Krisztus katolikus egyházának alapja és egysége
Mi az egyház katolikus voltának legmélyebb teológiai alapja? Maga Isten az Ő három személyében és tulajdonságai gazdagságában. Ezért az angyalok (Ef 3:10) és az emberek (Ef 3:9) által elnyert kijelentés, amely a zsidóknak és pogányoknak a katolikus egyházban való teljes egyenlőség titkáról szól, gyakran beszél Istenről (Ef 3:2, 7, 9, 10, 19) , az Atyáról (Ef 3:14), Krisztusról (Ef 3:1, 4, 6, 8, 9, 11, 14, 17, 19, 21) és a Lélekről (Ef 3:5, 16) csakúgy, mint sokféle bölcsességéről (Ef 3:10), kegyelméről (Ef 3:2, 7, 8), szeretetéről (Ef 3:19) és hatalmáról (Ef 3:7, 20), sőt Isten egész teljességéről (Ef 3:19).
Örök tanácsában a végtelenül tökéletes Szentháromság Isten elrendelte a teremtés változatosságát és a gondviselés sokrétűségét. Vajon a Szentháromság gazdag tanácsvégzésének tanítását látván nem az egyház földrajzi, antropológiai és történelmi katolicitását várjuk? Lehetetlen, hogy a zsidók vagy bármely más nemzet az első vagy uralkodó helyet foglalják el Isten örök, üdvözítő tervében és történelmi munkájában, amellyel üdvözíti népét. Ő az Isten három személyben, kikutathatlan erényekkel! Vajon tényleg egyetlen nemzettel lenne csak célja a népek százai közül? Hogyan mutathatná meg sokféle gazdagságát egyedül vagy főként őbennük?
Jehova az egész teremtés és gondviselés, az egész tér és az idő Ura. Hogyan lehetne egy földi vidék vagy ország a Teremtő gondolatai között a legelső? Miként lehetne egyetlen földi nép központi helyen az összes nemzet Kormányzója céljai közt? A diszpenzácionalizmus és a zsidós premillennizmus nem illik Isten három Személyéhez, végtelen tökéletességeihez és Jézus Krisztusban való, egyetlen katolikus egyházával tervezett örök céljához.
A hitvallásos, Szentháromsághívő keresztyénség nagy hangsúlyt fektet a katolicitásra, és csak ez a hit lehet az egyetemesség alapja. Ez szembenáll minden unitárius vallással, például a judaizmussal, az iszlámmal (annak ummájával, azaz a „muszlim nemzet” fogalmával együtt) és a szikh vallással (a szikhek közel 90%-a Indiában él, és mintegy 76%-uk egyetlen észak-indiai államban, Pandzsábban).
Állítsuk most egymás mellé az egyház két tulajdonságát: az egységet és a katolicitást – az egyet és a sokat. Isten, aki természetében egy, de személyében három, egy olyan egyházat üdvözít, amely egy és katolikus. A Biblia, amely egy 66 könyvből álló könyv, egy gazdagon bemutatott igazságot tanít, amelyhez hozzátartozik az egyház egysége és katolicitása. A protológia (az első dolgokról szóló tanítás) és az eszkhatológia (az utolsó dolgokról szóló tanítás) hirdeti, hogy mind a mostani, mind az új teremtés magába foglalja az egyet és a sokat. Mindkét teremtés Isten egy, katolikus egyházának világa, az egyik a mostani, a másik pedig a jövendőbeli egyházé.
Jézus Krisztus egy személy, Isten Fia. Két természete van: isteni és emberi. Így egyesíti az örökkévalóságot és az időt, mint aki mindig létezett, és most testet öltött, valamint a mennyet és a földet (vö. Ef 1:10). Keresztjén a felirat héberül, görögül és latinul volt írva (Jn 19:20). Így Isten egy, katolikus egyházában „nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus” (Kol 3:11).
Egyetlen Szentlélek van, akit Isten hét lelkeként mutat be az Ige (Jel 1:4; 4:5), hogy megmutassa a az Úr Jézus által üdvözített egy, katolikus egyházzal közölt sok szövetségi kegyelmét, áldását és ajándékát (Csel 2:; 1Kor 12–14).
