Rev. Steven R. Key – Ford.: Vásárhelyi Bálint Márk
Előszó
Ez a kis füzet két olyan tragédiáról szól, amelyek napjainkban széles körben megjelennek. Az egyik tragédia az egyháztagság elutasítása. Sokan teljesen elszakítják magukat az intézményes egyháztól, a presbiterek fennhatósága alól és a hűségesen hirdetett evangéliumtól. Egyesek azért tesznek így, mert szerintük az, hogy valaki Isten egyházához tartozik, nem szükségszerűen jelenti, hogy egy intézményes egyházhoz kell tartoznia. Bárki tartozhat Krisztus testéhez, akár van köze egy helyi gyülekezethez, akár nem. Az Egyháztagság egy gonosz korban című tanulmány ezt a tévedést vizsgálja. Mások azért különítik el magukat az intézményes egyháztól, mert megbotránkoztak azon a bűnön, amit az általuk látogatott gyülekezetekben tapasztaltak. Minden gyülekezetben sok bűnt és vétkes embert láttak. Ez elvette a kedvüket az egyháztagságtól. Tanulmányunk ebben az esetben arra szólít fel, hogy térjünk vissza az egyháztagságról alkotott bibliai képhez.
A Szentírás három ismertetőjelet tár elénk, amelyek által megvizsgálhatjuk azokat az egyházakat, amelyekhez tartozunk. Miközben elismerjük a földi egyház tökéletlen voltát, mégis van három jel, amelyeknek nyilvánvalónak kell lennie abban az egyházban, amelynek tagjai vagyunk. Nem az egyháztagok bűnei miatt szakadunk el egy egyháztól. Nem a barátságos tagok és az érdekes programok miatt csatlakozunk egy egyházhoz. Az Egyháztagság egy gonosz korban című tanulmányban megállapítjuk, hogy csak akkor kell elszakadnunk egy egyháztól, ha nincs meg benne ez a három jel. Ha pedig el kell szakadnunk, akkor egy másik gyülekezethez kell csatlakoznunk, ahol megtalálható ez a három jel.
A füzetben tárgyalt másik nagy tragédia, hogy valódi keresztyének ezrei és tízezrei tartják fenn egyháztagságukat olyan egyházakban, amelyek elveszítették ezt a három ismertetőjelet. Különféle okoknál fogva megmaradnak azokban az egyházakban, amelyek oly mértékben elszakadtak a Szentírástól, hogy a Krisztus egyházát jellemző bibliai jelek már nem láthatók rajta, vagy jelentős mértékben megromlottak. Bár az a veszély fenyegeti őket, hogy elvesztik utódaikat, mégis ott maradnak, ahol vannak, és hajlandóak „elfogadni” a hibákat, amiket látnak. Ezekhez szól a hívás: „Menjetek ki közülök, és szakadjatok el!” (2Kor 6:17).
Ebben a gonosz korban a hívőknek gyermekeikkel együtt otthonra kell lelniük egy hívő gyülekezetben, ahol megerősödhetnek a legszentebb hitben, ahol örömteli közösségük lehet Istennel az evangéliumban, és egyek lehetnek a Szentírás igazságában. Ez a feladatunk, ez az egyháztagság célja egy gonosz korban.
Egyháztagság egy gonosz korban
Az Írások igazsága és Krisztus egyházának szeretete szívem szenvedélye, és az a teher, amit Isten lelkemre helyezett. Ezekből kiindulva az minden vágyam, hogy mindenki jöjjön, és értse meg az Írás igazságát úgy, ahogy a Protestáns Református Egyházakban (Protestant Reformed Churches, PRC) megadatott értenünk és abban örvendeznünk. Ezután arra is vágyakoznék, hogy minden olvasómmal közösségünk legyen az egyháztagság egységében.
Mindazonáltal a legelején le akarom szögezni, hogy jelen tanulmánnyal nem az a célom, hogy áttérítsek embereket a Protestáns Református Egyházakba. Senkinek nem lenne hasznos, ha azért írnék, hogy bárkit meggyőzzek a PRC-hoz való csatlakozásról. Egyszerű tény, hogy ha nem ismersz minket, sok kérdést kell feltenned egyházainkról, mielőtt akárcsak megfontolnád az ilyen tagságot.
Sosem szabad csupán azért csatlakozni egy másik egyházhoz vagy felekezethez, hogy az ember elkerülje a saját gyülekezetében vagy egyházaiban jelen lévő nehézségeket. Az egyháztagság mindig pozitív kell legyen, azaz Isten dicsőségének keresésére kell alapuljon. Isten ihletett Szentírásának igazságai felől való meggyőződésre kell építsen, amint azok egybecsengenek annak az egyháznak a hitvallásaival, amelyhez csatlakozni szeretnél.
Örömmel nyitom ki a Szentírást, hogy rámutassak néhány bibliai alapelvre. A következményeket Krisztus Lelkére bízom, és azért imádkozom, hogy épülhess a legszentebb hitben, és Krisztus egyházának hívő tagjaként gyakorolt elhívásodat.
A témánk tehát: egyháztagság egy gonosz korban. Ezzel kapcsolatban először az egyháztagság bibliai gondolatára és feladatára irányítom a figyelmet. Másodszor arra a közösségi felelősségre térek rá, amelyben az egyháztagság által részesülünk. Harmadszor azokat a nehézségeket mutatom be, amelyekkel Isten népe a hitehagyott egyházakban való tagság kapcsán az elmúlt években találkozhatott. Végül megmutatom az egyház jeleit, amelyek alapján eldönthetjük, hogy hol kell Istent szolgálnunk az Ő egyházának tagjaiként.
Az egyháztagság bibliai elve és feladata
Az egyháztagság olyasvalami, amelyet a keresztyén egyház mindig komolyan vett, mert ez a fogalom igencsak biblikus. Az utóbbi évek során a Szentírás tanításától való elhajlással együtt az egyháztagság jelentőségének megértésében is erős hanyatlás látható. Sokan azt hiszik, nem is annyira fontos, hogy valaki egy helyi egyház tagja legyen. Az egyéni hívő ember szabadságában áll saját tetszése szerint cselekedni. Ha csatlakozni akar, az is jó, ha nem, az is. Végül is – mondják – az egyháztagság nem tesz senkit keresztyénné. Miközben egyetértünk azzal, hogy senki nem lesz keresztyén attól, hogy szerepel a választói névjegyzékben, hatalmas tévedés rejlik ebben az érvben, amelyre a Szentírásból kell megválaszolnunk.
