Rev. Herman Hoeksema
Az olvasót emlékeztetném, hogy ennek a füzetnek a kiadására Dr. M. R. De Haan, a Grand Rapids-i (Michigan állam) Calvary Undenominational Church lelkészének az ugyanezen témában megjelent és ingyen osztogatott kis értekezése miatt került sor. Az értekezés célját és tartalmát illetően teljes mértékben elutasító volt, és azt a látszatot keltette, hogy a gyermekkeresztség tanának döntő és meggyőző cáfolatát tartalmazza. A szerző azt az arcátlan kijelentést tette abban, hogy azok, akik hisznek a gyermekkeresztség igazságában nem rendelkeznek semmilyen érvvel. Azt állította, hogy Isten Igéjének nincs semmilyen pozitív mondanivalója a hívők gyermekeinek megkeresztelésének gyakorlatáról.
Ilyen szemtelen kijelentések nehezen maradhatnak szó nélkül.
Dr. De Haan értekezésének kiadását követően rögtön egy rövid cikket szenteltünk annak a The Standard Bearerben [1924-ben alapított református folyóirat – a ford. megj.], amelyben kijelentettük, hogy szavainak nagy magabiztosságát és arcátlanságát, amit az író megengedett magának, csak az magyarázhatja, hogy az író mély tudatlansággal rendelkezik arról a témáról, amit megkísérel tárgyalni. Ugyanakkor azonban azt az ígéretet tettük, hogy a megfelelő időben egy értekezést fogunk írni ugyanerről a témáról. Ezt az ígéretet most beteljesítettük. Ebben a kis füzetben felajánljuk azoknak, akiket érdekel Isten igéjének igazsága, azt a tételt és annak bizonyítékát, hogy a hívők gyermekeinek megkeresztelése a Szentíráson alapul. Ez az értekezés célját, tartalmát és formáját tekintve pozitív. Nem fogok vitába bocsátkozni. Nem fogok kísérletet tenni Dr. De Haan érveinek cáfolatára azon egyszerű okból, hogy nincs mit megcáfolni. Az egyedüli célom az volt, hogy egy magában álló, egyszerű azonban vitathatatlan bizonyítékot nyújtsak arról, hogy a gyermekkeresztség bibliai tanítás. Mivel ez volt a célom, ezért nem tértem ki különböző tanok és kérdések magyarázásába, amelyek közeli kapcsolatban állnak azzal a tárggyal, amit most kifejtünk. Nem dolgoztam fel a szövetség fogalmát, nem fejtegettem azt a kérdést, hogy kik vannak a szövetségben vagy, hogy mi a jelentősége a keresztségnek önmagában, stb. Mindezek szigorúan véve szükségtelenek voltak arra az egyedüli célra, ami a fejemben volt, nevezetesen annak bemutatására, hogy a Szentírás támogatja a gyermekkeresztség tanát. Az eszemben lévő praktikus megfontolás végett, ennek az értekezésnek inkább rövidnek, mintsem minden részletre kiterjedőnek, és inkább világosnak, mintsem behatónak kell lennie. Ezért minden a tárgyhoz nem tartozó anyagot elhagyva, akármennyire is fontosak azok önmagukban, egy egyvágányú érvelésre korlátoztam magam.
Az olvasóknak három állítást nyújtok, és mindegyiket Isten Igéjéből fogom bebizonyítani:
1. Istennek csak egy népe van minden korszakban, mind az ó-, mind az újszövetségben: az igaz Izrael, Ábrahám magva.
2. Bár formájukban különböznek, a körülmetélés és a keresztség jelentésük szerint lényegében azonosak.
3. Isten világosan kijelentett akarata az, hogy népe nemzedékeinek, legyenek akár a zsidók, akár a pogányok között, meg kell kapniuk a szövetség jelét, ami a körülmetélés volt, amíg népének ezen nemzedékei a zsidók között voltak, most pedig a keresztség, amikor ezek a nemzedékek minden nemzet között vannak, mind a zsidók, mind a pogányok között.
