A messiási korszak áldásai
Az újszövetségi hívők a Galácia 3:26 alapján mindnyájan Isten fiai a Krisztus Jézusban való hit által. A szövegkörnyezet szembeállítja Isten (emberi) fiait és a hitetleneket, (pl. Zsid 12:5–8), vagy az újszövetségi (amelyben minden hívő gyermek, Gal 4:5–6) és az ószövetségi egyházat mint érett és éretlen gyermeket.
A Galácia 4:1–7-ben az utóbbiról van szó. Az újszövetségi egyház felnőtt, érett, nagykorú fiú, miközben az ószövetségi egyház egy éretlen gyermek volt az őt vezérlő, nevelő és felügyelő iskolamester, Mózes törvénye alatt (3:24, 25; vö. 4:2). A Galácia 3:26 ezért ezzel a szóval kezdődik: „mert”. Ezzel jelzi, hogy a 25. verset indokolja meg: „De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által” (Gal 3:25–26).
Képzeljünk el egy embert, aki bébiszittert vagy gyermekvigyázót keres saját maga mellé! Vissza akar ülni a járókába, és újra a csörgővel akar játszani. Szeretne valakit, aki kézen fogva elkíséri az óvodába vagy az általános iskolába. Mindenki jogosan gondolná: „Ennek az illetőnek súlyos pszichológiai problémái vannak.”
Ehhez hasonlóan mihez kezdjünk azokkal a csoportokkal, akik az újszövetségi időkben vissza akarnak térni a mózesi törvényekhez, beleértve azok szertartási és polgári részéhez is? A zsidó gyökerek mozgalom a Mózes 2–5. könyveiben leírt egész törvényrendszert szeretné újra bevezetni. A keresztyén rekonstrukcionista mozgalom vágya Mózes öt könyve polgári törvényeinek helyreállítása. A diszpenzácionalisták alig várják, hogy egy jövőbeli, földi, szó szerinti ezeréves birodalomban újra visszatérnek Mózes szertartási és polgári törvényei.
E csoportok egyike sem érti az újszövetségi egyház dicsőséges kiváltságait és méltóságát? Az Isten örökkévaló Fiának testté lételéről és keresztjéről szóló hit teljessége és mélysége eljött (Gal 3:25). Hát nem értitek? A mózesi pedagógus napjai leteltek, mert „nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” (25. v.). Nem látjátok? Az Újszövetség egyháza felnőtt, érett: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által” (26. v.).
Pál így magyarázza: „Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel” (27. v.). Ez az Úr Jézusba való igazi, belső lélekkeresztségre utal, amelyet a Szentháromság Isten nevébe történő, vízzel való keresztség sákramentuma jelképez és pecsétel meg.
A keresztségünk sokkal jobb, mint a körülmetélkedés. Először a körülmetélkedéstől eltérően a keresztség nem véres vagy fájdalmas. Másodszor a körülmetélkedés ószövetségi szertartásával ellentétben a vízzel való keresztség katolikus vagy egyetemes, nőknek és férfiaknak egyaránt szól.
Isten kegyelme által magát Krisztust öltöztük fel (27. v.). Egyedül Őbenne van a mi beszámított igazságunk és elnyert megszentelődésünk, valamint üdvösségünk minden áldása. Nem egy próféta durva köntösét, egy pap fehér lenruháját vagy egy király fejedelmi palástját viseljük. Magát Krisztust öltöztük fel. Isten előtt úgy jelenünk meg, mint akik Őt öltözték fel: az Ő állapotát, jellemét, kegyelmét és életét.
Micsoda nagyszerű öltözék! Nézd meg annak kiterjedését: teljesen betakar minket. Nézd meg állandóságát: soha nem kopik el, és soha nem kell levenni. Nézd meg, hogy kié: hit által, egyedül Jézusban valóban, igazából a miénk. Ez a mennyei ruha eltakarja mezítelenségemet, védelmezi gyengeségemet, kifejezi hovatartozásomat, és gyönyörűvé tesz.
A Galácia 3:27 elején szereplő „mert” szócskáról megállapíthatjuk, hogy megmutatja: az újszövetségi hívők miért Isten fiai: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel” (26–27. v.). Az is igaz, hogy ugyanez a szó azt is megindokolja, miért nem kell az újszövetségi hívőknek megtartania Mózes polgári és szertartási törvényeit: „De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt… Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel” (25. és 27. v.).
