Az istentelenek valóban Isten képmásai? (2)
A múltkor bemutattuk azt a széles körben elterjedt, ám téves nézetet, amely szerint a teljesen romlott bűnösök egy állítólagos, „tágabb” értelemben a végtelenül szent Isten képmásai. Korábbi ellenérveink mellé most hadd sorakoztassunk fel további hármat.
Először is mi a helyzet az emberben az isteni képmás természetével? Az ihletett Írásokban egyértelmű kijelentések hirdetik, hogy mi tartozik hozzá Isten képmásához, amelyre az Úr megalkotta Ádámot és Évát, és amelyre újra átformálja a választottakat (Ef 4:24; Kol 3:10; vö. Préd 7:29). Ez az ismeret, az igazság és a szentség, ahogyan azt a református hitvallások is megmutatják (pl. Westminsteri Kiskáté 10. kérdés-felelet).
De Istennek miféle képmását hordozzák a hitetlenek? Általában a következőket szokták említeni: gondolkodás, erkölcs, akarat, érzelmek, személyiség, beszéd stb. Ezek valóban jellemzőek mindenkire, hívőkre és hitetlenekre egyaránt, azonban nincs olyan bibliai szakasz, amely megmutatná, hogy az istentelenekben milyen természetű az isteni képmás. Egyetlen igevers sem magyarázható helyes módon úgy, hogy megmutassa, mi tartozik a gonoszokban Isten képmásához.
Másodszor tegyük fel a kérdést, hogy hány isteni képmás található az emberben? Ha mindenki Isten képmása, az szükségszerűen maga után vonja, hogy az emberekben (és az angyalokban) kétféle isteni képmás létezik: a bibliai imago Dei, amelyet az ismeret, a szentség és az igazság alkot (Ef 4:24; Kol 3:10), valamint a „tágabb értelmű” imago Dei. A hitetlen emberben Istennek egy, a hívőben pedig két képmása található: az apostoli értelemben vett és a tágabb értelemben vett képmás. Az újjászületés előtt a választottakban csak egy imago Dei létezik, Isten tágabb értelemben vett képmása, újjászületésük által pedig egy második isteni képmást is elnyernek.
De hol beszél Isten Igéje arról, hogy Istennek két képmása van az emberben? Vagy arról, hogy a hitetlenek az Úr egy, a hívők pedig két képmását hordozzák? Vagy arról, hogy a választottakban újjászületésük előtt egy, utána pedig két isteni képmás található?
Harmadszor, hogyan értelmezhetjük az isteni képmás jelenlétét az emberben? Az imago Dei legelső bibliai előfordulásából megtudjuk, hogy akik Isten képmására vannak, azok az Ő hasonlatosságára is vannak, hiszen Isten így szólt: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (1Móz 1:26; vö. 1:27; 5:1). Ha valaki egy másik személy hasonlatosságára van, az hasonló hozzá. Ha valaki egy másik személy képmását hordozza, akkor az annak a képe (vö. 1Kor 11:7; 2Kor 4:4; Kol 1:15). A Szentírás egynek tekinti Isten képmását és hasonlatosságát, és ezt a két fogalmat Isten dicsőségével köti össze. Isten dicsőséges, ezért aki az Ő képére és hasonlatosságára van, az is dicsőséges. Így a hívő ember „Istennek képe és dicsősége” (1Kor 11:7; vö. 2Kor 3:18; 4:4, 6; Zsid 1:3).
De valóban igaz, hogy az istentelen ember Isten képe, hasonlatossága és dicsősége? Julianus Apostata római császár, XIV. Lajos francia király, Karl Marx vagy az amerikai Jeffrey Epstein Isten képe, hasonlatossága és dicsősége lenne? A Sátán tényleg Isten képe, Isten hasonlatossága és Isten dicsősége? Ez a fontos bibliai fogalom komoly teológiai tartalmat hordoz. Bizonyosan helytelen az istentelenekre Isten képmásaként tekinteni. Rev. Stewart
Miért nem végezték ki Dávidot paráznasága és gyilkossága miatt?
Jelen számunkban egy olyan kérdéssel foglalkozunk, amely Dávid Bethsabéval elkövetett vétkére vonatkozik. „Az ószövetségi törvény előírta a gyilkosok és a paráznák megkövezését. Miért nem végezték ki Dávidot (ismert) gyilkossága és paráznasága miatt? Vajon a törvény felett állt? A törvény rá nem vonatkozott? Bűnbánata feloldozta őt a halálbüntetés alól?”