A Biblia kétféleképpen beszél az egyházról. Így tesz a Belga Hitvallás, a református egyházak egyik hitvallása is. Elsőként létezik az egy, katolikus egyház. A „katolikus” szónak semmi köze nincs a Római Katolikus Egyházhoz. Az egyház egyetemes voltára utal. Isten az igazi hívők egy, egyetemes egyházát sok felekezetből és sok országból, továbbá minden korból gyűjti. A Szentírás igazságát a szent, katolikus vagy egyetemes (közönséges) egyházról pontosan összefoglalja a Heidelbergi Káténk 54. kérdés-felelete:
Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról?
Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egyességében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.
Az egyház tehát lényegében Krisztus teste, láthatatlan. A hit tárgya, nem a látásé.
Az egyház ezen igazsága mellett az Írás azt is világossá teszi, hogy az egyetlen, egyetemes egyház helyi egyházakban nyilvánul meg, mégpedig az Isten által kijelölt tisztségviselők vezetése alatt, akik a hívők helyi közösségét szolgálják. Most az egyháztagságnak ezt az oldalát, ezzel kapcsolatos feladatunkat vizsgáljuk. Világos kapcsolat van aközött, hogy valaki az újjászületés és a hit köteléke által tagja lesz az egyház élő szervezetének, azaz Krisztus láthatatlan testének, valamint a helyi egyháznak.
Krisztus láthatatlan teste és a látható gyülekezet nem két külön valóság, hanem az egy egyház két fontos nézőpontja. Meg lehet ugyan különböztetni őket, de elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Olyan elválaszthatatlanok, hogy a Krisztus testével való személyes egységet fejezik ki, ha valaki egy hívő gyülekezethez kapcsolódik, és Krisztus testét hagyja el, aki elhagy egy hívő gyülekezetet, vagy kívül marad azon. A hívő embernek közösséget kell keresnie Krisztus testének más tagjaival. Krisztus Lelke kényszeríti őt erre. Ezt az igazságot kiválóan tanúsítja a Szentírás. Az újszövetségi hívő ember számára a Krisztusba vetett hit elválaszthatatlan attól, hogy az Ő egyházához tartozzon.
A Máté 18:15-től kezdődően Jézus arról tanít, hogy miként kell egy eltévedt testvért bűnbánatra hívni, és hogyan kell helyreállítani a közösséget, ha az egyház egyes tagjai között törések keletkeztek. Ha a vétkes nem hallgat ránk, Jézus arra tanít, hogy vigyük az ügyet az egyház elé. Ez egyértelműen arra mutat, hogy a hívők a helyi gyülekezet tagjaiként vannak számon tartva. Az Apostolok Cselekedetei 2–5-ben például sokan jutottak hitre az apostolok igehirdetése által. Nem maradtak azonban csak úgy magukra! Ehelyett az Ige arról beszél, hogy gyarapították azok számát, akik már a jeruzsálemi egyház tagjai voltak.
A Cselekedetek 20:28-ban Pál arra tanította az efézusi egyház presbitereit, hogy viseljenek gondot magukra és az egész nyájra, amelyben Isten őket vigyázókká tette. Ezek a presbiterek nem voltak bizonytalanok afelől, hogy kik tartoznak gyülekezetükhöz. Nem lehet úgy vigyázni a nyájra, ha nem lehet felismerni, kik az egyháztagok. Pál ugyanehhez az efézusi egyházhoz levélben is útmutatást ad a gyülekezeti élet jelentőségéről. Krisztus választottait a gyülekezeten keresztül áldja meg, amelynek Igéjét és Lelkét adja. Krisztusból „az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival” – figyeljük meg, milyen bensőséges ez a kapcsolat! – „minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben” (Ef 4:16).
Ebből a néhány hivatkozásból világosnak kell lennie, hogy nem gondolhatunk úgy a látható, intézményes egyházra, mint ami elkülöníthető Krisztus egy, láthatatlan testétől. Amit Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza! Dr. Abraham Kuyper nagyon jól szemlélteti ezt a borsó és a hüvely képével. Ha borsót nevelsz a kertedben, lehetetlen, hogy a borsót gondozod, de a hüvelyével nem foglalkozol.
Valóban, amikor a borsó megérik, és eljön a betakarítás, akkor meghámozod a borsót, és eldobod a hüvelyt. Ugyanígy, az ember az építkezés végeztével lebontja az állványt. Az Úr Isten egyszer félre fogja tenni a látható egyházat. De most még nincs itt az aratás. Az állványra és a borsó hüvelyére még szükség van. Nem lehetünk tehát közömbösek a látható egyházzal szemben, tévesen azt gondolva, hogy a láthatatlan, lelki egyház megérhet nélküle!1
Éppen ezért aki közömbös az egyháztagság felé, aki kimarad a helyi egyház tagságából, vétkezik azzal, hogy bölcsebbnek gondolja magát Istennél. Ez az ember Isten rendje ellen lázad. Lelke iránti szeretetből bűnbánatra hívjuk őt. Isten minden gyermeke, aki keresztyénnek vallja magát, köteles Isten igaz egyházához csatlakozni, ahogyan ez az egyház egy helyi gyülekezetben megnyilvánul.
Az egyháztagság nem merül ki abban, hogy valaki benne van a választói névjegyzékben, és vasárnaponként részt vesz az istentiszteleten. Az egyháztagság sok felelősséggel jár. A Biblia lépten-nyomon beszél erről a felelősségről. Amikor Isten Igéje, amelyet hirdetek, minden Úrnapján eljut hozzám és az Ő népéhez („Így szól az Úr”), akkor olyan felelősséget ró ránk, amely elől nem menekülhetünk el. Ez a felelősség, amely Krisztus egyházának minden egyes tagjára vonatkozik, bárhol is legyenek, így fogalmazható meg: feladatod dicsőíteni az Urat a te Istenedet, szeretve Őt teljes szívedből, elmédből és lelkedből, és szeretve felebarátodat, mint magadat. Ez mindent összefoglal. Természetesen ebből sok minden következik.
Először is az egyháztagság szükséges volta, valamint az a hivatásunk, hogy egyháztagságunk által Isten dicsőítsük, rögtön azt a feladatot rója ránk, hogy értékeljük napjaink egyházait beleértve azt is, amelyben jelenleg tagok vagyunk. Csak az igaz egyházhoz szabad csatlakozni, csak ott szabad megmaradni. Ennek az egyháznak, azaz a hívők és gyermekeik helyi gyülekezetének tagjaként Isten színe előtti feladatunk az, hogy vessük magunkat az egyház elöljárósága és fegyelmezése alá.