I. Egy nép az Ó- és Újszövetségben
Mindenek előtt, itt az az állítás, hogy Istennek csak egy népe van, és hogy ők Ábrahám igaz magva, mind az ó-, mind az újszövetségben.
Nem csinálok titkot abból, hogy ezt az igazságot alapvetőnek és lényegesnek tartom a gyermekkeresztség megértése szempontjából.
Ezt minden premillennialista tagadja. Pont emiatt van az, hogy egy premillennialistának egyben baptistának is kell lennie. Elkülönítik ugyanis Isten népét. Szerintük Istennek két népe van, Ábrahámnak két különböző magva: a zsidók és az egyház, a természeti Izrael és a lelki Izrael. A zsidók az igazi és a természeti Izrael speciális kiváltságokkal, egy speciális ígérettel, egy csak nekik szóló különálló szövetséggel és egy speciális jövővel. Nekik szól a földi Jeruzsálem, a földi Sion-hegy, Dávid földi trónja, a földi templom és Kánaán földi területe örökkévaló birtokul. Örökké ők lesznek a valóságos és igazi Izrael, Ábrahám igaz magva. Az újszövetségi hívőket azonban csak a szó képletes, lelki értelmében nevezik Ábrahám magvának. Az apostol róluk beszél a Galátziabeliekhez írt levél 3. fejezetében.
Fenntartom, hogy ez az egész nézet hibás, hamis és ellentétes a Szentírással. Ezzel szemben azt mutatom be, hogy Isten Igéje Ábrahámnak csak egy magváról tud, a lelkiről, a kiválasztottról, az ígéret gyermekeiről. Ez igaz mind az ószövetségre, mind az újszövetségre. Nem helyes azt mondani, hogy az ószövetségben a zsidók voltak Ábrahám magva, míg az újszövetségben a hívők ez a mag. A zsidók sosem voltak Ábrahám magva Helyes azt mondani, hogy egy ideig Ábrahám magva kizárólag Ábrahám leszármazottai között volt megtalálható, ellentétben azzal, hogy most minden nép között megtalálható. A Szentírás azonban sohasem azonosítja Ábrahám leszármazottait Ábrahám magvával. Az utóbbi, az ígéret gyermekei minden időben csak a hívők. Az ószövetség idejében Seth, Noé, Sem, Ábrahám és Izrael nemzetségeiben voltak megtalálhatók. Az újszövetségben minden nemzet között vannak. Többé már nincs különbség zsidó és pogány között. De akárhol csak megtalálhatók az ígéret gyermekei, akiket a hívők atyja, Ábrahám után neveznek, ők mindig Isten igaz gyermekei, a hívők. Ők, és csak ők, Ábrahám magva.
Emellett állok ki.
Most pedig következzen a bizonyíték Isten Igéjéből.
Mindenek előtt a Róma 9:6-8-ra hívnám fel az Ön figyelmét: „Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók; sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod. Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.”
Nyilvánvaló, hogy: (1) Az apostol itt az ószövetségi zsidókról beszél. (2) Különbséget tesz azok között, akik Izraeltől valók és, akik valóban izraeliták. A nép mint olyan, a nemzet, mind Izraeltől való volt, de még az ószövetségben is az a nemzet nem volt Izrael. Mindannyian Ábrahám magvából voltak test szerint, de mégsem voltak mindannyian a mag. (3) Csak a lelki Izrael, a hívők, akik nem a testtől, hanem az ígérettől születtek, azaz: azon ígéret hatalma által, ami által Izsák is, ők a mag. Az ígéret gyermekei számíttattak a magként. Az apostolnak pont az a teljes érve, hogy amikor az Úr Ábrahám magváról beszél, akkor nem szabad hibáznunk és Istennek ezt az igéjét a zsidókra alkalmaznunk. Nem a zsidókat, hanem csak az igaz Izraelt, az ígéret gyermekeit jelenti, mert ők, és csak ők, Ábrahám magva. Kérem, figyelje meg, hogy az állításom be lett bizonyítva: A zsidók sosem voltak Ábrahám magva, bár Ábrahám magva egy ideig zsidók voltak.
