Az istentelenek valóban Isten képmásai?
Minden hívő keresztyén egyetért abban, hogy a Szentírás szerint Isten képmását (imago Dei) hordozza Isten örökkévaló, testté lett Fia (2Kor 4:4; Kol 1:15; Zsid 1:3); hordozta Ádám és Éva a bűneset előtt (1Móz 1:26–27; 5:1); végül pedig hordozzák mindazok, akiket Krisztus Lelke újjászült (pl. Ef 4:24; Kol 3:10).
A hitetlenek tekintetében azonban nincs egyetértés. Vajon Isten képmására van-e a bukott, és újjá nem született ember? Az imago Dei egész kérdéskörében ez a legvitatottabb pont, miközben igencsak fontos. Különösen aktuális ez a kérdés ma, amikor meglehetősen sokan elfogadták azt a gondolatot, hogy minden ember Isten képmása. Erre hivatkozva pedig a Szentírással ellentétes tanításokat hirdetnek. E bibliátlan tanítások közé tartozik az ember szabad akarata (Rm 8:5–8), a hívők és hitetlenek közti felemás iga (2Kor 6:14–7:1), az evangéliummal el nem ért pogányok üdvössége (Rm 10:14), a nők egyházi tisztsége (1Tim 2:12), a homoszexuális házasság (Mt 19:4–6) stb. Ugyanakkor ebből kiindulva tagadnak olyan bibliai tanításokat, mint például a teljes romlottság (Rm 3:9–19) vagy az örökkévaló büntetés (Mt 25:46) stb.
Ma a keresztyénségben a legtöbben úgy gondolják, hogy az újjá nem születettek Isten képmását egy tágabb és szegényebb értelemben hordozzák, miközben az újjászületett emberekben az imago Dei egy gazdagabb, teljesebb módon állt helyre. Isten képmásának tágabb, elveszíthetetlen oldala magába foglalja az ember értelmi képességét, akarati szabadságát és természetes érzelmeit. Azt állítják, hogy minden bukott, hitetlen emberben megmaradt Isten képmása, hiszen továbbra is van nem anyaghoz kötött lelkük és lelkiismeretük, tudnak gondolkodni, dönteni, beszélni és erkölcsi ítéletet hozni. Most kezdődő sorozatunkban több érvet fogunk felhozni e népszerű, ám veszélyes tévedéssel szemben, ha az Úr is úgy akarja.
Először is ha az istentelenek valóban hordozzák Isten képmását, akkor a bűn emberében (2Thessz 2:3) is látható az igazság Istenének képmása. A bűn emberének más neveit használva e feltételezés szerint a veszedelem fia (3. v.) a mennyei Úr képmása; a törvénytaposó (8. v.) Izráel Szentjének képmása; az Antikrisztus (1Jn 2:18) pedig Krisztus képmása, aki viszont hivatalból Isten képmása. Mi értelme annak, ha Jehova képmásaként tekintünk az eljövendő fenevadra, aki megnyitja „az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, a kik a mennyben laknak” (Jel 13:6)? Vajon aki valóban hordozza Isten képmását, kijelentheti-e magáról, hogy egyedül ő az Isten, és csak ő méltó az istentiszteletre (2Thessz 2:4)? Valóban Isten képmását hordozza az a fenevad, aki halálbüntetés terhe alatt mindenkinek megparancsolja, hogy az ő képmását imádják (Jel 13:12–15)?
Másodszor ha a bukott ember azért Isten képmása, mert képes a gondolkodásra, és van akarata, akkor maga a Sátán és a démonok is Isten képmásai. Sőt mi több, amint az isteni képmás tágabb értelme ellen érvelve Luther Márton rámutatott, az ördögnek is „sokkal magasabb fokon megvannak ezek a természeti adottságai, mint például a [bámulatos] memóriája, felsőbbrendű értelme és eltökélt akarata.” Így a Sátán Isten különösen is ragyogó képmása, aki minden hívőnél inkább hordozza az isteni hasonlatosságot annak tágabb értelmében. Rev. Stewart
Törvény és kegyelem
Miután a Kegyelmi Szövetség lapjain már megjelent néhány cikk Isten törvényével kapcsolatban, más kérdésekre akartam rátérni. Ám egy angliai testvérünktől meglehetősen sürgető kérdést kaptam. Azt kérte, hogy írjak valamit a következő gondolatról, amelyet – velem együtt – helytelennek lát: „A tízparancsolatot nem szükséges megtartanunk [nekünk, hívőknek]. Jézus Krisztus tartja meg [Isten erkölcsi törvényét] mindazok helyett, akik Őbenne vannak. Ő engedelmeskedett annak helyettünk. Ő mindent elvégzett helyettünk. A feladatunk, hogy a Krisztusba vetett hit és a Szentlélek által éljünk és járjunk. Mi semmit nem teszünk, csak újjászületett természetünk szerint a Szentlélek segítségével hiszünk és bízunk Őbenne. Isten országa már bennünk van lelkileg az új szövetség által, amelyet az Atya az Ő Fiával kötött. Ez az igazi evangélium örömhíre, amely nagy boldogságot jelent számunkra. A Szentlélek újjászülő munkája által új természet lett bennünk.”