A Szentírás szerint kötelességed (1Korinthus 9, Galata 6:6kk, stb.), hogy a szegények felől gondoskodjál, és az Ige szolgálatát támogassad. Legtágabb értelemben pénzeddel annak fényében, amit Isten neked adott. Az is kötelességed, hogy az Isten által neked adott különféle ajándékokkal és talentumokkal Krisztus munkáját támogassad (Róma 12, Efézus 4, és sok-sok más igehely), így időddel és imádságaiddal, közösségeddel és építő szavaiddal, vagy éppen az Úr útjától eltért testvéreid szeretetre fakadó intésével.
Isten dicsőségére az is a kötelességünk, hogy elkülönülten és szentül éljünk. Ez azt jelenti, hogy ne vállaljunk közösséget az istentelenekkel és a hitetlenekkel, és a hitetlenség és a reformáció időszakához hasonlóan jöjjünk ki azok közül, akikről egyértelműen látszik, hogy a hamis egyházhoz tartoznak.
Az egyháztagságnak ezt a kötelességét a mai egyházban jelenlévő nagyfokú hitehagyás miatt egyre nehezebb gyakorolni. A legtöbb mai felekezetben mennyire katasztrofálisan elszakadnak Isten Igéjének igazságától! Gonosz korban élünk. Úgy gondolom – és remélem, nem tévedek –, hogy van elég lelki érzékenységed a bűnre ahhoz, hogy meglásd a mai egyházi világot is elárasztó istentelenséget. Hadd irányítsam a figyelmet Pál ihletett szavaira a 2Timóteus 3-ban! Nem látjuk-e pontosan ezeket napjainkban?
„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői… Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.” Ezek a bűnök nemcsak a világot jellemzik: Pál az egyházról beszél! Ez is ott szerepel a jellemzésben: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” Az istentelen ember nem törődik azzal, hogy meglegyen a kegyesség látszata.
Pál azokról beszél, akik keresztyéneknek nevezik magukat, akik egyháztagok, akár lelkipásztorok, presbiterek és diakónusok, akik az iskolákban tanítanak stb. De csak a kegyességnek látszata van meg, miközben megtagadják annak erejét. Ahogy Pál a fejezet további részeiben kimutatja, a kegyesség ereje az Írások ereje! Ahol a szószéki szolgálatban, az egyház tanításában, az evangélium hirdetésében, vagy a tagok életében elhajolnak a Szentírás igazságától, ott megnövekszik a hitehagyás, és megjelenik mindaz az istentelen tulajdonság, ami ellen Pál figyelmeztet minket.
Ezután ezeket a súlyos szavakat írja: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” Ezzel az intéssel nem azt akarja elérni, hogy azonnal fussunk el, ha ilyen problémák jelennek meg az egyházban. A földi egyház tele van bűnnel és tökéletlenséggel. Saját szégyenünkre ezek a bűnök és tökéletlenségek a mi egyházainkban is nyilvánvalóak. Nem futhatunk el saját problémáink elől. Ugyanazon Szentlélek ihletése alatt Pál világosan és egyértelműen ír az egyház és az egyes tagok feladatáról, hogy kövessék a keresztyén egyházfegyelem gyakorlásának az istenfélő útját – az egyház iránti szeretetből és a hittől elszakadtak iránti szeretetből. Keresnünk kell üdvösségüket. Az egyháznak a keresztyén egyházfegyelemben élnie kell a kulcsok hatalmával.
Ha követtük a keresztyén egyházfegyelem biblikus és egyházi rendbe illő útját, ha követtük a biblikus, Istentől rendelt utat azért, hogy megvédjük a szenteknek odaadott hitet, és nyilvánvaló lett, hogy a biblikus, Istentől rendelt út nem munkál üdvösséget azokban, akik elszakadtak, nem feladatunk, hogy belefolyjunk az egyházpolitikába azért, hogy az eretnekek, a gonosz férfiak és nők kezéből kiragadjuk a hatalmat. Krisztus ezt mondja: „És ezeket kerüld!” Van oka ennek a figyelmeztetésnek és feladatnak! Ez az ok saját lelki jólétünk és üdvösségünk, valamint gyermekeink és unokáink üdvössége.
Közösségi felelősség és egyháztagság
Eddig átgondoltuk az egyháztagság bibliai képét és feladatát. Ehhez a feladathoz szorosan kapcsolódnak a kötelességek, amelyeket egyháztagságunkkal magunkra vállalunk. Az egyház egységének bibliai igazsága nagy hatással van egyháztagságunkra. Az egyháztagsággal kapcsolatos egyik leggyakrabban mellőzött vagy tagadott igazság a megkerülhetetlen közösségi felelősség, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik Krisztus testének az intézményes egyházakban kifejeződő egységéhez. Az egyház egysége, továbbá Krisztus testének a helyi gyülekezetben és felekezetekben való megnyilvánulása azt eredményezi, hogy az egyháztagság felelőssége közösségi felelősség.
Egy bizonyos gyülekezet vagy felekezet tagjaként felelőssé válsz az ott megjelenő tanításokért és mindazért, ami ott történik. Ez súlyosan érint mindnyájunkat. A Szentírás világosan tanítja a közösségi felelősség igazságát. Ez a tanítás ott kezdődik, hogy Isten Ádámot az emberi nemzetség fejeként alkotta meg. A közösségi felelősség tesz minket Ádámban vétkesekké pl. a Róma 5 alapján. Mindannyian, egyen-egyenként felelősek vagyunk Isten előtt azért, amit Ádám a Paradicsomban tett. Nem voltunk ott, nem is tudtunk róla, nem volt szavunk az ügyben, de ez nem változtat semmin. Ádám bűnéből kifolyólag te is és én is vétkesek vagyunk.
A közösségi felelősség miatt lett Izráel egész népe bűnössé Isten színe előtt Ákán vétke miatt, ahogyan azt a Józsué 7-ben olvassuk. Amíg a bűn ott volt a népben, nem várhatták Isten jóindulatát, szeretetét és irgalmát. Ami igaz volt Isten egyházának ószövetségi megnyilvánulásában, az ma is igaz.