Következőnek a Róma 4:11-16-ot vegye figyelembe: „És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanusított hite igazságának pecsétjéül nyerte: hogy atyja legyen mindazoknak, a kik körülmetéletlen létökre hisznek, hogy azoknak is tulajdoníttassék az igazság; és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, a kik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánknak Ábrahámnak körülmetéletlenségében tanusított hitének nyomdokait. Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által. Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret: Mert a törvény haragot nemz: a hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen. Azért hitből, hogy kegyelemből legyen; hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, a ki mindnyájunknak atyánk”.
Egy részletes magyarázat erről a gazdag szakaszról nem lehetséges és nem is szükséges ebben a kis értekezésben, de az állításomra nézve a következőket jelentem ki: (1) Ábrahám itt úgy van ábrázolva, mint minden hívő atyja, azoknak, akik körülmetéltek (a zsidók) és azokéi is, akik körülmetéletlenek (minden nemzet). Akik tehát hisznek, azok Ábrahám magva, akár a törvényből valók, akár egyszerűen a hitből. (2) Csak ebben az értelemben atyja ő a körülmetélteknek. Nem mindenki aki körülmetélt, azaz aki a testében körül van metélve, Ábrahám magva, hanem csak azok közülük, akik hisznek is. Ő ugyanis a körülmetéltek atyja, azaz azoké, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem akik abban a hitben is járnak, amiben az atyánk, Ábrahám (12. v.). (3) Ehhez az egy maghoz egy és ugyanaz az ígéret tartozik, hogy atyjukkal, Ábrahámmal együtt a világ örökösei lesznek. Azok, akik csak a törvényből valók, egyáltalán nem az ígéret örökösei, hanem csak azok, akik atyánknak, Ábrahámnak a hitéből valóak, és ő mindannyiunk atyja. Ábrahám egy atya, Ábrahám egy magva, egy ígéret és az ígéret elnyerésének egy módja: a hit által való igazság útja.
Továbbá a Róma 2:28-29-et ajánlom az Ön figyelmébe: „Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”
Ez a szakasz magáért beszél, és nincs szüksége magyarázatra. Aki csak zsidó volt, sohasem volt Ábrahám magva, sohasem volt igazi zsidó. Csak az volt valódi izraelita, akinek a szívében jelen volt az a lelki valóság, aminek a körülmetélés jele felelt meg, azaz a hit. Megismétlem: nem a zsidók Ábrahám magva, ők sohasem voltak azok, hanem csak a hívők.
Újra felhívnám a figyelmet egy szakaszra, ami talán a legvilágosabb állítás Isten népének egységéről az ó- és újszövetségben (Gal 3:7-9, 16-19; 4:1-7). Csak a következőket fogom idézni: „Értsétek meg tehát, hogy a kik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek. Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal. […] Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, a ki a Krisztus. […] Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök. Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.”