Testvérünk a következő megjegyzéseket fűzte ehhez: „Azt gondolom, nagyon téved azzal, hogy nem kell engedelmesen megtartanunk azt a törvényt, amelyet Krisztus parancsolt. Azt mondja, hogy kegyelemből üdvözülünk, és nem kell megtartanunk a törvényt, mivel nem is tudjuk megtenni. Ehelyett mivel Krisztus bennünk van, ezért Ő tartja meg a törvényt helyettünk.”
Elég sok tévedést fedezhetünk fel az idézett gondolatokban. Ezek közé tartozik az elképzelés, miszerint nem kell megtartanunk a törvényt. Ez nyilvánvalóan ellentmond Jézus szavainak a János 14:15-ben: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” Gyakran azzal érvelnek, hogy Krisztus nem a tízparancsolatról, hanem az Ő parancsolatairól beszél, ám korábbi cikkeinkben is kiemeltük, amit a Máté 5:21–48 világossá tesz: Jézus parancsolatai lényegében megegyeznek a Sínai-hegyen kapott tízparancsolattal. A Máté 5:17–20-ban pedig Jézus kifejezetten úgy utal a törvényre, ahogyan azt Isten a Hóreben adta. Ebben a szakaszban mutatja meg azt is, hogy a tízparancsolat megtartása és hirdetése létfontosságú.
Ha nem kell megtartanunk a parancsolatokat, akkor a keresztyének a következményektől való bármilyen félelem nélkül elmerülhetnek a bálványimádásban, az istenkáromlásban, a szombat megszegésében, a felsőbbségek elleni lázadásban, a gyilkosságban, a paráznaságban, a lopásban és mindenféle gonosz beszédben. Akkor a Róma 6:1-ben olvasható költői kérdésre antinomiánus [a törvényt semmibevevő – a fordító megjegyzése] igennel kell felelnünk: „Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?”
Milyen ironikus az imént kritikusan idézett állítások tekintetében, hogy ez is elhangzik bennük: „Mi semmit nem teszünk, … csak hiszünk és bízunk Őbenne.” Ám a hitet és a bizalmat is Krisztus parancsolta meg, sőt ezeket adta leginkább parancsba. Jézus így szólt Tamáshoz: „Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő” (Jn 20:27). Tanítványainak ezt mondta: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem” (Jn 14:1). Ezek parancsolatok! A hit Isten ajándéka, illetve a Szentlélek bennünk végzett kegyelmes munkája, ám ez nem változtatja meg azt, hogy az evangélium megparancsolja a hitet.
Vajon az idézett gondolatokat valló személy – másokkal együtt – tagadná, hogy a hitben aktívak vagyunk? A parancsolatoknak való engedelmesség tekintetében elmondja: „Jézus Krisztus tartja meg [Isten erkölcsi törvényét] mindazok helyett, akik Őbenne vannak. Ő engedelmeskedett annak helyettünk. Ő mindent elvégzett helyettünk.” Ez nincs túl messze attól, hogy valójában Krisztus az is, aki hisz és bízik. A Dordrechti Kánonokban helyesen szerepel az a gondolat, hogy az emberek nem érzéketlen tuskók vagy kövek (III/IV:16).
Néhány évvel ezelőtt a felekezetemben kibontakozott egy vita ebben a témában, és néhányan elhagytak minket. Úgy gondolták, hogy ha aktívak vagyunk bármiben, például a hitben, azzal tagadjuk a kegyelemből való üdvösséget. Így a Szentírás parancsolatai szerintük nem ránk vonatkozó követelmények, hanem csak azt mutatják meg, hogy nem tudjuk megtartani őket. Ez pedig ahhoz az elképzeléshez vezet, hogy valójában nem én vagyok a Krisztusban lévő új ember, hanem a Szentlélek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a hívők egész lénye még mindig teljesen romlott, halott a bűnökben és a vétekben. Mindez azonban tagadja a Szentlélek újjászülő és megújító munkáját.
Még jó, hogy a cikkünkben vizsgált gondolatok szerzője láthatóan nem tagadja a Szentléleknek ezt a munkáját. Ezt mondja ugyanis: „A Szentlélek újjászülő munkája által új természet lett bennünk.” Ez az új természet szereti Istent, engedelmeskedik Neki, hisz Krisztusban, és bánkódik bűnei miatt. A megújított, újjászült hívő így szól: „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint” (Rm 7:22), és: „Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok” (Rm 7:25).
