A fekete és a sárga ló
Az előző számunkban a fehér és a vörös lóval foglalkoztunk, most pedig a fekete és a sárga ló következik (Jel 6:5–8). A fekete lovas képe az ételről és az italról, a megélhetésről, az éhínségről és a luxusról beszél. A kezében lévő mérleg az étel gondos megmérésére szolgál (5. v.). Egy mérce (görög: khoinix) körülbelül egy liternek felel meg, amely egy felnőtt férfi napi eledelét jelenti (6. v.). Egy dénár volt egy munkás napidíja (6. v.).
Úgy is mondhatnánk, hogy a megélhetéshez szükséges minimális élelemről van szó. Ha valaki tud dolgozni, akkor aznap jóllakhat búzakenyérből („a búzának mérczéje egy dénár”), vagy három napig ehet valamivel olcsóbb árpakenyeret („az árpának három mérczéje egy dénár”).
De mi a helyzet, ha valami mást is szeretne venni? Vagy gondoskodna feleségéről és gyermekeiről? Mi lesz, ha megbetegszik, vagy megsérül? Egy ilyen ember alig tudja biztosítani napi megélhetését, és még nehezebbé válik a dolga, ha családja is van. A harmadik lovas fekete, mert ez a szükség és az éhség színe (vö. Jer 14:2; JSir 4:8; 5:10).
A fentiek az elmúlt 2000 év során a legtöbb emberre igazak voltak. Manapság is sok olyan ember van, akinek nincs elég étele, ezért éhezik, betegeskedik, sőt éhen hal. Ez jellemző például Haitiben, Észak-Koreában vagy Afrika egyes részein. Korábban azonban sokkal rosszabb volt a helyzet.
Ez azonban nem minden, mert a négy lelkes állat közül egy szózat így kiált: „de a bort és az olajt ne bántsd” (6. v.). A bor és az olívaolaj arra utal, hogy mások bőségben, sőt luxusban élnek. A hang így kiált: ne bántsd ezeket, mert ez felháborítaná a gazdagokat!
A világban, sőt az egyes országokon (például Dél-Afrikában vagy Suriname-ban) belül is óriási gazdasági különbségeket láthatunk. Vannak tehetősek és nincstelenek, gazdagok és szegények, vagy a fejlett és a fejletlen országok, noha ezek között a szélsőségek között sok fokozat létezik.
Krisztus véren megváltott egyházában is megtalálható az anyagi szegénység és a gazdasági egyenlőtlenség, akár globálisan, akár az egyes gyülekezeteken belül. Megváltónk maga is így szólt: „Mert szegények mindenkor vannak veletek” (Jn 12:8).
A harmadik pecsétet maga Krisztus töri fel, és Ő küldi el a fekete lovast. Ez arra tanít bennünket, hogy a mezőgazdaság és a kereskedelem, a rossz termés és az infláció, az éhes szájak és az ételosztó segélyszervezetek stb. mind hozzá tartoznak Isten tanácsához, és mindezeket az Úr Jézus vezérli, aki az Atya jobbján ül. „Mert nem napkelettől, sem napnyugattól, s nem is a puszta felől támad a felmagasztalás [vagy az anyagi bőség]; Hanem Isten a bíró, a ki egyet megaláz, mást felmagasztal” (Zsolt 75:7–8).
Jehova szuverén Úr az élelem és a gazdagság elosztása és egyenlőtlensége fölött. Ő határozza meg, hogy saját vagy bérelt lakásban lakunk-e, egy villában vagy egy viskóban élünk-e, van-e munkánk, tele van-e a kamránk stb. Még az ember bűnös válasza – a gazdagok rátartisága vagy leereszkedése, és a szegények irigysége vagy haragja – sem esik kívül mennyei Atyánk örök tanácsvégzésén.
A Jelenések 6 negyedik, utolsó lovasa sárga – olyan színű, mint a halott –, és annak lovasa a halál, akit a pokol követ (8. v.). A Jelenések 6:8 a halál négy félelmetes eszközét sorolja fel.
Az első a fegyver, amely jelenthet golyóval vagy bombával való öldöklést, vagy akár egy elmérgesedett sebtől vagy a csatában való kifáradástól való halált. Ez a második pecsétre emlékeztet (3–4. v.).
