A mózesi törvény eltörlése
A Galácia 3:25 ezt az örömhírt hirdeti: „De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.” A hitről a 23. vers kétszer, valamint a 25. vers egyszer úgy beszél, mint ami eljött és kinyilatkoztattatott. A szövegösszefüggésben ez megegyezik azzal, hogy mintegy 2000 évvel ezelőtt Krisztus eljött és kinyilatkoztattatott.
Krisztus a hitünk fő tárgya: az a feladatunk, hogy Őbenne higgyünk, mert aki Őbenne hisz, az a Szentháromság Istenben hisz (Jn 12:44; 14:1; 1Pt 1:21). Az egyház a testté lett, megfeszített és feltámadt Úr Jézusba veti a hitét, aki kijelenti az Atyát, és elküldi a Lelket, amint azt az evangélium hirdeti.
Mielőtt eljött a hit, ahogyan azt az Újszövetség feljegyzi, Isten népe Mózes törvénye alatt volt (Gal 3:23), beleértve Izráel szertartási és polgári törvényét, mint például a következő négyet. (1) Mi történt, ha egy zsidó megérintett egy holttestet, akár csatában, akár véletlenül, akár bármilyen más módon? Szertartásosan tisztátalanná vált egy hétre, és a veres tehén hamvával kellett meghinteni (4Móz 19). (2) A 4Mózes 6-ban olvashatunk a nazireusok fogadásáról, amellyel különösen odaszentelték magukat Istennek. A nazireusok nem érinthettek meg holttestet, de Isten azt is megtiltotta nekik, hogy levágják hajukat, bármiféle alkoholt vagy bort igyanak, vagy a szőlőtő terméséből egyenek. (3) Mi történt, ha valaki Izráelben állatokat lopott, azokat megölte vagy eladta, és kiderült a tette? Négy juhot kellett adnia egyért, és öt ökröt egyért (2Móz 22:1). (4) Mit kellett tenni, ha egy zsidó területen nem találták meg egy gyilkosság tettesét? Az 5Mózes 21:1–9 alapján meg kellett mérni, hogy melyik város vagy falu esik a legközelebb. A kijelölt város véneinek el kellett vágniuk egy üsző nyakát, és kezet kellett mosniuk a nyakaszegett állat teteme felett.
Vajon az újszövetségi egyházban vissza kell-e térnünk mindezekhez? Az örök Ige testté létele sokkal nagyobb, mint Mózes polgári és szertartási szabályai (Jn 1:14–18). Krisztus és az Ő keresztje a mi hamisságunk eltörlése és az örök igazságunk (Dán 9:24): valóban szükségünk volna egy veres tehén hamvaira (Zsid 9:13–14)? Mivel Jézus meghalt, és fel is támadt, így mi is meghaltunk a bűn uralmának, és Istennek élünk az Ő Lelke által (Róm 6). Ezért nincs szükségünk arra, hogy a férfiak hosszú hajat növesszenek, és ne egyenek mazsolát, hogy a nazireusok mintájára így szenteljék magukat az Úrnak. A felmagasztalt Krisztus elnyerte a Szentlélek teljességét, és mennyei trónusáról az egész világmindenség fölött uralkodik. Vajon Isten megkívánja, hogy emlékezzünk arra a bizonyos arányszámra, hogy egy juhért vagy ökörért hányat kell adnia a tolvajnak? Egy rejtélyes vidéki gyilkosságnál most, amikor az egyház már katolikus vagy egyetemes, még mindig meg kell keresnünk a holttesthez legközelebb eső falut, és nyakát kell szegnünk egy üszőnek?
Miután a hit eljött, az újszövetségi egyház már nincs a vezérlő mester alatt (Gal 3:25), azaz a mózesi törvény alatt (Gal 3:17–19, 21, 23, 24). A vezérlő mesternek fordított görög szó (24. és 25. v.) elárulja, hogy Mózes törvénye egy őr, egy nevelő, egy felügyelő volt, aki vigyázott a gyermekekre, ami az ószövetségi egyház (Gal 4:3).