Kérem, figyelje meg, hogy: (1) Lényegében és központi értelemben Krisztus, és csak ő, Ábrahám magva. Az apostol ezt az igazságot hangsúlyozza a 16. versben, ahol abból a tényből is érvvel, hogy egyes szám szerepel többes szám helyett. (2) Ha Krisztus Ábrahám magva központi értelemben, akkor észszerű, hogy csak azok lehetnek vele együtt a mag, akik Őbenne vannak, akár az ó-, akár az újszövetségből valóak is. Következésképpen a hívők, és csak ők, Ábrahám magva (7. v.). (3) Megismétlem: ők, és csak ők, az örökösök az ígéret szerint. Egy ígéret van az egy mag számára. (4) Az apostol (és erre különösen figyeljen) minden korszak egyházát egy növekvő gyermekhez hasonlítja. Az ószövetségben egy örökös, aki még mindig csak egy gyermek és így a törvény gyámsága alatt van. Most azonban, az újszövetségben, felnőtté vált. Az egyház egy fiú és már megkapta az örökséget. Ennek lényege az, hogy az ószövetség és az újszövetség egyháza egy személyhez van hasonlítva. Amikor egy gyermek felnőtté válik, akkor egy teljesen különböző személlyé válik-e? Nem inkább ugyanaz az egyén marad, csak fejlettebb? Isten Igéjének világos tanítása tehát az, hogy Istennek csak egy népe van, és hogy Istennek ezt a népét Krisztusban Ábrahám magvának hívják. Ábrahámnak ez a magva tehát nem a zsidók, nem is a pogányok, hanem a hívők a hívő Ábrahámmal együtt. Minden korszak egyházának egysége vitathatatlanul be lett bizonyítva.
Ne képzelje az olvasó, hogy csak ezek a szakaszok bizonyítják ezt az egységet. A Szentírás sosem beszél bármilyen más nyelven, kivéve talán azoknak, akik elutasítják azt, hogy a Szentírást a Szentírással vessék össze. Sok más szakaszra fel tudnám hívni a figyelmet. Minél jobban tanulmányozom Isten Igéjét, annál jobban meg vagyok győződve arról, hogy ez az egyetlen hang, amit a Szentírás megüt.
De rövidnek kell lennem.
Csak arra kérem Önt, tehát, hogy vegye elő a Bibliáját és hasonlítsa össze a Hóseás 1:10-11-et a Róma 9:24-26-tal. Az előbbi szakasz egy prófécia tíz törzsről, az utóbbi pedig elmagyarázza, hogy ez a tíz törzs az újszövetség egyháza, ami zsidókból és pogányokból gyűlik össze, és így teljesedett be most Hóseás próféciája. Vesse össze szintén a Jeremiás 31:31-34-et a Zsidók 8:6-13-mal. A Jeremiástól való szakaszban a próféta kifejezetten Izraelhez és Júdához szól, de a Zsidókhoz írt levél idézi ezt a szakaszt, és ott Izrael, ill. Júda most az újszövetség egyházává vált. Vesse össze az Ámós 9:11-15-öt is az ApCsel 15:13-17-tel. Ámós Dávid sátrának visszaállítása mellett arról is beszél, hogy Izrael minden pogányt birtokolni fog és Izrael vissza fog térni a földjükre, és hogy azt örökké birtokolni fogják. Az ApCsel 15-ben azonban Jakab elmagyarázza, hogy Dávid sátrának ez a visszaállítása és az, hogy Izrael birtokolni fogja a pogányokat most teljesedett be azzal, hogy a pogányok Krisztus közösségébe beléptek. Figyelje meg kérem azt is, hogy Dávid házának kulcsai most Krisztus birtokában vannak (vö. Ézs 22:22 és Jel 3:7), hogy Jeruzsálem és a Sion-hegy nem pusztultak el, hanem most megvalósultak, míg csak az árnyékaik pusztultak el (lásd: Ézs 28:16; Róm 9:33; I Pt 2:6; Zsid 12:22; Gal 4:25-26; Jel 3:12, 21:2, 21:10), és hogy ugyanez igaz a templomra, az oltárra, a szent helyre, az áldozatra és a főpapra (lásd: Zsid 9:1-12, 21-24, 10:19-21; I Kor 3:16; II Kor 6:16; Ef 2:18-22; Jel 3:12). Kánaán földje is, ami Ábrahámnak és a magvának van ígérve, és ami biztos, hogy az örökkévaló birtokuk lesz, nem a Földközi-tengerhez közeli ország, hanem az a mennyei ország, ami el fog jönni, amikor az Új Jeruzsálem az új földre le fog jönni. Röviden, Isten egész Igéje tanítja Isten népének ezt az egységét és mindazét, ami hozzájuk tartozik. Minden ígéret Krisztusban van, és Őáltala azok minden korszakban Ábrahám igaz magvának vannak, a hívőknek.
