Bastiaan Wielenga
Most értjük meg, hogy mennyire gyengék és ostobák az anabaptisták érvei, amelyekkel le akarnak bennünket fegyverezni. Méltányolják, hogy a körülmetélés példánkkal szilárd alapokon állunk. Egy nyolcnapos csecsemő is megkapta a sákramentumot még abban a szövetségben, ami nem volt kifogástalan. Mennyire inkább joga van egy gyermeknek egy jobb és feljebbvaló szövetség pecsétjére!
Azonban hogy válaszol egy anabaptista? Azt mondja: „A körülmetélés nem lehet jó érv, mert az csak a fiú gyermekekhez kapcsolódott. Az összes női utód ki volt zárva ebből a sákramentumból. Mivel a Szentírás azt tanítja, hogy olyan nők, mint Sára, Rebeka, Mária és Anna szintén Isten szeretett gyermekei voltak, ebből az következik, hogy a körülmetélés nem volt egy valódi sákramentum, hanem csak egy külsődleges, nemzeti intézmény. A körülmetélés sohasem lehet a keresztség példája, mivel a hívők gyermekeinek nagyobb részét kizárta.”
A Zsidókhoz írt levél verseinek fényében, amiket fentebb idéztem [Zsid 7:22; 8:6-7, 13; 10:9 – a ford. megj.], az olvasó azonnal látja, hogy az, amit az anabaptista érvként bizonygat ellenünk, valójában minket igazol. Pontosan azért, mert az Ószövetségben a lányok ki voltak zárva az első sákramentumból (nem pedig a szövetségből!) volt az oka annak, hogy az Úr megszüntette azt, ami részleges volt, és felváltotta a kisebbet a nagyobbal. Ha az első szövetség kifogástalan lett volna, akkor nem kellett volna egy második után néznünk. A keresztség tökéletessége a körülmetélés felett nemcsak abban állt, hogy a véres áldozatok véget értek, hanem abban is, hogy kiterjedtek a nőkre is. Sőt, még nyomatékosabban, teljesen idegen nemzetekre is!
Az anabaptistákkal szemben ezt a szabályt lehet alkalmazni: „aki túl sokat bizonyít, semmit sem bizonyít”. Ha a körülmetélés jelentés nélkül való volt, és nem volt kötelező ereje, mert a nőket visszatartották attól, akkor az egész templomi szolgálat is értéktelen volt, mert ennek nagy részéből is kizárták a nőket.
Ezért a liturgiánknak a legteljesebb joga van azt mondani, hogy a keresztség a körülmetélés helyébe jön, és hogy ebből azt a következtetést vonja le, hogy mivel ez a helyzet, ezért a gyermekeket, mint Isten királyságának és szövetségének örököseit meg kell keresztelni.
(Bastiaan Wielenga: The Reformed Baptism Form – A Commentary. Jenison, Michigan, USA, RFPA, 2016. 175-176.)