Isten népe a Mózestől Krisztusig eltelt időben a törvény alatt volt, azaz a vezérlő mester, vagyis a pedagógus alatt (Gal 3:25). A Galácia 4 úgy írja le a mózesi törvényt – az ószövetségi Izráelnek ezt a pedagógusát –, mint elemi (3. és 9. v.), erőtelen és gyarló (9. v.), sőt azt is állítja, hogy szolgaságot hoz (3., 7., 9. és 21–31. v.). A Galácia 3 kijelenti, hogy Mózes törvénye korlátozó volt (22–23. v.), majd pedig hálásan hozzáteszi, hogy az üdvtörténetben csak előkészítő (24. v.) és ideiglenes jellege volt (25. v.).
Az elmúlt két évezredben sajnos sok csoport megrontotta a törvényről és az evangéliumról, a hitről és a cselekedetekről szóló bibliai igazságokat. Egyesek azt hirdetik, hogy az üdvösség hit által és cselekedetekből van, pl. a római katolicizmus és a liberális protestantizmus. Mások (legalábbis állításuk szerint) azt tanítják, hogy az üdvösség hit által van (de ritkán vagy egyáltalán nem is mondják, hogy egyedül hit által), de közben meg kell tartani a mózesi törvényeket, pl. némelyek az ún. zsidó gyökerek mozgalomban. Megint mások azt hirdetik, hogy az üdvösség feltétele a Krisztusba vetett hit és a cselekedetek, de a mózesi törvény még mindig érvényes az újszövetségi korban is, pl. a Galáciai levélben és a Filippi 3-ban elítélt judaisták.
Legalább három téves álláspontot azonosíthatunk azzal kapcsolatban, hogy Mózes törvényének mely részeit kell megtartani. Először, a keresztyén rekonstrukcionisták posztmillenniális királyságukban vissza akarják állítani minden nemzet számára Mózes polgári törvényeit, de a szertartási törvényeket nem. Másodszor, a premillennista diszpenzácionalisták azt hirdetik, hogy a szó szerinti ezeréves királyságban, a titkos elragadtatás és a szó szerinti hétéves nagy nyomorúság után maga Krisztus fogja helyreállítani Mózes polgári és szertartási törvényeit (az Ezékiel 40–48 szó szerinti értelmezése alapján módosítva). Ez arra indít néhány diszpenzácionalistát, hogy megtartsák a mózesi törvény elemeit, és felkészüljenek a szó szerinti ezeréves királyságukra, pl. a vörös tehenek tenyésztésével. Harmadszor, a zsidó gyökerek mozgalom arra törekszik, hogy vallásos módon megtartsák Mózes törvényének teljes rendszerét (beleértve a polgári és a szertartási törvényeket is) most, valamint egy eljövendő, földi ezeréves birodalomban.
De mit hirdet a Galácia 3:25? „De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt”, ahol a vezérlő mester Mózes törvénye (17–19., 21., 23. és 24. v.). Krisztus és a teljes újszövetségi hit eljövetelével, valamint a katolikus vagy egyetemes egyház összegyűjtésével Isten a mózesi törvényt annak minden polgári és szertartási rendeletével együtt többé nem kéri számon, és a jövőben soha nem is fog így tenni.
A hívő keresztyéneknek nem kell Mózes polgári és/vagy szertartási törvényei után sóvárognia. Az üdvtörténetben nagy változás állt be az idők teljességében: Krisztus testté lételével, szabadításával és a Szentlélek kitöltetésével (Gal 4:4–7), valamint a bibliai kijelentés lezárultával. Ez a változás minden tekintetben sokkal jobb! Ne kövessed a zsidó gyökerek mozgalmat, vagy bármiféle hamis tanítást a mózesi törvénnyel kapcsolatban! Ehelyett ragaszkodj az evangélium gazdagságához, amelyet a Zsidókhoz írt levél foglal össze: a jobb szövetség annak jobb ígéreteivel, jobb reménységgel és jobb országgal, a jobb főpapunk, a mi Urunk Jézus Krisztus jobb áldozata miatt. Rev. Stewart
Az ereklyék és Elizeus csontjai (1)
Egyik olvasónk a következő érdekes kérdést tette fel: „Ha Isten megtiltja az ereklyék használatát és a holtak tiszteletét, a 2Királyok 13:20–21-ben miért támadt fel a katona, amikor Elizeus tetemeihez ért?”
