Menu Close

CR News – 2020. augusztus • XVIII. kötet 4. szám

 

A Jelenések 12 asszonya

Ki a Jelenések 12:1–2-ben szereplő asszony? „És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona; A ki terhes vala, és akarván szűlni, kiált vala, és kínlódik vala a szűlésben.

Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy itt szimbólumokkal van dolgunk. Először is az asszony az égben láttaték (1. v.). Ez a kijelentő látomások nyelvezete: valami megjelenik, amit a próféta lát. Másodszor az asszony nincs szó szerint a napba öltözve, a holddal a lábai alatt és egy tizenkét csillagból álló koronával a fején (1. v.). Ez egy látomás jelképrendszere. Harmadszor ez egy csoda, sőt pontosabban egy jel (1. v.). Az asszony képe nem maga a valóság, hanem a valóságra mutató jel.

Mi az általános benyomásunk az asszony jeléről? Az asszony dicsőséges fénytől sugárzik. A nap sugarai veszik körbe, a hold fénye világít lábai alatt, és 12 csillag világossága csillog koronájában (1. v.).

Ez nyilvánvalóan égi fény. Az asszony egy jel az égben (1. v.), és az égitestek, a nap, a hold és a csillagok égi fényt bocsátanak ki. Az égi világítótestek fénye adja a az asszony ruházatát (öltözéke a nap), jelzi uralmát (a hold a lábai alatt van), és kijelenti királyi voltát (12 csillag van koronájába foglalva).

A római katolikus egyház szerint ez az asszony Mária. Így a Jelenések 12-t helytelenül a Mária-imádatra használják, amely a mi Urunk anyjának bálványimádó tisztelete. Elcsűrik-csavarják ezt az igét (2Pt 3:16), mintha azt bizonyítaná, hogy Mária az ég királynője volna – amely az Ószövetségben megbélyegzett pogány cím (Jer 7:18; 44:17-19, 25). A Jelenések 12:1 képét európai uniós kiadványokon is használják.

Az asszony egy fiút szül, aki Krisztus (Jel 12:2, 4–5, 13) – ez ugyan illene Máriára, de a Jelenések 12 más állításai nem férnek össze vele. Mária nem menekült a pusztába, miután megszülte az Urunkat, és Isten nem etette ott 1260 napig, azaz egy „ideig, időkig és az időnek feléig” (6. és 14. v.).

Az igazság az, hogy a Jelenések 12 asszonya az egyház, mert arra illik rá minden ide tartozó adat. Először is az egyház száma a 12, és az asszonynak tizenkét csillagból áll a koronája (1. v.). Másodszor test szerint az egyház szüli Krisztust, üldöztetik, valamint Isten táplálja (4., 6., 13–17. v.). Harmadszor az egyháznak mennyei dicsősége van (1. v.).

Az egyház mennyei dicsősége a szentsége. Az Úr Jézus kegyelmes Lelke gyönyörűvé teszi az egyházat. Elváltoztatja azt Krisztus, az Ő férje és feje képére, és az élő Istennek szenteli. Az egyház szentségében diadalmas, ezért visel koronát (1. v.). A szentségében uralkodik is mindenek felett a Krisztussal való egysége révén. A szentsége mennyei, mert felülről született.

Érted-e a dicsőséges asszony jelét, az egyházat a Krisztusban való új természete szerint? Vagy alacsonyra tartod és megveted az Úr szeretett népét és gyülekezetét? Miközben a hamis egyház egy parázna (Jel 17), addig az igaz egyház a napba öltözött, gyönyörű asszony (Jel 12). Rev. Stewart


A régi és az új szövetség

Egy olvasónk ezt kérdezte: „Mit válaszolhatunk a diszpenzácionalistáknak, akik rámutatnak arra, hogy Isten szövetségét új szövetségnek nevezzük, ellentétben a régi idők szövetségével, amely az ó szövetség (Zsid 8:7–13)?”

Fontos értenünk, hogy a diszpenzácionalistáknak el kell választaniuk azt a szövetséget, amelyet Isten az Ószövetség idején Izráellel kötött attól, amelyet az Újszövetség idején kötött az Ő népével, az egyházzal, akiket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok minden nemzetei közül is összegyűjt. Keresik a bizonyítékokat a gyermekkeresztség ellen. A diszpenzácionalisták beismerik, hogy a keresztség a szövetség jele, azonban tagadják, hogy Isten Ábrahámmal kötött szövetsége lényegében ugyanaz, mint az újszövetségi időkben kötött szövetsége.