Amikor az egyházban a bűn megjelenik, nem szabad önigazultan fennhordani orrunkat. Ez a gyász, bánat és bűnvallás ideje. Az Úr haragja nemcsak az eretnekekre és az istentelen utakon járókra száll rá, hanem az egész egyházra, ha nem foglalkoznak a bűnnel. Maga Isten mondja ezt a 2. parancsolatban a 2Mózes 20-ban: „megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.” Ez a közösségi felelősség.
Ma egyre jobban elhatalmasodik az independens vagy kongregacionalista irányzat, valamint az individualizmus, amelyet a református egyházak történelmében mindig átkozottnak tekintettek, és amely közvetlen ellentmondásban áll az egyházról és annak egységéről szóló bibliai igazsággal, valamint a közösségi felelősségünkről szól igazsággal. Ez sokféleképpen megnyilvánul.
Sokan például ezt az álláspontot vallják: „Az én gyülekezetemben az igazságot hirdetik; az én gyülekezetem nem csatlakozik ehhez az elszakadáshoz és tévelygéshez; az én gyülekezetem alárendeli magát a Szentírás tévedhetetlenségének és tekintélyének igazságához. Amíg tehát az a gyülekezet, amelynek én tagja vagyok, tiszta marad, akár az egész felekezet a pokolra mehet.” Nehézkes ez a gondolkodás, de sok ember így hiszi.
Másokban dicséretes, hogy foglalkoznak felekezetük romlásával, de közben hátat fordítanak a közösségi felelősség bibliai tanításával. Több hitehagyott egyházban kialakult egyfajta egyház-az-egyházban mozgalom, egy olyan szövetség vagy közösség, ami állítólag feloldja tagjait felekezetük bűneitől. Ha az egyházban megjelenik egy ilyen szervezet, úgy érzik, hogy tettek valamit az istentelen és eretnek erőkkel szemben (bár a Szentírás keretein kívül, politikai úton), és létrehoztak egy olyan elkülönülést, ami szabaddá teszi őket a gyülekezet vagy felekezet bűneiért való felelősségtől.
Jól tesszük, ha megvizsgáljuk ebben az összefüggésben Dániel imádságát a Dániel 9:13-19-ben. Az egész könyörgés megindító, alázatos bűnvallás egy olyan zsidó szájából, akiben nem találtatott bűn. Dániel imádságában az a csodálatos, hogy szeme előtt csak Jehova neve és Isten ügye lebegett. Sokat tanulhatunk Dániel imádságából. Amit a legcsodálatosabbnak tartok ebben a könyörgésben, az ez: Isten szent szolgája, Dániel, aki nemet mondott a Sátánnak Nabukodonozor palotájában, aki inkább az oroszlánok vermét választotta, minthogy megszakítsa közösségét Istennel, ez az igaz ember magát is egybesorolja Izráel istentelen és lázadó gyermekeivel!
Az intézményes egyház, azaz Izráel gyökeréig romlott volt. A kegyelmi választás szerinti maradék nagyon csekély volt, ami a történelemben minden időben igaz. Ha ismerjük a hátteret, Dániel imádsága szinte felfoghatatlan, különösen napjaink individualizmusa felől nézve, amikor tagadják a közösségi felelősséget és a közösségi vétket. Sokszor ha az egyházban megjelenik egy bűn, szeretünk hátradőlni, és kivárni, mi fog történni. Amikor Dániel Isten elé tárja Izráel vétkét, önmagát is besorolja a hitetlen zsidók istentelen nemzetségébe, akiknek el kellett törölni vétkét és bűneit!
Van-e szükség még bizonyítékra a közösségi felelősség és közösségi vétek igazsága mellett Isten szolgájának ihletett imádságán kívül? Merjük-e tagadni ezt az igazságot? Hanyagoljuk annak alkalmazását saját helyzetünkben? Isten óvjon ettől! Ne üljünk az istentelenek közösségében, és ne mutogassunk a körülöttünk lévő bűnösökre! Ha csatlakozunk Dániel imádságához, hajlandónak kell lenni megalázni magunkat Isten előtt, magunkat bűnösként látni Előtte és megvallani a mi bűneinket.
És a mi Urunk megtanít nekünk valami nagyon fontosat. Legnagyobb szükségünk nem külső, hanem belső. Nem merhetünk Isten irgalmáért és szabadításáért folyamodni, hacsak igaz bűnbánatban és hitben le nem borulunk Őelőtte. Minden vágyunk Isten dicsősége és az Ő szent nevének tisztelete kell legyen. Ezért nem így könyörgünk: „Irgalmazz rajtunk a mi száműzetésünk nyomorúságában”, hanem így: „Irgalmazz rajtunk, Ó Isten, bűneink nyomorúságában!”
Meg vagyok győződve arról, hogy napjainkban Isten többek között azért küldött nyugtalanságot az egyházba, hogy buzgóbban imádkozzunk az Ő dicsőségéért, nem pedig a saját biztonságunkért. Újra meg kell ismernünk Istent. Ha pedig megismertük Istent, akkor bűneinket megvalljuk Előtte, letesszük a mi Urunk Jézus Krisztus keresztje alatt, és küzdünk, hogy az Ő akarata és az Ő Igéje szerint járjunk. Az Úr megváltott minket. Az Úr egyházzá formált minket, hogy Őt képviseljük e világban. A Dániel 9:19-ben Isten szolgájával együtt így könyörgünk: „A te nevedről neveztetik a te városod és a te néped.” Ez azt jelenti, hogy ha az egyház korrupt, fogságban és zűrzavarban van, akkor nem dicsőíti helyesen Jehova Isten nevét, amíg helyre nem állíttatik.
Isten tulajdonai vagyunk. Az Ő hírneve forog kockán, azt szentségtelenítjük meg. Az igaz egyház az egyetlen olyan szervezet a földön, ami megvallja bűneit. Te is megteszed-e vele együtt? Ahol nincs bűnvallás, az az egyház többé nem Jézus Krisztus egyháza. Ha újra megláthatjuk az Ő neve és dicsősége jelentőségét, ha Krisztus hatalmas Igéje bűnbánatra vezet bennünket, ha a mi Istenünk neve iránti igaz tiszteletből könyörgünk hozzá ezzel az imádsággal, akkor meghallgat minket, és megbocsát.
A közösségi felelősség igazságából azonban következik, hogy nem maradhatunk meg egy olyan egyházban, amely elfordult Isten Szent Igéjének igazságától. A közösségi felelősség és a közösségi vétek igazsága húzódik meg a felszólítás mögött: „Menjetek ki közülök, és szakadjatok el” (2Kor 6:17). Nem szabad továbbra is szembefordulnunk Isten szentségével! Bizonyos esetekben ez azt jelenti, hogy most kell elszakadnod attól a testtől, ahol egyháztag vagy. Ez nagyon nehéz lépés. Tudom.
