Embert félni, Istent feledni (2)
„Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, a ki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja?” (Ézsaiás 51:12-13).
A bűneset óta széthullott világunkban a félelem minden egyes ember életében jelen van, nap mint nap, különböző módon és mértékben. A Szentírás úgy beszél a félelemről, mint ami különösképpen a szívet érinti. „Ha tábor fog körül, nem fél szívem” (Zsoltárok 27:3, vö. V Mózes 20:3; 28:67; II Sámuel 17:10; Ézsaiás 7:4; 35:4). Mivel a szívből indul ki minden élet (Példabeszédek 4:23), kitartóan meg kell őriznünk minden helytelen félelemtől. Vannak olyan emberek, akiket sajnos megnyomorít valamiféle bűnös félelem. Azért kell foglalkoznunk a hitetlen félelem témájával, mert az attól való megszabadulás a keresztyén kegyesség egyik fontos eleme, és a Biblia egyik nagy témája.
Manapság az emberektől való félelem többek között a politikai korrektségben (továbbiakban: PC) jelenik meg. A PC nem engedi, hogy valaki a Szentírás teljes kijelentése szerint szabadon tegyen bizonyságot Jézus Krisztusról minden területen. A PC az emberektől való nagybetűs Félelem. A PC az attól való félelem, hogy az embert megbántjuk az evangéliummal, és az arra való biztatás, hogy az ember könnyen megsértődjön. A PC magában foglalja az attól való félelmet, hogy az igazságért peres ügyekbe keveredünk, vagy elveszítjük munkahelyünket vagy az üzletet, különösen, ha a Szentírás valahol szembeszegül napjaink szekuláris ideológiájával és népszerű bűneivel. A PC az Ézsaiás 29:21 szavaival élve elítéli az embert egy szóért.
„Az emberektől való félelem tőrt vet” (Példabeszédek 29:25). Akitől félsz, az lesz az urad, aki irányít téged. Ha ragaszkodunk a PC-hez, a keresztyénellenes (antikrisztusi) elit teremtményévé, sőt, szolgájává válunk. Ézsaiás könyvének nyelvezete szerint Babilon polgárai és lekötelezettjei leszünk. Gondoljuk csak meg, milyen rossz, ha a lelkipásztorok, a presbiterek, a diakónusok vagy az egyháztagok ilyen testi gondolkodású emberek! Azonban egyre több helyen mégis így van.
Ahhoz, hogy népét megőrizze az emberektől való félelemtől és a Róla való megfeledkezésről, Jehova arra emlékeztet minket, hogy Ő a Világmindenség Teremtője. „Hogy elfeledkeztél az Úrról… a ki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá” (Ézsaiás 51:13).
A babiloniak birodalmukat az egész Közel-Keletre kiterjesztették (Isten örök tanácsvégzése szerint), Jehova azonban az egész eget kiterjesztette. Hamarosan visszaveszi tőlük birodalmukat! A babiloniak (Isten szuverén gondviseléséből) lerakták múlandó birodalmuk alapjait, az Úr azonban az egész föld alapjait rakta le. A Mindenható nemsokára összetöri királyságuk alapjait!
Másodszor azt hozza elénk Jehova, hogy miket cselekedett Ő, mint Izráel Teremtője: „…elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről” (13). A Fenséges itt kijelenti: „Én formáltalak téged népemmé, feltétel nélküli kiválasztásom szerint – és te elfelejtkezel rólam? Hogy teheted ezt?” Az Újszövetségben Isten igaz egyháza erről tesz bizonyságot: „Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk” (Efézus 2:10).
Harmadszor pedig arra emlékeztet minket Jehova, hogy mit tett, mint Izráel Szabadítója. „Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, a ki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem!” (Ézsaiás 51:15). Ábrahám, Izsák és Jákób Istene kettéválasztotta a Vörös-tengert, hogy megváltsa népét, akik biztonságban átkeltek, míg az egyiptomiak elvesztek a rohanó habokban. A lelki Izráel imádságaira válaszolva (9-10) Jehova meg fogja szabadítani Izráelt a babiloni fogságból is, amint megszabadította őket az egyiptomi szolgaságból.
