Nehémiás hirtelen feltörő imádságának háttere
Nem gondolhatjuk azt, hogy Nehémiás minden előzmény nélkül könyörgött a palotában (Neh 2:4), vagy ez az imádság csak úgy a semmiből pattant elő. Négy hónapon (1:1; 2:1) keresztül, éjjel-nappal (6. v.) imádkozott és böjtölt előtte (1:4). Nehémiás spontán, rövid, csendes, hirtelen feltörő imádságát (2:4) olyan imádságok előzték meg, amelyek tervezettek, hosszúak, és (valószínűleg) hallhatóak voltak (1:4–11). Ezek a belső szobában elhangzott imádságok buzgók és állhatatosak voltak, mégpedig négy hónapon keresztül.
Valójában Nehémiás éppen azon a napon is könyörgött az Artaxerxesszel való beszélgetésért, amelyen arra sor került. Így kiáltott a király pohárnoka: „Kérlek oh Uram, legyen figyelmetes a te füled a te szolgádnak könyörgésére és szolgáidnak könyörgésökre, a kik kívánják félni a te nevedet, és adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú [azaz a méd-perzsa uralkodó] előtt” (1:11).
Másként fogalmazva Nehémiás nem gondolta azt, hogy elég lesz majd a palotában, hirtelen imádkozni, és nincs szükség a belső szobában való könyörgésre. Azt sem gondolta Nehémiás, hogy ha már négy hónapon keresztül könyörgött, akkor most már nem kell imádkoznia. Nehémiás a belső szobában (1:4–11) és hirtelen feltörő szavakkal is imádkozott (2:4). Szeretteim, Nehémiás ebben is olyan embernek bizonyult, aki Isten népe javát keresi (2:10), így becses példa előttünk.
Nehémiás hirtelen feltörő imádságának – amely a császári palotában hangzott el – előzményeit azonban a négy hónapig tartó könyörgéseknél korábban kell keresnünk. Idézzük fel, amikor megkérdezte a Jeruzsálemből nemrég visszatért júdai férfiakat, hogy milyen helyzetben vannak ott a zsidók (1:2–3). Miért kérdezősködött? Mert Nehémiás szerette Isten egyházát. Olyan ember volt, aki bízott az eljövendő Messiás által bízott a szövetség Istenében, és így ismerte a bűnök bocsánatát. Hálás szentként új, kegyes életet élt.
Mindez természetesen kulcsfontosságú volt Artaxerxes előtti bizonyságtételét illetően is. Nehémiás arról számol be, hogy azelőtt nem volt szomorú a király előtt (2:1). Ezért kérdezte a méd-perzsa király: „Miért szomorú a te orczád, holott te beteg nem vagy? Nem egyéb ez, hanem szívednek szomorúsága” (2). Nehémiás olyan ember volt, aki örvendezett Megváltójában (Zsolt 33:1; Fil 4:4), és tudta, hogy az Úr öröme az erőssége (Neh 8:10). Életében látható volt a Lélek gyümölcse: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény” (Gal 5:22–23).
Artaxerxes ismerte Nehémiás tulajdonságait. Különben sosem kérdezte volna meg pohárnokát, hogy miért szomorú a szíve (Neh 2:2). Ez Nehémiásnak lehetőséget adott arra, hogy elmagyarázza: „Miért nem volna szomorú az én orczám, hiszen a város, az én atyáim sírjainak helye, pusztán hever és kapui megemésztettek tűzben?!” (3. v.). Az uralkodó ezért kérdezte: „Mi az, a mit kívánsz?” (4. v.) Ez vezetett Nehémiás hirtelen feltörő imádságához: „És könyörgék a menny Istenéhez” (4. v.). Így indult el az a beszélgetés, amelynek eredményeként a király megbízta Jeruzsálem falainak megépítésével (5–8. v.), azzal a munkával, amellyel örökre összekapcsolódik a neve. Rev. Stewart
Jézus sírása
Mostani kérdésünk ez: „Miért sírt Jézus Lázár sírjánál (Jn 11:35)? Egyesek szerint Jézus könnyei nemcsak emberi mivoltáról beszélnek, hanem arról is, hogy volt a szívében egy emberi vágy, amely az Atya elrendelő akaratától eltért, vagy éppen ellenkezett vele. Jézus mennyei Atyja öröktől fogva elrendelte ezt az eseményt, és Jézus Istenként tudta ezt. Azonban sírt. Nem lehet, hogy ettől még együttérzően azt akarta, azt kívánta, arra vágyakozott, hogy mindezek ne történjenek meg, hanem másként alakuljanak az események? Nem lehet, hogy Krisztus emberi természete vagy szíve valami olyat akart, kívánt, olyanra vágyakozott, ami eltért az isteni rendeléstől, még ha csak valami apróságban is? Ha pedig így van, akkor nem következik ebből, hogy a ki nem választottak sorsát illetően valami más kívánsága van, mégpedig az, hogy üdvösségre jussanak?”