Egyháztagság a hitehagyott egyházakban
Miután áttekintettük az egyháztagság bibliai alapelveit és felelősségét, beszéltünk a közösségi felelősség megkerülhetetlen igazságáról. Bár az egyházi hanyatlás és hitehagyás korában sokan szeretnék figyelmen kívül hagyni ezt az igazságot, éppen a közösségi felelősség és a közösségi vétek az az igazság, ami a felszólítás mögött meghúzódik: „Menjetek ki közülök, és szakadjatok el” (2Kor 6:17). Nem szabad továbbra is szembefordulnunk Isten szentségével! Rámutattam, hogy ez bizonyos esetekben azt jelenti, hogy most kell elszakadnod attól a testtől, ahol egyháztag vagy. Ez nagyon nehéz lépés. Tudom – tapasztalatból. Amikor azonban hangsúlyozom, hogy az egyháztagság felelősségének gyakorlása napjaink hitehagyott egyházában egyre nehezebbé válik, hadd emlékeztessek arra is, hogy Isten népe az elmúlt évszázadokban is gyakran ugyanezekkel a nehézségekkel szembesült.
Reformátor elődeink ugyanezzel a nehézséggel találták magukat szemben a római katolicizmus kötelékében. Egy pillanatig ne higgyük, hogy csak gondoltak egyet, és otthagyták az egyházat. Ne higgyük azt, hogy küzdelem nélkül léptek ki a Római Katolikus Egyházból. Itt nem arra utalok, hogy számtalan esetben fizikai üldöztetéssel kerültek szembe. Ehelyett azt emelném ki, hogy a reformátorok csak hatalmas lelki-szellemi küzdelmek után jutottak el arra a döntésre, hogy kilépnek a Római Katolikus Egyházból. Világosnak kell lennie, hogy az Isten egyháza és az Ő népe iránti szeretet vissza kell tartson minden keresztyént attól, hogy e lelki küzdelem nélkül szakadjon el. Amikor azonban olyan emberek, mint Luther Márton vagy Kálvin János elszakadtak, erőteljesen felszólították Isten népét, hogy kövessék őket.
1537-ben Kálvin János írt egy tekintélyes hosszúságú, erőteljes hangvételű levelet. Címe ez volt: Az istentelen és meg nem engedett szertartásokról való tartózkodásról s a keresztyén vallás tisztaságának megőrzéséről. Ezt a levelet olyanoknak írta, akik vallották ugyan a reformáció evangéliumát, de különféle gyakorlati okokból a Római Katolikus Egyházban maradtak. Nem köntörfalaz, hanem rámutat bűnükre: elfordultak Isten Igéjétől, és nem követelnek meg maguktól többet, mint amit saját biztonságuk vagy helyzetük veszélyeztetése nélkül megtehetnek. Arra az igazságra is rámutat, hogy semmilyen nehézség nem lehet túl nagy és legyőzhetetlen, ha valaki azzal a meggondolással indul el, hogy ha mindenki fenyegetőzne is, fenyegetésük nem lehet nagyobb az Úr átkával, amit azok ellen hirdet, akik elhagyják az Ő táborát.
Kálvin nézete arra vonatkozóan, hogy szükséges egy olyan egyházhoz tartoznunk, amely magán hordozza az igaz egyház jeleit, nem csupán történelmi jelentőségű, hanem kiemelkedő gyakorlati jelentőségű a mai protestánsokra, akik a tévelygő egyházakban élnek. Mintegy 300 évvel később az Anglikán Egyházban (Church of England) kiáltóan elszakadtak a Szentírás igazságától, és egyre több területen próbálkoztak egyesülni Rómával. Ezekkel szemben Charles Haddon Spurgeon írt egy bírálatot J.C. Ryle két cikkéről. Ryle híres és józan református lelkipásztor és püspök volt, akinek írásait ma is sokan szívesen olvassuk.
A Spurgeon által bírált két cikk címe ez volt: „Egyházi alapelvek” és „Az egyház átfogó volta”. Spurgeon így ír:
„Nincs olyan irányzat az Anglikán Egyházban, amellyel szorosabban egyetértenénk, mint az evangélikál [Ryle is ehhez tartozott]; és mégis inkább csodálkozásra és sajnálatra indítanak minket, mint szimpátiára. Csodálkozunk, hogyhogy nem szégyellik, hogy olyan emberekkel állnak kapcsolatban, akik nyilvánosan megvetik a törvényt, és a pápaság legrosszabb formáját hirdetik. Sajnáljuk őket, mert miközben továbbra is az [Anglikán] Közösséghez tartoznak, annak tévelygéseivel szembeni ellenállásuk csak kis hatással bír… Azok a gyűlések, ahol Krisztust és az antikrisztust egymás mellé állítják, csak egészségtelen hatást gyakorolhatnak az igazság legelszántabb követőire is. Azt kívánjuk, hogy Mr. Ryle bírálja felül saját álláspontját a Szentírás fényében, ne pedig az ekkleziaszticizmus sötétségében. Akkor kimenne közülük, és többé nem érintené a tisztátalan dolgokat.”2
1864-ben Spurgeon egy olyan témáról beszélt, amely sok mai egyházat is sújt, beleértve a történelmi református egyházakat. Az Anglikán Egyházhoz kötődő különféle egyetemek egyes professzorai csakúgy, mint bizonyos lelkipásztorok és püspökök megkérdőjelezték a Szentírás isteni ihletettségét, és annak tekintélyét csak a vallás körére határolták be, ha egyáltalán tulajdonítottak még neki valami tekintélyt. Következzék Spurgeon leírása. Észreveszünk-e valami hasonlóságot a mai egyházzal?