A második az éhhalál, amely a kevés élelem és az éhínség következménye. Ezeket a harmadik pecsét foglalja magába, amelyről a cikkünk első felében olvashattunk (5–6. v.).
A Halál harmadik fegyvere a halál. Mire utal ez? Baleset során, vagy idős korban bekövetkező halálra? Nem, hanem különféle járványok és dögvészek (Ez 14:21) miatt történő halálesetekre. Ide tartozik a feketehimlő, az influenza, a tbc, a malária, a kolera, az AIDS, a rák, a kanyaró, a diftéria és sok más. A betegségeket okozhatják baktériumok, vírusok, genetikai rendellenességek, és a szennyezett víz vagy levegő, a higiéniai problémák vagy az alultápláltság stb. által terjedhetnek.
A sárga lovas negyedik fegyvere a föld fenevadai, például a farkasok, kígyók, elefántok, skorpiók stb. A moszkitók mindezeknél sokkal veszedelmesebbek, mivel ezek az állatok „az emberiség leghalálosabb betegségeinek hordozói… A moszkitók olyan betegségeket terjesztenek, amelyek világszerte milliók halálát okozzák, különösen a gyermekek és az idősek között, a fejlődő országokban” (National Geographic).
A sárga ló és annak lovasa a föld negyedrészén kap hatalmat, hogy megölje az embereket „fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által” (Jel 6:8). Ez a negyedrész az emberiség általános halálozási rátáját mutatja, noha ez valamelyest időről időre változik.
Jézus kijelenti: Én vagyok „az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel 1:18). Ezért teljesen méltó, hogy a Szentháromság Isten feltámadt Urunkat rendelte uralkodóul a halál fölé, és Ő az, aki elküldi a sárga lovast. Mennyei trónjáról Krisztus két évezrede uralkodik emberek milliárdjainak halála fölött is szerte a világon. Ő teljesen szuverén Úr a betegségek, a járványok, az orvosságok, az egészségügy, a temetések és a gyász fölött.
Megváltónk halál fölötti uralma minden leendő halálra is igaz, beleértve a saját halálunkat is. Jézus engesztelő áldozata által Isten gyermekeinek a halála „átmenetel az örök életre” (Heidelbergi Káté 42. kérdés-felelet), mivel Krisztus helyet készít számunkra Atyja hajlékában, és ismét eljön, hogy Magához vegyen bennünket (Jn 14:2–3). Rev. Stewart
Az ószövetségi hívők hite
Egyik olvasónk a következőt kérte: „Örülnék, ha Rev. Hanko tudna néhány sort írni az ószövetségi szentek hitéről, és megmutatná, hogyan és miben különbözött az újszövetségi hívők hitétől (Zsid 11:13; Jn 8:56).”
Ez nagyon jó kérdésfelvetés (mint minden kérdés, amelyet kapunk), de úgy gondolom, olvasónk a Zsidók 11:13-mal és a János 8:56-tal már meg is adta a válasz kiindulópontját. Isten ószövetségi és újszövetségi népének hite között nincs lényeges eltérés.
A Zsidók 11:13 így hangzik: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” Az egyetlen – de nem lényeges – különbség az ő hitük és a miénk között, hogy mi hit által látjuk, hogy ezek az ígéretek elkezdtek beteljesülni Jézus Krisztus eljövetelében és munkájában, habár az ígéretek beteljesülését még mi is csak távolról szemléljük.
Jehova ószövetségi népe hitte, szerette és magához ölelte Istent és az Ő ígéreteit, mert azok mind Krisztus ígéretei voltak. Ezekért az ígéretekért készek voltak idegenekként és vándorokként élni ezen a földön. Mi is ugyanezeket az ígéreteket hisszük, és ugyanabban az Istenben bízunk, mint ők: Izráel Istenében. Hozzájuk hasonlóan hit által mi is mindennél jobban szeretjük ezeket az ígéreteket és az ígéretek Krisztusát. Ezekbe az ígéretekbe kapaszkodunk a legsötétebb időkben – csakúgy, mint ők –, és hozzájuk hasonlóan ezek az ígéretek tesznek minket is idegenekké és vándorokká ezen a földön (1Pt 1:1; 2:11).