A felelet előtt hadd köszönjem meg olvasóinknak a kérdések beküldését. Lenyűgöz a kérdések sokasága, változatossága és minősége. Nem kaptam még olyan kérdést, amelyre ne lett volna érdemes válaszolni, bár nem jutottam el mindegyikhez.
„Könnyekre fakadt Jézus.” Ez a Biblia egyik legrövidebb, de az egyik legmélyebb és legszívszorítóbb verse. Megváltóm sírt Lázár sírjánál – ez arra indít, hogy sírjak a bűneim miatt, és mindazért, amit értem, méltatlan bűnösért szenvedett, hiszen a halál a bűn büntetéseként jelent meg ebben a világban.
A kérdés ez: miért sírt Jézus? Egy barátját siratta? A halál, a bűn büntetése miatt sírt? Azt kívánta, hogy bárcsak Lázár ne halt volna meg, noha tudta, hogy ez volt Isten akarata? Azokat siratta, akik hitetlenül halnak meg, azt kívánva, bárcsak üdvözülnének?
Fontos teológiai érveket állíthatunk szembe azzal a felfogással, amelyet a kérdésben Jézus sírásáról olvashatunk. Ha ez a sírás valami olyan kívánságot vagy vágyat mutat meg, amely szemben áll Isten akaratával akár Lázár halálát, akár a nem választottak sorsát tekintve, akkor Krisztus akarata nem áll összhangban Istenével. Ha nem gondolta komolyan, amit mondott „Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat” (Zsid 10:9), akkor soha nem lehetünk bizonyosak afelől, hogy elvégezte-e Isten akaratát a mi üdvösségünkre nézve.
Ha a síró Jézus mindenkit üdvözíteni akarna, és valamilyen módon ez Isten kívánsága is, akkor Isten kiválasztása nincs összhangban saját magával, akkor Isten nem egy az Ő akaratában és kívánságaiban. Akkor Isten szeretetét illetően csak annyit tehetünk, mint a százszorszép szirmait tépkedő kislány, aki ezt mondja: „Szeret, nem szeret…”
Némelyek szerint Jézusnak ebben a vágyában csak az Ő emberi természete látható. Ha azonban Krisztus Istenként akarta Lázár halálát, vagy a ki nem választottak kárhozatát, emberként azonban mást akart, akkor a két természete nincs összhangban egymással. Akkor Ő nem a testté lett Isten, nem Isten és ember egy isteni személyben. Akkor két Krisztusunk van, ami a nesztoriánusok régi tévedése volt. Egy személyként, két természetben nem akarhatott mást emberként és Istenként.
A kérdésben bemutatott nézet biztosan megront egy tanítást. Vagy a kiválasztás tanítását, mivel azt hirdeti, hogy Isten egyik akarata a kiválasztásban látható, a másik pedig a Krisztusban kapott kijelentésben Vagy Isten egyszerűségének tanítását, miszerint Ő egy minden munkájában és útjában, és mindig teljes harmóniában áll saját magával. Vagy a Krisztus kettős természetének egységéről szóló tanítást, miszerint Ő egy személyben Isten és ember. E téves nézetnek ilyen pusztító teológiai következményei vannak.
Akik Jézus sírásában azt látják, hogy minden emberen szánakozott, főként azokon, akik nem üdvözülnek, állításuk szerint nagyobbá teszik az Ő irgalmát és könyörületét. Valójában éppen az ellenkezőjét teszik. Ha Krisztus azokért sírt, akik elvesznek, akkor az Ő könyörülete és szánalma nem különbözik az enyémtől, és nem hasznosabb annál. Olyan Megváltóra van szükségem, akinek az irgalma megment, akinek a könyörülete kiemel a romlottságomból, akinek a szánalma megszabadít, akinek a könnyei megváltásomért hullottak. Egy olyan megváltó, akinek a szánalma és irgalma gyámoltalan, semmivel nem hasznosabb számomra, mint bárki más, aki rokonszenvvel fordul felém. Milyen csekély, milyen elégtelen, ha Jézus sírásában azt látjuk, hogy vágyakozásával ellentétben nem sikerült megmentenie azokat, akiket az Atya nem adott neki, vagy gyámoltalanul sajnálja az elveszetteket.
