Ne ítéljetek! (2)
Legutolsó számunkban megállapítottuk, hogy az ítélés nem tiltott, sőt, az igaz ítélés szükséges is. Most azzal foglalkozzunk, miféle ítélést tilt meg Jézus e mondatával: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.” (Máté 7:1)
Nem szabad senkit megítélnünk az „adiaphoron” tekintetében, ami a közömbös dolgokat jelenti. A Róma 14 és az I Korinthus 8 tanít erről a biblikus fogalomról. Példának okáért, amennyiben egy ember csak zöldséget eszik, ez önmagában nem bűn, így nem szabad megítélnünk vagy megvetnünk emiatt. „Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.” (Róma 14:17)
Nem szabad nem ránk tartozó ügyekben ítélkeznünk. Nem szabad csatlakoznunk olyan vitákhoz, amelyekhez nincs közünk: „Kóbor ebet ragad fülön, a ki felháborodik a perpatvaron, a mely őt nem illeti” (Példabeszédek 26:17). Ezt olvashatjuk Péternél is: „Mert senki se szenvedjen közületek mint… más dolgába avatkozó” (I Péter 4:15).
Nem szabad ítélnünk az eset pontos körülményeinek figyelembevételével. Ha valóban döntést kell hoznunk egy ügyben, mindkét felet meg kell hallgatnunk. Enélkül nem szabad ítéletet hoznunk. Az, hogy az egyik fél előadta álláspontját, még nem biztosítja, hogy igaza van: „Igaza van annak, a ki első a perben; mígnem eljő az ő peresfele, és megvizsgálja őt” (Példabeszédek 18:17).
Nem szabad az emberek indítékait ítélni, találgatni. Tudod-e, hol található a Bibliában talán a leghíresebb példa egy ember szívbéli indítékainak ítélésére, erre a bűnre? Jób könyvének elején. A Sátán elítélte Jób indítékait: „Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?” (Jób 1:9). Az ördög olyan istentelen és megrögzött volt a bűnben, hogy vádat emelt az istenfélő Jób ellen, vádat emelt maga Isten előtt! Az ördögnek azonban nem volt igaza. A Sátán vádjainak ellenére (10), Jób nem azért szolgálta Istent, amit Tőle kapott. Azért szolgálta Istent, mert szerette és félte Őt (1). Egyedül Isten tudja az ember titkos szándékait. „Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete” (I Korinthus 4:5).
Nem szabad könyörület nélkül ítélnünk. A szeretet arra kötelez minket, hogy ne képzeljünk gonosz indítékot jó cselekedetek mögé. A szeretet arra kötelez, hogy a lehető legjobbat tételezzük fel a kétséges cselekedetekről is. Nem szabad az embert elítélnünk egy szóért (Ézsaiás 29:21). Figyelembe kell vegyük az enyhítő körülményeket, az ember gyengeségét és gyarlóságát is. Gondoljuk meg, mi hogyan reagáltunk volna az adott helyzetben! Lehetséges, hogy ugyanúgy…
Nem szabad ítélkeznünk hiperkritikusságból sem. Sokan szeretnek ítélkezni, bírálgatni, másokat megalázni. Mindig valami hibát keresnek, amit gyorsan felnagyítanak. Boldogak, amikor van valami, amit lehet bírálni, és szomorkodnak, ha semmi hibát nem találnak, amit szóvá tehetnének.
Nem szabad ítélnünk önigazolásképpen. Ez volt az Úr példázatában a farizeus vétke: „Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, a mit szerzek” (Lukács 18:11-12). Ha másokat elítélünk, saját magunkat általában jónak tekintjük és érezzük. Ha ujjunkkal más bűneire mutogatunk, saját hamisságunk nem jut eszünkbe. Ez bizonyos értelemben annak alternatívája, hogy bűneinket megvalljuk Istennek és bocsánatot nyerünk Krisztus keresztje és Lelke által: „Meg kell könnyebbülnöm vétkeim súlyától, de nem fogom megalázni magamat a Szentháromság Isten előtt. Ehelyett felemlegetem, mások milyen gonoszok, és akkor már nem fogom annyira bűnösnek érezni magamat.
Ne ítéljünk úgy, mintha mi lennénk a végső bírák. Egyedül Isten a legfelsőbb bíró, és Ő az Ő Igéje szerint ítél (vö. János 12:48). A mi ítéletünk csak ideigvaló. Jehova az egész föld bírája, Ő az én bírám és a te bírád is. Soha nem szabad hát úgy gondolkoznunk vagy beszélnünk, mintha ítéletünk megkérdőjelezhetetlen vagy végleges lenne.
