A változhatatlan Isten (2)
Az előző számunkban idézett néhány bibliai szakasz mellett (pl. Zsolt 102:28; Jak 1:17 és Mal 3:6), amelyeket előző számunkban idéztünk) Istennek van egy neve, amely kifejezetten az Ő változhatatlanságáról beszél. Tudod-e, melyik ez a név? Jehova!
A Jehova szó a héber létigéből származik. Az Úr angyala ezt az isteni nevet magyarázta el Mózesnek a Sínai-hegyen az égő csipkebokornál: „Vagyok, aki vagyok” (2Móz 3:14). Te vagy én soha sem mondhatjuk ezt el önmagunkról, mert az a legvisszataszítóbb bálványimádás lenne. Gábriel angyal sem szólhatott így, és egyetlen teremtmény sem állíthatja ezt valósággal önmagáról. Ezt egyedül a Mindenható Isten teheti és teszi is meg! Ő mindig, örökre Önmaga. Ő örökre az, aki volt, és aki lesz: az önmagában létező, abszolút és változhatatlan „Vagyok, aki vagyok”.
Kössük most össze Istennek ezt a nevét a korábban említett három bibliai szakasszal! „Mert én, az Úr [azaz Jehova, a változhatatlan Vagyok, aki vagyok, ezért], meg nem változom (Mal 3:6). Jehova Önmagáról így szól: „Vagyok, aki vagyok”, az egyház pedig dicsőítve feleli: „te ugyanaz vagy” (Zsolt 102:27). Jehovaként Ő mindig, örökre pontosan az, aki volt, ezért a Jakab 1:17 jogosan nevezi Őt a világosságok Atyjának, „a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.”
A Szentírás egyes versei (főként az előbb kétszer is felsorolt három vers) és Isten neve, a Jehova mellett a Biblia egy olyan képpel jellemzi Istent, amely leginkább magában foglalja az Ő változhatatlanságát: Ő a kőszikla. Csak egyet idézzünk Isten Igéjéből, mégpedig Dávid szavát: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem” (Zsolt 18:3). Szövetséges Urunk szilárd, állandó, erős, megbízható, hűséges, mozdíthatatlan és változhatatlan, mint egy kőszikla.
A mi Istenünk nem egy kaméleon, amely a környezetével együtt változik. Nem egy szélkakas, amely a széllel együtt mozog. Ő a változhatatlan Kőszikla, akinek minden cselekedete és útja tökéletes, igaz és egyenes (5Móz 32:4).
Hadd szemléltessem most ezt egy nagyon egyszerű érvvel, hogy a Felséges miért szükségszerűen változhatatlan. Ha valami változik, akkor vagy javul, vagy romlik. Isten azonban nem változhat jó irányba, mert Ő már teljesen tökéletes. A rossz irányba sem változhat, mert akkor már nem lenne tökéletes.
Röviden szólva Isten változhatatlanságának igazsága teljes mértékben szükséges igazság, amely Jehova végtelen dicsőségéhez tartozik. Ami tehát nem változhatatlan, az nem Isten. Ezért amikor az igaz Isten kijelentette magát Mózesnek, így szólt: az én nevem Jehova, mert vagyok, aki vagyok (2Móz 6:3; 3:14).
Miben változhatatlan Isten? Önmagában. Ez először is azt jelenti, hogy Ő változhatatlan a személyeiben. Jehova a Szentháromság, aki három isteni személyként létezik: Ő az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akik hatalmukat és dicsőségüket tekintve egyenlőek, és örökre a szövetségi közösségük boldogságában lakoznak. Isten nem a teremtéskor lett Szentháromság, nem is a Fiú testté lételekor, és nem is pünkösdkor, amikor Krisztus újszövetségi egyházára kitöltetett a Szentlélek. Isten örökre és változhatatlanul három személyként (Atya, Fiú, Szentlélek) létezik, amint Ő maga mondja: „én, az Úr, meg nem változom” (Mal 3:6).
Másodszor Isten változhatatlan az Ő tulajdonságait vagy jellemzőit tekintve. Nem változik az idő múlásával, mert Ő örökkévaló, és a térben sem, mert Ő mindenütt jelenlévő. A tudása nem nő vagy csökken, mert Ő mindentudó. Nem lesz erősebb vagy gyengébb, mivel Ő mindenható. Semmiben nem növekszik vagy csökken, mivel Ő végtelen. A Westminsteri Kiskáté így foglalja össze ezt az igazságot: „Az Isten Lélek, aki lényében, bölcsességében, hatalmában, szentségében, ítéletében, jóságában és igazságában végtelen, örök és változhatatlan” (4. kérdés-felelet). Félelemmel teljes csodálattal ismételjük mi is az ihletett szavakat: „te ugyanaz vagy” (Zsolt 102:28).
Ma az arminiánizmus minden formájával szemben különösen fontos hangsúlyozni, hogy Isten változhatatlan az Ő szeretetében és irgalmában. Bizonyosan nem igaz, hogy Isten valakit szeret egy ideig, de amikor az illető meghal, Isten már gyűlöli, és örökre a pokolba veti.