A két szövetségnek eltérő jelei vannak. A régi szövetség jele a körülmetélkedés, az új szövetségé pedig a keresztség. Az első a „régi”, a második az „új” szövetség. Így Ábrahám magva Izráel nemzete volt, akivel a régi szövetség köttetett, az új szövetség pedig csak a hívőkre vonatkozik. A csecsemők nem lehetnek hívők. Még az Ószövetségben szereplő szövetségi ígéretek is csak Izráel nemzetére vonatkoznak, miközben az új szövetségben más ígéretek vannak – így hangzik a diszpenzácionalista érvelés.

Az olvasónk egy olyan kérdést tesz fel, amely kulcsfontosságú a diszpenzácionalizmus egész eretnekségében. Vajon a „régi” és az „új” teljesen más szövetségekre utal, amelyek nem kapcsolódnak egymáshoz, hanem teljesen különbözőek? Vagy lényegében ugyanarra a szövetségre utalnak? A diszpenzácionalisták rossz lóra tesznek. A diszpenzácionalizmus egész rendszere azon áll vagy bukik, hogy a Biblia két lényegében különböző szövetségről beszél-e vagy nem.

Érvelésükkel elcsűrik-csavarják a Szentírást. Ez világosan kitűnik abból, hogy a Biblia az „új” szót nemcsak valami olyan dolog leírására használja, amely teljesen eltér minden mástól, hanem „megváltozott” vagy „megváltoztatott” értelemben is. Rögtön két példa jut eszembe Isten Igéjéből.

Az első a Szentírásban szereplő két kifejezés: az ó ember és az új ember. Ezeket az Efézus 4:22–24-ben olvashatjuk. Hasonló igehely a Kolossé 3:9–10 is. Azokban a szakaszokban is találkozhatunk ó ember és az új ember igazságával, amelyek a test és a lélek közti harcot írják le mindennapi életünkben. Erre példaként megemlíthetjük a Róma 7:14–25 és a Galácia 5:17 igehelyeket.

Minden hívőben megvan Krisztus élete Isten csodálatos, újjászülő munkája által. Ezt az új életet nevezi az Írás új embernek. De csak lényegileg vagyunk új emberek. Amíg ebben a világban vagyunk, megvan bennünk az ó ember is, ó emberek is vagyunk. Az ó ember testünk és lelkünk romlottsága, amely megmarad bennünk a halálig vagy Urunk dicsőséges visszajöveteléig. Én vagyok az ó ember és az új ember is egyszerre. Az ó ember is én vagyok, de (és főként) az új ember is. Miközben az Írás beszél ó emberről és új emberről, mégis egyetlen személy maradok.

Talán segíthet ennek megértésében a pillangó képe. Bebábozódása előtt a lepke egy csúnya hernyó, a bábból mégis csodálatos pillangóként kel ki. A hernyó és a lepke ugyanaz a rovar. Miközben a bábban van, a hernyó fokozatosan pillangóvá alakul.

Ez ránk is igaz. Csúnya, teljesen romlott bűnösök vagyunk. Keresztyén életünk során fokozatosan, egyre inkább dicsőséges szentekké formálódunk. Egy ideig egyszerre vagyunk hernyók és pillangók. Csak akkor leszünk gyönyörű, tökéletes szentek, amikor megdicsőülésünkkor végre levetjük életünk „bábját”.

Ugyanarra a hernyóra vagy pillangóra mondhatjuk, hogy régi és új. Az újjászületett választottról szólva az ó ember és az új ember nem utalhat két különböző személyre, és ugyanígy a régi szövetség és az új szövetség sem jelenthet két különböző szövetséget.

A második példa, amikor az Írás az új égről és az új földről beszél. Krisztus eljövetelekor ez a jelenlegi teremtés, a mostani ég és föld nem fog megsemmisülni. El fognak változni, így a teremtés újjá lesz – ez az ég és a föld új teremtése. Az új teremtés tehát nem teljesen új, mintha a jelenlegi égtől és földtől teljesen eltérő lenne – noha új égnek és új földnek nevezi az Ige (Ézs 65:17; 66:22; 2Pt 3:13; Jel 21:1). A jelenlegi teremtés ugyanaz marad, csak elváltozik és megújul, amikor Krisztus visszatér az ég felhőiben.

Kezdetben Isten megteremtette az eget és a földet. Ádámot tette a teremtés fejévé. Ádám vétkezett, és a földi teremtés fölött uralmat nyert az az ördög, akinek nem sikerült birtokba vennie a mennyet, hanem kivettetett annak birodalmából. Most arra összpontosít, hogy ő legyen a földi teremtés egyetlen uralkodója. Néha úgy tűnik, hogy próbálkozása sikeres, mert a mi időnkben egyre jobban elhatalmasodik a bűn, mivel Isten parancsolatait egyre inkább megvetik.

