Ádám, a szövetség feje és az általános kegyelem
Egy barátom továbbította egyik teológiai ellenfele következő kérdését: „Hiszel a teremtési rendben. Azt is hiszed, hogy Ádám volt az emberiség szövetségi feje (elvetetteknek és választottaknak egyaránt), igaz? Az 1Mózes 1:28 szerint azonban Isten megáldotta az összes ember szövetségi fejét, tehát benne az egész emberiség (így az elvetettek is) részesedett Istennek ebben az áldásában és jóindulatában. A versben ennek az általános áldásnak a részeként, amely a szövetség fejét érte, olvashatunk a házasság, a gyermek és a föld fölötti uralom kiváltáságról.”
Válaszunk elején meg kell vizsgálnunk annak a jelentőségét, hogy Ádám mint az első ember szövetségi fő, aki képviseli az emberi nemzetséget. Mi tartozik ehhez hozzá, és mi nem?
A bűneset előtt Ádám az állatokhoz és a madarakhoz hasonlóan nem evett húst (1Móz 1:29–30). Mivel ő az emberiség szövetségi feje, mindenkinek vegetáriánusnak kell lennie? Első képviselőnknek Isten megparancsolta, hogy művelje az Éden kertjét (1Móz 2:15). Ebből az következik, hogy mindenkinek kertészként kell dolgoznia? Bűne előtt Ádám, a szövetségi fejünk nem viselt ruhát (1Móz 2:25). Ezek szerint mindenkinek nudistának kell lennie?
Feltételezem, kedves olvasóm, hogy az előző bekezdés (megtévesztő) érvelése kicsit összezavart. Úgy érzed, hogy a felelet mindhárom kérdésre nem. Mindazonáltal lehet, hogy mégsem vagy bizonyos abban, miért is ez a helyes válasz, miközben valószínűleg úgy gondolod, hogy idővel rá tudnál jönni a helyes magyarázatra. Mindez megerősíti, hogy magának a Bibliának kell elmondania, hogy Ádám szövetségi főségéhez mi tartozik hozzá, és mi nem. A válasz nem túl nehéz, mert a Szentírás kifejezetten ezzel a témával foglalkozik kicsit hosszabban a Róma 5:12–21-ben. Isten egy embert (12., 15., 16., 17. és 19. v.) tett szövetségi fővé, név szerint Ádámot (14. v.), mégpedig Krisztussal, a másik szövetségi fővel szemben (14–19. v.), akire előképként mutat (14. v.). Ádám egészen pontosan egyetlenegy tettében képviselt minket, amelyre az eset (14. v.), a bűneset (15., 17. és 18. v.) és az engedetlenség (19. v.) szavak utalnak. Ez a tette az volt, hogy evett a tiltott gyümölcsből. Hosszú életének 930 éve (1Móz 5:5) alatt elkövetett bűnei nem tartoznak ide. Az egész emberiség – kivéve egyedül Krisztust – vétkezett Ádámban (Rm 5:12), és így Isten ítélete (Rm 5:16) és kárhoztatása alá esik (Rm 5:16, 18). Ez természetünket teljesen romlottá tette (Zsolt 51:7). Ez az eredendő bűn egyedi, megdöbbentő és megalázó, keresztyén tanítása.
Egy másik bibliai szakasz is bemutatja Ádám szövetségi főségét, és eredményeit tekintve szembeállítja Krisztussal, aki az övéi szövetségi képviselője: „Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.” (1Kor 15:21–22).
Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy Ádám főségén keresztül az emberiség két (független) dolgot kapott. A Róma 5 azt tanítja, hogy Ádámban vétkeztünk, az 1Korinthus 15 pedig megmutatja, hogy meghaltunk benne. Valójában azonban a bűn és a halál összekapcsolódnak, „mert a bűn zsoldja halál” (Rm 6:23). Ezt a Róma 5 többször is megismétli Ádám bűnére és halálára nézve (14., 15., 17. és 21. v.), de talán a legismertebb a rész kulcsverse: „Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (12. v.). Ádám szövetségi fősége röviden fogalmazva azt jelenti, hogy az emberiség bűnbe esett, így pedig ítélet, kárhoztatás és halál alá. Így a barátom levelezőtársa teljesen helytelenül gondolkozik: szövetségi képviselőnkben, Ádámban az emberiség nem áldott, hanem átkozott (vö. Gal 3:10; Jel 22:3)!
Most pedig térjünk a teremtési rendre! Először is azok számára, akik Ádámban vannak, így pedig vétkeikben és bűneikben halottak (Ef 2:1) a házasság kiváltság és jó dolog ugyan, mégsem áldás. Potifár felesége, Máákha (Absolon anyja, 2Sám 3:3 – a ford. megj.), Jézabel, Athália és Heródiás istentelen férjük számára nem jelezték és nem hordozták Isten szeretetét.