Az apostol ezzel folytatja: „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (28. v.). Ezt a bibliai igét sokan nagyon gonoszan és bolond módra kiforgatják: gyakran úgy hivatkoznak rá, mintha támogatná, hogy az egyházi tisztségeket – a hitetlen feminizmus hatására – a nők bitorolják (vö. 1Tim 2:12).
A Galácia 3:28-at a szélsőségesen liberális egyházak és teológusok évtizedek óta így csűrik-csavarják, így például a svéd evangélikus Krister Stendhal is (egykori svéd püspök – a fordító megjegyzése). Ez az igehely azonban nem az egyházi tisztségekkel foglalkozik. A diakónusok, valamint a kormányzó és a tanító presbiterek kérdését az 1Timótheus 3, a Titus 1 és más helyek tárgyalják. A Galácia 3:28 tárgya a Jézus Krisztusban való váltság a katolikus vagy egyetemes egyház számára az újszövetségi korban. Nem a pásztori, a presbiteri vagy a diakónusi különleges tisztségekkel foglalkozik, hanem a hívő tisztségével.
A szövegösszefüggésben vizsgálva a Galácia 3:28 az üdvtörténet kibontakozását mutatja be a mózesi törvény idejétől kezdve az újszövetségi evangéliumig. A testté lett, megfeszített és feltámadt Úr Jézusban elnyert üdvösségünk sokkal gazdagabb és bőségesebb, mint amit a mózesi törvény elénk tár.
„Nincs zsidó, sem görög” (Gal 3:28), mert a keresztyén korszakban az üdvösség tekintetében nincs különbség a népek és a nemzetek között. Ezért az Ószövetség tisztátalan ételekre (3Móz 11; 5Móz 14), a Kánaán földjére, a kézzel fogható szentélyben vagy templomban folytatott istentiszteletre stb. vonatkozó minden törvénye érvényét vesztette. A Krisztusban való üdvösség tekintetében nemzetiségre való tekintettel teljes egyenlőség van.
Továbbá „nincs szolga, sem szabad” (Gal 3:28). Ez véget vet a rabszolgák gyermekeiről, valamint a szolgák fülének kilyukasztásáról vagy szabadon bocsátásukról szóló mózesi törvényeknek (pl. 2Móz 21). Az újszövetségi egyházban Jézusban teljes egyenlőség van, mert mindannyian Krisztus szolgái és a mi Urunk szabad emberei vagyunk (1Kor 7:22).
Nincs továbbá férfi, sem nő (Gal 3:28). Vége van azoknak a napoknak, amikor a nők nem vehettek részt a kezdeti sákramentumban (azaz a körülmetélkedésben), mert mindkét nem tagjait megkereszteljük. Érvényüket vesztették azok a mózesi törvények, amelyek különbséget tettek férfi és nő között például a gyermekszülés utáni megtisztulással (3Móz 12), a testnedvekkel (3Móz 15), a földi szenthelyre való zarándoklattal, az örökséggel, a katonai szolgálattal stb. kapcsolatban.
Miért? „Mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal 3:28). Az újszövetségi korban a hívőknek az üdvösségben való teljes egyenlősége, valamint a katolikus vagy egyetemes egyház egysége Krisztussal való lelki egységünkön múlik. Rev. Stewart
Az ereklyék és Elizeus csontjai (2)
Folytatjuk az előzőekben vizsgált olvasói kérdésünket: „Ha Isten megtiltja az ereklyék használatát és a holtak tiszteletét, a 2Királyok 13:20–21-ben miért támadt fel a katona, amikor Elizeus tetemeihez ért?”
Láttuk, hogy az ereklyék imádata egyszerre bolondság és bűn. Noha a betegek gyógyításában és a halottak feltámasztásában szerepet játszott a nyál és a föld, a keszkenők, a ruhák, Péter árnyéka vagy Elizeus tetemei, mindezekben nincs erő, és nem szabad azokat imádni. Csupán eszközök voltak, amelyeket Isten és az Ő küldöttei használtak. Egyedül Őt imádhatjuk Krisztusban, amint azt az első két parancsolat megköveteli.
Fontos megjegyeznünk, hogy Isten többé nem tesz efféle csodákat, sőt egyáltalán semmilyen csodát az emberek által, mint amilyeneket Elizeus tetemei, Péter árnyéka vagy Pál keszkenői és kötényei által tett. Az Újszövetségben az ilyen csodák apostoli jelek voltak: „Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is.” (2Kor 12:12). Noha némelyek ma is apostolnak állítják magukat, ez a kijelentésük hamis, mert csak a feltámadott Krisztus szemtanúi lehettek apostolok (1Kor 9:1).
