Identitásunk Krisztusban (1)
Az identitás azt határozza meg, hogy kicsoda az ember. Két fontos kérdésről van szó. Az első az, hogy általánosságban mit jelent embernek lenni. A második pedig az, hogy kicsoda vagyok én. Az emberi és a személyes identitás manapság valószínűleg sokkal nagyobb kérdés, mint bármikor ezelőtt.
Mit értünk személy alatt? Mintegy 150 évvel ezelőtt a bennszülötteket némelyek alacsonyabb rendű embernek tekintették, annak ellenére, hogy az egész emberiség ősszüleinktől, Ádámtól és Évától származik (Csel 17:26). 75 évvel ezelőtt a nácik istentelen módon az Untermensch kategóriába soroltak bizonyos népcsoportokat, többek között a zsidókat, „a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten” (Róma 9:5).
A világ nagy részében a meg nem született magzatokat nem tekintik személynek. Ők a múltbeli bennszülöttekhez és zsidókhoz hasonlóan feleslegesek, és meg szabad őket ölni. A világ egyes helyein ugyanakkor személynek tekintenek és különböző törvényes „jogokkal” ruháznak fel bizonyos állatokat (pl. bonobókat, csimpánzokat, elefántokat, bálnákat, delfineket, sasokat).
Modern „halálkultúránkhoz” nemcsak az emberi élet kezdetét célzó abortusz (meg nem született csecsemők megölésével), hanem az eutanázia (idősebb emberek megölése saját hozzájárulásukkal) is hozzátartozik. A hozzájárulás néha nem kivitelezhető, és vannak olyan esetek is, amikor az eutanáziát a páciens hozzájárulása nélkül követték el. Egyre nagyobb a nyomás arra nézve, hogy középkorú emberek életét is el lehessen venni, kiváltképpen azokét, akik súlyos betegek, vagy nagy fájdalmakat szenvednek.
Ott van még a mentális egészség kérdése, beleértve a depressziót, az önkárosítást és az öngyilkosságot (a 6. parancsolat megtiltja, hogy elvegyük akár saját életünket, akár másokét). A radikális mohamedán öngyilkos robbantók saját magukat is felrobbantják, hogy másokat megöljenek.
Mindezek kérdéseket vetnek fel. Kik vagyunk mi, emberek? Mi az életünk?
Identitásunkhoz testünk is hozzátartozik. Amint a nyugati társadalmak visszafordulnak a pogánysághoz, a piercingek egyre inkább elterjednek. Nemcsak a fülön, hanem az orron, nyelven, köldökön és egyéb testrészeken is láthatunk piercingeket, férfiaknál és nőknél egyaránt.
A piercing mellett a tetoválás is gyakorlatilag bárhol megjelenhet – nőknél és férfiaknál is. Vannak, akik azért tetováltatják magukat (vagy változtatják meg testüket más módon), hogy jobban hasonlítsanak az állatokra.
Mások a nyilvános meztelenség szélesebb körű elfogadását propagálják. Ha csupán fejlett állatok vagyunk, és az állatok nem viselnek ruhát, miért ne járjunk meztelenül? Az elméleteknek következménye van; az alapelvek ilyen eredményekhez vezetnek.
Mit láthatunk egy személy identitásából és az élet értelméből részegen vagy drogosan, amikor az élet „csúcspontjait” úgy tapasztalja meg az ember, hogy öntudatlan állapotba kerül?
A szexualitás is hozzátartozik az ember identitásához. Állandóan a homoszexualitásról, a biszexualitásról és effélékről hallunk. Életmódjukat és viselkedésüket többek között így védik: „Ez az identitásunk! Tisztelned kell identitásunkat!” Ezeket a viselkedéseket számtalan körben agresszív módon, törvényesen, politikailag, kulturálisan és az oktatásban is védelmezik, támogatják, előmozdítják, ünneplik.
