Üdvözült-e Ismáel?
Üdvözült-e Ismáel, Hágár fia? A hithű keresztyének eltérő válaszokat adnak erre a kérdésre. Némelyek szerint nem volt hívő, mások viszont Isten gyermekeként tekintenek rá.
Ebben a cikkben nem kevesebb, mint öt bibliai érvet sorolok fel annak alátámasztására, hogy Isten a Jézus Krisztusban való szuverén kegyelme által üdvözítette Ismáelt. Abban a sorrendben fejtem ki ezeket a gondolatokat, ahogyan a Biblia első könyvében előfordulnak, Ismáel tizenharmadik életévétől kezdve (1Móz 17) Ábrahám táborából való kiűzésén át (1Móz 21) egészen a mintegy száz évvel később bekövetkező halálig (1Móz 25).
(1) Ismáel élt Isten előtt. Ábrahám imádsága ez volt: „Vajha Ismáel élne te előtted” (17:18), amire az Úr így felelt: „Ismáel felől is meghallgattalak” (20). Vajon Ábrahám csupán azt kérte Istentől, hogy tartsa meg Ismáelt ebben a földi életben? Az ihletett beszámoló egyáltalán nem utal arra, hogy Ismáel beteg volt vagy élete veszélyben forgott volna. Nem: Ábrahám Ismáel lelki életéért imádkozott. Végül is az 1Mózes 17 nagy témája a kegyelmi szövetség! Ábrahám pátriárka Ismáel szövetségi életére, azaz a Jézus Krisztusban való örök életére gondolt. Jehova megválaszolta ezt az imádságot, mert Ismáel Isten szövetségi barátjaként élt az Ő színe előtt. Minden kegyes szülő így könyörög gyermekeiért (maguk is Ábrahám lelki fiai és leányai lévén): „Bárcsak fiaink és leányaink Krisztusban élhetnének Teelőtted!”
(2) Isten megáldotta Ismáelt. Amikor Jehova válaszol Ábrahámnak a fiáért való imádságra, nemcsak ezt mondja: „Ismáel felől is meghallgattalak”, hanem ezt is: „Ímé megáldom őt” (20. v.). Isten bizonyosan megáldotta Ismáelt (20. v.) azzal az isteni jóindulattal, amellyel a hívő Sárát is (16. v.). Ne feledjük azt sem, hogy az 1Mózes 17 áldásai az eljövendő Messiásban való szövetségi áldások!
Ismáel üdvösségével kapcsolatban ez a második pont megerősíti az elsőt. (1) Ismáel úgy élt Isten színe előtt, (2) mint akit Isten megáldott. Ábrahám imádságára – „Vajha Ismáel élne te előtted! (17:18) – az Úr így felelt: „Ismáel felől is meghallgattalak: Ímé megáldom őt” (20. v.).
(3) Isten megválaszolta Ismáel imádságait. Az 1Mózes 21:17-ben kétszer is félreérthetetlen módon hangsúlyozza ezt Ismáelről: „Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát.” A Szentírás ezt tanítja azokról, akiknek az imádságát Jehova megválaszolja: „Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is útálatos” (Péld 28:9), és: „Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg” (Jn 9:31).
E három gondolat között világos a kapcsolat: Ismáel (1) élt Isten előtt, (2) Isten megáldotta, (3) valamint meghallgatta és megválaszolta imádságait.
(4) Isten Ismáellel volt. „És vala Isten a gyermekkel” (1Móz 21:20): Ismáellel volt csakúgy, mint például Ábrahámmal (22. v.), Jákóbbal (28:15) és Józseffel (39:2, 3, 21, 23): ahogyan Jehova egész választott, hívő népével van. Vele – ez a szó arra utal, hogy Isten Krisztusban és a Szentlélek által szövetségi közösségben van az Ő szentjeivel.
Gyűjtsük össze az eddigi pontokat: (1) Ismáel élt Isten előtt, (2) Isten megáldotta, és (4) Istennel volt. Nem csoda, hogy kétszer is azt olvassuk, hogy (3) Isten megválaszolta az imádságait.
(5) Ismáel az ő népéhez gyűjtetett. Miután 137 évig élt, Ismáel „kimúlék és meghala, és takaríttaték az ő népéhez (25:17). Amikor az Ószövetség első könyvei egy ember haláláról azt írják, hogy népéhez takaríttatott, vagy egy csoportról azt, hogy atyáikhoz takaríttattak, akkor Isten népének a halálon túli boldog életére utalnak.
Ezzel a szóhasználattal először Ábrahám pátriárka esetében találkozhatunk. 175 évesen halt meg, és „takaríttaték az ő népéhez” (25:8). Mintegy 90 évvel azelőtt az Úr ezt ígérte Ábrahámnak: „te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel” (15:15). Ehhez az istenfélő néphez és atyákhoz – akikhez Ábrahám ment – tartozott Tháré, Sém, Noé, Methusáél, Énókh, Séth, Ádám és Éva. Ismáelhez hasonlóan „kimúlék Izsák és meghala, és takaríttaték az ő eleihez vén korban, bételvén az élettel” (35:29) ugyanúgy, mint Jákób is (49:29, 33).
