Pergámum: gyülekezet, ahol a Sátán királyiszéke áll (3)
Miután legutóbbi két számunkban megvizsgáltuk Pergámum (Jelenések 2:13) és más bibliai és modern időkbeli városok istentelenségét, fel kell tegyük a kérdést: el kell-e hagyniuk a keresztyéneknek a városokat? Mi erre a válaszunk és mi legyen erre a válaszunk? El kell-e hagynia az egyházaknak a nagyvárosi területeket? Ki kell-e mindenképpen menekülni a legistentelenebbekből, ahol szemmel láthatólag ott trónol a Sátán? Abba kell-e hagynia az egyháznak a városokra mint a missziói munka lehetséges helyére tekinteni? Meg kell-e szüntetni a városokban jelenlévő missziói tevékenységet?
Az „új kálvinizmus” névvel elnevezett mozgalom azzal vádolja a „régi” kálvinizmust, hogy pontosan ezt tette és teszi ma is. Azt állítják, hogy a „régi” kálvinizmus elhagyta és elhagyja a városokat, visszavonul a nagyvárosi területekről, és fél a városoktól.
Az „új kálvinizmus” félrevezető elnevezés, mert Isten kegyelmével kapcsolatosan nagyon gyenge. Szószólói és elkötelezettjei azt mondják, hogy Isten mindenkit szeret, mindenkit üdvözíteni akar, és azért küldte el az Ő Fiát, hogy minden egyes emberért meghaljon bizonyos értelemben. Mindez ellentétben áll a Dordti kánonokkal (1618-1619), ami a hitvallásos kálvinizmus. A mozgalom elnevezésének első szava azonban találó, hiszen valóban új, mivel össze akarja gyúrni a karizmatikus mozgalmat, a modern, divatos, világi dicsőítést a feltételezett kálvinizmusával, miközben eltávolodik a történelmi református hitvallásoktól. Mindazonáltal az igazi, a hűséges kálvinizmus (inkább ezt használjuk, mint a pejoratív „régi” kálvinizmus kifejezést) mindig hitvallásos volt, mindig szemben állt a karizmatikus mozgalommal és a magaválasztotta istentisztelettel (Kolossé 2:23), és nem e világhoz szabja magát, hanem elváltozik elméjének megújulása által (Róma 12:2).
Napjaink nyugati társadalmaiban (a világ más részén nem annyira) az egyház gyakran erősebb a vidéken, mint a városokban. XXI. században a keresztyénség sokkal befolyásosabb Skócia felföldjein és szigetein, mint a városi területeken. A XVI. századi reformáció idején azonban a református hit inkább a városokban volt erősebb, mint a vidék eldugott részein. Ez azzal magyarázható, hogy Isten kegyelméből a reformáció bibliai lelkisége először a városokban terjedt el, míg a vidéken a római katolikus babonák sokkal mélyebben gyökereztek. A későbbi századokban a felföldeken és a szigeteken is elterjedt az evangélium, míg a városokban egyre inkább megerősödtek a modern és keverék nézetek. (Érdekes lehetne hasonló folyamatokat a magyarországi egyháztörténetben is megvizsgálni: vajon országunkban a falvak vagy a városokban erősebb-e az evangéliumi hit? A ford. megj.)
Mit mondott tehát Krisztus a pergámumi gyülekezetnek, ahol a Sátán trónja volt (Jelenések 2:13)? Nem ezt: „Költözz el! Hagyd el azt a vidéket!” Az Úr Jézus ehelyett az Isten Igéje iránt való hűségre hívta azt a gyülekezetet, hogy ott jó tanúja legyen Neki (12-17)!
Mit felelünk az úgynevezett „új kálvinizmusnak” a városok tekintetében? Egyházunk, a Covenant Protestant Reformed Church (CPRC) Ballymenában található, ami Észak-Írország tíz legnagyobb városa között van. Missziós leányegyházunk, a Limerick Reformed Fellowship (LRF) Írország harmadik legnépesebb városában helyezkedik el.
Észak-amerikai testvéregyházainkban, a Protestant Reformed Churches-ben (PRC) összesen 31 gyülekezet van, részben városi, részben vidéki területeken (pl. Randolph (Wisconsin), Doon (Iowa), Edgerton (Minnesota), Lacombe (Alberta)). A Covenant of Grace PRC-t 2009-ben alapították Spokane-ban, Washington állam keleti részén. Négy gyülekezetük van Chicagóban és környékén, illetve 12 gyülekezetük Grand Rapids környékén, továbbá missziói munkát végeznek Pittsburgh-ben.
A PRC ezenkívül termékeny külmissziós munkát végez a Filippi-szigeteken. Egyik gyülekezetük és két missziós állomásuk a fővárosban, Manilában van, ami a második legnagyobb város. A PRC hívő testvéregyháza a Covenant Evangelical Reformed Church (CERC), ami Szingapúr mintegy 5,3 milliós népességű sziget-városállamában található.