„Isten Igéje ebben a korban nem sokat számít. Néhányan nem is hiszik, hogy ihletett volna. Akik pedig továbbra is tisztelik, más könyveket mintegy versenytársául emelnek. Napjainkban sok tekintélyes egyházi méltóság tollat ragad a Biblia ellen, és még a püspökök is védelmezik őket. [Ezt mondják:] »Egy pillanatig ne gondoljunk arra, hogy könyveiket vagy őket elítéljük; kedves testvéreink ők, és gondolatainkban sem szabad megbélyegezni őket.«”3
Látjuk a gyakorlatot? A nyomorult eretnekek a bibliakritika kardjával elfoglalták egyházainkat, és az egész Szentírást darabokra szaggatják. Spurgeon az egyházakat eluraló új tanításnak a következményeire is felhívta a figyelmet: „Az istentiszteleti helyek látogatása hanyatlik, a szent dolgok tisztelete kiveszőfélben van…”4
Zárásképpen kiemelte azt a problémát, amellyel szemben mások nem álltak ki:
Komoly kérdéssé válik, hogy akik megmaradnak a szenteknek adatott hitben, meddig vállalhatnak testvéri közösséget azokkal, akik más evangéliumhoz fordultak. A keresztyén szeretetre hivatkozunk, és a meghasonlásokat fájdalmas gonoszságként kerüljük; de meddig igazolhatjuk azokkal való közösségünket, akik elfordultak az igazságtól?…
Egyre nagyobb szakadék nyílik azok között, akik hisznek a Bibliában, és azok között, akik túl szeretnének lépni az Íráson… A házat éppen kirabolják, nagy falait lerombolják. A jó emberek, akik ágyukban fekszenek, túlságosan ragaszkodnak annak melegéhez, túlságosan félnek attól, hogy betörik a fejük, ha lemennek, és találkoznak a rablókkal… Az ihletettség és a spekuláció nem sokáig maradhat meg békességben. Nem lehet szó kompromisszumról. Nem ragaszkodhatunk az Ige ihletettségéhez, miközben elutasítjuk azt; nem hihetünk az engesztelésben, miközben tagadjuk azt; nem vallhatjuk a bűneset tanát, miközben az emberi természetből fakadó lelki élet evolúciójáról beszélünk; nem hihetünk a megátalkodott bűnösök büntetésében, ha a „nagyobb reménységgel” hitegetjük magunkat. Vagy az egyik, vagy a másik úton kell járnunk. Az óra döntésre kényszerít…
Ma azok, akik hisznek Krisztus engesztelő áldozatában, bevallott egységben vannak azokkal, akik azt semmibe veszik; azok, akik hisznek a Szentírásban, szövetségben vannak azokkal, akik tagadják a teljes ihletettséget; az evangéliumi tanok követői nyílt közösségben élnek azokkal, akik e tanokat csak mesének tartják, akik tagadják a Szentlélek személy-voltát, akik a hit általi megigazulást erkölcstelennek tartják, és azt tanítják, hogy a halál után van még egy esély… Igen, előttünk van az a szerencsétlen látványt, amikor a gyakorló ortodox keresztyének nyilvánosan egységet kötnek azokkal, akik megtagadják a hitet, és alig rejtik el megvetésüket azokkal szemben, akik nem képesek ilyen utálatos hűtlenségre Krisztussal szemben. Nagyon nyíltan szólva, nem hívhatjuk az ilyen közösségeket keresztyén egységnek, sokkal inkább gonosz szövetséghez kezdenek hasonlítani…
Erős meggyőződésünk, hogy ahol nincs lehetőség valódi lelki közösségre, ott nem is szabad úgy tennünk, mintha lenne közösség. Az ismert és alapvető tévelygéssel vállalt közösség bűnrészesség!5
Isten óvjon minket attól, hogy saját bénultságunk és határozatlanságunk miatt elveszítsük gyermekeinket és unokáinkat!
Az igaz egyház jelei és az egyháztagság
A Belga Hitvallás a Szentírás alapján mindenkit arra hív fel, hogy csatlakozzon az igaz egyházhoz. Amikor azonban azt mondom, hogy csak egy igaz egyház lehet olyan szervezet, amelyhez csatlakoznunk kell, ez az állítás önmagában nem teszi elég világossá az egyháztagság kérdését.
Nem olyan könnyű megmondani, hogy ez az egyház igaz, a többi pedig hamis. Milyen hatalmasra nőtt a mai egyházi világ! Milyen megtévesztő serege van a felekezeteknek és gyülekezeteknek! A zavarba ejtő változatosság és a mindent elárasztó hitehagyás közepette küzdenünk kell azzal a hibával, amelyet Isten szolgája, Illés életében látunk. Az 1Királyok 19-ből emlékezhetünk arra, hogy amikor Illés szembenéz azzal a nagy hitehagyással, amelyet Izráelben látott, akkor kétségbeesik Isten egyházával kapcsolatban. Azt gondolja, hogy ő az egyedüli, aki megtartotta a hitet: „Csak én egyedül maradtam.” Isten megfeddi Illést e gondolatért, amikor így szól: „Meghagyok Izráelben hétezer embert.” Fel kell ismernünk, hogy Isten akkor is megőrzi az Ő egyházát, amikor majdnem mindenki elfordul az Ő igazságától.
Ezzel kapcsolatban az elmúlt években egy szinte állandó támadás érte Protestáns Református Egyházainkat. Azzal rágalmaztak minket, mintha azt tanítanánk, hogy felekezetileg csak egyetlen igaz egyház létezik – és ezek mi vagyunk! Időről időre ez a vád hangzik fel: „Ti, protestáns reformátusok azt hiszitek, hogy csak ti lesztek ott a mennyben.” E tanítás nem a mienk. Nem mondanám, hogy az elmúlt években nem volt köztünk egy ember sem, aki így állította volna be a dolgokat. Minden egyházban vannak ilyen buzgó lelkek. Ismertem olyanokat a korábbi években, akik így gondolkoztak abban az egyházban, amelynek tagja voltam – és az nem protestáns református volt. Az ő egyházuk vagy felekezetük volt az igaz egyház, az összes többi pedig hamis.
Azonban akik így gondolkoznak, tévedésben élnek. A Protestáns Református Egyházaknak soha nem volt ez a tanítása, és egy ilyen tanítás nem áll meg a Szentírás és a hitvallások fényében. Ha Luther Márton vagy Kálvin János ilyen állásponton lett volna például a reformáció korabeli Római Katolikus Egyház tekintetében, nem került volna sor a reformációra.
A Belga Hitvallás ad számunkra néhány világos útmutatást és tanácsot ebben a tekintetben. Bátorítalak arra, hogy olvassad el a Hitvallás 27-29. cikkelyeit.6 A 28. cikkelyben kifejtett alapelv szerint csatlakoznom kell ebben a világban a szent, egyetemes egyházhoz. A Belga Hitvallás az igaz és a hamis egyház kérdését a következő kérdés nézőpontjából vizsgálja: „Hová kell csatlakoznom?” Ez láthatóan teljesen más megközelítés, mint amikor az igaz egyházat annak tagjai alapján akarjuk azonosítani. Nincs kétségünk afelől, hogy azokban a felekezetekben, amelyek elhajlottak Isten Igéjétől, vagy már régen eltértek a bibliai igazság mércéjétől, még vannak hívő egyének, hívő lelkipásztorok és tisztségviselők, sőt hívő gyülekezetek is. De ez nem jelent semmit az előttünk álló kérdésre, vagy a Belga Hitvallás útmutatására nézve. Isten azt a feladatot adta nekünk, hogy az igazságban dicsőítsük Őt.