Olvasóink kiváló érzékkel teszik fel a legnehezebb kérdéseket. Olykor annyira nehéz kérdéseket kapok, hogy kissé elbizonytalanodom. Gyakran sokáig kell rajtuk dolgoznom, gondolkoznom. Mindazonáltal nagyra becsülöm e kérdéseket, mert rákényszerítenek arra, hogy olyan dolgokat is elővegyek, amelyekre korábban nem is gondoltam, és újra átolvassam Isten Igéjét.
A házasságtörő kivégzését előíró törvény a 3Mózes 20:10-ben olvasható: „Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő” (vö. 5Móz 22:22). A gyilkos kivégzésére vonatkozó mózesi törvény pedig a 3Mózes 24:17-ben szerepel: „Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon” (vö. 2Móz 21:12–14; 4Móz 35:16–21).
Isten az özönvíz után Noénak olyan rendeleteket adott, amelyek már hosszú idővel a mózesi törvények előtt megkövetelték a halálbüntetést: „A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert” (1Móz 9:6). A gyilkosságért járó halálbüntetés mellett ma is az egyik érv, hogy Isten az embert – az állatoktól eltérően – saját képére és hasonlatosságára teremtette (1Móz 1:26–27). Pál így ír: „Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik” (Rm 13:4; vö. Csel 25:11).
Mindezzel azonban nem adtunk még választ a fő kérdésre, hiszen e szakaszokból nyilvánvaló, hogy Dávid bűnei miatt teljes mértékben rászolgált a halálbüntetésre. Miért nem adta hát halálra Isten vagy egy ember?
Vajon a király a törvény fölött áll? Egyesek valóban így gondolják, és éppen Dávid példájával érvelnek. Ezt a nézetet sok király és uralkodó vonatkoztatta már magára, hogy szörnyű gonoszságaikat azzal mentegessék: ők a törvény fölött állnak. Az Amerikai Egyesült Államokban a hivatalban lévő elnök mentességet élvez minden polgári és bűnügyi vádtól a hivatalos tetteit és kötelességeit illetően. Vajon ezért nem büntették meg Dávidot?
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ha valaki magas pozíciót tölt be a népben vagy az egyházban, az valójában nem mentség a bűneire, hanem inkább súlyosbító tényező. Ezt világosan kifejti a Szentírás alapján a Westminsteri Nagykáté 150. és 151. kérdés-felelete. Dávid bűnei nagyobbak voltak, hiszen magas királyi tisztséget töltött be, megszegte Isten törvényét, nyilvános botrányt okozott (2Sám 12:14), és bűnbe sodort másokat is, így Bethsabét és Jóábot. Semmilyen módon nem menthetjük fel Dávidot vétkei alól.
Maga Dávid is beismerte, hogy méltó a halálra, amikor hallotta Nátán példázatát a gazdagról, aki elvette a szegény ember bárányát. Ezt felelte ugyanis a prófétának: „Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte” (2Sám 12:5). Dávid bűnbánata után Nátán szavai is arról árulkodnak, hogy a király méltó a halálra: „Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni” (13. v.). A 2Sámuel 11–12-ben semmilyen alapja nincs annak a balga gondolatnak, miszerint bárki Isten törvénye felett állhat, akár uralkodó, akár alattvaló.
Az egyházban különösen is fontos, hogy az egyházi vezető által elkövetett súlyos és nyilvános bűnöknek legyen következménye. Az egyházban a halálbüntetés megfelelője a tisztségtől való megfosztás, vagy – bűnét nem bánó bűnös esetén – a kiközösítés. Senkinek nincs „mentelmi joga”. Sőt egy tisztségviselő büntetése keményebb kell legyen (beleértve az egyházi tisztségtől való megfosztást is), hiszen pozíciója és példája csak súlyosbítja vétkét.
A 2Sámuel 12:13 megmutatja, hogy Dávid csak és kizárólag azért menekült meg a halálbüntetéstől, mert Isten irgalmas volt hozzá. Isten elvette a bűnét. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy megbocsátott neki, amint maga Dávid is vallást tesz erről: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak – és te elvetted rólam bűneimnek terhét” (Zsolt 32:5).
