A pusztában kiáltó szó (4)
Azt az üzenetet, amit a pusztában kiáltó szó hirdetett, az Ésaiás 40:3-5 próféciája foglalja össze, amit így idéz a Lukács 3:4-6: „A mint meg van írva Ésaiás próféta beszédeinek könyvében, ki ezt mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit. Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek; És meglátja minden test az Istennek szabadítását.”
Egy nagy király képét látjuk, aki királyi hintóján járja birodalmát. Az út azonban rossz, hepehupás, kátyús és göröngyös. Az utat rendbe kell hozni, mielőtt megérkezne az uralkodó. Egyengessétek ki, töltsétek fel, és javítsátok ki a kátyúkat!
Ki az, aki jön? Lukács úgy beszél róla, mint az Úrról. Az Ésaiás 40:3-ban itt a Jehova szó szerepel, ezt fordítja Bibliánk Úrnak. Az eljövendő nem más, mint maga Isten. Jehova Isten jön! Ez bizonyság a mi Urunk Jézus Krisztus istensége mellett, aki a Szentháromság második, testetöltött Személye.
A Lukács 3:6 nem pusztán Megváltónknak, hanem Isten szabadításának nevezi Őt. Ez teljes mértékben beleillik Gábriel angyal szavaiba: „nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből” (Máté 1:21).
Az Ésaiás 40:5 az Úr dicsőségeként üdvözli Őt. Keresztelő János üzenetének középpontjában Isten dicsősége áll, ami Jézus Krisztusban és az Ő szabadításában jelentetett ki.
Mit parancsolt a népnek Keresztelő János? Azt, hogy készítsék elő az utat az eljövendő Királynak úgy, ahogyan előkészítették azt egy uralkodó látogatása előtt. Jézus Krisztus előtt kellett utat készíteniük, aki az Úr, a szabadító Jehova, Isten dicsősége.
Mit jelent utat készíteni az Úrnak? Milyen igazságot üzen nekünk ez a szemléletes kép? Ezzel foglalhatjuk össze: Térjetek meg! A Máté 3:2-ben tömören olvashatjuk János üzenetét: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa”.
Mi az a megtérés? Először is, az értelem és a gondolkodás gyökeres megváltozása az etikai és az isteni dolgok tekintetében. Többé nem gondolod azt, hogy jó lennél, hanem tudatosul benned saját bűnös mivoltod. Cselekedeteidről felfedezed, hogy nem erényesek, még kevésbé érdemszerzőek, hanem olyanok, mint a „megfertéztetett ruha” (Ésaiás 64:5). Megérted, hogy a Mindenható Isten végtelenül szent, és nem lehet becsapni. Rájössz, hogy bizonyosságod nem külső vallási szertartásokban vagy templomi kötelékekben rejlik. Végül rádöbbensz, hogy bűneid miatt megérdemled a pokol kárhozatát.
Másodszor, az igaz megtérés a bekövetkező harag elől való menekülést eredményezi, amint arról a Lukács 3:7 beszél. A bűnöst megragadja az isteni ítélettől és büntetéstől való félelem. Többé nem szereti a gonosz magatartást, beszédeket és cselekedeteket, nem örvendezik azokban, hanem gyűlöli és utálja önnön hamisságát, mint Isten ítéletére méltó gonoszságot. Ezért őszintén elfordul vétkeitől, és Krisztus keresztjében keres megváltást és örök életet.
Harmadszor, az igaz megtérés bűnvallásban nyilvánul meg (Máté 3:6). Többé nem mentegeted hamisságodat, hanem a bűnt bűnnek vallod, amely méltó Isten igazságos ítéletére. Mélységes fájdalommal és bánattal megvallod vétkeidet Istennek, és a gyülekezetnek, vagy azoknak, akik ellen elkövetted azt (Westminsteri hitvallás 15:6).
Negyedszer, az igaz megtérés jó gyümölcsöt hoz, amit Keresztelő János „megtéréshez méltó gyümölcsöknek” nevez (Lukács 3:8). Ahol megtérés van, ott hit is van. Ez a kettő elválaszthatatlan, az egyik nem lehet a másik nélkül. Hit és megtérés mind az újjászületés következménye, ami a fát jóvá teszi annak gyümölcsével együtt, hogy az Úr Jézus által használt képet alkalmazzuk (Máté 7:17-18, 12:33, 35). Ezért tehát azok, akik valóban megtértek, jó gyümölcsöt teremnek: felhagynak a bűnnel, Isten parancsolatai szerint élnek, alázatosak Isten és emberek előtt, jócselekedeteket tesznek, kitartanak az igazságban, és a Szentlélek ellenállhatatlan kegyelméből szenvednek az igazságért. Ahol nincs jó gyümölcs, nincs igaz megtérés, csak képmutatás.