A kérdés tehát ez: „Hol van az az egyház, amelyben Istent dicsőítenem kell, és amelyben aktív tagként kell élnem?” A 29. cikkely megadja a választ: „Itt vannak a megkülönböztető jelek.” Az egyháztagság meghatározó tényezői nem lehetnek a család vagy a rokonok. Jézus szavai világosak, és saját helyzetünkre kell azokat alkalmaznunk: „A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám” (Mt 10:37). Ezzel kapcsolatban egyedül szeretteid lelki jólétét kell megfontolnod. Feladatod azonban az, hogy Istent igazságban dicsőítsed. Ha Istent igazságban dicsőíted, akkor Isten biztosít arról, hogy családod felé való bizonyságtételedet meg fogják hallani.
A meghatározó tényező arra nézve, hogy Krisztus testének tagjaként hol dicsőítsem az Urat, nem más, mint ez: hol ragaszkodnak Isten szent Igéjének igazságához a gyakorlatban? Meghallom-e ebben az egyházban és annak más egyházakkal való közösségében a tiszta evangéliumi igehirdetést, amelynek harsonái Krisztus hangját hirdetik, a tiszta, félelem nélküli kiáltást: „Így szól az Úr”? Meghallom-e a Szentírás hamisítatlan igazságát? Másodszor, megtalálom-e itt a helyesen kiszolgált sákramentumokat, azzal az igazsággal együtt, hogy Isten Igéje a meghatározó? Végül pedig gyakorolják-e bibliai módon a keresztyén egyházfegyelem szeretetét, amely nélkül sem a sákramentumok, sem az ige tiszta hirdetése nem állhatnak meg?
Ha ezen jelek bármelyike hiányzik, eltűnt egy intézményes egyházban, az a feladatod, hogy hagyd el, és légy tagja egy olyan egyháznak, ahol megvannak ezek a jelek. Az egyháztörténetből megtanulhatjuk, hogy amely egyházból eltűntek az igaz egyház jelei, annak gyertyatartója elmozdíttatik. A reformáció csak szakadás és megújulás által jöhet létre, Isten dicsőségére.
Összefoglalás
Zárásként álljon itt egy nagyon fontos megjegyzés. Az egyháztagság semmit nem jelent, hacsak szíved nincs rendben Istennel. Emberek ezrei számára a vallás nem több, mint valami társadalmi kapcsolat. Isten dicsősége, Jehova magasztalása távol áll tőlük. Semmit nem ismernek a keresztyén életből. Nem különítik el magukat az istentelenek közösségétől, nem érdeklődnek az evangéliumi tanítások felől, és teljesen közömbösek az igehirdetéssel szemben, amíg az nem támadja őket. Halljuk Jézus szavait, aki a mai egyházról ugyanazt mondja, mint az Ő napjaiban fennálló egyházról: „Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem” (Mt 15:8).
A keresztyénség külső jelei (keresztség, úrvacsora, közösségi istentisztelet, egyháztagság és hasonlók) sosem juttatnak senkit sem a mennybe, ha a szíve nincs rendben Istennel. Ezért írja Pál a Galata 5:6-ban: „Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.” Ez a szeretet Isten szeretete. Ha ez a szeretet él a szívedben, az a feladatod, hogy imádd Őt lélekben és igazságban.
Ha Isten az Ő irgalmából olyan egyházba és felekezetbe helyezett, amely hűséges az Ő Igéjéhez, buzgó a hitben, ahol tiszta az igehirdetés, helyesen élnek a sákramentumokkal, és gyakorolják az egyházfegyelmet, adjál Neki hálát. Ne vedd ezt természetesnek! Könyörögj buzgón lelkipásztoraidért, tisztségviselőidért, és azért, hogy Isten kegyelme továbbra is megtartsa ezeket a jeleket. Az Ő egyháza tagjaként szánd oda életedet hivatásodnak, mint az Ő egyházának tagja.
Ha pedig az Úr az Ő gondviselésében próba alá helyezett, és olyan egyházban találod magad, amely elhajolt vagy már elszakadt Isten Igéjétől és feladatától, Krisztus szeretetében arra sürgetlek, hogy ne habozz. Ne hanyagold el felelősségedet, amellyel egyházad felé tartozol! Kövesd a keresztyén egyházfegyelem útját. Ha ez az út már nincs meg, vagy nem elérhető, menekülj életedért és gyermekeid életéért! Az istentelen emberek ugyanis az apostol szavai szerint „nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén” (2Tim 3:13). Ne játssz a tűzzel!
Gondolj csak Lót példájára, aki igaz, de gyenge keresztyén volt! Milyen nagy bánata volt, noha megmenekült (1Mózes 19)! Isten megmentette Lótot. Lót azonban elvesztette családját és utódait. Szeretnéd érezni lelkeddel a Lélek bizonyságtételét, tudni, hogy kinek hittél, és szeretnél a hit örömében járni? Ne habozz; halld meg Isten Szavát!
Függelék A
A Belga Hitvallás
27. cikkely: A katolikus keresztyén egyházról
Hisszük és valljuk az egyetlen katolikus, vagyis egyetemes egyházat,7 minden igaz keresztyén hívő szent gyülekezetét, akik teljes üdvösségüket Jézus Krisztusban várják az Ő vére által megmosatva, és a Szentlélektől megszenteltetve és elpecsételtetve.
Ez az egyház a világ kezdete óta létezett, és megmarad annak végéig,8 amint ez kitűnik a tényből, hogy Krisztus az örök Király, Aki nem lehetne alattvalók nélkül.9 S ezt a szent egyházat Isten őrzi meg az egész világ dühétől,10 még ha időnként nagyon kicsinynek is tűnik az emberek szemében – mintha megsemmisült volna.11 Például Akháb nagyon veszedelmes idejében az Úr megtartott Magának hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak.12
S ez a szent egyház nem kötődik, korlátozódik, vagy kapcsolódik bizonyos helyhez, vagy személyekhez, hanem szétterjed és kiárad az egész világra, bár szívben és akaratban összekötődik és egyesül egy és ugyanazon Lélekben a hit ereje által.