Az eredmény jelképesen van leírva: „Hirtelen megszabadul a fogoly, és nem hal meg a veremben, kenyere sem fogy el” (14). Ennek teljes, lelki, evangéliumi beteljesülése a bűn szolgaságából, a Sátántól, a halálból és a pokolból való szabadulás Krisztus vére által. Ne legyünk olyanok, mint a bolond Izráel, hogy féljük az embert, és elfelejtkezünk arról, amit Isten adott nekünk az Úr Jézusban és az Ő szabadításában!
Ennek és az ezt megelőző két cikknek önmagában nincs hatalma arra, hogy emlékeztessen minket az Úrra, a mi Istenünkre, vagy megerősítsen minket az emberektől való félelemmel szemben. Isten dicsőséges neveinek, az ég és föld teremtésének, az egyház alkotásának és megváltásának igazságai önmagukban nem vigasztalnak meg minket, ha a Szentlélek dicsőséges, belső munkája nem párosul hozzájuk. Krisztus Lelke hozza közel Isten Igéjét szívünkhöz az Ő hatalmából: „Én, én vagyok megvigasztalótok!” (12).
Mennyei Atyánk igaz prédikátorokat hív el ezekkel a szavakkal az evangélium hirdetésére, és általuk a Szentlélek megáldja a választottakat, örök rendelése szerint: „Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (40:1-2, vö. 61:2).
Ha Jehova nyomatékosan kijelenti: „Én, én vagyok megvigasztalótok!” (51:12), az olyan, mintha azt mondaná nekünk: „Tényleg azt gondoljátok, hogy én, az egyház Teremtője és Szabadítója elszunnyadhatok, és elfeledkezhetem rólatok?”
Mostanra már éreznie kell az Olvasónak textusunk erejét: „Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, a ki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja?… Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, a ki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem!” (Ézsaiás 51:12-13). Rev. Stewart
„Veszitek a Szent Lélek ajándékát”
Egy angliai hölgy olvasónk ezt kérdezi: „A Cselekedetek 2:38-ban miért beszél Péter apostol jövő időben, amikor ezt mondja: »veszitek a Szent Lélek ajándékát« (a görög eredetiben és az angol fordításban itt jövő idő szerepel – ford. megj.)? Meg vagyok zavarodva, mert ahhoz, hogy bűnbánatra jussunk és higgyünk Krisztusban »a bűnök bocsánatjára«, szükséges, hogy előbb újjászüljön bennünket a Szent Lélek”.
A kérdéshez még hozzáteszi a következőket: „Itt [gyülekezetemben] azt igazolják ezzel [a textussal], hogy senki nem üdvözül, amíg meg nem keresztelkedik – azaz valamivel hozzá kell járulniuk üdvösségükhöz, ami teljesen arminiánus gondolat. A lelkipásztor és más igehirdetők reformátusok, amikor a keresztyénekhez beszélnek, de arminiánussá lesznek, amikor hitetlenekhez szólnak”.
Álljon itt előttünk az egész igevers, a Cselekedetek 2:38: „Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát”.
Mielőtt válaszolok a hölgy kérdésére, szeretnék néhány gondolatot megosztani a kérdést kísérő e-mailről. Az elmúlt években nagyon sok hasonló e-mailt és levelet kaptam, és sok hasonló szomorú történetet hallottam, amikor testvéreinkkel együtt a Brit-szigetekre látogattunk. Amikor azt hallom többektől, hogy a Szentírást így eltorzítják, mindig elszomorodik a szívem. Feleségemmel együtt szó szerint sírtunk, amikor olyan otthonokból jöttünk el, ahol néhány szentnek szolgáltunk, akik a kérdezőhöz hasonló nehézségekkel küzdenek. Nincsen olyan gyülekezet a közelükben, ahol a szuverén kegyelem evangéliumát hűségesen hirdetnék. A gyülekezetekben az arminiánizmus tenyészik, és a szuverén kegyelem tanításait elferdítik a hűtlen pásztorok, akik lenyírják a juhokat ahelyett, hogy etetnék őket. Sokszor imádkozunk ezekért a szétszóratott bárányokért, akik nem tudják, hova forduljanak, hol hallják az ingyen kegyelem dicsőséges evangéliumát.
