Ne ítéljetek! (3)
A Máté 7-ben az Úr Jézus erősen figyelmeztet minket a bűnös ítélkezés veszélyére: „Ne ítéljetek,hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek” (1-2). Ennek az intésnek a Mindenható Isten helyes félelméreés a gonosz ítélkezés bűnétől való félelemre kell ösztönöznie minket. Krisztus szavaarra buzdít minket, hogy kerüljük el ezt a hamisságot. Akik bűnösen ítélnek, azokat nem csupánemberek, de Isten fogja megítélni. Isten sokkal szigorúbb ítélete alá fognak esni. Istenolyan ítélettel fogja őket megítélni, ahogyan ők ítéltek másokat. Ha azt gondolod, amikor bűnösenelítélsz másokat, hogy igazságot cselekszel, saját főztödet fogod megenni.
Krisztus kiemeli a képmutatás vétkét, azt, amikor elítélünk valakit egy bűnért, ami minket isérint, vagy olyan gonoszságért, amiben rosszabbak vagyunk nála. „Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nemveszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a teszemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a teszemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!” (3-5).
Az a feladatunk, hogy megbánjuk bűneinket és elforduljunk tőlük (különösképpen ha azokhatalmasak), és ezután segítsünk testvéreinknek bűneikben (amelyek gyakran nem olyan súlyosak,mint saját vétkeink), ne pedig könyörtelenül támadjuk őket.
Hogyan ítéli meg Isten ebben az életben azokat, akik bűnösen elítélnek másokat? Átadja őketennek a bűnnek, ami egyre jobban és jobban, egyre több és több területen megkötözi őket. Atextus azok viselkedésével foglalkozik, akik a mennyei királyság polgárainak vallják magukat.Őket érintően is különösen az atyafiak bűnös ítélésével. Azokban, akik testvéreiket bűnösenítélgetik, egy idő után felmerül a kérdés: „Miért vállalok közösséget ilyen rossz emberekkel?”Végül, ha nem bánják meg bűnüket, sokszor az egész egyházat otthagyják. Máskorazok, akik szívükben és szavaikkal istentelenül ítélik testvéreiket, egyszerre egyházi fenyítésalatt találhatják magukat. Az is gyakran előfordul, hogy ha valaki bűnösen ítéli testvéreit agyülekezetben, gyermekei – szüleik bűneinek következményeként – felnővén otthagyják azegyházat.
Az ítélet napján a bűnös ítélkezőkről kiderülhet az igazság, az, hogy sosem voltak igaz hívők!A testvéri szeretetre való képtelenségük és könyörtelenségük azt jelzi, hogy mindvégig idegenekvoltak Isten irgalmától, Krisztus keresztjétől.
A Biblia kijelenti, hogy „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogykiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt” (IIKorinthus 5:10). A „mindnyájunk” nemcsak az istenteleneket, de Pált és Timóteust (1:1), akorinthusi gyülekezet tagjait és minden hívőt is jelenti. A „gonosz” cselekedetek közt leszminden bűnös ítélkezésünk is.
Szeressük tehát egymást, miként Krisztus is szeretett minket (János 13:34), és ne ítéljünk bűnösen.Bízzunk abban is, hogy büntetésünk megvolt a múltban, a kereszten, ahol Krisztusmeghalt, „mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen” (I Péter 3:18)!Rev. Stewart
Gyilkosságra buzdított-e Salamon?
Egyik olvasónk az I Királyok 3:16-28-cal kapcsolatban tett fel egy kérdést. A történet bizonyáramindenki számára jól ismert. Két parázna asszony, akik egy házban laktak, szült egyegygyermeket, akikkel együtt aludtak éjszaka. Egyikük véletlenül ráfeküdt fiára, aki meghalt.Amikor felébredt, látván, mit tett, kicserélte saját csecsemőjét a másik parázna asszony életbenmaradt gyermekével. Reggel a másik asszony látta, hogy a mellette fekvő halott gyermeknem az övé, és látta, hogy az élő gyermek, aki az első paráznával van, az övé. Az elbeszélésükalapján azonban nem lehetett eldönteni, ki volt a gyermek anyja, hiszen mindketten ezt állították.
Salamon királyhoz vitték az ügyet, hogy ő döntsön. Salamonra maradt a feladat, hogy eldöntse,ki a gyermek igazi anyja.
A kérdés az, hogy Salamon valóban meg akarta-e ölni a csecsemőt, ezáltal áthágva a hatodikparancsolatot, vagy a kilencedik parancsolatot sértette-e meg: „Ne tégy a te felebarátod ellenhamis tanúbizonyságot“?