A CPRC szívélyes kapcsolatot ápol az ausztráliai Evangelical Presbyterian Church-csel (EPC). Tasmánia szigetén a Winnaleah EPC vidéki, míg a Launceston EPC a sziget második legnagyobb városában van. Az ausztrál kontinensen található két EPC városi területen van, Brisbane-ban és Londonderry-ben, ami utóbbi Sydney külvárosa.
A CPRC-ről (és minden igaz egyházról) Krisztus ezt mondja: „Tudom … hogy hol lakol”, és milyen erős az ördög a vidékeden (13). A mindentudó Úr Jézus tudja, hogy gyülekezetünk Ballymenában van, Észak-Írország Antrim megyéjének közepén. Tudja, hogy ezen a vidéken nagyon sok nem római katolikus egyház van, a keresztyén befolyás egyre inkább hanyatlik, a felekezetek és gyülekezetek pedig egyre inkább eltávolodnak Krisztustól. Mint sok más helyen, a politikai korrektség jegyében erősen támadják általában az igazságot, különösen Jézus Krisztus igazsága bántja az emberek szemét. Sőt, Észak-Írországban láthatjuk az iszlám megdöbbentő hatását a szólásszabadságra. Az iszlám legnagyobb ellensége a keresztyénség, mert az kijelenti a Szentháromság igazságát, Jézus Krisztus örök Fiúságát és helyettes áldozatát a kereszten a választott bűnösökért. Mint máshol is, nálunk (Észak-Írországban,ford. megj.) is nehézségekbe ütközik olyan munkát találni, amihez nem kell az Úr napján dolgozni (és itt nem a szükségből vagy irgalmasságból fakadó munkára gondolok).
Krisztus ígérete azonban hűséges és áldott: „A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja.” Figyeljünk Reá: „A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek” (17)! Rev. Stewart
Ellenállható-e a kegyelem?
Egyik olvasónktól: „Szeretném, amennyiben lehetséges, hogy segítsetek megküzdeni az ellenállhatatlan kegyelem református tana ellen felhozott arminiánus ellenérvekkel. Egy arminiánussal folytatott internetes vitában ellenfelem azt mondta, hogy a megelőző kegyelem (arminiánus tan) biblikus, és olyan versekben olvashatjuk, mint a János 12:47: „És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.” Ebből a versből arra következtet, hogy a kegyelem nem ellenállhatatlan, máskülönben az egész világ üdvözülne. Azt állítja, hogy ennél a textusnál semmi esélye sincsen a kálvinistáknak azt mondani, hogy a „világ” szó a „választottak világát” jelenti. Jézus például a hitetleneket és átkozottakat is beleérti a „világ” szóba. Azt is mondja, hogy a vers nem egy külső vagy belső elhívásról beszél, hanem arról szól, hogy Jézus azért jött, hogy megtartsa a világot. Hogyan értelmezhetjük ezt az igeverset a református tanok fényében?”
A János 12:47-re vonatkozó kérdésre adandó válasz a „világ” szó jelentésével áll kapcsolatban. A kérdésben említett vitából nyilvánvalóan kitűnik, hogy az arminiánus, akiről a kérdésfeltevő beszél, a „világ” szó alatt minden valaha élt férfit, nőt és gyermeket ért. Mindig ez az a kulcskérdés, ami Isten szuverén kegyelmének igazsága védelmével kapcsolatosan előbukkan azokkal szemben, akik tagadják azt. Az arminiánusok már a XVI. század második felében és a korai XVII. században a „világ” szóra hivatkozva védelmezték álláspontjukat. Az egyháztörténelem folyamán számtalanszor megvitatták ezt a kérdést, és a református hiten lévők úgy magyarázták ezt a szót, ahogy azt magyarázni kell. Bárcsak az arminiánusok, akik újra meg újra előhozakodnak ezekkel az érvekkel, megtanulnák végre a leckét, ahelyett, hogy téves következtetéseket vonnak le meglehetősen sokszor megválaszolt kérdésekből.
Több oka van annak, miért nem vonatkozhat a „világ” szó minden egyes valaha élt emberre. Igaz az, ahogy ezt némelyek mondták: „Ha Krisztus mindenki számára Krisztus, akkor senki számára sem Krisztus.”
1. Ha a „világ” szó minden valaha élt embert jelent, akkor Isten mindenkit szeret, aki valaha is élt. Ha Isten mindenkit szeret, aki valaha is élt, akkor Krisztus mindenkiért meghalt, aki valaha is élt. Ha Krisztus mindenkiért meghalt, aki valaha is élt, Isten szeretete hatalom nélkül való, és a kereszt elveszti üdvözítő dicsőségét. Isten olyan embereket szeret, akik nem üdvözülnek, és Krisztus olyan emberekért halt meg, akik nem üdvözülnek. Isten szeretete tehát kárba vész, és Krisztus keresztjének nincs hatalma üdvözíteni.