28. cikkely: Mindenki köteles csatlakozni az igaz egyházhoz
Hisszük, hogy mivel ez a szent közösség és gyülekezet az üdvözültek közössége, hogy rajta kívül nincs üdvösség,13 senkinek sem szabad önmagával megelégedve elvonulnia attól, függetlenül a helyzetétől, vagy állapotától, hogy attól külön éljen.14 Ehelyett minden ember köteles csatlakozni hozzá, megtartván az egyház egységét15 azzal, hogy alávetik magukat tanításának és fegyelmének, Jézus Krisztus igájába hajtják a nyakukat,16 és egymás épülését szolgálják az Istentől ugyanannak a testnek a tagjaiként17 kapott ajándékaik szerint. S hogy még hatékonyabban fenntartassék ez az egység, Isten Igéje szerint minden hívő kötelessége elkülöníteni azoktól, akik nem tartoznak az egyházhoz18 avégett, hogy csatlakozzon ehhez a közösséghez, valahol is csak Isten megalapította azt19 még akkor is, ha a polgári hatóságok és a királyi rendeletek ezt megtiltják, s halálbüntetés, vagy fizikai fenyítés lesz a következménye.20
Ezért mindenki, aki kivonul az egyházból, vagy nem csatlakozik ahhoz, Isten rendeletével szegül szembe.
29. cikkely: Az igaz egyház jeleiről. Miben különbözik a hamis egyháztól?
Hisszük, hogy szorgalmasan és nagyon körültekintően, Isten Igéje által kell eldöntenünk, mi az igaz egyház, hiszen manapság a világon minden szekta az „egyház” nevet kötelei magának.
Itt nem a képmutatók társaságáról beszélünk, akik elvegyülnek a jókkal az egyházban, de akik mindazonáltal nem képezik annak részét, még ha fizikailag jelen is vannak.21 De beszélünk az igaz egyház testének és közösségének megkülönböztetéséről minden szektától, melyek „az egyháznak” nevezik magukat.
Az igaz egyház megismerhető, ha magán hordozza az alábbi jeleket: az evangéliumot tisztán prédikálja,22 a sákramentumokat tisztán szolgáltatja ki úgy, ahogyan Krisztus elrendelte azokat,23 s gyakorolja az egyházfegyelmet a bűnök megbüntetésére.24 Röviden, Isten tiszta Igéjének megfelelően kormányozza magát, elvetvén minden azzal ellentétest,25 és Jézus Krisztust az egyetlen Főként ismeri el.26 Ezekkel a jelekkel bárki biztos lehet az igaz egyház felismerésében – amitől senkinek sem szabad elszakadnia. Ami pedig azokat illeti, akik az egyházhoz tartozhatnak, őket a keresztyének megkülönböztető jelei alapján ismerhetjük fel, nevezetesen a hit által;27 és hogy miután elfogadták Jézus Krisztust, az egyedüli Megváltót,28 a bűntől menekülve az igazságot követik.29 Anélkül szeretik az igaz Istent, és felebarátaikat, hogy jobbra, vagy balra elhajolnának, a testet pedig és annak cselekedeteit megfeszítik.30 Bár hatalma gyengeség marad bennük, életük minden napján küzdenek ellene a Lélek által,31 folyamatosan folyamodván az Úr Jézus véréhez, szenvedéséhez, halálához és engedelmességéhez, Akiben van az ő bűnbocsánatuk a Belé vetett hit által.32
Ami a hamis egyházat illeti, az több tekintélyt tulajdonít magának, és rendeleteinek, mint Isten Igéjének.33 Nem akarja magára venni Krisztus igáját,34 nem úgy szolgáltatja ki a sákramentumokat, ahogyan Krisztus parancsolta az Ő Igéjében, hanem inkább tetszése szerint hozzátesz azokhoz, illetve elvesz belőlük. Az emberekben jobban bízik, mint Jézus Krisztusban, üldözi azokat, akik szent életet élnek Isten Igéjének megfelelően,35 és akik megfeddik a hibáiért, kapzsiságáért és bálványimádásáért.36 Ezt a két egyházat könnyű felismerni, így egymástól megkülönböztetni is.
Függelék B
A La Rochelle-i Hitvallás
26. cikkely
Hisszük, hogy senkinek sem szabad elkülönülni, és önmagával megelégedni, hanem mindenkinek együtt kell megtartani és előmozdítani az egyház egységét, s alávetni magát a nyilvános tanításoknak, valamint Jézus Krisztus igájának37 bárhol, ahol Isten felállítja az egyház valódi rendjét, még ha a magisztrátusok és rendeleteik ellenzik is ezt. Ha ugyanis nem vesznek részt ebben, vagy elkülönülnek tőle, akkor az Isten Igéjével ellentétesen cselekszenek.38
27. cikkely
Mindazonáltal hisszük, hogy fontos dolog gondosan és megfontoltan megkülönböztetni az igazi egyházat, mert ezzel a megnevezéssel sokszor visszaéltek.39 Azt mondjuk tehát Isten Igéje alapján, hogy az a hívők közössége, amelyik egyetért az Ő Igéjének, az általa tanított tiszta vallásnak a követésében, akik egész életükben ebben járnak, növekedvén és szilárdulván Isten félelmében, ahogyan a növekedés és az előrehaladás hiányát érzik.40 S noha folytonosan erre törekednek, a bűneik bocsánatán kívül nem lehet más reménységük.41 Mindazonáltal nem tagadjuk, hogy a kegyesek között lehetnek képmutatók és elvetettek is, az ő gonoszságuk azonban nem semmisítheti meg az egyház megnevezését.42
28. cikkely
Ebbéli hitünkben kijelentjük, hogy szigorúan szólva nem lehet ott egyház, ahol Isten Igéjét nem fogadják el, nem vallják magukat neki alávetettnek, s nem használják a sákramentumokat.43 Ezért elítéljük a pápista összejöveteleket, miután Isten tiszta Igéjét azokból száműzték, a sákramentumaikat pedig megrontották, meghamisították, vagy megsemmisítették, s tele vannak babonával és bálványimádással. Azt valljuk tehát, hogy mindenki, aki részt vesz ezekben a cselekedetekben, és közösködik azzal az egyházzal, elkülöníti és elvágja magát Krisztus Testétől.44
Ha többet szeretne olvasni magyarul, kattintson ide.
__________________________________________________
