Rev. Angus Stewart
John Wesley kijelentette, hogy „Nyilvánvaló, hogy a római egyház nyilvános istentisztelete teljesen elfajult Krisztus királyságának természetétől.” Ellenezte Róma tanításait a hagyományról, hét szentségről, transzubsztanciáról (ezt „képtelenségnek, abszurditásnak és önellentmondásnak” nevezte), zarándoklatokról, purgatóriumról, búcsúkról (amelyek „a vallás gyökerére mérnek csapást”), ereklyék tiszteletéről, képek imádatáról („óriási, nyílt, kézzel fogható bálványimádás”), Szűz Mária közbenjárásáról, a szentekhez fűzött imádságokról, pápai szupremáciáról, papi cölibátusról, emberi érdemekről stb. Ezért Rómát „hitehagyott egyháznak” és „a förtelmek anyjának” hívta, ami „babonasággal”, „megtévesztéssel” és „korrupcióval” van tele. Manapság már csak pár olyan metodista pulpitus van, ahonnan ilyen erős vádakat harsognak Róma bálványimádása ellen. Mi több, bár Wesley a Szentírás tévedhetetlenségét, világosságát és elégségességét tanította, az ír metodista Edgehill College magas bibliakritikát nevel az emberekbe.
Mindezek ellenére, Wesley nagy csodálója volt nemcsak Szalézi Ferencnek (aki az ellenreformáció egyik vezetője volt), hanem általában véve a római katolikus miszticizmusnak is. Más bibliátlan ökumenikus megjegyzéseket is tett Rómával kapcsolatban. Ahogyan egy metodista teológus megfogalmazta, Wesley „egy nagyon komplex ember” volt.
Wesley Rómáról való következetlen elemzése abból eredt, hogy maga is osztotta Róma alapvető eretnekségét, a szabad akarat tanát. Wesley és Róma is hitt egy mindenki felé való isteni szeretetben és Krisztus hatástalan engesztelésében, mely a bűnös szabad akaratától függött. Ezért történt meg az, hogy Wesley „istenkáromlásnak” nevezve rohant ki Isten predesztinációja ellen (ellentmondva ezzel a 39. hitcikkely 17. cikkelyével, amire felesküdött, hogy támogatni fog). Hogy valami keveset erről is mondjunk, az egyedül hit által való megigazulás igazságával kapcsolatban gyakran nem fogalmazott világosan.
Wesley sok más tévelygést is tanított, beleértve az ellenállható kegyelmet, az igaz szentek elkárhozását, bűntelen tökéletességet, laikus igehirdetést és női igehirdetést (ezek mind megint csak ellentétesek a 39. hitcikkellyel). Mivel csodálatos gyógyulásokat és álmokat követelt meg, és arra biztatta az embereket, hogy jajgassanak és essenek össze az összejövetelein, Wesley-t joggal tekintik az abnormális karizmatikus mozgalom kiemelkedő előfutárának.
Bár a metodizmus még messzebbre elment, mint annak alapítója, a pusztulásának magvait már magának Wesley-nek a tanításában is megtaláljuk.