Ötödször, fontos összefüggés van megtérés és keresztség között, gondolva mind az igazi, belső és a vízzel való külső, szertartásos keresztségre. Keresztelő János szolgálata kapcsán erről beszél a Lukács 3:3: „És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatjára”. János egy belső, lelki keresztséget hirdetett, ami megújította Isten választott népét, hogy biztos megtérésre jussanak, és vegyék minden bűnük bocsánatát. Ezt a lelki megváltozást és szabadulást jelképezte és pecsételte meg a vízzel való keresztség.
János napjaiban közel volt Isten országa, ezért arra hívta az embereket, hogy térjenek meg, és készüljenek fel Krisztus (első) eljövetelére. Ma már eljött Isten országa, Jézus Krisztus testet öltésével, keresztjével és dicsőséges feltámadásával, végül pünkösd napján a Szentlélek kitöltetésével. Akik kívül vannak az országon, bűnbánatot kell tartsanak és meg kell térjenek, megalázva magukat, mint kicsiny gyermekek, hogy bemehessenek a mennyek országába. Akik pedig már polgárai Isten országának, bűnbánatban és hitben kell folytassák utukat (Máté 18:3-4, Kol 2:6).
Luther Márton 95 pontja közül ez az első: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg!« – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).” Ez volt Keresztelő János üzenete is, ahogy láttuk, és ezt hirdeti az igaz egyház ma is. Rev. Stewart
Isten előretudása és az ember szabad akarata (1)
Egy olvasó ezt írja: „Észrevették már, hogy Istennek a teremtésén kívül nincs előretudása? Saját cselekedeteiről nem lehet előretudása, hiszen Istennek nincs kezdete, és az előretudás csak valaminek a kezdete előtt létezik.”
Bár a kérdés egy félreértésből adódik, és egy csipetnyi arrogancia is van benne, megéri, hogy foglalkozzunk vele egy kicsit, mert arra utal, hogy azok, akik hisznek Isten előretudásában, nem egészen értik, az mit is jelent.
Egy másik kérdező láthatóan többet gondolkozott az egészen, de láthatóan itt is felmerül egy-két nehézség az előretudás fogalmával. Így ír:
„Mit jelent a Bibliában többször előforduló »világ megalapítása előtt« kifejezés az előretudással kapcsolatosan?
- Mi az előretudás azokkal kapcsolatosan, akiket Isten előre ismert? Mi az, amit előre tudott?
- Ha a kiválasztottakat Isten a világ megalapítása előtt választotta ki az emberek előre ismerete nélkül, miért voltak valaha is kárhoztatva? Nem látom, hogyan lehet valaki egyszerre kárhoztatva és megmentve.”
„Ahogy Mózes felemelte a kígyót:
- IV Mózes 21:8-9. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy maga Krisztus használta ezt a szakaszt annak kiábrázolásaként, hogy mit tett a kereszten (János 3:14). Nos, itt minden embernek, akit a kígyó megmart, szabad akarata volt egyszerűen feltekinteni a kígyóra, hogy éljen, és mindenki, aki ezt nem tette meg, meghalt. Kálvinista szemmel nézve hogyan lehet ez Krisztus előképe, ha a feltekintés lelkiismeretből és akaratból fakadó cselekedet?
- Ez nem lehet egy pontos kép, ha a feltételek nem pontosan ugyanolyanok.
- A kígyót senki elől nem rejtették el: mindenki, akit megmart a kígyó, fel tudott tekinteni rá. Ha a megváltás nem elérhető mindazoknak, akik megmarattak, ez nem egy pontos kép.”
Ez az utóbbi kérdés nem pont az előretudásról szól, de nagyon közel van annak témájához, ezért kezeljük a kettőt együtt.
Mindenekelőtt tisztáznunk kell, mit ért a Biblia előretudás alatt.
Ezt a szót nem sokszor használja a Szentírás, csak a Cselekedetek 2:23-ban és az I Péter 1:2-ben. Igei alakja a Róma 8:29-ben és 11:2-ben található. (Az adatok az angol KJV szerintiek, a magyar Biblia ezeken a helyeken az „eleve elrendel” vagy „eleve ismer” kifejezéseket használja, az angol fordításban itt a „foreknowledge” vagy a „foreknow” szavakat találjuk – ford. megj.)