2. Ha Isten szeretete és Krisztus keresztje hatástalan, akkor Isten nem mindenható, mert nem tudja megtenni, amit meg akar tenni. Már Augustinus ragaszkodott ahhoz az V. században, hogy amit Isten meg akar cselekedni, megteszi. A Római Katolikus Egyház megtagadta Augustinus tanítását, és Pelagius nézeteit tette magáévá, aki azt tanította, hogy Isten minden embert szeret, és Krisztus mindenkiért meghalt. Napjaink arminiánusai ugyanazt a pelagiánus tant akarják hirdetni, amit a Római Katolikus Egyház? Olvassák el az egyháztörténetet, és lássák meg, hogy tanításuk a római katolicizmusból származik!
3. Az is világos, hogy a kérdésfeltevő ellenfele nemcsak azt hiszi, hogy Isten mindenkit szeret, hanem azt is hiszi, hogy minden férfi, nő, gyermek és karonülő csecsemő részesül Isten kegyelmében. Így beszél a megelőző kegyelemről. A megelőző kegyelem egy olyan kegyelem, amiben mindenki részesül, hogy szabadon eldönthesse, akarja-e az üdvösséget, vagy nem. Némelyek azonban ellenállnak e kegyelemnek. Így azonban egy csodának állnak ellen, mert nem mindenki részesül a kegyelemben, még a megelőző kegyelemben sem. Hol találunk a Bibliában bármit a megelőző kegyelemről? Aki ezt tanítja, azzal a kérdéssel kell szembenéznie: vajon a Mindenható Isten kegyelme olyan szégyenletesen gyenge, hogy nincs hatalma üdvözíteni? A Szentírás arra biztat minket, hogy hagyjuk rá magunkat bajainkban az Úr kegyelmére. Amikor Pál küzdött a testében lévő tövissel, Isten ezt mondta neki: „Elég néked az én kegyelmem” (II Korinthus 12:9). Egy ellenállható kegyelem hatalom nélküli kegyelem. Nyomorúságaimban semmi szükségem nincs egy hatalom nélküli kegyelemre.
4. Az ellenállható kegyelemről szóló arminiánus tanításból következik az ember szabad akaratáról szóló tanítás. Ha valaki azt tanítja, hogy az embernek szabad akarata van, ez egy nyilvánvaló, kiszámított kísérlet a teljes romlottság tagadására. Elég az Efézus 2:1-re hivatkozni ahhoz, hogy kimutassuk: a teljes romlottság valóság. Nem az a baj, hogy a Szentírás nem tanít a teljes romlottságról; az a baj, hogy a büszke ember segíteni akar megmenteni saját magát. Túlságosan kevély ahhoz, hogy annak tartsa magát, ami valójában: bűneiben és vétkeiben halott bűnösnek. Egy részlegesen romlott embernek nincs szüksége Krisztus keresztjére. Pál az Efézus 2:1-10-ben erről beszél. Ha az üdvösség részben a mi munkánk, dicsekedhetünk abban, amit cselekszünk, és nem lesz Istené minden dicsőség.
Jónéhány évvel ezelőtt, amikor katekézist tanítottam, volt az osztályban egy római katolikus leány. Jóllehet buzgón ragaszkodott a református hit igazságaihoz, még mindig megbotránkozott Isten szuverenitásán, ami megmutatkozik az egész teremtésben és az emberek minden cselekedetében. Újra meg újra vitatkoztunk erről a kérdésről, és már kifogytam a bibliai érvekből. Végül a következő kérdéssel kíséreltem meg meggyőzni: „Ha választhatnál egy szuverén Isten között és egy olyan Isten között, aki vár rád és minden emberre, melyiket választanád?” Fejét karjaira hajtotta székén ülve, és úgy tűnt, mintha sosem érne véget az a néhány másodperc. Az egész teremben rezzenéstelen csend uralkodott. Végül felemelte fejét, könnyes arcáról a tiszta öröm fénye sugárzott, és így szólt: „Egy szuverén Istent akarok!” Több mint 50 éve nem tántorodott el ettől.
A kérdés nem elvont teológiai kérdés! Nincs szükségem olyan istenre, aki nem szuverén! Nincs szükségem olyan istenre, aki vár rám, mielőtt bármit tehetne! Ha Isten ilyen lenne, ugyanúgy imádhatnám akár Buddhát is.
Reménytelenül elveszett bűnös vagyok, és képtelen vagyok bármit cselekedni, kivéve Istent gyűlölni, dacolni Vele munkáiban, káromolni az Ő nevét, vagy hidegen figyelmen kívül hagyni Őt. Olyan Istenre van szükségem, aki isteni hatalmánál fogva le tud győzni engem, és úrrá tud lenni minden ellenállásomon ellenállhatatlan kegyelméből. Ez gyámoltalan és gyűlöletes bűnössé tesz engem, aki nem tehet semmit sem üdvösségéért? Igen. Azonban jobb így kiáltani: „Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!” és megigazulva hazamenni (Lukács 18:13-14), mint a farizeussal együtt kiállni, és hangosan dicsekedni: „Isten, hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, mert elfogadtam Krisztust, és így megmentettem magamat.” Ez a dicsekvés nem vezet a kereszthez és a mennybe!
Következő számunkban a János 12:47-tel és az V Mózes 30:6-tal (amire szintén hivatkozik a kérdésfeltevő) foglalkozunk, ha Isten is úgy akarja. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat ittolvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