Krisztus azért halt meg, hogy megváltsa ezt a földi és mennyei teremtést csakúgy, mint egyházát. Ő lesz mindennek a Feje – az új teremtésben, amikor a menny és a föld egy lesz. A föld a mennyei mintájára teremtetett, de ez csak ideiglenesen van így (hogy a mi Urunk a mennyországot a földi teremtésből vett képekkel mutathassa be a példázatokban), mert mind a menny, mind a föld Isten teremtése. Jehova látta, hogy mindaz, amit alkotott, igen jó (1Móz 1:31), azaz minden teremtése tökéletesen illik örök céljához Krisztus Jézusban.

Isten nem fogja megengedni a Sátánnak, hogy ellopja Tőle a teremtést. Ez ugyanis olyan fényben tüntetné fel a Sátánt, mintha erősebb lenne Istennél, és megakadályozhatná Őt abban, hogy elvégezze célját saját teremtésével. Amikor a gonoszok megérnek az ítéletre, és az utolsó választott is megszületik, illetve Krisztusban való, üdvözítő hitre jut, akkor Isten megvalósítja célját: Krisztust nyilvánosan az egész föld és menny Fejévé teszi, mert mindent megváltott az Ő keresztje által (Kol 1:20; Ef 1:10).

Az új ég és az új föld ígéretét bírjuk, amelyben igazság lakozik (2Pt 3:13). Azonban egyik sem úgy lesz „új”, hogy a régi ég és a régi föld megsemmisül, mert akkor Istennek a munkája, a „régi” ég és a „régi” föld kudarc lenne. Ehelyett azért lesz új, mert Isten kegyelmének, bölcsességének és mindenhatóságának csodája formálja át az eget és a földet a régi teremtésből, és dicsőségesebbé teszi, mint valaha – mint Krisztus és az Ő egyháza örök hajlékát

Az első teremtésben Ádám volt a földi fő, a Sátán pedig egy erős, mennyei angyal. Mindketten vétkeztek, és elbuktak. Ez hozzátartozott Jehova örök szándékához, és az egyszülött Fiú testet öltését és keresztjét szolgálja biztosítva a választott egyház üdvösségét Isten dicsőségére. E kor végén pedig megjelenik Krisztus mint a menny és a föld Feje. Ez az egység azért lesz új, mert a régiből fog kiformáltatni.

Lehetne-e ez másként? Az özönvíz idején ugyanez a csoda történt meg. Az özönvíz előtti világ átok alatt volt, és megérett az ítéletre. Az özönvíz utáni világ jelentősen különbözött a korábbitól (2Pt 3:4–7), és Isten ezzel kötött szövetséget, amelynek jele a szivárvány. Lényegében mégis ugyanaz a világ. A teremtéssel való szövetség örökkévaló szövetség, és az új égen és az új földön fog teljesen megvalósulni.

Lehetne-e ez másként? A földön Jézus így szólt Filephez: „a ki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14:9). Később Krisztus meghalt, és eltemették testét, amely mindenben hasonló volt hozzánk, kivéve a bűnt. A mennyben azonban megdicsőült emberi természetében Ő a Szentháromság Isten még nagyobb és még dicsőségesebb kijelentése.

Lehetne-e ez másként? Amikor testünk feltámad, nem egy teljesen más testet fogunk kapni. Ugyanabban a testünkben fogunk feltámadni, amely akkorra már megdicsőíttetik. A testünk hasonló lesz Krisztus testéhez (Fil 3:21).

Miért fohászkodik és nyög az egész élettelen teremtett világ a szabadulására várva (Rm 8:19–22)? Azért, mert meg fog semmisülni? Természetesen nem. A Krisztusban való új teremtés a régi teremtés szabadulása lesz.

Ez a mi reménységünk és vágyakozásunk célja (Rm 8:23–25) – akik még mindig ennek a halálnak a régi testében vagyunk, amelyben az új engedelmességnek csak a kezdete van meg. Isten kegyelméből kitartunk abban a bizonyosságban, hogy el fogunk változni csodálatos Megváltónk hasonlatosságára. „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van. És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta” (1Jn 3:2–3). Tökéletesen el fogok változni, régiből új leszek, de mindig önmagam maradok. Prof. Hanko


Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című fo­lyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Ha­sonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.

Show Buttons
Hide Buttons