A Szentírás sok képpel mutatja meg, hogy az egyház egyszerre egy és sok (többféle értelemben): egy nyáj, amely sok bárányból áll (Jn 10:16), egy templom sok élő kőből (1Pt 2:5), egy (lelki) királyság, nemzet vagy város sok állampolgárral, egy hadsereg sok katonával (4Móz 1:3) stb. Van egy kép és egy bibliai fejezet, amely kifejezetten az egységről és a sokféleségről beszél: az 1Korinthus 12 az egyházat egy testként mutatja be, amelyet sok tag alkot (vö. Rm 12:4–5).
A két szövetséget egymás mellé állítva az Ószövetségben Isten lényének egységér, illetve az egyház egységére esik nagyobb hangsúly, míg az Újszövetség inkább Isten három személyét és az egyház katolikus voltát emeli ki. Azonban már az Ószövetség napjaiban is tartoztak az egyházhoz hívők más népekből és nemzetekből (földrajzi és etnikai katolicitás). Ráháb a kánaáni Jerikó városából származott (Józs 2), a sareptai özvegy Tírus és Sidon vidékéről (1Kir 17), Naámán Szíriából (2Kir 5), Mózes felesége és Ebed-Melek pedig Etiópiából (4Móz 12:1; Jer 38–39). Ruth moábita, Uriás hitteus, a gitteus Ittai filiszteus, Ornán pedig jebuzeus volt. Nem tudjuk felsorolni azt a sok zsoltárt és ószövetségi próféciát, amelyek az utolsó idők egyházának katolikus voltáról beszélnek.
Jól fogalmaz a Második Helvét Hitvallás (1566): „Ezek mind egy ország polgárai, ugyanazon Úr és ugyanazon törvények alatt élnek és minden áldásban egyaránt részesülnek. Ezért nevezte ezeket az apostol a szentek polgártársainak és az Isten cselédeinek (Ef. 2:19), szenteknek nevezve a földön élő híveket, akiket Isten Fiának vére megszentelt (1Kor 6:11). Bizonyára ezekre kell értenünk az Apostoli hitvallás ama cikkelyét: »Hiszek egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat, szenteknek egyességét.« És minthogy mindig csak egy Isten van, egy közbenjáró Isten és ember között, a Jézus Krisztus (1Tim 2:5), aki az egész nyájnak egy pásztora, e testnek egy feje, végül pedig egy Lélek, egy üdvösség, egy hit, egy testamentum vagy szövetség, ebből szükségképpen következik, hogy csak egy anyaszentegyház van. Ezt azért hívjuk katholikusnak, azaz közönségesnek, mert egyetemes és kiterjed a világ minden részére és minden időkre, és sem helyhez, sem időhöz nincs kötve. Elítéljük tehát a donatistákat, akik az anyaszentegyházat Afrikának nem tudom milyen szögletébe szorították be. De nem értünk egyet a római klérussal sem, akik szinte vásári kikiáltók módjára csak a római egyházat hirdetik egyetemesnek.” (XVII. fejezet) Rev. Stewart
Szó szerint értendő-e a pokol tüze?
Ez a cikk egy korábbi cikkünk folytatása. Egyik olvasónk nem értett egyet azzal, amit a pokolról írtam. A következőket mondta: „A Kegyelmi Szövetség 2021. márciusi számában Ron Hanko azt írja, hogy nem hisz a pokol tüzében. Ahogyan én értelmezem a Szentírást, mégis ez a valóság. Jézus tényként említi ezt a Márk 9:43–48-ban, és ez jelenik meg a Jelenések 19:20-ban és egyéb helyeken is. Úgy érzem, Ron emberi logikával magyarázza az isteni igazságot, amikor nem fogadja el, hogy az istentelenek a tűzben vannak anélkül, hogy elégnének. Szerintem egyáltalán nem nehéz ezt elhinni, hiszen Istennél minden lehetséges. A tűznek ezt a lángját tapasztalta meg a Lukács 16:24-ben a gazdag ember is. Inkább Jézusnak hinnék, mint Ron Hankónak. Vajon ez csak az ő véleménye, vagy a Protestant Reformed Churches in America (Amerikai Protestáns Református Egyházak – PRCA) is ezt tanítja? Ha Isten a 2Mózes 3:2-ben meg tud óvni egy bokrot attól, hogy elégjen, akkor azt is meg tudja tenni, hogy a gonoszok megtapasztalják a pokol örök tüzét anélkül, hogy az elemésztené őket. Ronnak választ kell adnia erre.”