Az ereklyék olyan tárgyak vagy testrészek (pl. csontdarabkák vagy fogak), amelyek Jézushoz és az Ő életéhez, vagy családtagjaihoz, az apostolokhoz és a mártírokhoz köthetőek, sőt bárkihez, akit a római katolicizmus, a keleti ortodoxia, a buddhizmus, az iszlám vagy más vallások szentnek tekintenek. Úgy tekintenek rájuk, mintha valami lelki értékük, csodatévő vagy más hatásuk lenne, és ezért gyakran imádják azokat. A római katolicizmusban az ereklyéket – amelyekből több ezer létezik – tiszteletben részesítik, ami állítólag kevesebb az imádatnál.
Az efféle dolgoknak semmiféle lelki értékük nincs. Látjuk ezt Ezékiás történetében: „ő törte össze az érczkígyót is, a melyet Mózes csinált; mert mind az ideig az Izráel fiai jóillatot tettek annak, és nevezék azt Nékhustánnak [azaz egy darab ércnek]” (2Kir 18:4). Érthető, miért tekintették olyan becsesnek ezt az érckígyót a zsidók: a pusztai vándorlásból maradt meg, Mózes, a nagy törvényadó napjaiból. Mindazonáltal Ezékiásnak igaza volt, amikor egy darab ércnek nevezte, és összetörte, hogy ne imádhassák.
Egy érc- vagy egy csontdarab csak érc vagy csont, akárkihez is tartozott. Egy hajtincs vagy egy fadarab – még ha az igazi keresztből is származna – csak haj vagy fa, és nincs lelki értéke. Pál megmutatja ezt a bálványoknak áldozott hússal kapcsolatban (pl. 1Kor 8; 10:23–33). Nem számít, hol vették, vagy hogy valamiféle pogány istennek szentelt állat volt, csak hús volt. Pál szerint a lelki veszély (1) annak a lelkiismeretében jelenik meg, aki nem tudja megenni anélkül, hogy korábbi bálványimádásra gondoljon, vagy (2) annak a viselkedésében, aki nem figyel arra, hogy ne botránkoztassa meg a gyengébb testvérét. A hús csak hús, amely nem tud lelkileg üdvözíteni vagy elpusztítani.
Isten megtiltja, hogy ereklyéket tartsunk, és azokat imádjuk, amint azt az első két parancsolat tanítja nekünk. Egyedül Istent kell imádnunk, és Őt „nem szabad és nem is lehet semmi módon kiábrázolni. A teremtmények kiábrázolhatók ugyan, azonban azt megtiltja Isten, hogy az ember róluk avégből csináljon vagy tartogasson képeket, hogy azokat tisztelje, vagy általuk magát Istent akarja szolgálni” (Heidelbergi Káté 97.).
Embereket vagy angyalokat sem imádhatunk, még azok csontjait vagy tollait sem (a spanyol El Escorial palota azt állítja, hogy több mint 7000 ereklyéből álló gyűjteményében fellelhető Gábriel arkangyal egyik tolla). Jánosnak a vele beszélő angyal megtiltotta, hogy imádja őt: „mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta vala. Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd” (Jel 22:8–9). Érdemes megjegyezni, hogy ebben a szakaszban az imádatra használt szó majdnem ugyanaz, mint a (vallásos) tiszteletre használt szó. Csak Istent szabad így tisztelni.