Most, hogy láttuk az ítélkezés bűnös formáit, nézzük meg, melyik az a kör, amelyben Jézus különösen megtiltja a bűnös ítélést. Olvassuk el az alábbi három verset az Úr tilalma után: „Miért nézed pedig a szálkát, a mely a teatyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!” (3-5). „Atyádfia“, a testvéred! Nem a fizikai testvér, hanem a lelki testvér, a lelki atyafi az egyházban!
Egyértelmű, hogy a bűnös ítélkezés mindenhol tilos: a családban, otthon, munkahelyen, iskolában, szomszédságban stb., de a Máté 7 különösképpen megtiltja azt a hívő testvérekre nézve. Ezek azok, akiket különösképpen szeretnünk kell (I Korinthus 13:4-7), és feléjük kell a legkevésbé ítélkezőnek lenni.
Ha nem az Úrral járunk, ennek gyakran éppen az ellenkezője igaz. Türelmet és kedvességet gyakorlunk szinte minden ember irányában, de bűnösen ítélkezünk testvéreink felett a gyülekezetben. Ennek nem szabad így lennie!
Nem szabad barátságtalanul elítélnünk testvéreink indítékait, nem szabad meggondolatlanul vagy hátuk mögött ítélni őket, vagy gyanakvással tekinteni minden szavukra és tettükre. Ne legyünk hiperkritikusak presbitereinkkel, lelkipásztorainkkal és diakónusainkkal szemben, ne nézzük tetteiket gyanakvó, irigy szemmel. Ne ítéljük testvéreinket önigazolásból, hogy magunkat igaznak tüntessük fel és jónak érezzük. Ehelyett, mint Krisztus megváltottai és mint akik újonnan születtünk, egymást tiszta szívből, buzgón szeressük (I Péter 1:22-23).Rev. Angus Stewart
Mózes menekülése Egyiptomból
„Mikor pedig [ti. Mózes] negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait. És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, a ki bosszúsággal illettetett. És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.” (Cselekedetek 7:23-25)
A legutóbbi számban erre a kérdésre válaszoltunk: „A Cselekedetek 7:24-25 fényében Mózes helyesen cselekedett-e, amikor megölte az egyiptomit, vagy ez gyilkosság volt?”
Azóta egy magyar testvérünk azt írta, hogy szeretne világosabban látni ebben a kérdésben, különösen a II Mózes 2:11-15 elbeszélését megfontolva. Ez a rész azt a benyomást kelti, hogy Mózes azért menekült el Egyiptomból, mert a király tudomást szerzett arról, hogy megölte az egyiptomit, és érthetően haragos lett. Valóban, ezt olvashatjuk: „Mózes pedig megfélemlék és monda: Bizony kitudódott a dolog” (14).
Az a nehézség, hogy a Zsidók 11:27 azt mondja nekünk, hogy „Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant“. A Zsidók 11, amit ugyanaz a Szentlélek ihletett, mint a II Mózes 2 elbeszélését vagy István beszédét a Szanhedrin előtt a Cselekedetek 7-ben, azt mondja, hogy Mózes nem félt a királytól. Ezt el kell fogadnunk, és a többi részt is a Zsidók 11:27 fényében kell értelmeznünk.
Az egész kérdés helyes megértéséhez a nagy reformátori alapelvet követve jussunk el: a Szentírás magyarázza a Szentírást.
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az egyiptomi megölése nem volt gyilkosság, sem a hatodik parancsolat megsértése. István ezt teljesen világossá teszi. Egyértelműen azt állítja, hogy Mózes látta egy izraelita nagy szenvedéseit, megvédte és bosszút állt érte, és „azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást” (Cselekedetek 7:24-25).
Hadd jegyezzünk meg néhány fontos dolgot István beszédéről! Kihallgatásra vitték a Szanhedrin elé a zsidó törvények megsértése miatt. Előadta a nép történelmét. Ha hibát vétett volna Izráel történetének elbeszélésében, a Szanhedrin lecsapott volna rá, megmutatván, hogy István még a nemzeti történelmet sem tudja. Azonban láthatóan elfogadták István szavát igaznak.
Emellett István nyomatékosan kiemeli, hogy az Izrael gonosz népe mindig ellenkezett és szembefordult Isten céljaival. István beszédének ez a hangsúlya a Cselekedetek 7:51-ben éri el tetőpontját: „Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.”
Az izraelita vádja tehát, aki azt mondta Mózesnek: „Kicsoda tett téged fő emberré és bíróvá mi rajtunk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint megöléd az égyiptomit?” (II Mózes 2:14) szintén a Szentléleknek való ellenállás volt.
