A katolikus egyházról
Jézus Krisztus egyházát négy (fő) tulajdonság jellemzi: egy, szent, katolikus és apostoli. A többi tulajdonságtól eltérően a „katolikus” vagy „katolicitás” szót sokan el akarják kerülni. A (könnyen érthető) nehézségük, hogy a „katolikus” szót a „római” szóval kötik össze, azaz a „katolikus” szóról a „római katolikus” jut eszükbe. Noha a Római Katolikus Egyház hamis egyház, mégsem kell sutba vetnünk ezt a becses, – helyes értelmében használva – pontos és mély tartalmú szót: „katolikus”.
Az Apostoli Hitvallás így szól: „hiszem az egyetemes [katolikus] keresztyén anyaszentegyházat.” A Niceai Hitvallás kicsit hosszabban és bővebben fogalmaz: hiszünk „egy, szent, egyetemes [katolikus] és apostoli egyházban.” A Heidelbergi Káté ezt kérdezi: „Mit hiszel a közönséges [katolikus] keresztyén Anyaszentegyházról?” A Dordrechti Kánonok utal arra a hitcikkelyre, „melynek alapján hiszünk a közönséges [katolikus] keresztyén egyházban” (II. rész, 1. tévelygés). A Belga Hitvallás 27. fejezetének címe A katolikus keresztyén egyház, és így kezdődik: „Hisszük és valljuk az egyetlen katolikus… egyházat.” A hitvallások tükrözik a „katolikus” szó kétezer éves használatát, és azt is megmutatják, hogy az elmúlt fél évezred orthodox protestantizmusa ragaszkodott ehhez a szóhoz, még a hitvallásaiban is (az angol nyelvterületen jobban, mint a magyar nyelvű keresztyén irodalomban – a fordító megjegyzése).
A „katolikus” szó a latinon keresztül a görögből származik, és azt jelenti, hogy „a teljesség szerint”. Ez többet takar, mint az „egyetemes”, és jobban megragadja a bibliai tanítás mélységét: éppen a legalkalmasabb szó.
A „katolikus” szót két szemszögből vizsgáljuk meg. Először a félreértések tisztázása végett megmutatjuk, hogy azt jelenti: „egyetemes”. Husz János, a 15. század előreformátora és vértanúja így kezdi nagyszerű művét, melynek címe: Az egyházról (De Ecclesia, 1413): „A szent, katolikus – azaz egyetemes – egyház pedig az eleve elrendeltek teljessége, minden eleve elrendelt ember a múltban, a jelenben és a jövőben.” Kálvin hasonlóan ír: „az egyház katholikusnak, vagyis közönségesnek” neveztetik (Institutio 4.1.2).
A Belga Hitvallás 27. cikkelye ugyanígy fogalmaz: „Hisszük és valljuk az egyetlen katolikus, vagyis egyetemes egyházat.” A Westminsteri Hitvallás 25. fejezete a katolikus, vagyis egyetemes egyházról beszél (25:1), majd pedig utal a látható egyházra, amely ugyancsak katolikus, azaz egyetemes (25:2). Ezután olvasunk benne a katolikus látható egyházról (25:3) és a katolikus egyházról (25:4), ahol az angol szövegben csak a „katolikus” szó szerepel, az „egyetemes” nélkül.
Másodszor megmutatjuk a „katolikus” szó gazdagságát: a „teljesség szerint” szélesebb és mélyebb jelentésű, mint az „egyetemes”. Ezért a Heidelbergi Káté az egyház katolikus voltát úgy magyarázza, hogy az egész emberi nemzetségből gyűjtetik össze (54. kérdés-felelet). Ha az Úr akarja, akkor a jelenlegi és a következő cikkeinkben e gyönyörű igazság több áldott vonását is kifejtjük.
Most foglalkozzunk azzal, amit az egyház földrajzi katolicitásának nevezhetünk. Isten az Úr Jézus Krisztusban kiválaszt, megszabadít, összegyűjt és megoltalmaz egy egyházat, amely minden kontinens valamennyi országából vagy nemzetéből tartalmaz embereket.
Az egyház katolicitásának e vonását az egyház történetében sokszor hitvitákban is használták, olykor helyesen, máskor pedig helytelenül. A donatisták egy észak-afrikai szakadár csoportot alkottak a 4. és a 7. század között. Teológiai ellenfeleik, így például Augustinus, azzal vádolták őket, hogy az egyházat a Földközi-tenger déli partjaira korlátozzák. Ez valódi érv volt a donatistákkal szemben, noha ki kell egészítenünk azzal, hogy a katolicitás önmagában vagy általánosságban nem elegendő annak eldöntéséhez, hogy Isten melyik egyházi csoportot vagy csoportokat ismeri el.