Másodszor Ádámban az engedetlenség fiaiként (Kol 3:6) a gyermekek sem bizonyítják és nem jelenítik meg Isten jóakaratát. A bálványimádó Sénakhéribot két gonosz fia ölte meg (2Kir 19:37; Ézs 37:38). A hitetlen szülőkről és gyermekekről Isten ezt mondja: „Átkozott leszesz a városban, és átkozott a mezőn… Átkozott lesz a te méhednek gyümölcse” (5Móz 28:16, 18).
Harmadszor mi a helyzet az istentelenek földi uralmával? Gondoljunk az istentelen Ézsaúra (Zsid 12:16), akinek Isten gondviseléséből odaadta Széir hegyét sok gazdagságával és jószágával (1Móz 36:6–8). Jehova mégis gyűlölte őt (Mal 1:2–5), ami minden elvetett emberre igaz (Rm 9:13). Az Antikrisztus az egész világon hatalmas és népszerű lesz (Jel 13), akit a földön a választottakat kivéve minden egyes ember imádni fog (Jel 13:8). Mégis bizonyosan szörnyű istenkáromlás azt állítani, hogy Isten szereti a bűn emberét, a veszedelem fiát (2Thessz 2:3)!
Az igazság, hogy Jehova minden áldása egyedül Jézus Krisztusban található (Ef 1:3), aki az utolsó Ádám (1Kor 15:45), a másik, sokkal jobb szövetségi fő. Ő a keresztáldozata által „váltott meg minket a törvény átkától”, amely az első Ádám vétke által jött el, hogy Isten megáldhassa mindazokat, akik hisznek kegyelmes ígéretében (Gal 3:13–14).
Mi nem Ádám vétke helyett Krisztus nekik tulajdonított igazságát kapjuk meg (Rm 5:16–19), és így dicsőségesen fel fogunk támadni (1Kor 15:21–22), ezért számunkra a házasság, a gyermekek (Zsolt 128) és minden földünk vagy tulajdonunk (5Móz 28:1–14) hit által és a hálás engedelmesség útján áldássá lesznek. Ez a tiszta keresztyén tanítás szemben áll azzal a bibliátlan gondolkodásmóddal, hogy maguk a dolgok Isten áldásai vagy Isten áldását hordozzák olyanok számára, akik hitetlenségben vannak Ádámban és az Úr Jézuson kívül (vö. Zsolt 73; Mal 3:15).
A cikk elején szereplő idézet megmutatja, hogy az általános kegyelem elmélete – egy olyan isteni szeretet az istentelen elvetettek felé, amely ideigvaló, változó (és igazságtalan), illetve Megváltónktól és keresztjétől független – az Ádám (így pedig Krisztus) szövetségi főségéről, az eredendő bűnről és a teremtési rendről szóló biblikus, hitvallásos igazságokat félreállításához és megrontásához vezet. A hamis alapelvek mindenhol kifejtik hatásukat. Az általános kegyelem leleményes (de félrevezető) érvek használatával azt állítja, hogy az elvetett gonoszok Ádámban átkozottak és áldottak, és így minden cselekedetükben áldottak, noha Isten és Krisztus ellenségei (1Móz 3:15). Rev. Stewart
Az egyház és Izráel (2)
A Kegyelmi Szövetség előző számában a Cselekedetek 7:38-ra figyelve megmutattuk, hogy az ószövetségi Izráel és az újszövetségi egyház egy nép és egy test. Izráel a Cselekedetek 7:38 szerint a pusztai egyház (az angol King James Version, a KJV fordítás szerint – a ford. megj.), az újszövetségi egyház pedig Isten valódi Izráele (Gal 6:15–16). Az Újszövetségben az elsőszülöttek seregéhez és egyházához járulni ugyanaz, mint a Sion hegyéhez, az élő Isten városához és a mennyei Jeruzsálemhez járulni (Zsid 12:22–23). Amikor az angyal megmutatja Jánosnak „a menyasszonyt, a Bárány feleségét”, akkor János látja az új Jeruzsálemet, „a mely Istentől szállott alá a mennyből” (Jel 21:9–10).
Amikor Izráel és az egyház bibliai fogalmáról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy az ószövetségi Izráelnek nem minden tagja volt Isten valódi Izráele (Rm 9:6). Voltak, akik csak külsőleg voltak zsidók, de valójában egyáltalán nem: „Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.” (Rm 2:28–29).