A kérdésfelvetés feltételezi, hogy Salamon legalább az egyik parancsolat ellen vétett, mivelazt parancsolta, hogy hozzanak egy kardot, vágják ketté a csecsemőt és egyik felét adják azegyik, másikat a másik asszonynak. Ha ezt valóban megtették volna, a gyermeket megölik, deha nem ölik meg, akkor Salamon hazudott volna. Az érvelés szerint Salamon tehát mindenképpenvétkezett.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy a két parázna válasza Salamon javaslatára teljeseneltérő volt. Egyikük beleegyezett abba, hogy Salamon kettévágja a gyermeket, a másik azonban azért könyörgött, hogy ne tegyék meg, inkább adják a másik asszonynak. Inkább szerette volna, hogy másé legyen a gyermek, minthogy halva lássa őt. Válasza alapján Salamon tudta, hogy ő volt az igazi anya, míg a másik asszony hazudott.
Nem hiszem, hogy Salamon bármiféle vétket elkövetett volna. Az esetet úgy jegyzi fel a Szentírás, hogy az emberek vegyenek példát Salamon bölcsességéről, amit Isten adott neki. Az elbeszélés e szavakkal zárul: „És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, a melyet tett vala a király, félék a királynak orczáját, mert látták, hogy Isten bölcsesége van az ő szívébenaz ítélettételre” (3:28).
Salamon parancsa a gyermek kettévágására bölcsességének csodálatos és megdöbbentő példája. Nem volt semmi módja kitalálni, ki az igazi édesanya. Azokban a napokban nem volt DNS-vizsgálat. Miként mondhatta volna meg, ki hazudik és ki mond igazat? Mivel egyik aszszonynak sem volt jó híre, ez alapján sem dönthetett az igazságról. Nem úgy volt, hogy az egyikük istentelen asszony, aki paráznaságáról és züllött életéről ismert, míg másikuk kiemelkedő, kegyes anya Izráelben. Mindketten paráznák voltak. Hogyan járhat hát Salamon az ügy végére?
Salamon olyan javaslatot tett, ami által megnyilvánulhat a két asszony igazi mivolta. Aki ellopta a másik gyermekét, bizonyára kapzsi, és az irigység vezérli. Aki pedig ilyen, az inkább mondja: „Ha nem lehet az enyém, akkor ne legyen másé sem.”
Másrészt egy anya, aki gyermekét szíve alatt hordozta, egyedülálló kapcsolatban áll gyermekével. A gyermekszülés közben életet adott gyermekének, miközben a halál közelében volt. Saját életét látja a csecsemő életében. Ha a gyermek meghal, az ő életének egy része hal meg, mert a gyermek belőle származott. Salamon bölcsessége elvezette őt az egyetlen lehetséges megoldásra: az egyik bűnös természetének és a másik természetes hajlamainak segítségül hívása.
Természetesen egyik asszony sem volt istenfélő. Mindketten szajhák voltak, életüket paráznaságban élték. A kérdés nem az volt, melyikük igaz hívő és melyikük nem, csupán annyi: melyikük hazudik és melyikük mond igazat. Salamon bölcsessége ámulatba ejtő volt.
A következő fejezetben Salamon bölcsességéről úgy olvasunk, mint ami nagyobb volt bármely ember bölcsességénél a föld színén (4:29-34). Az I Királyok 4:33 ezt írja: „Szólott a fákról is, a Libánon czédrusfájától az izsópig, a mely a falból nevekedik ki; és szólott a barmokról, a madarakról, a csúszó-mászó állatokról és a halakról is.”
Más szavakkal, Salamon bölcsessége kiterjedt Isten egész teremtésére. Példátlan ismerete volt Isten teremtményeiről. Bölcsessége kiterjedt a lelki és a természeti teremtésre is, de mindvégig Isten igazságának fényében maradt.
Salamon bölcsessége kiterjedt az emberre is, ami különösen szépen látszik a Példabeszédek könyvében. Ismerte az ember szívét, és tudta, miért teszi az ember azt, amit tesz.
Volt a teológián egy professzorom, aki nagyon naivnak tűnt a körülötte folyó dolgokat illetően. Előadásain sokszor nagyon messzire elkalandozott az aktuális témától; hogy miért, arra már nem emlékszem. Hol egy diák tett fel egy kérdést, vagy valami más probléma foglalkoztatta, és arról kezdett beszélni; nem tudom megmondani. Az egyik ilyen elkalandozás során az emberi természetről beszélt, és arról, miért olyan az ember, amilyen. Teljesen el voltam bűvölve. Olyanokat tanított az emberi természetről, amit későbbi lelkipásztori pályafutásom során nagyon sokat használtam, és még ma is sokszor rácsodálkozom. Megértette a teremtett, az elbukott és az újrateremtett embert. Olyan mély igazságokra mutatott rá, amilyenekről sem azelőtt, sem azóta soha nem hallottam.