A Cselekedetek 2:23 ezzel a szóval azt tanítja nekünk, hogy Krisztus halála és annak minden körülményei körülményei Isten szuverén és örökkévaló tanácsából lett elvégezve. Az „előretudás” itt Isten tanácsát jelenti. (A Károli Biblia „elvégezett tanácsot és rendelést” fordít – f.m.)
A másik három helyen Isten népével kapcsolatban van szó erről a szóról. „Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte”, „A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint”, „Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert”.
Jóllehet az előretudást (eleve ismerést) meg kell különböztetnünk a predestinációtól és a kiválasztástól, szoros kapcsolatban áll ezekkel.
Sok középkori teológus Róma pelagiánizmusához híven úgy definiálta az előretudást, hogy Isten képes előre megmondani azt, hogy kicsoda az, aki saját szabad akaratából hinni fog, és az ember döntésére és hitére tekintve kiválasztotta őket. A reformátorok kivétel nélkül elutasították ezt a nézetet, mint ami ellentétben áll a Szentírással, és tagadja Isten szuverenitását.
Az eretnekség azonban újra feltámadt. Feléledt Franciaországban az amyraldiánusok feltételes univerzalizmusában, valamint Jacobus Arminius és követői eretnekségében Hollandiában. Az amyraldiánizmust 1675-ben ítélték el a Formula Consensus Helveticában, valamint a Westminsteri zsinaton (1640-es évek), jóllehet az amyraldiánus álláspontot csak kevés küldött képviselte. Az arminiánizmust a Dordti zsinaton ítélték el (1618-1619).
A reformáció hitvallásai egyhangúlag szembehelyezkednek a feltételes eleve elrendeléssel ésa az ember szabad akaratával. A Skót hitvallás (1560) ezt mondja: „Valljuk tehát, hogy jócselekedeteink oka nem saját szabad akaratunk, hanem az Úr Jézus Lelke…” (13. cikkely). Az Angol Egyház 39 cikkelyéből (1562-1563) a 10. ezt mondja a szabad akaratról: „Ádám bukása óta az ember olyan helyzetben van, hogy saját természeti ereje és jó cselekedetei által, nem tud a hitre és Isten imádására eljutni, és erre magát alkalmassá tenni.” A Lambethi cikkelyek (1595), amiket a 39 cikkelyhez akartak csatolni, de sosem lettek hivatalosak az anglikán egyházban, különösen erősek a predestináció tanában (http://www.cprf.co.uk/languages/hungarian_lambetharticles.html). A többi református hitvallás ugyanezt az igazságot tanítja: a Francia hitvallás (1559), a Belga hitvallás (1561) vagy a Heidelbergi káté (1563) stb.
Ha hűségesek vagyunk hitvallásainkhoz, megvalljuk ezen igazságokat, ragaszkodunk hozzájuk, és szembehelyezkedünk a (többnyire Róma felől) felbukkanó eretnekségekkel. Az, hogy a legtöbb egyház manapság hűtlen saját örökségéhez, semmit nem változtat ezen: ezek az egyházak egyszerűen elvetették a reformáció központi gondolatát, ezzel együtt pedig Zwinglit, Luthert, Kálvint, Knoxot és a későbbi református teológusokat is. Ne jöjjenek nekünk a mai eretnekségek képviselői Isten előretudása, a predestináció és a kiválasztás tagadásával, amit úgy akarnak bemutatni az egyháznak, mint a Szentírás igazsága! Végezzék el házi feladatukat, és olvassák el Luther A szolgai akarat vagy Kálvin Az eleve elrendeléséről című könyvét! Hamar megérthetik ezekből, hogy a bibliai gondolkodáson kívül állnak.
Ha pedig szerintük a reformáció újdonságokkal állt elő, forduljanak Augustinushoz (354-430) vagy Gottschalkhoz (kb. 808-kb. 867): az egyház eme nagy teológusai ugyanezeket a régi igazságokat hitték!
Az Isten előretudásáról és az ember szolgai akaratáról szóló tanítás következetes hangsúlyozásának egyetlen magyarázata az, hogy a reformátorok által tanított igazságok szigorúan biblikusak, és meg kell őket őrizni.
Következő számunkban még egyszer visszatérünk ehhez a témához, hogy megválaszoljunk néhány ellenvetést. Érdemes mostani számunkat megőrizni, hogy a következő cikk kézhezvételekor az Olvasó könnyebben felfrissíthesse emlékeit ezen kérdésekről. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokatitt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