II. A körülmetélés és a keresztség lényegében azonosak
A következő észrevételem az, hogy a körülmetélés és a keresztség bár formájukban különböznek, jelentésükben lényegileg azonosak.
Ezt az állítást is fontosnak tartom, egy szükséges kapocsnak a gyermekkeresztség melletti ezen egyedüli érv láncolatában. Az az ellenvetés, amit a baptisták szeretnek felhozni a gyermekek megkeresztelése ellen, nem biblikus, hanem olyan, ami a maguk fejéből pattant ki. Ez pedig az, hogy mivel a keresztség a bűnbocsánat, az újjászületés jele és pecsétje, ezért azt csak azoknak lehet kiszolgáltatni, akikről tudjuk, hogy hívők, azaz azoknak, akik megvallják a hitüket. Mivel az egy megállapított tény, hogy sok olyan gyermek van, akiket megkereszteltek, de életük későbbi szakaszában bizonyságot tesznek arról, hogy egyáltalán nem Isten gyermekei és elvesztek, ezért bizonyosan helytelen a keresztség jelét a hívők gyermekeinek kiszolgáltatni mielőtt azok elég idősek lennének ahhoz, hogy belátási képességük legyen.
Ezen érv ellen sok ellenvetést lehetne felhozni, de azt szeretném hangsúlyozni, ami szerintem a legfőbb ellenvetés mind közül: A baptisták ezzel az érvvel közvetlenül az Úr ellen érvelnek, ugyanis amit itt a gyermekkeresztség ellen hangoztatnak, az ugyanúgy alkalmazható a gyermekek körülmetélése ellen. A gyermekek körülmetélését azonban közvetlenül az Úr írta elő Ábrahám magva és nemzedékei számára.
A körülmetélés is a hit által való igazságnak, a lelki körülmetélésnek, a szív körülmetélésének, az újjászületésnek és megszentelődésnek, a bűn óembere levágásának, az új szívben Isten szeretetének volt a jele. Mindezekben a szempontokban az ószövetség jelének jelentősége ugyanaz, mint a keresztségé. Most azzal fogom folytatni, hogy Isten Igéjéből bebizonyítom, hogy a két jel, bár formájukban különböznek, valójában azonosak.
1) Mindenek előtt olyan szakaszokból, amelyek csak a körülmetélésre utalnak:
III Mózes 26:40-41: „Akkor megvallják az ő hamisságukat, és atyáiknak hamisságát az ő hűtelenségökben, a melylyel hűtelenkedtek ellenem, és hogy mivel ellenemre jártak. Bizony én is ellenökre járok, és beviszem őket az ő ellenségeik földjére; akkor talán megalázódik az ő körülmetéletlen szívök, és akkor az ő bűnöknek büntetését békével szenvedik”. Nyilvánvaló itt, hogy egy körülmetéletlen szív ugyanaz, mint egy szív, ami nem fogja megvallani a bűnt és a hamisságot. A körülmetélés tehát egy ilyen szív ellentétének volt a jele.
V Mózes 10:16: „Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak”. Ez világos beszéd. A körülmetélés egy körülmetélt, azaz megszentelt szív jele volt.
V Mózes 30:6: „És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj.” Ez megint csak világos önmagában. A körülmetélés annak a munkának volt a jele, amit Isten kegyelme végzett a szívben, ami által a szív megtelt Isten szeretetével.
Jeremiás 4:4: „Metéljétek magatokat körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek előbőreit, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai”. Az újszövetség nyelvezetében ez ugyanaz, mint azt mondani, hogy: vessük le a bűn óemberét és öltsük fel az új embert, ami az Isten képmása szerint való valóságos igazságban és szentségben újul meg. A körülmetélés a bűn óembere levetésének volt a jele.