Másrészt Mózes „hit által” bizonyos volt afelől, hogy Isten elhívta őt Izráel Egyiptomból való megszabadítására, amint Isten már Ábrahámnak megígérte (I Mózes 15:13-14). Nem csak Mózes, de Izráel is megértette ezt. Tudták, hogy Isten ezt mondta Ábrahámnak, ugyanúgy, ahogy Mózes is. Azt is tudták, hogy a négyszáz esztendő eltelt. Mózes megölte az egyiptomit, így valósítva meg azt, amit a Zsidók 11:24-26 úgy jellemez, hogy hit által hozta meg azt a döntését, hogy ne mondják a Fáraó leányának, hanem együtt nyomorogjon Isten népével, akiknek a Krisztusra vonatkozó ígéret adatott.
Mózes bűne az egyiptomi megölésével kapcsolatban az volt, hogy saját kezébe vette a dolgok irányítását, nem várván Isten útmutatására és arra az időre, amikor Isten megkezdi munkáját.
Amikor rájött, hogy ez az izraelita nem akart részt venni a nép Egyiptomból való szabadulásában, és arra is rájött, hogy az egyiptomi ember megölése kitudódott (amint azt a II Mózes 2 szövegéből megtudjuk), azt is megértette, hogy a nép nem fog vele együtt felkelni az elnyomók ellen. Ez egyébként csak a kezdete volt az események hosszú láncolatának, amelyek megmutatták, hogy Izráel nem szeretne részt venni Isten munkájában. Újra meg újra Mózes ellen lázadtak. Folyamatosan panaszkodtak a víz hiányára, arra, hogy mennyire nem szeretik a csodálatos mannát, a pusztában vezető út nehézségeire, valamint arra, hogy vissza akarnak térni Egyiptomba, ahol uborkát, dinnyét, párhagymát, vereshagymát és fokhagymát ehettek (IV Mózes 11:5). Már rögtön az elején keserűen ellenkeztek Isten szabadító munkájával.
Azonban térjünk vissza az eredeti kérdéshez! Mózes elmenekült Egyiptomból. Amint az a Zsidók 11-ből kiderül, nem a királytól való félelem miatt, hanem mert izraelita atyjafia reakcióiból rádöbbent, hogy vakmerő lépés volt a saját maga által választott időben elkezdeni Izráel megszabadítását, ahelyett, hogy az Úrra várt volna. Ezt jelenti és ezt hangsúlyozza a Zsidók 11:27: „Hit által… erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.”
Más szavakkal, Mózes hitében nem bukott el, mert hitte, hogy Isten beteljesíti Ábrahámnak tett ígéretét, és megszabadítja Izráelt. „Erős szívű” volt, azaz hajlandó volt kitartani, és várni az Úrra, amíg Ő megszabja az időt, elhívja Mózest az Ő útjára, és Izráelt Egyiptomban hagyja, amíg készek lesznek arra, hogy megszabadítsa őket. Várni arra, hogy Egyiptom betöltse a harag poharát, hogy büntetésük és elpusztításuk egyértelmű igazságtételként nyilvánuljon meg (I Mózes 15:16).
Ez volt a bűne Jákóbnak is, aki nem tudta megvárni, hogy Isten neki adja az elsőszülöttségi jogot az Ő ideje és módja szerint. A dolgokat a saját kezébe vette, megvásárolván elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért és megcsalván vak édesapját, Izsákot, hogy kicsalja tőle az áldást. Ezután Mezopotámiában annak érdekében fortélyoskodott, hogy annyit szerezzen Lábán jószágai közül, amennyit csak lehet. Csak miközben Istennel tusakodott Jabbók révénél, akkor mutatta meg neki a Mindenható, hogy saját erejéből és saját tervei szerint nem tudja elnyerni elsőszülöttségi jogát, amit Jehova fog megadni a megfelelő időben.
Ez a bűn mindannyiunkat érint. Mindannyian a saját kezünkbe akarjuk venni a dolgokat, bosszankodván azon, amit úgy látunk, mintha Isten késedelmeskedne és vágyaink iránt közömbös volna. Saját utainkon, saját időnkben és saját erőnkből akarunk mindent megszerezni. Ezen életünkre leselkedő veszély miatt figyelmeztet miket a Biblia újra meg újra arra, hogy várjunk az Úrra: „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat” (Zsoltárok 27:14). Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. Igény szerint postai kézbesítés is megoldható (természetesen díjmentesen). A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat.