Mások az állatokkal való nemi fajtalankodást (bestialitás) gyakorolják és terjesztik. Érveik közt szerepel ez is: „Csak állatok vagyunk, mint ők is. A többi állatnak ez jólesik. Senkit nem sértünk és bántunk meg tetteinkkel.” Szekularizált korunkban a bestialitás elleni legfőbb jogi érv az állatok jogaira támaszkodik!
A családi állapot is hozzátartozik identitásunkhoz. Néhány évvel ezelőtt a szodomiták és a leszbikusok számára bevezették az élettársi kapcsolatokat. Szószólóik azt hirdették, hogy ez volt minden, amit el akartak érni. De alig száradt meg a tinta, amikor elkezdték követelni a homoszexuális „házasságot”, mint alapvető emberi jogot. Akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a házasság egy férfi és egy nő között van, amint a mi Urunk Jézus Krisztus tanította (Mt 19:4-6), bigottaknak és rosszabbnak bélyegezték meg. Az Egyesült Királyságban nemrég egy férfi és egy nő a heteroszexuális civil élettársi kapcsolatok mellett kampányolt, ami több másik országban létezik, de nem jártak sikerrel.
Az identitáshoz hozzátartozik a nem is. Napjainkban nemcsak kétféle nem van: férfi és nő (I Móz 1:27), hanem sok egyéb „lehetőség” is nyílik. Egy nem túl régi brightoni űrlapon 25 közül lehetett választani! A transzgenderizmus keresztes hadjárata igazolni akarja az olyan férfiakat, akik nőknek gondolják magukat, vagy azokká akarnak válni, és fordítva. Aki akarja, megváltoztathatja nemét hormonokkal, műtétekkel, más ruha viselésével, új név felvételével stb. Az angolban vita nyílt a megfelelő személyes névmás használatáról is. A klasszikus „he” (férfi) és „she” (nő) megkülönböztetés helyett gender-semlegesen úgy lehetne hivatkozni az emberre, hogy „ze”, „e”, „xhe”, „they” stb.
A transzgenderizmus mellett a transzrasszizmus is megjelenik (az a jelenség, amikor valaki pl. fehér, de feketének gondolja magát, vagy fordítva). Nemrég egy amerikai politikai aktivista megváltoztatta hajszínét, bőrszínét, beszédét stb., és azt állította, hogy fekete. Azonban kiderült, hogy valójában fehér. Védekezése lényegében ez volt: „Mindenkinek tisztelnie kell önidentitásomat! Ha azt mondom, hogy fekete vagyok, akkor fekete vagyok!”
Ismert a „transageism”1 jelensége is, amikor felnőtt emberek kisgyermekként viselkednek, és csörgőkkel meg effélékkel játszanak. Ha valaki az objektív valóságtól elszakadva, csak szubjektív érzéseire vagy kívánságaira alapozva, szabadon megválaszthatja nemét, szexualitását, bőrszínét stb., mi a rossz abban, hogy egy 50 éves férfi 6 éves fiúnak, vagy lánynak, sőt, macskának, vagy kutyának képzeli magát?
Hol ér véget ez az egész? Olyan emberek is vannak, akik mozgássérültek akarnak lenni (sőt, kívánságuk teljesítéséhez le is vágják valamelyik végtagjukat). Ezt az angol „transableism”-nek nevezi. Napjaink politikailag korrekt világában ki akarná megkérdőjelezni egyéni érzéseiket?
1979-ben jelent meg Francis Schaeffer és Everett Koop híres könyve: Whatever Happened to the Human Race? (Mi történt az emberi fajjal?) 2017-ben sokkal többről írhattak volna!
Világunk, különösen Nyugaton, reménytelenül összezavarodott, és elvesztette az élet és önnön értelmét. Sokan kétségbeesetten próbálkoznak megtalálni, újra felfedezni vagy újra azonosítani önmagukat. A legtöbb ember nem tudja, hogy kicsoda, vagy nem szereti, sőt, teljesen beteg attól, hogy az, aki. Többen a pogány vagy a keleti vallásokban, mások magukban, vagy az állandóan változó társadalmi véleményben, a szekuláris államban, vagy a politikailag korrekt ideológiában keresnek valami értelmet az életben. Számtalan embert tönkretesz az emberektől való félelem és a mások véleményétől való függés.