Róma 4:11: „És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanusított hite igazságának pecsétjéül nyerte”. A körülmetélés itt a hit igazságát pecsételi meg, azaz Isten a körülmetélés jelében megpecsételi azt, hogy a hívőket hit által igazítja meg és hitüket igazságul számítja.
2) Másodszor, olyan szakaszokból, amelyek a keresztség jelentéséről beszélnek:
ApCsel 2:38: „Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.” A keresztség a bűnök bocsánatának a jele, azaz a hit által való igazságnak.
ApCsel 22:16: „Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.” A keresztség a bűnök lemosásának, a hit által való igazságnak a jele, ami ugyanaz, mint a körülmetélésé.
Róma 6:4: „Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.” A keresztség, mint a körülmetélés, a Krisztusban való megújulás jele. A keresztségben Krisztussal halunk meg és Ővele támadunk fel az új életben és járásban.
Galátzia 3:27: „Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.” A keresztség Krisztus felöltözésének, azaz az Őbenne való megújulásnak a jele.
Több szakaszt is be lehetne mutatni, de természetesen nincs véleménykülönbség a keresztség jelentéséről, ezért ezek a szakaszok elegendőek.
3) Harmadszor, azokból a szakaszokból, amelyek a kettőt, a körülmetélést és a keresztséget egyszerűen csak azonosítják:
Kolossé 2:11-12: „A kiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, a kiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, a ki feltámasztá Őt a halálból.” Az apostol itt a keresztség és a körülmetélés jelét jelentésük tekintetében világosan azonosítja. Az újszövetség egyházának azt írja, hogy a hívők a szó lelki értelmében körül vannak metélve, és hogy ez a lelki körülmetélés akkor történt, amikor a keresztségben Krisztussal el lettek temetve. Ennél közvetlenebb bizonyíték arra, hogy a körülmetélés és a keresztség jelentésükben lényegileg azonosak, arra a váltásra, ami az ó- és az újszövetség között történt, azaz az árnyékok korából a beteljesülés korába, nem adható.
Filippi 3:3: „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, a kik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk”. Az apostol nem említi itt a keresztséget, nem is utal rá, de fenntartja, hogy a körülmetélés nem a zsidók, hanem az újszövetség egyháza Krisztus Jézusban. A körülmetélés sem lett lényegileg elvetve, hanem folytatódott az újszövetség egyházában!
Úgy veszem, hogy a második állításomat is elegendően bebizonyítottam Isten Igéjéből.
A baptisták gyakran megkísérlik vitatni azt az állítást, ami a keresztelési liturgiánkban is szerepel, nevezetesen azt, hogy a körülmetélést a keresztség váltotta fel az újszövetségben. A baptisták nem hajlandóak erről meggyőződni, azonban semmi sem lehet ennél egyértelműbb a Szentírásból. Az egy egyszerű történelmi tény, hogy a keresztség kirekesztette a körülmetélést. Amikor a keresztség jött, a körülmetélést el kellett vetni. Egy ideig egymás mellett léteztek, különösen a zsidó-keresztyén közösségekben, és a körülmetélés megkísérelte fenntartani magát a keresztség mellett. Ez azonban lehetetlennek bizonyult és a körülmetélés arra kényszerült, hogy felhagyjon a helyével az egyházban. Hogy miért? Azért, mert Isten Igéje világosan tanítja, ahogy azt már bemutattuk, hogy lényegileg a keresztségnek ugyanaz a jelentése, mint a körülmetélésnek, és, hogy két jel ugyanolyan jelentéssel nem létezhet egymás mellett. A körülmetélés az árnyékok idejébe tartozik, és így helyet kell adnia a keresztségnek, ami a beteljesülés jele. Ha valaki tehát még mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a körülmetélés szükséges a keresztyén egyház számára, akkor azt csak úgy tehette, ha a törvény részeként jelentőséget tulajdonított annak, azt az igazságot kereste, ami a törvény által van, így Krisztustól elszakadt. Bizonyos, hogy ahogy a keresztség lényegében ugyanaz a jel, de olyan formája van, ami megfelelő az újszövetségre, ugyanúgy igaz az is, amit az apostol ír, hogy körül lettünk metélve, amikor megkereszteltek bennünket (Kol 2:11-12), és hogy mi vagyunk az igazi körülmetélés (Filippi 3:3).