Sokat el kell mondanunk Isten Dávid iránti irgalmasságáról. Elkerülte a halálbüntetést csakúgy, mint a bűn örökkévaló büntetését, de nem menekült meg sértetlenül. Nátán próféciája szerint meghalt Bethsabétól született gyermeke (2Sám 12:14, 18). Ezenfelül Isten a próféta által így szólt Dávidhoz: „Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen. Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal. Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel előtt és napvilágnál cselekeszem azt” (2Sám 10–12). Dávid élete hátralévő részében szenvedett bűnei következményei miatt. Isten irgalmas, ám igaz is, és nem csúfoltatik meg. Ő mindig megmutatja, hogy gyűlöli a bűnt, és nem huny afölött szemet.
Jehova más bűnösök irányába is tanúsítja Dávidnak megmutatott irgalmasságát. Három ilyen személy jutott hirtelen eszembe. Az egyik a házasságtörő asszony (Jn 8:1–11). Jézus soha nem mondta, hogy az asszony nem érdemelte meg a halált, de először a farizeusok képmutatását akarta leleplezni. Amikor ez megtörtént, akkor isteni irgalmat tanúsított az asszony felé ezekkel a szavakkal: „Én sem kárhoztatlak” (11. v.). Mielőtt bárki úgy gondolná, hogy Jézus nem foglalkozott az asszony bűneivel, így folytatta: „többé ne vétkezzél” (11. v.).
A másik ilyen ember Pál, az üldöző. Így szólt saját magáról: „Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben” (1Tim 1:13).
A harmadik, aki ilyen irgalmasságban részesült, az a szegény bűnös, aki ezt a cikket írja. Az a bűnös, akinek sokkal rosszabbak a vétkei Dávid és Pál vétkeinél, és akinek oly sok minden súlyosbítja a bűneit. Ő is nagy irgalmasságot nyert az Úrtól.
Elmondhatjuk, hogy mindannyian még a halálbüntetésnél is sokkal rosszabbat érdemlünk a vétkeinkért. Az istenkáromlás, a gyilkosság, a paráznaság és hasonló vétkek méltóak a halálbüntetésre. Nem vagyunk-e mindannyian vétkesek ezekben? Ha nem is nyilvánosan, de szívünkben és gondolatainkban. És a bűn, bármilyen bűn, minden bűn zsoldja nem az örök halál (Rm 6:23)?
„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére” (Mt 5:21–22). Kicsoda ártatlan?
„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében” (Mt 5:27–28). Ki nem szorul rá az irgalomra?
Mit hozhatok fel saját mentségemre? Vajon panaszkodhatok-e a Dávid iránti irgalmasságra, amikor magam is annyira irgalomra szorulok, mint ő? Ha ragaszkodom ahhoz, hogy Dávid megérdemelte a halálbüntetést, azzal nem magamat kárhoztatom-e? Ha nem én vagyok a vámszedő, akiről Jézus a példázatban így szól: „távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek” (Lk 18:13), akkor ki vagyok?
Amit Nátán Dávidnak mondott, az nemcsak megmagyarázza, hogy Izráel királyának miért nem kellett bűneiért meghalnia, hanem ez az evangélium, az egyetlen örömhír, amelyet a kárhozat és az örök ítélet fenyegetése alatt élő bűnös valaha is hallhat: „Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni” (2Sám 12:13). Nincs is más oka ennek a csodálatos irgalomnak, mint Jeruzsálem melletti hegyen álló kereszt, amelyen egyszer a mi Urunkat megfeszítették. Az irgalmat nem azok nyerik el, akiknek másoknál kisebbek a vétkei, vagy akik kevésbé érdemlik meg az örök kárhozatot. Mindazok irgalmasságban részesülnek, akik megbánják bűneiket, és hisznek abban, aki a kereszten meghalt.
Mivel olyan szörnyű bűnösök vagyunk, hogy magunktól fogva soha nem térnénk meg, és soha nem hinnénk. A minden kegyelem Istene és az irgalmasság Atyja némelyeknek bűnbánatot és hitet ajándékoz (Csel 11:18; Ef 2:8; Fil 1:29). Azért teszi ezt, hogy Dáviddal együtt így szólhassanak: „Sok bánata van a gonosznak, de a ki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül. Örüljetek az Úrban, vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkűek” (Zsolt 32:10–11). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