Ismáel az ő népéhez takaríttatott úgy, mint az 1Mózes imént bemutatott három nagyszerű pátriárkája, vagy mint Amrám és Jókébed két fia: Áron (4Móz 20:24, 26; 27:13; 5Móz 32:50) és Mózes (4Móz 27:13; 31:2; 5Móz 32:50). A hívő nemzedék, akik Józsuéval együtt elfoglalták a megígért földet, szintén „gyűjteték az ő atyáihoz” (Bír 2:10).
Így Mózes 1., 4. és 5. könyvében, illetve a Bírák könyvében 13-szor jelenik meg az a kifejezés, miszerint valaki az ő népéhez vagy atyáihoz takaríttatik. Ez magába foglal hat hívő embert (Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, Áront és Mózest csakúgy, mint Ismáelt, akiről a kifejezés második előfordulása beszél), valamint egy istenfélő nemzedéket, Józsuéét.
Amikor Isten gyermekei meghalnak, testüket eltemetik. A hívő emberek lelkét azonban Jehova végtelen irgalmából, a megfeszített és feltámadt Krisztus által lelki atyáikhoz és népükhöz gyűjti.
Összefoglalásképpen: öt kulcsfontosságú bizonyságtételt vizsgáltunk meg: kettőt az 1Mózes 17-ből, kettőt az 1Mózes 21-ből és egyet az 1Mózes 25-ből. A közös tanúságtételük az volt, hogy Ismáel üdvözült. Elvégre ebben a világban (1) Ismáel élt Isten előtt, (4) Isten vele volt, (2) megáldotta őt, és (3) megválaszolta az imádságait. Amikor pedig elhagyta ezt a világot, (5) Isten Ismáelt szeretetben az ő népéhez takarította. Mit kívánhatnánk ezen kívül? Rev. Stewart
Félix rémülete
Jelenlegi számunkban a következő kérdéssel foglalkozunk: „Amikor Pál a Cselekedetek 24:25-ben Félixnek az »igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről« beszél, akkor Félix megrémült. Ezt az embert sokan hitetlennek tartják, mert nem hitt az evangéliumnak, amelyet Pál megosztott vele, hanem elküldte az apostolt: »Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hivatlak téged.« Hogyan magyarázhatjuk meg ennek a (látszólag) hitetlen embernek a remegését? Nem a Lélek kegyelmes munkája látható itt, amely által meggyőzi őt a bűneiről, és felismerteti vele a hallott beszéd igazságát, noha elutasította azt? A hitetleneket biztosan nem érdeklik mindezek, mivel »Nincs isteni félelem az ő szemök előtt« (Rm 3:18).”
A Szentírásból úgy tűnik, hogy az Isten és az Ő Igéje előtti rémület Isten népét jellemzi. Azt jelzi, hogy valaki megtért, igaz istenismeretre jutott, sőt alázatos hálával tekint arra, amit Isten Megváltóként elvégzett (Ezsdr 9:4, Ézs 32:11; 66:2, 5; Jer 33:9; Hab 3:16; Mk 16:8; Csel 7:32). Izráel gonosz embereit Jeremiás így szólítja fel a megtérésre és az Isten előtti remegésre az 5:21–22-ben: „Halljátok csak, te bolond és esztelen nép, a kiknek szemeik vannak, de nem látnak; füleik vannak, de nem hallanak! Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám előtt nem remegtek-é?”
Bizonyos, hogy Isten megváltott népe megremeg, mert ismerik saját bűnös voltukat, és azt is, hogy milyen közel voltak a pokol örök büntetéséhez. Különösen is megrettennek attól, hogy vétkeztek Isten ellen. Reszketnek, amikor meglátnak valamit az Ő dicsőségéből és fenségéből, vagy amikor szabadítása nagyságát szemlélik. A hívő számára ez a rémület a kegyelem jele és Isten üdvözítő munkája Krisztusban.
Mindazonáltal az is igaz, hogy az istentelenek is reszkethetnek Isten előtt. Az 5Mózes 2:25-ben Isten megígéri, hogy a pogány kánaániták rettegni fognak, amikor meghallják, milyen győzelmeket aratott Izráel a Jordántól keletre, vagy hogyan keltek át a folyón Kánaán földjére. A Jeremiás 10:10 az utolsó időkre előretekintve azt mondja, hogy a nemzetek remegni fognak Isten haragjától: „De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását.” Ugyanilyen természetű volt Félix rémülete is.