Olyan Megváltóra van szükségem, aki Isten akaratával tökéletes összhangban nemcsak ismeri halálom óráját, hanem Ő hozza azt el, hiszen mindeneket szuverén módon a kezében tart. Egy olyan Megváltó kell, aki kész eljönni értem, hogy magához vegyen a halál pillanatában (Jn 14:3), aki halálom Istentől kijelölt órájáig vár éppúgy, ahogyan én várok Őreá.
Jézus sírásának van egy másik oldala is. Könnyei nem csupán a szenvedésre és a halálra adott érzelmi válasz volt, mint amikor mi sírunk egy családtag sírja mellett. Nem csupán a földi kötelékek és kapcsolatok felbomlása miatti fájdalom volt. Ezek is benne voltak, de nem ez volt minden. Lázár Jézus barátja volt. Lázár oszladozó, szagos holtteste biztosan mélyen megindította Őt. Krisztus tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, ahogyan mi is tudjuk, hogy egy eltávozott hívő a mennyei dicsőségben várja a végső feltámadást. Ez azonban nem csökkenti a halál rettenetes voltát.
Bizonyosan azért is sírt, mert tudta, hogy a halál a bűn következménye. Ki értette volna ezt jobban Isten Fiánál? Annyira hozzászoktunk már a bűnhöz és annak borzalmaihoz, hogy a ír mellett ritkán gondolunk a bűnre. Jézus, Isten szent Fia azonban úgy tekintett minderre, ahogyan mi nem tudunk.
Krisztus biztosan azért is sírt, mert Lázár halála eszébe juttatta saját küszöbön álló golgotai halálát. Úgy sírhatott Lázár sírjánál, ahogyan később a Gecsemáné-kertben sóhajtozott vért izzadva, mivel tudta, hogy Isten bűn elleni jogos haragja alatt fog meghalni.
Mindazonáltal Jézus Lázár sírjánál hullajtott könnyeivel kapcsolatban a legfontosabb, hogy hozzátartoztak engesztelő szenvedéseihez, így minden könnye drágább volt a gyémántnál. A Zsidók 5:7–9 így szól hozzánk: „Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért, Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek.”
Lázár sírjánál könnyezve Krisztus a szenvedésben engedelmességet tanult, olyan engedelmességet, amely saját kereszthalála borzalmaihoz vezetett. Ugyanez az engedelmesség vezette át Őt a halálon a megígért tökéletességhez. Így hozta el a megváltást. Könnyeit ezért erősnek írja le az Ige. Véghez vitték azt, amire semmilyen más könny nem lett volna képes: „Buzgóságom égne bár, Folyna könnyem, mint az ár; Elégtételt az nem ad, Csak Te válthatsz meg magad.”
A hónap kérdésben található teológiai spekuláció és vágyvezérelt gondolkodás helyett értenünk kell, hogy keresztyénként biblikusan kell gondolkodnunk (Ézs 8:20). A János 11-ben háromszor is olvashatjuk, hogy Jézus szerette Lázárt (3., 5. és 36. versek), ahogyan azt két nőtestvére (3. v.) és a zsidók is felismerték (36. v.). Lázár iránti szeretetéből Krisztus imádkozott érte (11:41–42; 17:9), és néhány nappal később meghalt a bűneiért, és minden választott bűnéért (Jn 13:1; Rm 5:8; Gal 2:20; Ef 5:2, 25).
A János 11 szerint Lázár Jézus barátja volt (11. v.). Elfogatása éjszakáján Urunk így szólt: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért”, majd hozzátette: „Ti az én barátaim vagytok” (Jn 15:13–14). Ez a kedves kifejezés nemcsak a tizenegy tanítványra, hanem Lázárra és Isten minden valódi gyermekére is vonatkozik.
A szeretett barátja, Lázár – aki Jézus egyik juha volt – sírjánál könnyező Krisztus történetét megelőző fejezetben Jézus így szól: „Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért” (Jn 10:14–15). Később így folytatta: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. Én és az Atya egy vagyunk” (27–30. v.). Ezek a szavak nemcsak Krisztus szeretett barátjára, Lázárra igazak, hanem mindazokra, akik egyedül Őbenne bíznak mint hatalmas Megváltójukban.
Nem olyan megváltóra van szükségem, aki gyámoltalanul könnyezett Lázár sírjánál. Olyan Megváltó kell, akinek a könnyei erősek az üdvözítésre, és engesztelő erejük van, mert semmi mással nem lehet megfizetni a vétkeimért. A bűneim fölött még sírni sem tudok az Ő üdvözítő kegyelme nélkül, de Megváltóm könnyeiben megtalálom az erőt, hogy sírjak saját vétkeim fölött, megtalálom az örök boldogság reménységét, és annak okát, hogy a jövőben miért fog eltöröltetni minden könnyem. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