Akkor tehát nem hiszünk a csodákban? Dehogynem! Isten valamennyi munkája csodálatos. Napról napra megteszi a tengerben, amit Jézus tett a Galileai-tengeren a csodálatos halfogás alkalmából. Isten évről évre megteszi a földeken, amit Krisztus tett, amikor a csodálatos kenyérszaporítások során jól tartotta az ötezret és a négyezret. Isten az életünkben is tesz olyat, amire nincs „természetes” magyarázat. Vannak, akiket Isten keze akkor gyógyít meg, amikor az orvosok már feladták, és minden elérhető gyógyszer haszontalannak bizonyult. Mások úgy menekülnek meg a haláltól, hogy semmiféle emberi erő nem tudná őket megszabadítani. Isten még mindig tesz csodákat, de már nem az emberek által, és soha nem az ereklyék által.
Akkor mi a célja 2Királyok 13 történetének, és miért szerepel ez a szakasz Isten Igéjében? Ha helyes választ adunk erre a kérdésre, akkor meg fogjuk érteni azt is, hogy az Elizeus tetemei által feltámasztott ember történetének semmi köze nincs az ereklyék tiszteletéhez.
A 2Királyok 13:20–21 így hangzik: „Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A moábita portyázó csapatok pedig az országba törtek a következő esztendőben. És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.” A Biblia összesen tíz ilyen csodát jegyez fel (beleszámítva Jézus feltámadását is), és ezek közül három az Ószövetségben szerepel.
Az Ószövetségben különlegesek Elizeus próféta csodái. Minden más ószövetségi csodánál jobban előre mutattak Krisztus csodáira. Az Ószövetségben kizárólag Illés és Elizeus támasztott fel halottat, csak Elizeus szaporította meg az ételt (2Kir 4:42–44), egyedül ő gyógyított meg egy bélpoklost (5:1–14), és csak ő fizette ki valakinek az adósságát egy csoda által (4:1–7). Elizeus csodáit nem lehet teljesen megfeleltetni Jézuséinak, de hasonlítanak egymáshoz. Ráadásul Mózesen, Izráel nagy törvényadóján kívül Elizeus minden más ószövetségi alaknál több csodát tett.
Össze lehet-e kötni a 2Királyok 13-ban feljegyzett csodát Jézus valamelyik tettével? Úgy látjuk, hogy igen: ami megtörtént azzal a férfival, aki Elizeus tetemei által feltámadást nyert, hasonlít ahhoz, ami Jézus halálakor történt: „Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének” (Mt 27:50–53).
Mindkét esetben látjuk Jézus halál feletti diadalát, illetve Jézusban Isten erejét arra, hogy a halottakat életre keltse. Az Ő halála a halál halála és az új életünk kezdete. Ez az Elizeus tetemeiről szóló történet lényege. Nem arra bátorít, hogy ereklyéket keressünk és gyűjtsünk, vagy tárgyakba vessük a bizalmunkat, hanem emlékeztet arra, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus által „a halál elnyeletett diadalra” (1Kor 15:54), és arra, hogy „ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is” (2Tim 2:11). Jézus ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal” (Jn 11:25–26). Ez az evangélium örömhíre, nem pedig az, hogy Isten egyszer keszkenőket és kötényeket, földet és nyálat vagy éppen csontokat használt arra, hogy valakit meggyógyítson, vagy visszahozzon ebbe az életbe.
Jézus halálának és feltámadásának ereje által feltámadtunk a halálból, és már ebben az életben a mennyország polgáraiként élünk, továbbá megtapasztaljuk, hogy kezdenek elszakadni azok a szálak, amelyek ehhez a bukott világhoz kötnek: „a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2:20). „Mert a mi országunk [azaz állampolgárságunk] mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil 3:20–21).
Amikor meghalunk, Jézus halála a testünk eltemetését csak „alvássá” teszi, amíg Ő vissza nem jön. Krisztus halála biztosítja azt, hogy halálunk pillanatában belépünk a Paradicsomba, és az idők végezetén testünk feltámad. Ez a 2Királyok 13 történetének a lényege. Már ebben az életben elkezdtük a mennyei életet, és törekszünk a tökéletességre, hogy eljussunk abba a dicsőségbe, amelyet szem nem látott és fül nem hallott – egyedül Jézus halálának és feltámadásának ereje által. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