A pápaság hamis tanításai elleni vitájában Husz János kiemelte, hogy az egyháznak több része van: egy része Róma püspökéhez tartozik, egy része a keleti ortodoxia, egy része Csehországban található (ahol Husz szolgált) stb. Az előreformátor érvei bizonyos szempontból értékesek saját korára nézve, azonban a római katolicizmus és a keleti ortodoxia ma már sokkalta rosszabb, mint a 15. században, hiszen azóta hivatalosan és hitvallásosan is elátkozták a reformáció keresztyén evangéliumát, és hitehagyottá lettek.
A 16. században Róma az egyház katolicitásával lépett fel a reformáció ellen, visszaélve ezzel a tanítással. „A protestánsok – állították – lényegében csak Észak-Európában találhatóak, miközben mi erősek vagyunk Dél-Európában, mi birtokoljuk a nagy kiterjedésű portugál és spanyol birodalmakat, valamint Észak-Európában is számottevő mértékben jelen vagyunk.” Természetesen mindezt részben magyarázza dél-európai protestánsok üldöztetése és menekülése. Sőt az elmúlt évszázadok során a reformáció bibliai igazságai minden kontinensre és (majdnem) minden országba és szigetre eljutottak a protestáns telepesek és misszionáriusok által.
A Belga Hitvallás 27. cikkelye kifejti, hogy Krisztus katolikus egyháza „nem kötődik, korlátozódik, vagy kapcsolódik bizonyos helyhez”. Egy ilyen hely, amelyre a hitvallás utal, Róma, a Római Katolikus Egyház központja. A „római katolikus” mint kifejezés is ellentmondásos, mert az első szó egy városra utal, a második pedig egyetemest jelent. Az is igaz, hogy 1309 és 1377 között hét pápa a dél-franciaországi Avignonban uralkodott.
Jeruzsálem is egy olyan hely a földön, ahova nem kötődik Jézus katolikus egyháza. Ez az igazság szemben áll a judaizmussal csakúgy, mint a (judaizáló) premillennizmussal és diszpenzácionalizmussal. Ezek az utolsó időkről szóló tanrendszerek hamisan azt tanítják, hogy egy szó szerinti 1000 éves időszakban az Úr a földön, a Sion hegyén fog uralkodni, és Izráel földje annak városaival együtt különösen szent lesz. Krisztus katolikus egyházának azonban nincs és nem is lesz földi központja vagy hazája ebben a korban (Fil 3:20). Rev. Stewart
Mi történt a ládával?
Amikor Izráel visszatért a babiloni fogságból, a második templomban már nem volt ott a szövetség ládája. Valaki ezt kérdezte: „Mi történt a ládával?” Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: nem tudjuk, mi történt vele. Azonban erről kicsit többet is elmondhatunk.
A Szentírásban a ládával utoljára Jósiás napjaiban találkozunk, aki Júda utolsó jó királya volt. Ő helyezte vissza a ládát a templomba: „És [Jósiás] monda a Lévitáknak, a kik az egész Izráelt oktatják, és magokat az Úrnak szentelék: Helyheztessétek a szent ládát a házba, a melyet készített volt Salamon a Dávid fia, az Izráel királya; nem kell most vállatokon hordoznotok; hanem szolgáljatok az Úrnak, a ti Istenteknek, és az ő népének az Izráelnek.” (2Krón 35:3). Úgy tűnik, hogy amikor Jósiás király lett, a láda nem volt a helyén, hanem a még hűségesen megmaradt léviták hordozták ide-oda.
Ebből a részből arra következtethetünk, hogy a láda Jeruzsálem pusztulásáig megvolt, és akkor veszett el, amikor a babiloniak elfoglalták a várost. Lehet, hogy a babiloniak elpusztították mint Izráel Istenének jelképét, és elrabolták az aranyat, amelyből készült. A hagyomány szerint viszont a ládát barlangokban vagy alagutakban rejtegették a templom hegyén, esetleg máshol, és különböző csoportok vigyáztak rá változatos helyeken, például olyan messze, mint Írországban. Mindössze annyit tudunk, hogy Jézus korában a láda már nem volt a templomban, a szentek szentjében.
Egy apokrif irat, a Makkabeusok 2. könyve szerint Jeremiás Jeruzsálem pusztulása előtt elrejtette a ládát: „Az is benne van az Írásban, hogy a próféta isteni sugallatra elrendelte, hogy a sátort és a szövetség ládáját vigyék utána. Aztán fölment arra a hegyre, amelyre Mózes ment az Istentől örökségül kapott földet megnézni. Megérkezvén Jeremiás talált egy barlangszerű lakóhelyet, odavitte a sátort, a szövetség ládáját és az illatáldozat oltárát. Aztán eltorlaszolta a bejáratot. Kísérői közül néhányan visszatértek, hogy megjelöljék az utat, de nem találták. Amikor Jeremiás ezt megtudta, e szavakkal korholta őket: »A helynek ismeretlennek kell maradnia mindaddig, míg Isten újra egybe nem gyűjti népét, és meg nem könyörül rajta. Akkor az Úr majd kinyilvánítja ezt a helyet. Megjelenik az Úr dicsősége és a felhő, mint Mózes idejében, és akkor, amikor Salamon imádkozott, hogy a templom fölszentelése magasztos legyen.«” (2Makkabeusok 2:4–8, a Szent István Társulat fordítása). A Makkabeusok 2. könyve azonban nem ihletett, és nem túl szavahihető. Beszámolóját nem kell elhinni.