Részben igaz, hogy „Jézus Krisztus tartja meg [Isten erkölcsi törvényét] mindazok helyett, akik Őbenne vannak. Ő engedelmeskedett annak helyettünk. Ő mindent elvégzett helyettünk.” Megigazítónkként Ő tartotta meg a törvényt helyettünk. Fejünkként mindent megtett, amit a törvény tőlünk elvárt. Így szabadított meg bennünket a bűn ítéletétől és az örök kárhozattól. Semmit nem kell már tegyek ahhoz, hogy Istennel rendbe jöjjön az ügyem, Jézus minden szükséges dolgot elvégzett. Most az a kötelességem, hogy kifejezzem Isten felé a hálámat azért, amit Krisztus tett az Őneki való engedelmességében, és így megmutassam az Őiránta való szeretetemet tetteimben és szavaimban.
Azonban Isten még ebben sem hagy magamra és saját erőfeszítéseim eredményeire. Nekem adta ugyanis az Ő Szentlelkét, hogy kimunkálja bennem, hogy akarjam és megtegyem, amit Ő parancsol (Fil 2:12–13). Mindazonáltal végső soron én vagyok az, aki engedelmeskedem, hálás vagyok Istennek, és keresztyén életet élek. Háládatosságomban és engedelmességemben nem rejlenek érdemek. Isten előtt nem tudok érdemet szerezni, de erre nincs is szükség. Krisztus érdeme az igazságom, és ezért fogad el Isten. A háládatosságom nem ad okot a kevélységre, mivel Isten kegyelmének köszönhetem minden hálás szavamat és tettemet. Hálásan és engedelmesen mondok köszönetet Istennek hálámért és engedelmességemért is.
Hasonló a helyzet, mint az étel és az ital esetében. Isten nem evés és ivás nélkül tart életben, hanem táplálkoznom kell ahhoz, hogy erős és egészséges legyek. Ugyanakkor nem gondolhatom azt, hogy ha eszem és iszom, azzal tagadom az életet adó Isten szuverenitását. Nem várhatom, hogy Krisztus, aki a mindenem, enni és inni fog helyettem. Így eszem és iszom, miközben keresztyénként bízom abban, hogy Isten ezt meg fogja áldani.
Ezen felül Isten több módon is megmutatja, hogy Ő még életem ezen területe fölött is szuverén Úr. Erre világít rá például, amikor némelyeket olykor evés és ivás nélkül is életben tartott (jó példa erre Mózes vagy Illés a Sínai-hegyen), sőt az is, amikor valaki azért hal meg, mert mérget eszik és iszik, vagy megfullad. Olyan is előfordul, hogy az étel (pl. bizonyos bélbetegségek esetén a magvak) és az ital (pl. a szennyezett víz) nem erőssé és egészségessé, hanem beteggé tesz valakit.
Ezzel eljutunk cikkünk utolsó témájához: a törvény és a kegyelem között feltételezett ellentéthez. Az a törvény, hogy az életben maradáshoz táplálkoznom kell, nincs ellentétben azzal, hogy Isten az Ő szuverén munkája által tart életben. Éppígy a törvény és a kegyelem feltételezett ellentéte is hamis. Egyértelműen ezt tanítja Isten Igéje a Galácia 3:21-ben: „A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.” Ugyanezt hirdeti a Róma 7:12 is: „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.”
Isten törvénye és kegyelme vonatkozásában még többet mondhatunk. Jehova parancsolataiban kegyelem van, amikor kiválasztott, megváltott és megigazított gyermekeihez szól. A parancsolat számukra kegyelem. „Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt 33:9). Az Ő Igéje erős és hathatós, és soha nem tér vissza anélkül, hogy pontosan beteljesítené Isten szándékát (Ézs 55:11). Isten megtérést és hitet parancsol, és parancsolatai által kimunkálja ezt a megtérést és a hitet némelyekben: az Ő választottaiban, akikért Krisztus meghalt, és akiket a Lélek újjászül. Hálás engedelmességet parancsol, és Igéje által kimunkálja a háládatos szolgálatot az Övéi szívében és életében.
Megváltva, megigazítva és megújítva olyan szeretettel kezdhetem Őt szolgálni, amely nemcsak a hála szavaiban, hanem a szent életben is megmutatkozik. Amíg meg nem halok, ezt csak tökéletlenül, bűnök és küzdelmek között tudom megtenni, mert az óember is én vagyok, akiről a Szentírás beszél (Ef 4:22; Kol 3:9).
Pál apostollal együtt így kiáltok: „Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok” (Rm 7:21–25).
Valóban Istennek legyen hála! Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
