Nehémiás éjjeli titkos lovaglása
Nehémiás könyvének 2. részében olvashatunk arról, hogy a kormányzó éjszaka körbelovagolta Jeruzsálem falait. Ennek részleteit Nehémiás helyénvaló, jogos titoktartási szándékának fényében kell megvizsgálnunk. Mit tett a kormányzó Jeruzsálemben az érkezését követő három napban (11. v.)? Kétségkívül megpihent keletről való hosszú útját követően. Letelepedett új lakásán, megismerkedett a várossal és annak lakosaival. Reménykedett, hogy az idő múlásával nem fogja mindenki olyan szorosan figyelni.
A 12. versben Nehémiás így ír: „nem jelentém meg senkinek, hogy mire indítá az én Istenem az én szívemet, hogy azt Jeruzsálemért megcselekedjem.” Az emberek tudták, hogy őt nevezték ki Júda kormányzójául, ám nem volt ismert előttük, hogy különleges feladata a védőfalak újjáépítése volt. Nehémiás megértette, hogy még nem jött el az ideje mások beavatásának.
A titoktartás érdekében Nehémiás csak néhány férfit vitt magával éjszakai lovaglására (12. v.), hogy védelmet biztosítsanak számára. A kormányzó útitársai közül senkinek nem volt hátasa, amellyel zajt csaphatott volna (12. v.). Egyesek szerint Nehémiás inkább szamáron ült, mintsem lovon, hiszen a szamarat könnyebb csendben tartani. Valószínűleg a völgy kapuja körül lakott, itt kezdődött és ért véget éjszakai útja (13. és 15. v.). Így nem kellett kockáztatnia, hogy észreveszik-e, amint hátasával és csapatával együtt éjszakai lovaglása előtt vagy után átvonul a város nagy részén.
A kormányzó titoktartási erőfeszítései sikeresnek bizonyultak. Éjszakai útját nem fedezték fel, kicsiny csapatából senki nem szivárogtatott híreket. Még éjszakai lovaglása után sem mondta el azonnal az embereknek, mivel foglalatoskodott, és miket tervezett: „A főemberek pedig nem tudták vala, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni, és sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem az előljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásoknak ez ideig nem jelentettem meg” (16. v.). Ezalatt az idő alatt átgondolta, amit a falakkal kapcsolatban látott, és megtervezte a következő lépést.
Létezik gonosz, gyalázatos titkolózás. Ilyen, amikor például szándékosan éjszaka követnek el olyan gonoszságokat, mint a rablás vagy a házasságtörés (Jób 24:14–17). A Nehémiás 2-ben törvényes, bölcs titoktartásról olvasunk, amely nem bűnös titkolózás, kétszínűség vagy romlott takargatás.
Keresztyénként mit tanulhatunk mindezekből? Miközben a titkolózás általában rossz dolgokhoz fűződik, itt inkább titoktartásról vagy bizalmasságról, esetleg meggondoltságról helyénvaló szólnunk (vö. Péld 1:4; 2:11; 3:21; 5:2). Soroljunk fel néhány általános megfigyelést! A hívők, főként pedig az egyházi tisztviselők fontos, hogy tudjanak megfelelően titkot tartani, és ne szegjék meg pletykával vagy tapintatlansággal a bizalmat. Van, amit el kell rejteni Krisztus ellenségei elől (pl. Józs 2:1; Bír 16:16–21). Van olyan is, amit nem szabad nagydobra verni, ilyen például az adakozás, az imádság vagy a böjt (Mt 6:1–8). Amikor az egyház kormányzói kegyes, bibliai választ keresnek bizonyos kérdésekben, akkor közben meg kell őrizniük a bizalmasságot, ahogyan azt Nehémiás is tette éjszakai lovaglása során. Rev. Stewart
A polgári és a szertartási törvény (1)
Jelen számunkban az ószövetségi polgári és szertartási törvénnyel kapcsolatos kérdéssel foglalkozunk: „Igaz-e, hogy a Máté 5:17–19-ben az Úr Jézus azt tanítja, hogy az újszövetségi korban élő hívőkre érvényes Mózes minden törvénye, beleértve a szertartási és a polgári törvényt is?”
Általánosságban a szertartási (vagy ceremoniális) törvények az Izráel vallásos életéhez kapcsolódó ószövetségi törvények, amelyek a papságról, az áldozatokról, a templomról, az ünnepekről és hasonlókról szólnak. A polgári törvények a mindennapi élethez kötődnek: ételhez, ruházathoz, betegségekhez, házassághoz, munkához, bűntényekhez, büntetéshez és Izráel más népekkel való kapcsolatához. A polgári törvényeket olykor jogi törvényeknek is szokták nevezni, ez azonban jelen cikk szerzője szerint nem megfelelő, mert nem sok közük van a bírósági ügyekhez. Mindazonáltal a teológiai irodalomban a jogi és a polgári törvényt többé-kevésbé azonos értelemben használják. A tíz parancsolatot és a hozzá kötődő törvényeket általában Isten erkölcsi törvényének nevezzük.