Nem helyes azt állítani, hogy nem hiszek a pokol tüzében. Inkább azt mondanám, hogy nem hiszek a pokol szó szerinti tüzében. A Szentírás Isten haragját sokszor tűzként írja le (pl. Zsolt 11:6; 18:9, 13–14; 21:10; 78:21; 89:47; Ézs 5:24–25; 10:16–18; 30:33; 66:16, 24). Haragját olykor, de nem mindig szó szerinti tűzzel jelenti ki, például Sodoma és Gomora ítéletekor, vagy az idők végezetén a világmindenség pusztulásakor.
Isten haragja felgerjedt (vagy felgyulladt) Jób három barátja ellen, de ez nem jelenti azt, hogy valóban, szó szerint valami tűz égette volna meg őket (Jób 42:7). Amikor az 5Mózes 31:17-ben Isten haragja felgerjedt Izráel ellen, akkor nem tűzben, hanem más bajokban és ítéletekben nyilvánult meg. A harag, főként Isten haragja olyan, mint a tűz annak emésztő erejével és pusztításával. Még rosszabb is a tűznél! A harag és az ítélet Isteneként az 5Mózes 4:24 és a Zsidók 12:29 magát Istent úgy írja le, mint aki megemésztő tűz, de ez nem lehet szó szerint igaz. Ő nem valami, hanem valaki, mégpedig három személy egy Istenben. Azonban haragjának, sőt természetének tűzként való leírása remegésre kell indítson bennünket.
A metaforikus, azaz nem szó szerinti értelmezés melletti másik érv, hogy a Szentírás sokféle módon írja le a pokolt és annak szenvedéseit, és nehéz látni, hogyan lehet mindezt szó szerint értelmezni. Vajon a pokolban szó szerint elemésztik az embert a férgek (Mk 9:44, 46, 48), vagy egy moly (Ézs 51:8)? Szó szerint sötétség van (Júd 13)? A pokolra kerültek fizikailag megisszák Isten haragjának borral teli poharát (Jel 14:10)? A pokol büntetése szó szerint mindez egyszerre?
Azt kell hangsúlyoznunk, hogy a lehető legrosszabb, ami valakivel történhet, hogy most vagy örökre Isten ítélete és haragja alá kerül. Nem kételkedem afelől, hogy Isten képes szó szerinti tűzzel örökre megégetni a gonoszokat úgy, hogy nem égnek el, de még akkor is az a lényeg, hogy a pokol borzalma az Isten félelmetes haragjától és égő bosszúságától való szenvedés.
Mindenesetre ez nem egy olyan kérdés, amelyről hosszasan vitatkoznék, vagy ragaszkodnék ahhoz, hogy az én értelmezésem a helyes. A szó szerinti tűz elhívésénél sokkal fontosabb hinni, hogy a pokol az örökkévaló büntetés valódi helye, ahol az istentelenek és a hitetlenek örökké szenvednek. Ezt a tanítást támadják. A pokol és az örökkévaló büntetés tanítását sok vezető evangélikál támadja, például John Stott. Több modern bibliafordítás, például a New International Version (NIV) gyakorlatilag eltüntette a poklot a Bibliából. Sok szekta is tagadja ezt a tanítást.