Akiket Isten szeret, örök és változhatatlan módon szereti. A 136. zsoltár 26-szor is kijelenti: „örökkévaló az ő kegyelme.” Újra meg újra hálát kell adnunk Jehovának, mert Ő „megverte az égyiptomiakat elsőszülötteikben… Faraót pedig és seregét a veres tengerbe meríté… és megvert hatalmas királyokat… Szíhont, az Emoreusok királyát… meg Ógot, a Básán királyát (10., 15., 18., 19. és 20. vers). Miért? „Mert örökkévaló az ő kegyelme!” A Fáraó, Szíhon, Óg és bálványimádó népeik számára nincs kegyelem – őket elpusztította. Jehovának örökkévaló a kegyelme az Ő választott népe felé Jézus Krisztusban, és ezt úgy mutatja meg, hogy elveszíti megátalkodott ellenségeiket.
A Róma 8:38–39 tanítása különösen erőteljes: semmi „nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Miután felsorol kilenc olyan dolgot (pl. a halált), amelyek esetleg elszakíthatnának, még hozzátesz egy kifejezést: „semmi más teremtmény”, ezzel minden mást összefoglalva. Isten szeretete örökkévaló, és legyőzhetetlenül szoros – örökre eggyé lettünk Ővele. Ismét láthatjuk, hogy abban az igazságban rejlik a vigasztalásunk, hogy a mi szövetséges Urunk a világosságok Atyja, „a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1:17).
Kit szeret a Felséges? Ő változhatatlanul szereti Önmagát (mint a legfőbb jót), a testté lett, szeretett Fiát és minden választott gyermekét Jézus Krisztusban. Ő örökre, változhatatlanul szeret – mindvégig szeret minket (Jn 13:1).
Jehova változhatatlan az Ő személyeiben és tulajdonságaiban, beleértve szeretetét és irgalmát is. Éppígy változhatatlan az Ő boldogságában is. Isten öröme, boldogsága vagy tetszése soha nem nőhet, mert Ő örökre és változhatatlanul boldog Önmagában. A Felséges élete nem is lesz gazdagabb vagy bőségesebb, mert Ő örökre a tökéletesség teljessége. Rev. Stewart
Life on Life Ministries” és az „érezd jól magad” szolgálatok
Egyik olvasónk a következőt kérte: „Szeretném, ha írna pár szót arról, hogy mi a különbség aközött, hogy valaki a világ barátja (azaz Isten ellensége), vagy barátkozik a hitetlenekkel, hogy hidat építsen feléjük, és megossza velük az evangéliumot (Life on Life, azaz élet az életre és Word of Witness, azaz a tanúság szava).”
A fő kérdés az úgynevezett „barátságevangélizációról” (friendship evangelism) szól, de először beszéljünk egy kicsit a Life on Life és a Word of Witness szolgálatokról. Az előbbi az Egyesült Államokban, Georgiában található Perimeter Churchhöz (Környék gyülekezet) kapcsolódik. Nem tudom, hogy a kérdező mire utalt a Word of Witness szolgálattal, mert nem találtam róla semmit, de azt feltételezem, hogy a Life on Life-hoz hasonló szervezet.
A Life on Life az efféle szervezetekkel együtt nagyon jól jellemzik, amit manapság keresztyénségnek hívnak. Az egyénre és az önmegvalósításra koncentrálnak, valamint arra, hogy az ember hasznosnak gondolja magát, jól érezze magát, valamint elégedett és boldog legyen. Szinte semmi nem hangzik el a bűnről és a kegyelemről, vagy az egyedül hit által, egyedül Jézusban való üdvösségről. A Life on Life honlapja így ajánlja az egyik alapítója könyvét: „Csalódás számodra, hogy az életedből hiányzik a tartós elégedettség? Olyan korban élünk, amikor az emberek keresik az értelmet, a célt és a megelégedettséget, és csalódnak, elkeserednek, kiábrándulnak az ígéretes hamisítványok miatt, amelyek nem adnak szabadulást. A megelégedettség hiánya minden korosztályra és népcsoportra jellemző, és mindenféle hitű emberek között megjelenik. Gyakran beszélhetünk olyanokkal, akik saját bevallásuk erős lelki életet élnek, de nem tudják, hogyan kell megelégedett életet élni. A válasz című könyvében Randy Pope arra hív, hogy fedezzünk fel egy magasabb célt és egy jobban beteljesedett életet.” A honlap ugyan megemlíti Krisztust, de nem találtam semmit a bűnről és a megváltásról. A Life on Life is egy „érezd jól magad” szolgálat és evangélium, amely egyáltalán nem evangélium.