Salamon bölcsessége bizonyos szempontból ehhez hasonlított: Isten egész teremtett világát megértette. Azt is tudta, milyen a romlott természet és milyen a megváltott ember test szerint. E bölcsesség által oldotta meg Salamon azt a kérdést is, ki volt a gyermek igazi anyja.
Csodáljuk és kövessük tehát a mi Urunkat, Jézus Krisztust, „Istennek bölcsességét” (I Korinthus 1:24), Azt, aki nagyobb Salamonnál (Máté 12:42), akiben „van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve” (Kolossé 2:3)!Prof. Hanko
A gazdag ifjú üdvösségéről
Máté, Márk és Lukács mindannyian feljegyezték a gazdag húsz-harmincéves vallási vezető megkapó jelenetét, amelyre általában a gazdag ifjú történeteként hivatkozunk. A gazdag ifjú Krisztushoz ment, letérdelt előtte, és megkérdezte, hogyan nyerhetné el az örök életet.
A jó hír az, hogy az Úr Jézus „megkedvelé” a gazdag ifjút (Márk 10:21). Ez az ifjú olyan emberekközött volt, mint János, a szeretett tanítvánnyal, Lázár, Mária és Márta (János 11:5), ahívő bélpoklos (Márk 1:41) és Isten egész népe, minden korból és földről. „Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet, a folyóvizek sem boríthatnák azt el” (Énekek éneke 8:7).
Isten mélységes, változhatatlan, mindenható szerelme ez Krisztus Jézusban, amelytől semmi nem választhat el minket jelenben vagy jövőben, ebben az életben vagy a halálban, amelytől semmi a világmindenségben, sem a Sátán, sem a bűn „nem szakaszthat el” (Róma 8:38-39)! Akit Jézus szeret, azt mindvégig szereti (János 13:1), mert Ő „tegnap és ma és örökké ugyanaz“(Zsidók 13:8).
Krisztus szerette a gazdag ifjút, bár ő önelégült volt és szerette a pénzt (Márk 10:20, 22). Jézus szerette őt már a világ alapítása előtt, szerette akkor, amikor meghalt bűneiért a kereszten, szerette akkor, amikor megújította szívét és szereti az örökkévalóságban. Csodálatos kegyelmében Isten Fia „örökkévaló szeretettel” szerette a gazdag ifjút (és egész népét), ezért terjesztetteki rá irgalmasságát (Jeremiás 31:3). Krisztus a gazdag ifjú iránti szeretetből szólt hozzá apénz iránti bűnös szeretetéről, bűnbánatra hívva őt. A gazdag ifjú elment, úgy, amint Jézusparancsolta neki, hogy számba vegye jószágát (Márk 10:21-22). Szomorúsága és bánata nemvilági szomorúság volt, hanem „Isten szerint való szomorúság“, amely „üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez” (II Korinthus 7:10).
Jézus magyarázata szerint az embereknél nehéz, sőt, lehetetlen, hogy egy gazdag belépjen Isten királyságába, mivel annyira hajlamosak vagyunk a gazdagságban bízni. Istennél azonban minden lehetséges (Márk 10:23-27)! A mi Istenünk, a lehetetlenek Istene fiút adott Sárának, a kilencvenéves meddő asszonynak és százéves férjének, Ábrahámnak (I Mózes 18:14). Visszavitte Izráelt a babiloni fogságból (Jeremiás 32:17). Lehetővé tette, hogy a szűz Mária foganjon, és megszülje Isten megtestesült Fiát (Lukács 1:37). Meg tudta és meg is tette a lehetetlent, a gazdag ifjú megtérését, ahhoz hasonlóan cselekedvén, mint azelőtt és azóta sokszor, sok más emberrel.
Azt a szeretetteljes tekintetet, amit a Megváltó vetett a gazdag ifjúra kétezer évvel ezelőtt (Márk 10:21, Zsoltárok 4:7), folyton szemlélheti a mennyben a megdicsőült Krisztus arcáról, Aki szerette őt és életét adta érte (Galátzia 2:20). Milyen csodálatos kegyelem és milyen csodálatos üdvösség ez mindazok számára, akik elhagyják bűneiket, és egyedül Krisztusba vetik bizodalmukat, nem saját jócselekedeteikbe vagy gazdagságukba!Rev. Stewart
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. Igény szerint postai kézbesítés is megoldható (természetesen díjmentesen). A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat.