Nem tudom, mit hisznek a PRCA tagjai vagy vezetői, és ezekben az egyházakban ez a kérdés nem is vita tárgya. A megbecsült vezetők és teológusok között azonban többféle nézettel is találkozhatunk. Kálvin János a Máté 3:12-höz írt magyarázatában megmutatja, hogy a pokol tüzéről szóló helyeket metaforikusnak találja (Kálvin ezt írja: „a Szentírás számos helyéből arra lehet következtetni, hogy ez itt metaforikus kifejezés… ha a férget közmegegyezéssel mindenki metaforának veszi, akkor ugyanazt kell tartanunk a tűz felől is” – a fordító megjegyzése). Luther Márton sem gondolta szükségesnek a pokol tüzét illető hitet. Charles Hodge így ír: „Úgy tűnik, nincs több okunk azt feltételezni, hogy a Szentírásban említett tűz szó szerinti tűz, mint azt, hogy a féreg, amely soha meg nem hal, szó szerinti féreg” (Systematic Theology – Rendszeres Teológia 3:868).
Louis Berkhof ugyanakkor arra hajlott, hogy a tűz szó szerint értendő: „Egyesek tagadják, hogy ott szó szerint vett tűz lesz, mivel az nem érintené a Sátánt és démonjait. De honnan tudhatnánk ezt? A mi testünk természetesen titokzatos módon munkálkodik a mi lelkünkön. Lesz bizonyos pozitív, a testünknek megfelelő büntetés.” Ezután hozzáteszi: „Kétségtelenül igaz azonban, hogy a mennyre és a pokolra vonatkozó nyelvezet nagy részét jelképesnek kell értenünk” (Systematic Theology 736. A magyar fordítás forrása: http://www.refkossuthter.hu/sites/default/files/fajlok/berkhof.pdf 573–574).
Mindazonáltal néhány gondolatot ki kell emelnünk a Szentírás értelmezésével kapcsolatban. Először is a Bibliában nem magyarázhatunk mindent szó szerint. A Jelenések 20:1–3-ban például lehetetlen, hogy mindent szó szerint vegyünk, így például a kulcsot, a láncot, a nagy mélységet és a sárkányt is. A szó szerinti értelmezésre ahhoz sincs szükség, hogy ragaszkodjunk ahhoz, hogy a Szentírás Isten ihletett és tévedhetetlen Igéje. Ezt számításba kell vennünk akkor is, amikor a pokol bibliai leírásáról beszélünk. Nem szükséges tehát azt hinnünk, hogy a pokol szó szerint vett sötétség, moly, pohár és tűz ahhoz, hogy ragaszkodjunk az örök büntetésről szóló bibliai tanításhoz.
Másodszor bármely bibliai szakasz értelmezésének az alapelve, hogy a Szentírás önmagát magyarázza. Ez a pokolról szóló részekre is igaz. Ha a fenti kritikát megfogalmazó testvérünk egyedül a Szentírás alapján meggyőződött arról, hogy a pokol tüze szó szerint veendő, akkor elégedett vagyok, és arra kérem, hogy ő is legyen az. Nem az a lényeg, hogy mit gondol ő vagy mit gondolok én, hanem az, amit maga a Szentírás mond. Kálvin Jánossal együtt meg vagyok győződve arról, hogy a Biblia vizsgálata megmutatja, hogy a tűzről szóló részek metaforikusak. Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy az istentelenek és a hitetlenek büntetése borzasztó és örökkévaló.
Még azt kell megjegyeznünk, hogy a pokolról szóló bibliai tanítás nem csupán a teológia és a teológiai vita kérdése, hanem bizonyságtétel Isten igaz voltáról, az Ő igazságáról, a Jézus Krisztusba vetett hit szükséges voltáról, és az Ő elutasításának és megvetésének gonoszságáról. Az a szomorú, hogy a pokolról és a pokol tüzéről szóló bibliai tanítás senkit nem rémiszt be a mennybe. Az ember csak a Szentlélek szuverén munkája által láthatja meg nagy veszedelmét, és csak így fordulhat Jézus Krisztushoz bűnbánattal és hittel: a Lélek elülteti szívünkben és odaadja nekünk a hit ajándékát, és megnyitja füleinket és szívünket, hogy meghalljuk Isten ingyen kegyelme evangéliumának drága hívását és örömhírét. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