Minden bizonnyal van egy jobb út! Előttünk van Jézus Krisztus evangéliuma! Igazi identitásunkat keressük Benne, és Isten üdvözítő szeretetében! Rev. Stewart
Az „Istennél nagyobb szeretet” érv (1)
Egy walesi testvérünk így ír: „Az általános kegyelem/valódi felajánlás (rövidítés: ÁK/VF2) melletti egyik legnépszerűbb érv sok különböző formában megjeleni. A lényege az, hogy Istennek mindenkit szeretnie kell, különben teremtményei felülmúlják őt. Ezt az ÁK/VF-t támogató érvet az „Istennél nagyobb szeretet” érvnek neveztem el.
Testvérünk 6 okot hoz fel, hogy miért gondolják sokan azt, hogy Isten szükségszerűen minden egyes férfit, nőt és gyermeket szeret, aki valaha élt. Ezt a hat pontot külön-külön fogom kezelni, de előtte az érv egészére szeretnék válaszolni. Érdekes, hogy az általános kegyelem védelmezőinek táborában újra meg újra feljönnek ezek az ellenvetések. Ugyanaz az érv különböző formákban ugyan, de ismételten előjön, mint valami kétségbeesett kiáltás; jóllehet az érvek többször is választ nyertek. Az az igazság, hogy a Protestant Reformed Churches-en kívül is több teológus cáfolta már őket. Nem tagadhatjuk, hogy az egész elképzelésre meggyőző választ adtak az ortodox teológia3 képviselői Augustinussal (354-430) kezdve a protestáns reformátorok első és következő nemzedékein át egészen a mai református gondolkodásig, szerte az egész világon.
Az általános kegyelem védelmezői, jóllehet eltörpülnek a korábbi századok hatalmas teológusai mellett, azt gondolják, hogy olyan sokat tudnak, hogy egy kézlegyintéssel elintézhetik a református gondolkodás egész hagyományát.
Ha az Olvasó azt gondolja, hogy az ÁK/VF tagadása nem része a klasszikus református gondolkodásnak, ajánlom legújabb könyvemet:Corrupting the Word of God: The History of the Well-Meant Offer (Isten Igéjének megrontása: A valódi felajánlás története).
Jelenlegi számunkban bemutatok néhány indokot, hogy miért nem támasztható alá az az elképzelés, hogy Isten minden egyes embert szeret. Későbbi számainkban válaszolok azokra az érvekre, amelyek Isten univerzális szeretetét védelmezik.
1) Senki nem bizonyította be a Szentírásból, hogy Isten minden egyes embert szeret. Igaz, hogy némelyek, akik „tudatlanok és állhatatlanok”, elcsűrik-csavarják az írásokat „a magok vesztére” (II Péter 3:16), és különböző versekre hivatkoznak, azonban nem értelmezik őket helyesen, az egész Szentírás fényében. Ezekre a „bizonyító versekre” az évszázadok során újra meg újra válaszoltak, először a nagy észak-afrikai teológus, Augustinus. Érdemes elolvasni az Enchiridion című könyvből a 94-107. fejezeteket (angolul:www.cprc.co.uk/articles/augustineenchiridion.htm), hogy megtudjuk, mit is tanított ez az egyházatya.
2) Ha Isten minden egyes embert szeret, azokat a gonosz szörnyetegeket is szereti, akik olyan bűnöket követtek el, hogy lelkünk is beleremeg, ha olvasunk róluk. Két modern példa Hitler és Sztálin. Esztelenség azt mondani, hogy Isten szereti őket, bár soha egy szóval nem fejeztek ki bűnbánatot szörnyű bűneikért. Egyszer beszéltem egy emberrel, aki álláspontját védelmezve odáig jutott, hogy Isten a Sátánt és démonjait is szereti.