Mellesleg igencsak megdöbbentenek azok a dolgok, amit a közeli keresztyén könyvesboltokban szoktam látni. Ezek vagy éppen használatuk nem sokban tér el a hitehagyott keresztyénség vagy a pogányság ereklyéitől. Ezek közé tartoznak a WWJD karkötők (What Would Jesus Do – Mit tenne Jézus?), az érmék, a különféle vallásos ékszerek, amelyeknek valamiféle lelki jelentőséget tulajdonítanak, vagy amelyek lelki segítségül szolgálnak; palackozott Jordán-víz, felkenetési olaj, a második parancsolatot megszegő képek, vallásos üzenetet hordozó ruhadarabok stb. Ezek önmagukban nem mind rosszak, de amikor „segítséggé” válnak egy ember lelkiségéhez: a bizalom tárgyává, vagy a valódi lelkiség helyettesítőjévé, akkor nem sokban különböznek az ereklyék imádatától.
A 2Királyok 13:20–21 ezt mondja: „Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A moábita portyázó csapatok pedig az országba törtek a következő esztendőben. És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.” A gyászoló csoportot sokkal inkább megijesztette a férfi feltámadása, mint a portyázó moábiták seregei.
Az izráeli sírok – Jézus sírjához hasonlóan – természetes vagy emberkéz-alkotta barlangok voltak, amelyeket általában egy kővel pecsételtek le. A Királyok 2. könyve nem árul el túl sok részletet, de a gyászolók vagy kinyitották Elizeus sírbarlangját, hogy gyorsan megszabaduljanak a holttesttől, amelyet vittek, vagy valami oknál fogva nyitva volt a sír, és a halott ember testét nem a saját sírjába, hanem Elizeuséba vetették, a test pedig a próféta tetemeitől feltámadt.
Ez a csoda nem bátorít semmiféle babonaságra, amely több módon is nyilvánvaló. Nincs bizonyíték arra, hogy Elizeus csontjait – akár ezelőtt, akár ezután – imádatban részesítették volna, vagy felhasználták volna Isten szolgálatára vagy egyéb csodákra. Arra sincs bizonyítékunk, hogy ereklyeként megőrizték volna azokat. Elizeus csontjai a sírban maradtak, ahová tartoztak. Az sem túl valószínű, hogy a csontjai imádat tárgyává váltak volna, mivel egy holttesttel való érintkezés egy izráelitát szertartásosan tisztátalanná tett (4Móz 19:11).
Ami itt történt, nem sokban különbözik attól, amikor egy asszony meggyógyult Jézus ruhájának érintésétől (Mt 9:20–22), vagy amikor a mi Urunk agyaggal és vízzel meggyógyította a vak embert (Jn 9:6–7), vagy amikor Pál apostol keszkenőitől némelyek meggyógyultak (Csel 19:12). Manapság vannak, akik zsebkendőket vagy más tárgyakat árulnak, amelyeket karizmatikusok „áldottak meg”, és gyógyulást ígérnek azok által. Ez nemcsak az evangélium pénzzé tétele, hanem teljesen értelmetlen is. Ezeknek a dolgoknak nincs semmilyen ereje.
A vérfolyásos asszonyt meggyógyító erő forrása nem Jézus ruhája, hanem Ő maga volt. Így szólt: „Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem” (Lk 8:46). Nem is gyógyult meg senki más, amikor a sokaság nyomásában hozzáért a ruháihoz. A Cselekedetek 19 megmutatja, hogy ezek a csodák szokatlanok voltak, és semmiféle hatalmat nem tulajdonít a keszkenőknek vagy kötényeknek (12. v.): „nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által” (12. v.). Ugyanígy a kereszt ereje nem egy fadarabban rejlik, hanem abban a személyben, aki a kereszten meghalt.
Akik efféle dolgokban bíznak, mint például akik a szövetség ládáját vagy Noé bárkáját keresik, azok súlyos tévedésbe esnek. Még ha meg is találhatná valaki a szövetség ládáját vagy Noé bárkáját, az egyetlen hitetlen szívet sem változtatna meg, és egy jottával sem erősítené meg Isten gyermekének a hitét. A hit Isten ajándéka, amely Jézus Krisztuson nyugszik Isten Igéje által: „És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (Csel 4:12). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