III. Egy nemzedékeknek szóló jel
A harmadik állításomhoz érkeztem: Istennek az az Ő Igéjében világosan kijelentett akarata, hogy Ábrahám magva, ami ugyanaz minden korszakban, megkapja a hit által való igazság jelét annak nemzedékeiben.
A Szentírásban kijelentett nagyon világos igazság az, amit Isten egyházának egész történelme is igazol a világon a kezdetektől fogva, hogy Isten az Ő népét nemzedékek során fejleszti. Ő mindig folyamatos nemzedékek során organikusan alapítja meg az Ő szövetségét. Ez már az I Móz 3:15 protoevangéliumából is nyilvánvaló: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között”. Ez világos a Noéval alapított szövetségből is: „Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok” (I Móz 9:9). Ez az igazság újra ki lett nyilvánítva az I Móz 17:7-ben: „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.” Ez a fejlődés egész történelmi vonalából is egyértelmű, hiszen Isten szövetségének vonala nemzedékek vonalán keresztül fut: Sethtől Noéig, Semtől Ábrahámig, Ábrahámtól Izraelig és Izraeltől Krisztusig, de még az újszövetségben is nagyon világos, hogy Isten népe folyamatos nemzedékek vonalában van. Ezért is prédikálhatta Péter apostol pünkösd napján, hogy: „Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk” (ApCsel 2:39). Amikor pedig az Úr azokat hívja, akik messze vannak, azokra is egyformán igaz ez: az ígéret nektek lett és a gyermekeiteknek. Csak ennek fényében lehet azt megérteni, hogy a Szentírásban újra meg újra arról olvasunk, hogy „háznépek” lettek megkeresztelve. Egy cseppet sem érdekel, hogy amellett érvelsz-e, hogy kisgyermekek voltak azokban a házakban vagy annak szöges ellentétét állítod-e. A tény az, hogy háznépeket, családokat kereszteltek meg. Az organikus eszme van itt kifejezve. Isten nemzedékekkel foglalkozik. Csak ugyanebben a fényben érthető az is, hogy mindenhol a gyermekeket az egyházhoz tartozónak veszik: mind az új-, mind az ószövetségben. Isten az egyházát folyamatos nemzedékek vonalában alapítja meg.
Azt jelenti-e ez, hogy minden testi gyermek azokban a nemzedékekben Isten lelki gyermekei, Ábrahám magva? Távol legyen, hogy ezt tanítsuk vagy csak, hogy fenntartsuk azt, hogy ezt elő kell feltételeznünk! Nem, az ígéret gyermekei számíttattak magul, és nem mindenki Izrael, aki Izraeltől való. Ábrahám igaz magva azonban Isten népének nemzedékeiben található meg.
Most Isten világosan kijelentett akarata az, hogy Ábrahám magvának ezen nemzedékei megkapják a szövetség jelét, a hit által való igazság pecsétjét, az újjászületésnek, a bűn óembere levetésének és a Krisztusban való új ember felöltözésének, a bűnbánatnak és a bűnbocsánatnak a jelét. Ez volt Isten rendelése Ábrahám és a magva számára. „Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint. Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körűlmetéltessék nálatok. És metéljétek körűl a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. Nyolcznapos korában körűlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, a ki nem a te magodból való” (I Móz 17:9-12). Az ószövetségben tehát a gyermekek, minden gyermek, aki Ábrahám magvának nemzedékeiben született meg kellett kapnia a körülmetélés jelét; a hit által való igazság, az új szív, a megtérés és a megszentelődés pecsétjét.
Ez pedig sosem lett eltörölve.