A kérdés, hogy ezek a törvények kötelezőek-e az újszövetségi keresztyének számára, amint azt némelyek hiszik, és amint látszólag a Máté 5:17–19 is tanítja. Itt ezt olvassuk: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.”
Aki ismeri a Westminsteri Hitvallásokat vagy Az egység három formuláját (Heidelbergi Káté, Belga Hitvallás, Dordrechti Kánonok), az jól tudja, hogy ezek a református hitvallások nem ismerik el a polgári és a szertartási törvényt kötelezőnek az újszövetségi hívők számára. A Westminsteri Hitvallás 19. fejezete (Isten törvényéről) így tanít:
3. E törvény mellett, amelyet általában erkölcsi törvénynek neveznek, tetszett Istennek, hogy Izráel népének (a kor egyházának) ceremóniai törvényeket adjon, amelyek számos jelképes rendeletet tartalmaznak, részben az Istentiszteletet illetően előrevetítve Krisztust, az ő kegyelmi ajándékait, cselekedeteit, szenvedéseit és szerzeményeit (Zsid 9.; Zsid 10:1; Gal 4:1-3; Kol 2:17); és részben különböző erkölcsi feladatokra való utasításokat (1Kor 5:7; 2Kor 6:17; Júd 23). Mindezek a ceremoniális törvények az Új Szövetség alatt most eltöröltettek (Kol 2:14,16,17; Dán 9:27; Ef 2:15,16).
4. Izráel népe, mint politikai szervezet számára különböző, jogi törvényeket is adott, melyek azon nép államának megszűntével érvényüket vesztették. Így nem kényszeríthetők senkire annál tovább, mint amennyit az általános méltányosság megkövetel (2Móz 21.; 2Móz 22.; 1Móz 49:10; 1Pét 2:13,14; Mt 5:17,38,39; 1Kor 9:8,10)
A Belga Hitvallás 25. cikkelyének ez a címe: A szertartási törvény eltörléséről. Nem különbözteti meg a polgári és a szertartási törvényt:
Hisszük, hogy a törvény szertartásai és előképei Krisztus eljövetelével megszűntek, és minden árnyék beteljesedett, ezért ezek használatával a keresztyének között fel kell hagynunk, miközben igazságuk és lényegük velünk marad Jézus Krisztusban, akiben be is teljesültek. Továbbra is használjuk azonban a törvényből és a prófétáktól származó bizonyságtételeket arra, hogy megerősítsenek minket az evangéliumban, és Isten dicsőségére, az Ő akarata szerint szabályozzák életünket teljes tisztességben.
E törvényeket a református és a presbiteriánus hagyomány nem tekinti kötelező érvényűnek. A Westminsteri Hitvallás a szertartási törvényekre azt mondja, hogy eltöröltettek, a polgári vagy jogi törvények pedig érvényüket vesztették. A Belga Hitvallás szerint ezek a törvények megszűntek, hiszen csupán olyan előképek vagy árnyékok voltak, amelyek eltöröltettek vagy beteljesedtek.
Nem ennek a cikknek a témája ugyan, de hisszük, hogy a keresztyéneknek engedelmeskedniük kell Isten törvényének. Nem mintha ez lenne az üdvösség útja, hanem így mutatják meg Krisztusban való üdvösségük miatti hálájukat: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (Jn 14:15). Jézus nem mondhatta az erkölcsi törvényről ezt: „Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy véget vessek neki” (vö. Mt 5:17), ekkor ugyanis önmagának mondott volna ellen.
A beteljesítés azonban nem jó szó annak leírására, hogy miként engedelmeskedik egy keresztyén a törvénynek. A Máté 5:17–19 nem arról beszél, hogy a keresztyének engedelmességük által betöltik a törvényt, hanem Krisztusról, aki az egész törvényt beteljesíti. A keresztyének nem tudják beteljesíteni a törvényt. Erre csak Krisztus képes az Ő bűntelen élete, tökéletes engedelmessége és keresztáldozata által. Ám a beteljesítés nem azt jelenti, hogy az erkölcsi törvény eltöröltetett és félretétetett – amint azt sokan hirdetik –, mintha a keresztyéneknek nem kellene megtartania a tíz parancsolatot, csak azt, amit „Krisztus törvényének” mondanak.