Istenfélő szentek ők, akik szeretik az Urat, megvallják, hogy üdvösségük a kegyelem ajándéka, és teljes bizalmukat Megváltó Jézus Krisztusukba vetik. Sok templomban azonban az istentisztelet az arminiánizmus és Isten kegyelme egyvelege. Nem csoda, hogy a kérdezőhöz hasonlóan összezavarodnak a prédikációtól. Olyan emberek pedig, akik magukat Isten Igéje szolgáinak nevezik, nehezítik a kegyes szentek szívét és lelkét összezavarással és ellentmondással.
A pünkösdisták a textusunkhoz hasonló szakaszokat a „második áldás” tanításaként értelmezik. Állításuk szerint jóllehet valaki már üdvösségre jutott, mégis többre van szüksége, hogy elérje a Szentlélek második kitöltetését, ami képessé teszi a nyelveken szólásra (azaz halandzsázni), a prófétálásra, a csodatevésre, és az Istennel való felhőtlen közösség állandó boldogságára.
Míg az apostoli korban, amikor a Szentírás még nem volt teljes, Isten bizonnyal adott különös jeleket némelyeknek, amely jelek által igazolta az evangélium igazságát, itt nem erről van szó.
Péter egyszerűen egy nagyon általános bibliai kifejezést használ, ami elmagyarázza a hit erejét és az üdvösséghez való viszonyát. A Biblia újra meg újra a jövő időt használja, amikor a hitet az üdvösség elnyerése eszközeként mutatja be.
Először is, a megkeresztelkedés nem szükséges az üdvösséghez, ellentétben azzal a benyomással, amit a hölgy kapott a gyülekezetében (a Cselekedetek 2:38-cal „azt igazolják… hogy senki nem üdvözül, amíg meg nem keresztelkedik”).
Ha a keresztség szükséges az üdvösséghez, a meg nem született csecsemők és a korán meghalt újszülöttek nem születhetnek újjá, és még ha hívő szülőktől születnek is, nem üdvözülhetnek (de: Lukács 1:15, 44; Dordti kánonok I:17). Ha a lelkipásztor azt hirdeti, hogy a keresztség üdvözít, akkor átvette a római katolikus egyház és az anglikán „high church” eretnekségét arra nézve, hogy a keresztség újjászül.
Nem hiszem azonban, hogy azok, akikről a hölgy írt, ezt vallanák. Leveléből úgy tűnik, hogy ez a tévedés a textus baptista-arminiánus megközelítéséből ered: a keresztség mint a mi cselekedetünk hozzátesz vagy hozzájárul üdvösségünkhöz.
Másrészt, Péter a Szentírás gyakori kifejezésmódját használja a hit és az üdvösség tudatos megtapasztalása közötti kapcsolatra. Sokszor találkozhatunk ezzel a Bibliában. Isten szuverén módon kezdi meg az üdvösség munkáját a választottak szívében. Ez az újjászületés, amelyben Isten a hit ajándékát adja.
A hathatós elhívás is az üdvösség része. A textus erről beszél, mivel Péter prédikál, és Isten a külső hívást használja, hogy választottainak szívében kimunkálja a belső hívást is. Ezen drága és ellenállhatatlan hívás által Isten az evangélium által bemutatott Krisztusba vetett tudatos hitre juttatja az Ő népét. A hit ezen ajándéka Isten gyermekét a kereszthez és a megfeszített Krisztushoz viszi, akiben üdvösségünk tökéletes és teljes. A Krisztusba vetett hit és a Szent Lélek által bűnbánatra és üdvbizonyosságra jutunk.
Az evangélium hívása, ami az igehirdetésben hangzik, Krisztusba vetett hitet követel minden hallgatótól. Az istentelenek kárhozatukra elutasítják ezt (János 12:48). Isten a Szent Lélek, Krisztus Lelke által hitet munkál választottaiban, akik hisznek és üdvözülnek. Mindig „Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből” (Filippi 2:13), minden más kárhozatra méltó hazugság (Galata 1:6-9).
Miért nem ezt az egyszerű, Istent dicsőítő evangéliumot hirdetik a prédikátorok? Úgy nem zavarnák össze Krisztus szentjeit, hanem vigasztalnák és oktatnák őket! Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