Sokan azt gondolják, hogy az efféle remegés Isten általános vagy előkészítő kegyelmének a bizonyítéka, amelyet olyan emberek felé tanúsít, akik még nem születtek újjá, vagy soha nem is fognak üdvözülni. Ez téves gondolat. Az Istentől való félelem lehet az üdvözítő kegyelem, de lehet a hitetlen rémület jele is.
A Szentírásban semmi nem utal arra, hogy Félix szívében bármi megváltozott volna, vagy megtért volna. Bizonyára tudott valamit az igaz Istenről – elvégre egy zsidó nőt vett feleségül (Csel 24:24) –, ez azonban nem volt üdvözítő ismeret. A Cselekedetek 24:22 megmutatja, hogy valamit tudott az evangéliumról, és ez nem is meglepő, hiszen ő uralkodott azon a vidéken, ahol a keresztyénség elkezdődött. Amikor Félix Pállal foglalkozik, akkor kiderül, hogy a tiszttartó gonosz és hitetlen. Csupán azt várta, hogy megvesztegessék, és kedveskedjen a zsidóknak (26–27. v.). Amikor Pál igazságról, önmegtartóztatásról és ítéletről beszélt neki, akkor azért rémült meg, mert nem volt igaz, nem volt önmegtartóztató, és Isten ítélete alatt állt.
Ez vajon a Lélek munkája volt? A Lélek kegyelmes munkája? Félix valamiféle bűnismeretre vagy bűntudatra jutott? Kétségtelen, hogy a Lélek munkája volt, hiszen minden az Atyától van, a Fiú és a Lélek által. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Lélek kegyelmesen munkálkodott Félix szívében. Hogyan lehetne kegyelem ebben a munkában, ha semmi értékes nem származott belőle, csak Pál szenvedése vált tőle hosszabbá és nagyobbá? Hogyan lehetett Félix rémülete bármi más, mint Istentől való rettegés, minden üdvözítő ismeret nélkül, hiszen csak a pénzre és az emberek véleményre gondolt? A Lélek kegyelmes munkájából semmit nem láthatunk itt. Az itt szereplő szó csupán ennyit jelent: megrémült. Félix megrémült, ahogyan az istentelenek sokszor megrettennek, amikor Isten felrázza őket önelégültségükből.
Félix rémületéhez kapcsolódik egy nagyon fontos igehely, a Jakab 2:19: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.” A rettegnek szó nem a félelem érzését fejezi ki, hanem inkább azt a remegést és reszketést, amely a hatalmas rémületből fakad. Az ördögök reszketnek, ha Istenre gondolnak, de ez nem a Lélek kegyelmes munkája, és nem is a bűnbánat jele.
A Róma 1:18–32 megmagyarázza a hitetlenek időről-időre megjelenő félelmét és (nem üdvözítő, nem kegyelemből fakadó) istenismeretét. Isten kijelenti magát nekik a lelkiismeretükben és a teremtésben, amit Ő alkotott: „mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök” (19. v.). Az ő istenismeretükben semmiféle kegyelem nem található. Csak arra szolgál, hogy mentség nélkül hagyja őket (20. v.).
Így tehát ez az istenismeret nem hoz bennük jó gyümölcsöt. Nem dicsőítik Őt, nem hálásak Neki (21. v.). Isten igazságát hazugsággá változtatják, és a teremtett dolgokat tisztelik és szolgálják a Teremtő helyett (25. v.). Bálványimádásuk nem annak a bizonyítéka, hogy érzik, hogy Istenre van szükségük, hogy egy „Isten formájú űr van a szívükben”, hanem éppen azt bizonyítja, hogy nem akarják Őt szolgálni. Sőt amikor elfordulnak Istentől, olyan bűnös kívánságokban esnek, amelyek igencsak hozzátartoznak a társadalmunkhoz. Nem üdvözítő, nem kegyelemből származó istenismeretük a homoszexualitás vétkére vezeti őket (26–27. v.).
Ismerik Istent? Igen. Legalábbis ismerik örök hatalmát és istenségét (20. v.). Van-e bármiféle üdvözítő ereje ennek az istenismeretnek? Nincs. Isten igazságos ítéletéből csak még több gonoszságra vezeti őket. Van bármiféle kegyelem ebben az istenismeretben? Nincs, mert a kegyelem senkit nem vezet a Róma 1-ben említett természetellenes vonzalmakra. Istennek az a szándéka, hogy megismertesse velük Önmagát? Igen. Mentség nélkül hagyja őket most és örökre (20. v.).
A Róma 1-ben Isten Igéje a Jakab 2:19-hez hasonlóan megmagyarázza Félix rémületét. Isten azt teszi, amit az Ezékiel 32:10 leír: Pál bizonyságtétele által villogatta a fegyverét Félix előtt, és Félix remegett az életéért. Mennyire eltér Félix reszketése Habakukétól, aki így szólt: „Hallám és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt” (3:16). Ez a reszketés a kegyelemből fakad és hasznos; olyan rémület, amely Jézus Krisztusban nyugszik meg. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