A brit izraelizmus tanítása szerint az angolszász népek alkotják a tíz elveszett zsidó törzset. E tanítás szerint a ládát egy nap újra megtalálják. Többek között a brit izraeliták keresték a ládát Írországban Tara dombja alatt és más helyeken. Hivatkoznak a 2Krónikák 36:18-ra és az Ezsdrás 1:7–11-re, ahol nincs kiemelve, hogy a ládát Babilonba szállították, vagy onnan visszahozták, noha a 2Krónikák 36:18 arról beszél, hogy Nabukodonozor elvitte a templom kincseit.
A diszpenzácionalizmus hiszi, hogy Izráelnek nagyszerű földi jövője lesz, amelyhez a templom újjáépítése is hozzátartozik, és szintén várja, hogy a láda ismét előkerüljön. Egyik képviselőjük így ír: „Úgy tűnik, a Biblia beszél arról, hogy a szövetség ládáját az utolsó időkben újra megtalálják. A Jelenések 11:19 így hangzik: »És megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás és nagy jégeső.«”
Sok film és könyv is népszerűsíti annak gondolatát, hogy a láda még mindig létezik, és valahová el van rejtve, de ez nem túl valószínű. Isten gondoskodott arról, hogy az ószövetségi előképek, például a templom, elpusztuljanak, és így az Ő népe Krisztust keresse helyettük, aki mindezeket beteljesítette.
Valóban ha elő is kerülne a láda, csak történeti érdekesség lenne, és nem lenne több lelki haszna, mint az állatáldozat bemutatásának, vagy a törvény kőtáblái felfedezésének, amelyek ma már szívünk hústábláira írattak (2Kor 3:3). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy senki nem imádná babonásán a ládát, de ez a hódolatuk olyan bolond lenne, mint az, hogy a zsidók továbbra is eszik a páskabárányt, noha nem hisznek Krisztusban, Isten Bárányában, aki elvette a világ bűneit (Jn 1:29).
A szövetség ládájának az Ószövetség idején sem volt értéke vagy ereje önmagában. Amikor Éli napjaiban a harcmezőre vitték (1Sám 4:1–11), nem biztosította Izráel győzelmét a csatában, hanem a filiszteusok elrabolták a ládát. Amikor azonban a filiszteusok azt gondolták, hogy győzelmet arattak Izráel Istene felett, és foglyul ejtették Őt, csapásokat bocsátott rájuk, bárhová vitték a ládát egészen addig, amíg kénytelenek nem voltak visszaküldeni azt.
Ne feledjük, hogy az Ószövetségben a láda csupán jelképe volt annak, hogy a szövetség Istene megígérte: népe között lakozik. Jelenléte nem korlátozódott a ládára, és nem is volt mindig jelen ott, ahol a láda volt. Amikor Izráel úton volt Kánaán felé, és a sátrat magukkal vitték, a dicsőség felhője, amely általában betöltötte a szent hajlékot, elhagyta a ládát és a sátrat, hogy a népet következő táborhelyére vezesse.
Nem sokkal Jeruzsálem pusztulása előtt Jeremiás egy olyan időről jövendölt, amikor a láda többé nem lesz meg, és nem is lesz rá szükség: „És ha majd megsokasodtok és megszaporodtok a földön azokban a napokban, azt mondja az Úr, nem mondják többé: Az Úr szövetségének ládája! Szívére se veszi senki, rá se gondolnak, meg sem látogatják, és nem készítik meg újra” (3:16). Ez a nap eljött, és már nem számít, mi történt a ládával, amelyet Mózes készített.
Igazság szerint Krisztus a valódi szövetség ládája, és Ő az, akit imádnunk kell. Amiképpen az Ószövetségben Isten a láda által népe között lakozott, ugyanúgy ma is közöttünk él Krisztus által, „mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol 2:9). Ahogyan Isten egykor a láda által jelentette ki magát népének, ma Krisztusban teszi meg ugyanezt. A láda Krisztusra mutat, hiszen Őbenne találkozik az irgalom és az igazság, ahogyan az Ószövetségben a kegyelem királyiszéke, azaz a láda fedele a törvény felett volt. Amikor János látja a szövetség ládáját a mennyben, valójában nem is a régi ládát látja, amely aranyból és fából készült, hanem magát Krisztust. Mi hasznunk is lenne egy faládából, még ha arannyal is van borítva? Krisztusban mindenünk megvan, és semmi másra nincs szükségünk. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