3) Isten hatalmát tesszük nevetségessé, ha azt mondjuk, hogy Isten sok embert szeret, akiket életük végén a pokolra küld. Ha valaki el akarja kerülni ezt a gondolatot, csak arra következtethet, hogy végső soron minden ember, kivétel nélkül üdvözül. Megkérdezhetnénk: az ördögök is? Isten minden egyes ember felé tanúsított szeretete eretnek tanításának védelmében sokan jutottak el az univerzalisztikus teológiáig.
4) Ha Isten minden ember felé való szeretete egy isteni kívánság arra, hogy mindenki üdvözüljön, akkor nagyon gyenge Isten, aki nem tudja véghezvinni célját, és nem tudja elérni, amit szívből kíván – kivéve, ha valaki az univerzalizmus antibiblikus álláspontját akarja képviselni.
5) Felhozhatnánk, hogy nem mindenki üdvözül, csak az, aki elfogadja Krisztust. Az úgynevezett valódi felajánlás azonban az általános kegyelem része, és az általános kegyelem azt tanítja, hogy Isten minden egyes embernek felajánlja az evangéliumot, amit az elfogadhat vagy elutasíthat. Ez tiszta arminianizmus, ami az üdvösséget végső soron az ember szabad akaratának tulajdonítja. Ezt a tanítást Krisztus egyháza századokkal ezelőtt elvetette. Mi értelme a régi eretnekségek feltámasztásának, amelyeket Krisztus egyháza sosem fogadott el?
6) Végül, az evangélium igazságának központja Isten szuverenitásának igazsága. Az ÁK/VF tagadja Isten szuverenitását, azaz tagadja Isten valódi lényegét. Ha Isten nem szuverén, Isten nem Isten. Isten definíció szerint azt teszi, amit akar, és nincs szüksége az emberre (Zsolt 115:3; 135:6). Nem hagy semmit sem az ember tetszőleges akaratára és végső döntésére, különösen nem legfontosabb munkáját, a megváltást. Nem akarok ilyen istenséget! Nem tudja megtenni, amire legnagyobb szükségem van. Nem tudja legyőzni bűnös akaratomat, éppen az örök menny és az örök pokol döntő kérdésében. Csak egy bálvány, rosszabb, mint amiket a pogányok imádnak, mert nem tudja megmenteni azokat, akiket szeret, és meg akar menteni.
Bűnöm és romlottságom miatt olyan Istenre van szükségem, aki abszolút szuverén. Hatalmas kegyelmével le kell győznie minden ellenállásomat, és hatalmával el kell érnie, hogy akarjam Őt szeretni. Akkor minden dicsőség Hozzá tartozik, és semmi mást nem tehetek, csak dicsőíthetem Őt, és áldhatom szent nevét. Meg kell értenem, hogy megváltásomban nincs 0,0001% sem, ami rajtam múlna, amit megtehetnék, hogy üdvözüljük. Istennek hála ezért! Istennek hála, hogy Ő mindent elvégzett a mi Urunk Jézus Krisztus keresztje és Lelke által!
Isten nem úgy húz be a mennybe, mint egy gyermek a játékkacsát a földön, hanem kimunkálja bennem „mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből” (Fil 2:13). Ez Isten szuverén, átformáló kegyelmének csodája Krisztusban! Prof. Hanko
1Nem ismerek magyar szót erre a kifejezésre – a ford. megj.
2Angolul: common grace/well-meant offer. Az előbbi jelentése: Isten minden egyes emberre kiárasztja kegyelmét, függetlenül attól, hogy az illető kiválasztott-e vagy sem. Az utóbbi: Isten minden egyes embernek, aki hallja az evangéliumot, felajánlja a Krisztusban való üdvösséget, és valóban kívánja azok üdvösségét is, akik egyébként elvetettek – a ford. megj.
3Azaz a Bibliához ragaszkodó teológiai gondolkodás – a ford. megj.
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezzeVásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokatitt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