Ugyanez igaz az újszövetségi egyházra is. Van, aki névlegesen tagja az egyháznak, részesedik a sákramentumokban, és hallja az igehirdetést, de csak konkoly a búza között, amelyet a Sátán, az egyház ősellensége vetett (Mt 13:24–30, 36–43). „Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók” (1Jn 2:19). Mindezek azt mutatják, hogy Isten az Ő választott, megváltott és újjászült népét mindkét szövetségben az Ő valódi Izráelével és az egyházzal azonosítja, amely „az Ő teste, teljessége Ő néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel” (Ef 1:22–23).
A fentiek óriási jelentőségűek az Igében található ígéretek szempontjából. Ha az ószövetségi Izráel nem az egyház, akkor az egyházra nem vonatkozhatnak Isten Izráelnek szóló ígéretei. Akkor az Ószövetséget érdekesnek találhatom, de az újszövetségi egyház pogány tagjaként semmi jelentősége nincs számomra. Akkor a zsoltárok, ezek a drága énekek szép zenével gyönyörködtethetik füleimet, de szavaiknak nincs valódi értéke számomra, és ha éneklem vagy elmondom őket, az semmiben nem különbözik John Keats vagy William Wordsworth verseinek idézésétől. Lehet, hogy tetszik a ritmusuk, de más a lelki nyelvezetük.
Izráel és az egyház egységének igazsága miatt Istennek a gyermekekről szóló ígérete az újszövetségi keresztyénekre is vonatkozik. Ekkor, és csak ekkor igaz, hogy Isten Ábrahámhoz intézett szava: „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad” (1Móz 17:7) nem csupán az Ószövetség ígérete, amely nem vonatkozik az újszövetségi hívőkre, hanem az örökkévaló szövetségé, amelyet az Ószövetségben a kisgyermekek körülmetélése, az Újszövetségben pedig a megkeresztelése pecsétel meg.
De van, aki ezt mondja: „Ez a két jel megjelenésében annyira különböző, hogy nem lehet ugyanaz.” Lényegüket tekintve azonban mégis megegyeznek: mindkettő azt jelzi, hogy vérontás által van bűnbocsánat, noha az Újszövetségben a vér csak szimbolikusan jelenhet meg, mivel amióta Isten Báránya meghalt, nem szabad többé valódi vért kiontani. A Kolossé 2:11–12 is egynek tekinti a kettőt, mert a körülmetélkedés valósága, a kéz nélkül való körülmetélkedés (amely alól a nők sem kivételek) ugyanaz, mint az Isten erejébe vetett hit által a keresztségben Krisztussal együtt eltemettetni és feltámadni.
Izráel és az egyház azonossága azt jelenti, hogy pogányként Ábrahám valódi gyermeke és utódja lehetek, nem testi, hanem lelki leszármazás által: ugyanazáltal a Krisztusba vetett hit által, amely Ábrahámé is volt: „Értsétek meg tehát, hogy a kik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai” (Gal 3:7). Ábrahám gyermekeként mindaz, amit Isten neki ígért, az enyém is. Nem a földi dolgok, hiszen azok csak árnyékok voltak, hanem az igazi, lelki valóságok: Kánaán, azaz a Messiás országa (Rm 4:13), egy város (Zsid 11:16), egy mag (Gal 3:16) és az összes többi. Izráel és az egyház azonossága azt jelenti, hogy Ábrahámhoz hasonlóan nem a törvény cselekedetei által, hanem a Krisztusba vetett hit által igazultam meg (Rm 4). Az üdvösségnek csak egyetlenegy útja van: az ingyenes, szuverén kegyelem útja.
Izráel és az egyház azonossága azt is jelenti, hogy mindkettőnek ugyanaz a jövőbeli hajléka. Láttuk, hogy a valódi, mennyei Jeruzsálemhez, Isten városához járulni ugyanaz, mint az elsőszülöttek seregéhez és egyházához járulni (Zsid 12:22–23). Ábrahám soha nem nyerte el Kánaán földjének örökségét, még csak egy lábnyomnyit sem (Csel 7:5), noha Isten így szólt: „Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre” (1Móz 13:15). Mégis elégedett volt, mivel jobb után vágyódott, tudniillik mennyei után (Zsid 11:16). Akik ebbe a mennyei országba jutnak, azok Lázárhoz hasonlóan mindnyájan Ábrahám kebelén fognak nyugodni (Lk 16:22).
A Heidelbergi Káté tanítása az egyház egységéről egyszerre igaz és bátorító: „Mit hiszel a közönséges keresztyén Anyaszentegyházról? Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egyességében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.” (54. kérdés-felelet). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