Ábrahám magva még mindig ugyanúgy létezik, ahogy azt világosan bemutattuk. Az egyedüli különbség az, hogy ahelyett, hogy a nemzeti Izraelen belül lenne, most minden nemzet között van.
Ugyanaz az örökkévaló szövetség áll még mindig megalapítva Ábrahám azon magvával, aki az I Móz 17:7-ben van megemlítve. A 8. vers nem teszi ezt a magyarázatot érvénytelenné, ahogy azt Dr. De Haan tévesen gondolja, mert Ábrahámnak és a lelki magvának Isten majd valóban meg fogja adni Kánaán földjét örökkévaló birtokul, csak hogy a föld akkor majd mennyei formában lesz. Ezért még mindig áll Ábrahám magva számára (Gal 3:7), hogy Isten az Ő szövetségét folyamatos nemzedékek vonalában (I Móz 17:7 és sok más igehely) alapítja meg velük.
Ennek a szövetségnek a jele még mindig ugyanúgy létezik. Az egyedüli különbség az, hogy az újszövetséghez illően a formája körülmetélésből keresztséggé változott. A jel lényege sohasem lett eltörölve, csak a formája. Még mindig megvan a jel, ami a hit által való igazság, az újjászületés és a megszentelődés, a megtérés és a bűnök lemosásának pecsétje.
Ebből következik, hogy a Szentírás világos kijelentése szerint még mindig áll az, hogy ugyanazt a jelet és pecsétet kell Ábrahám ugyanazon magvának annak nemzedékeiben kiszolgáltatni, mint Isten velük szerzett örökkévaló szövetségének jelét.
Itt befejezem az érvemet, ami egyszerű, egyáltalán nem nyakatekert, egy gyermek is megértheti. Teljes mértékben biblikus, nem filozofikus és nem is az egyház hagyományain alapul. És vitathatatlan is. Még Dr. De Haan is meg fogja érteni a gyermekkeresztség igazságát és vissza fogja vonni korábbi állításait, amiben tökéletesen magabiztos vagyok.
Amikor az egyház az újszövetségbe lépett, amikor Ábrahám magva a nemzeti Izrael héjából kitört, hogy minden nemzet között fejlődjön, akkor az az igazság, hogy Ábrahám ezen magva a hívők nemzedékei között található világosan ki volt jelentve és évszázadok óta már gyakorlatba lett ültetve. A gyermekeket mindig az egyházhoz tartozónak tekintették. Ez az egyedüli oka annak, hogy az Újszövetségben miért nincs kifejezett parancs: legyél biztos és kereszteljél! Az egyház természetes, hogy megkeresztelte a gyermekeket. Sohasem gondolhattak volna bármi másra. Egy kifejezett parancs háznépek megkeresztelésére, beleértve a gyermekeket is, furcsa jelenség lett volna.
A baptistáknak meg nem szabad azzal a dölyfös kérdéssel hozzánk fordulniuk, hogy: hol olvasol az Újszövetségben a gyermekek megkeresztelésére vonatkozó parancsról?
A bizonyítás terhe teljes mértékben rajtuk van.
Be kell bizonyítaniuk, hogy Isten hol és mikor vonta valaha is vissza az Ábrahámnak és magvának tett ígéretét, hogy a folyamatos nemzedékeik vonalában alapítja meg az Ő szövetségét. Be kell bizonyítaniuk, hogy Isten hol és mikor parancsolta meg valaha is az egyháznak, hogy szüntessék meg a hit által való igazság jele és pecsétje kiszolgáltatásának gyakorlatát Ábrahám magva nemzedékeinek, a hívők gyermekeinek számára.
Bárcsak az Úr megáldaná ezt a kis értekezést sokak szívében, megtartana bennünket az Ő Igéje igazságának alapján és sok más embernek a szemét megnyitná, hogy lássák az Ő Ábrahámmal és a magvával való örökkévaló szövetségének igazságát!