A kérdés azonban az, hogy a keresztyén ember köteles-e megtartani a polgári és a szertartási törvények mindegyikét vagy némelyikét. Ez régóta fontos téma. Az úgynevezett teonomisták vagy keresztyén rekonstrukcionisták tanítása szerint nemcsak Isten gyermekei kell megtartsák a polgári törvényeket, hanem ezeknek kell a keresztyén posztmillennista társadalom alapját is képeznie. A társadalom „rekonstrukciójához” (helyreállításához) nemcsak Isten erkölcsi törvényére van szükség, hanem az ószövetségi polgári törvényekre is, amelyek érvényesek maradnak. Ezeket a törvényeket még azokra is rá kell kényszeríteni, akik nem hisznek Isten Fiában.
Általánosságban szólva hiszik, hogy amely törvényt az Újszövetség nem törölt el kifejezetten, az még mindig érvényes a keresztyének számára. Így vannak köztük, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a férfiaknak legyen szakálla, a keresztyének ne egyenek disznóhúst, vagy egy ház lapos tetején legyen korlát (5Móz 22:8), és ennek folyományaként szerintük például az úszómedencét is be kell keríteni stb. Nem értenek azonban egyet afelől, hogy pontosan mely törvények kötelezőek, és hogyan vonatkoznak ránk az újszövetségi korban. E mozgalom befolyása mára csökkent.
Még mindig vannak ugyanakkor olyanok, akik az ószövetségi polgári törvények által akarnak egy keresztyén társadalmat felépíteni, illetve az uralmat átvenni. A „helyreállított” keresztyén társadalom alapját az képezi, hogy a polgári törvényeket rá kell erőltetni a keresztyénekre és másokra. Ez egy új törvénykezés, amelyhez ezek a modern judaisták ragaszkodnak, így pedig mindannak a tagadása, amit a Szentírás az egyedül kegyelemből való üdvösségről tanít.
A Westminsteri Hitvallás és a Belga Hitvallás tanítását követve hisszük és tanítjuk, hogy a polgári és szertartási törvények nem kötik az újszövetségi keresztyéneket. A Belga Hitvallás szavai szerint Krisztusban teljesültek be. A szertartási törvények esetében ez a beteljesedés azt jelenti, hogy Jézus – mindazokkal, akik Őbenne vannak – mindazzá lett, amit ezek a törvények megkövetelnek. Ő a főpap, a templom vagy a szentély, az áldozat és az oltár. Az Ő imádságai az illatáldozat, az Ő teste a kárpit. Ő a kegyelem királyiszéke, a virágzó vessző, a manna, a páskabárány, az engesztelés báránya és a bűnbak. A többi csak árnyék és előkép volt, amelyek a valóság jelenlétében eltűntek: „Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé” (Kol 2:16–17). Ha újra elő akarjuk hívni mindezeket, akkor nem elég, hogy az árnyékot választjuk a valósággal szemben, de ezen felül meg is tagadjuk Krisztus üdvözítő munkáját.
Ezeket a szertartási törvényeket tehát Isten azért adta, hogy az Ő ószövetségi népét Jézushoz vezesse általuk. Ha továbbra is ragaszkodnánk hozzájuk, akkor azt tennénk, amit a farizeusok: elutasították és megvetették az igazi páskabárányt, majd pedig elmentek megenni azt a bárányt, amelynek vére nem tudta megmenteni őket a halál angyalától, és amelynek húsa csupán hús volt a szájukban. Ezért „ezek használatával a keresztyének között fel kell hagynunk” (Belga Hitvallás 25).
A szertartási törvények megtartásának pártolói leginkább az úgynevezett messiáshívő zsidók és a „Zsidó Gyökerek” mozgalom tagjai közé tartoznak. Egyes vádak szerint Rousas J. Rushdoony, a keresztyén rekonstrukcionista mozgalom alapítója szorgalmazta az állatáldozatokat, ám fia, Márk tagadja, hogy apja valaha is tanított volna effélét. A teonomisták és a keresztyén rekonstrukcionisták általában a polgári törvényre összpontosítanak, mint egy keresztyén társadalom alapjára. Ha Isten is úgy akarja, ez lesz következő cikkünk témája.
Következzen még egyetlen záró gondolat. A zsidók olyasmikhez ragaszkodtak, amik csak árnyékok voltak. Ez arra figyelmeztet minket, hogy milyen könnyű a szertartásokhoz, a vallásos cselekedetekhez és a földiekhez ragaszkodni, és eltéveszteni szem elől a Krisztusba vetett hit szükséges voltát. Mindig emlékeznünk kell a Zsidók 10:1-re: „Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, a melyeket esztendőnként szünetlenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat.” Ehelyett Jézust kell látnunk, „a ki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált” (2:9). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