Ezeket a szervezeteket aligha nevezhetjük keresztyénnek. Csak a személyes beteljesedésről és az önelégültségről szólnak, és még csak nem is próbálnak úgy tenni, mintha a kegyelem evangéliumát hirdetnék. Sok ponton lehet bírálni ezeket: például nem veszik figyelembe, amit a Biblia az evangélium hírhozóinak szolgálatáról és elhívásáról mond, eltorzult nézeteik vannak az elégedettségről és a személyes boldogságról, félreértik a lelki szükségeinket, valamint túlhangsúlyozzák az érzéseket. Ezekkel a „szolgálatokkal” azonban az a legfőbb probléma, hogy nincs meg náluk az evangélium, és csak szájukkal hirdetik Krisztust és az Ő üdvözítő művét.
Egy olyan szervezet említése, mint a Life on Life Ministries, lehetőséget nyújt arra, hogy írjak valamiről, ami régóta nyugtalanít engem. Ez a probléma nemcsak az efféle „érezd jól magad” szolgálatokban jelenik meg, hanem az evangéliumi egyházakban is. Arra az elképzelésre gondolok, hogy minden egyháztagnak, minden keresztyénnek vállalnia kell valamiféle szolgálatot, hogy kiteljesedve érezhesse magát. Egy ember szolgálata bármi lehet: a traktátusok osztogatásától és az ajtókon való bekopogástól kezdve egészen a külföldi evangéliumi misszióig (ahonnan sokszor csalódottan és csüggedten, saját hitüket megkérdőjelezve érkeznek haza). Ennek az a következménye, hogy az egyházban egyre több szolgálat és szolgáló lesz: zenei szolgálók, az egyedülállók, a gyermekek vagy a fiatalok közti szolgálók stb. Az egyháztagok pedig azt fogják gondolni, hogy ha nincs efféle „szolgálatuk”, akkor csak másodosztályú tagjai a gyülekezetnek.
Ilyenkor elfelejtkezünk arról a fontos bibliai igazságról, hogy az egyháznak egyetlen szolgálata van: az evangélium hirdetése. Pál ezt mondja önmagáról: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát” (Ef 3:8). Timótheusnak így ír: „Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással” (2Tim 4:2).
Elfelejtjük azt a bibliai rendelkezést is, hogy az evangélium hirdetőinek ugyanúgy el kell küldetnie, ahogyan maga Pál is elküldetett (Csel 13:1–3): „Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek!” (Rm 10:15). Ezt a küldést Isten végzi el, mégpedig az egyházon keresztül, a kézrátételhez vagy a beiktatáshoz (ordináció) kötődően.
Azt az igazságot is elfelejtjük – mégpedig a házasság, az otthon és az egyház kárára –, hogy az elsődleges feladatunk Istent azon a helyen szolgálni, ahová Ő állított minket, férjként és feleségként, szülőként és gyermekként, akik a mindennapi munkánkban fáradozunk, bármi is legyen az. Pál – aki meglehet, éppen azzal küzdött, amit ma is tapasztalunk – így szól: „Kiki a miben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt” (1Kor 7:24). Ha házas vagyok, és gyermekeim vannak, akkor az első és legfontosabb felelősségem a feleségem és a családom felé van, és nem hanyagolhatom el őket valami egyéb „szolgálat” miatt.
Ezenkívül azt is meg kell értenem, hogy éppen ott lehetek Krisztus legjobb tanúja, ahová Isten állított, és amire elhívott. Különösen igaz ez egy olyan társadalomban, ahol a házasság semmit sem jelent, a családi élet katasztrófa, a becsületes, mindennapos munka ideje pedig leáldozott: sokkal jobb bizonyságtétel az ezeken a területeken való hűség, mint az ajtókon való kopogtatás valaha is lehet.
Azt sem felejthetem el, hogy a munkáról alkotott reformátori nézet tanítása szerint Isten megáldja a hívő minden munkáját, és azokat Krisztus dicsőségére, mások építésére és üdvösségére, valamint saját békességünkre és megelégedettségünkre használja – legyen szó egy édesanya háziasszonyi vagy egy édesapa családfenntartó munkájáról, sőt bármilyen munkáról, akármennyire is jelentéktelennek vagy közönségesnek tűnjön is. Egy édesanyának nem kell azt gondolnia, hogy a mosogatás vagy a mosás nem méltó hozzá, hanem valami olyan „szolgálatra” van szüksége, amelyben megelégedhet vagy kiteljesedhet. Tudnia kell, hogy munkáit Krisztus a sajátjává teszi, megáldja, és minden várakozáson felüli jóra használja. Ezért teszi hozzá az Ige az 1Korinthus 7:24-ben, hogy „Isten előtt”, és ezért buzdít Pál ekképpen: „Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15:58). Az Úr munkája nemcsak az igehirdetés és a bizonyságtétel, hanem a fűnyírás, a szemét kivitele, a szögek beverése, a számlák befizetése, ha azt Krisztusért, imádsággal és hitben végzik.
Kicsit elkanyarodtam a barátság-evangélizációtól, de remélem, olvasóim megbocsátják. A következő számunkban többet fogok erről a témáról írni. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
