunk Jézus kijelentette: „Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme” (Jn 12:31).
Nem sokkal a bűneset után a Mindenható Isten megígérte: „És ellenségeskedést szerzek közötted [azaz a Sátán] és az asszony között, a te magod között, és az ő magva [azaz Krisztus] között: az [azaz Ő] neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (I Móz 3:15)
Mindez segít két kulcskérdés megválaszolásában. Az első: a kereszten kikre nézve győzetett le és fegyvereztetett le a Sátán és serege, és kikre nézve lett nyilvános látványossággá? Nem minden egyes emberre nézve. Az ördög és démonjai uralkodnak sok, ha nem a legtöbb ember fölött. Arra nézve nem fegyvereztetett le, hogy ellenük visszaéljen a törvénnyel, és uralkodjon felettük a bűn által. Sőt, az Ige „e világ istenének” is nevezi őt (II Kor 4:4; Jn 12:31).
Az igazság az, hogy Jézus Krisztus áldozata különös (partikuláris), azaz egyedül a választottakra vonatkozik. Az Ő választott népe hamisságáért mutatott be engesztelést, értünk tett eleget Isten törvényének. Ezen a módon a Sátántól elvette ezeket a fegyvereket, így már nem kárhoztathat minket. Ézsaiás így dicsekszik Urunk diadalával: „Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!” (53:11–12)
A második kérdés az, hogy milyen módon lettek a kereszten a démonok legyőzve, lefegyverezve, és nyilvános látványossággá téve? Krisztus engesztelő áldozata Jehova előtt megigazítja a választottakat, elrendezve a bűnt és Isten törvényét, így a Sátán ezeken a kulcsfontosságú területeken ránk nézve lefegyvereztetett. Megszentelésünkre nézve hozzátehetjük, hogy testünk trónfosztott lett, nem uralkodik, hanem Jézus az Úr fölöttünk.
Mindazonáltal az is igaz, hogy a Sátán és démonjai kísértenek, sőt, rávesznek minket a bűnre, mert ellenségünk, „az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (I Pt 5:8).
Az Úri imádság hatodik kérésével kell könyörögnünk: „És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól, azaz: mivel mi magunkban oly erőtelenek vagyunk, hogy egy pillanatig sem állhatunk meg, a mi esküdt ellenségeink pedig, az ördög, a világ, és tulajdon testünk szüntelenül ostromolnak bennünket, Te tarts meg és erősíts minket Szentlelkednek erejével, hogy ellenségeinknek szilárdan ellenállhassunk, és ebben a lelki harcban el ne bukjunk, míg végül el nem nyerjük a teljes diadalt.” (Heidelbergi Káté 127.)
A Sátán azonban nem uralkodik felettünk, hanem legyőzött ellenség. Az ítélet napján nyilvános látványosság lesz belőle, még a gonoszok előtt is, és érdeme szerint a tűz tavába fog vettetni (Jel 20:10)!
Mindez jó hír a keresztyén ember számára. Először, Krisztusban „felettébb diadalmaskodunk” a démoni hatalmak felett (Rm 8:37–39). Győzedelmeskedünk a bűn terhe felett, és a törvény kárhoztató ereje felett!
Másodszor, a Róma 8:37 híres mondatának más fordítása szerint „győzteseknél többek vagyunk” az (istentelen) világ felett. Győztesek vagyunk a Sátán és a bűn szolgálatában álló világ felett, a világ felett, ami a humanizmus és a hamis vallás által azon munkálkodik, hogy az igazat gonosznak, a bűnt jónak, az igazságot bolondságnak, a hazugságot pedig igazságnak tüntesse fel.
Örvendezzünk a Szentírás bizonyságtételében: „Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!” (I Jn 5:4–5) Rev. Stewart
A téma további tanulmányozásához ajánljuk angolul a „The Devils and His Demons” (Az ördög és démonjai) című hallgatható igehirdetéssorozatot.
Az „organikus” fogalma a Szentírásban (4)
Hogyan jelenti ki Isten Önmagát egyháza üdvözítésében? Mit jelent az, hogy az üdvösség nagy művét organikus módon végzi el? Ezzel a kérdéssel állunk most szemben.
Már írtam arról a gondolatról, hogy Isten organikus módon munkálkodik a bűn világában, kezdve Ádám vétkével. Ádám bűne az egész emberi nemzetségre elhozta a bűn terhét és romlottságát. A bűn büntetése a halál volt, és minden gyász és szomorúság, amelynek a mai világban tanúi lehetünk, Isten büntetése a bűnös emberi nemzeten. A pogányok bálványimádásának borzalmas gonoszsága, az iszlám kegyetlensége, a nyugati civilzációk erkölcstelensége mind annak az egy bűnnek a gonosz kibontakozása, amit Ádám követett el, amikor engedetlen volt Istennel szemben.
Isten végső célja azonban soha nem az volt, hogy saját romlottságában hagyjon egy bűnös világot. Most Isten tanácsvégzéséről beszélünk: minden munkáinak örök céljáról. Mi Isten legfőbb és végső célja az Ő örök tanácsában?
Isten mindenben szuverén – vagy nem is Isten! Mindent az Ő jó tetszéséből tesz, és szuverenitását nem céltalanul, nem önkényesen gyakorolja. Ő nem szeszélyes, amikor szuverén módon uralkodik. Nem mond le trónjáról, és nem osztja meg szuverenitását a bolond és romlott emberrel. Ő Isten, és Rajta kívül nincs más!