A Zsidókhoz írt levél 11. része végig arról beszél, hogy ugyanaz volt az ő hitük, mint a miénk. „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (1. v.). A hit a maga bizonyítéka, és a maga bizonyossága azoknak, amiket „szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem gondolt” (1Kor 2:9). A hitnek nem kell más bizonyíték, nem kell „tudományos” bizonyíték arra, hogy „a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő” (Zsid 11:3). Ma sincs és soha nem is volt szüksége ilyen bizonyítékra. Ahogy a régebbiek (az ószövetségi szentek) számára a hit valóság és meggyőződés volt, úgy nekünk is az (Zsid 11:2).
A hit számunkra ugyanaz, mint ami Isten ószövetségi népe számára is volt. Becsesebb áldozatot ajánl fel Istennek (Zsid 11:4), noha már nem a Krisztusra mutató állatáldozatokat. Krisztus áldozata iránti hálából a hit „dícséretnek áldozatát [viszi] mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid 13:15). Énókhoz hasonlóan mi is hit által vitetünk fel (Zsid 11:5) – akár úgy jutunk a mennybe, mint ő, akár a rendes módon –, mert aki csak él és hisz Jézusban, „soha meg nem hal” (Jn 11:26).
A hit mindig úgy járul Istenhez, hogy hiszi, „hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik” (Zsid 11:6). A két szövetség között ebben sincs különbség. A hit „megintetvén a még nem látott dolgok felől” mindig talál menedéket a bárkában, amely már nem fából való, hanem a keresztfán készült (Zsid 11:7). A hit Ábrahámmal együtt mindig oda megy, amelyet örökségként nyer el, és aki hisz, úgy indul el, hogy nem tudja, hová megy, de várja „az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten” (Zsid 11:8–16). Ebben a világban ugyanis csak jövevény, amíg az élete tart, és soha nem elégszik meg másik várossal.
„És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról [és Husz Jánosról, Wycliffe Jánosról, Mártonról és egy másik Jánosról, az öreg Polükárposzról és a két Margitról, Ridleyről és Cranmerről,1 és oly sok más emberről]; A kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait” (Zsid 11:32–34). Ugyanezt teszik mai utódaik is – bár a történelem nem jegyzi fel őket –: apák és anyák, férjek és feleségek, presbiterek és egyháztagok, akik mindig és mindenütt az Isten Fiába vetett hit által élnek, aki szeretett minket, és Önmagát adta miértünk (Gal 2:20).
Az ószövetségi és az újszövetségi hívők hite közti kicsiny eltérést ismét a Zsidók 11:39–40-ben olvashatjuk: „És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.” Hitük az eljövendő Krisztust várta. A mi hitünk most, amikor már Krisztus eljött, azt várja, hogy Ő újra eljöjjön. Ez különbség, de nem lényeges. A Krisztusba vetett hiten kívül nincs igaz hit, és Krisztuson kívül nincs miben hinni. Hit által mind az Ó-, mind az Újszövetségben ezt mondhatjuk:
Krisztus velem, Krisztus előttem, Krisztus mögöttem,
Krisztus bennem, Krisztus alattam, Krisztus fölöttem,
Krisztus jobbomon, Krisztus balomon,
Krisztus, ahol lefekszem, Krisztus, ahol leülök, Krisztus, ahol felkelek.
(Patrick imádsága)
A másik szakasz, amelyet olvasónk idéz, a János 8:56. Ez az igevers arra tanít, hogy Ábrahám (és valódi fiainak) hite Krisztusban volt éppúgy, mint a miénk: „Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.” Ez az ószövetségi hívők hitének legfontosabb jellemzője. Hitük által egyesültek Krisztussal (mivel Istenben és Krisztusban hittek), ezért ez volt az igazságuk Isten előtt, így igazultak meg (1Móz 15:6; Rm 4:16–25). Ez a hit mindig is üdvözítő hit volt.
Milyen bolondság azt tanítani, hogy az ószövetségi hívők a törvény cselekedetei és a törvénynek való engedelmesség által üdvözültek: „Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk [és bennük], kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Rm 8:3–4).
Micsoda bizonyságtétel a hit erejéről, hogy a hit már az Ószövetségben is Krisztusban örvendezett, látta az Ő napját, és boldog volt, igazságát Krisztusban találta meg, a Sátán, a bűn és a pokol fölött győzelmet aratott, és remélte, hogy a mennybe fog jutni, végül pedig üdvözült. A hit minden korban Krisztusban van, és Isten ajándéka: „Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk” (Ef 2:9–10). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