A Szentírás azt tanítja, hogy Isten örök tanácsának örök célja az Ő saját, nagy dicsősége, végtelen fenségének, szentségének, tökéletességeinek, boldogságának, Önmagában való legfőbb örömének és Szentháromság Istenként minden tulajdonságának dicsősége. A Biblia arról beszél, hogy úgy döntött, hogy a lehető legnagyszerűbben mutatja meg minden dicsőségét. És mi ez a lehető legnagyszerűbb mód? Ismét, a Szentírás szerint Isten legnagyszerűbb módja arra, hogy kijelentse Magát, Jézus Krisztus, az örök Fiú, Isten tökéletes és teljes megjelenése volt.
A Zsidókhoz írt levél bevezető szavai kijelentik ezt a lenyűgöző igazságot: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette, A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, a ki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban” (1:1–3).
A Kolossé 1:14–19 és a Példabeszédek 8:22–36 ugyanazokat a gondolatokat tanítja, mint a Zsidók 1. Ebben a fejezetben elég bibliai igazság van arra, hogy egész életünk folyamán mindig ezzel foglalatoskodjunk. Ez a szakasz annyira mély és csodálatos, hogy soha nem mertem róla prédikálni, nehogy igazságtalanságot kövessek el Istenünk és az Ő Krisztusa iránt dicsőségük csökkentésével.
Most ebből a három szakaszból néhány nyilvánvaló igazság lesz fontos számunkra.
Isten saját dicsőségének kijelentéséről szóló örök tanácsvégzése világossá teszi azt, hogy úgy döntött, hogy az Ő Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus által jelenti ki Önmagát. Krisztus a tanácsvégzés célja, annak az Istennek a célja, aki a legnagyszerűbb és a legjobb módot végezte el arra, hogy kijelentse Önmagát. Az Ő tanácsvégzésében minden ennek a célnak rendeltetett alá. Mindennek ezt a célt kell szolgálnia. Mindaz, amit Isten elhatározott, hogy megtesz – ami mindaz, amit megtesz – az Ő dicsőségének kijelentését szolgálja Jézusban.
Isten tanácsvégzésében tehát Krisztus Ádám előtt van – ha beszélhetünk valamiről úgy, mint ami a másik „előtt” történt, hiszen Isten tanácsvégzése örökkévaló, azaz az időn kívül áll, nem pedig az idő egymást követő pillanatainak keretében.
Az, hogy ez igaz, a Paradicsomból is egyértelműen látszik. Az egész eredeti kert a szentélyt és a templomot ábrázolta ki, ahol áldozatokat mutattak be: Éden kertje = a külső udvar, a Paradicsom = a szent hely, a szentek szentje = az élet fája.
A húsevő állatoknak karma és a húsevéshez alkalmas emésztőrendszere volt, amikor még nem volt halál. Az immunrendszer már meg volt teremtve az emberben, amikor még nem volt betegség. Ami pedig a legfontosabb, maga Krisztus meg volt teremtve (emberi természetére nézve – a fordító megjegyzése) Ádámban és Évában csakúgy, mint az egész emberi nemzetség, amely Ádámtól született, és amelynek Krisztus is része.
Másként szólva, Isten az Ő teremtésében egy másik organizmust tartott szeme előtt, mint örök szándékai célját. Isten örök célja nem a teremtés organizmusa (szervezete) és annak minden alárendelt organizmusa, nem is az emberi nemzetség organizmusa, annak fejével, Ádámmal, hanem Krisztus, aki ennek az új organizmusnak a fejéül rendeltetett, amely által Isten kijelenti az Ő dicsőségét.
Krisztus Isten egyszülött Fia, aki mindenben hozzánk hasonlóvá lett, kivéve a bűnt. Neki nem volt bűne, mert a Szentháromság Isten volt az Atyja, és a szűz Máriától születetett, férfi nélküli fogantatás csodája által. A Szentlélek szállt Máriára, és a ,,Magasságosnak ereje” árnyékozta meg őt (Lk 1:35). Ő az Ember Fia, ugyanakkor az Isten Fia, „világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől”, hogy a Niceai Hitvallás szavait idézzük.
Ezek szerint az első Paradicsom és az első Ádám nem jelentett semmit? De, hiszen „árnyékai” voltak „a következendő dolgoknak” (Kol 2:17), így azt a célt szolgálták, hogy Isten tanácsvégzése beteljesedjen Krisztusban, az „utolsó Ádámban” (I Kor 15:45).
Vajon az eredeti teremtés, melynek Ádám volt a feje, annyira megromlott-e az ő vétke által, hogy Istennek újra kellett terveznie tanácsvégzését, mert Ádám lehetetlenné tette Számára, hogy megvalósítsa szándékait az eredeti Paradicsomban? Nem, Ádám volt „ama következendőnek kiábrázolása” (Rm 5:14).
Még egy fontos gondolat. Az Írás azt tanítja, hogy Krisztus az egyetlen organikus feje mindennek és mindenkinek ebben a világmindenségben. Ugyanakkor Krisztus az organikus feje a mennynek és az egész mennyei teremtésnek annak minden lakosával, így az angyalokkal együtt. Ezt világosan tanítja a Kolossé 1:20: „És hogy Ő általa [ti. Krisztus által] békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben.”
Ez egy csodálatos vers. Pál gondol arra, hogy a rész olvasói (vagy a kolossébeli hallgatók, akik hallották, amint lelkipásztoruk felolvasta Pál levelét) tévesen azt hinnék, hogy csak ezen a földön lévőket érti „minden” alatt. Így megismétli önmagát: „Úgy értem, hogy »mindent«, és ez valóban magába foglal mindent ezen a földön, de mindent a mennyben is.” Pálnak ez a kijelentése természetesen további kérdéseket vet fel, mert Krisztus a BŰNÉRT (!) halt meg – a mennyben pedig nincs bűn.
Ezt a problémát kicsit később fogjuk megvizsgálni. A következő számokban még fogunk foglalkozni az egész témával. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
