Üdvözült-e Hágár?
Vajon üdvözült-e Hágár, Ábrahám felesége vagy ágyasa, Ismáel anyja? Ebben a tekintetben a hithű keresztyének között nem mindenki ért egyet csakúgy, mint Ismáel lelki helyzetét illetően, akivel az előző számunkban foglalkoztunk. Némelyek szerint Hágár nem volt hívő, mások viszont Isten gyermekének tekintik. Az előző cikkhez hasonlóan most is öt bibliai érvet sorolok fel Mózes 1. könyvéből annak alátámasztására, hogy Hágár Isten szuverén kegyelméből Jézus Krisztusban üdvözült.
(1) Valóban azt gondolnánk, hogy Ábrahám pátriárka egy hitetlent vett volna feleségül vagy ágyasul, és a szent Sára (Zsid 11:11; 1Pt 3:6) egy istentelen nőt adott volna férjének feleségül vagy ágyasul (1Móz 16:1–3)? Jehova így tesz bizonyságot Ábrahám hitéről családját, az egyházat illetően: „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle” (1Móz 18:19).
Isten népe csak az Úrban házasodhat (1Kor 7:39). A hívők nem köthetnek házasságot a meg nem tértekkel: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?” (2Kor 6:14–15).
(2) Isten követe megjelent Hágárnak. Valójában a Szentírás először akkor beszél az Úr angyaláról, amikor ez a személy Hágárral beszélget (1Móz 16:7–14). Sőt Isten angyala kétszer is beszél Hágárral. A második beszélgetésről az 1Mózes 21:17–19 számol be.
Ha gondosan megvizsgáljuk az 1Mózes 16-t és 21-et, valamint tanulmányozzuk az Ószövetségben az Úr angyalát vagy követét, akkor kiderül, hogy Ő maga Isten, sőt Krisztus megjelenése a testté létel előtt. Nem elég, hogy az Úr angyala vagy követe formájában Krisztus először Hágárnak jelent meg (ezt nevezik az Ószövetségben krisztofániának), hanem erre kétszer is sor került. Mindkét esemény jót jelentett Hágár számára. Tényleg azt kell gondolnunk, hogy Hágár istentelen volt?
(3) Isten megválaszolta Hágár imádságát (Ismáel imádságaihoz hasonlóan, amiről az 1Mózes 21:17 ír): „És monda néki az Úrnak angyala: Ímé te terhes vagy, és szűlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat” (1Móz 16:11).
Hágár Ismáelnek nevezte a fiát, ami azt jelenti: Isten meghallgat. A testté létel előtt megjelent Krisztus azt akarta, hogy amikor Ismáel nevét leírjuk, kimondjuk, halljuk, vagy akárcsak rágondolunk, akkor jusson eszünkbe, hogy Jehova megválaszolta Hágár imádságát. Sőt ez az igehely azt is megmutatja, hogy Isten meghallotta Hágár nyomorúságát: Ő gondoskodik a népéről a szenvedések között, és meghallja kiáltásukat (vö. 2Móz 2:23–25; 3:7; 4:31; 6:5; Ézs 63:9). Idézzük fel a Szentírás bizonyságtételét arról, hogy Jehova kinek az imádságát hallgatja meg, és kiét nem: „Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is útálatos” (Péld 28:9); valamint: „Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg” (Jn 9:31).
(4) Hágár jó hitvallást tett arról, hogy Isten kegyelmesen szólt hozzá, és reá tekintett: „és nevezé Hágár az Úrnak nevét, a ki ő vele szólott vala: Te vagy a látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után?” (1Móz 16:13).
Hágár bölcsen és hálásan emlékezett meg erről a csodálatos találkozásról és a csodálatos Istenről, aki Jézus Krisztusban találkozott vele: „Annakokáért nevezé azt a forrást Lakhai Rói forrásának” (14. v.), azaz nagyjából az élet és a látás kútjának. Ha ez Istenre utal, akkor Hágár így nevezte ezt a forrást: „Annak a kútja, aki él, és lát engem.” Mások szerint az élet és a látás magára Hágárra vonatkozik, és azt hirdeti, hogy „Élek, miután láttam Őt e kútnál.” Vannak, akik úgy gondolják, ez a név szándékosan kétértelmű, és mindkét jelentést magában hordozza. Most nem szükséges erre konkrét választ adnunk. Akármi is legyen Lakhai Rói forrása nevének pontos jelentése, Ismáel nevéhez hasonlóan Jehova Hágár iránti irgalmáról és az asszony kegyességéről beszél.
Homer C. Hoeksema Hágárról az előző érvek forrásául szolgáló 1Mózes 16-ról bölcsen a következőket állapítja meg: „E történetnek vannak olyan vetületei, amelyek mellett nem mehetünk el… Figyeljük meg, hogy az Úr megvigasztalja Hágárt. Jehova angyala, Krisztus ószövetségi megjelenése által Hágár egy csodálatos kijelentés részesévé válik (1Móz 16:7kk). Az Úr kijelenti Hágár felé a jóindulatát, és megígéri, hogy bőségesen megszaporítja a magvát. Hágár úgy emlékezik meg erről a kijelentésről, hogy azt a kutat, ahol Jehova angyala megjelent neki, Lakhai Rói forrásának nevezi: »annak a kútja, aki él, és lát engem« (1Móz 16:14)” (Unfolding Covenant History [A szövetség történetének kibontakozása], 2. kötet, 157. o.).
(5) Az Úr követe azt mondja Hágárnak, hogy ne féljen: „kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát” (1Móz 21:17). A hitetleneknek minden okuk megvan a félelemre! Hol mondja Isten az Igéjében bármikor is a gonoszoknak, hogy ne féljenek a haláltól vagy Tőle?
Mózes 1. könyvében még háromszor olvashatjuk, hogy Jehova azt mondja valakinek: „Ne félj.” Mindhárom parancs hívő ősatyáknak szól (Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak). „Lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” (15:1). „És megjelenék néki [ti. Izsáknak] az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért” (26:24). „És monda [Jákóbnak]: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged” (46:3). Így Hágár azok közé tartozik, akiket Jehova az Ő kegyelme által alkotott és formált, ahogyan minket is, és akiket Ézsaiás így buzdít: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy” (43:1). Rev. Stewart
Krisztus királyi uralma
A Kegyelmi Szövetség jelen számában egy olyan olvasónk kérdésével foglalkozunk, akinek egy diszpenzácionalista ezt vetette fel: „A református hívők szerint Krisztus királyként uralkodik a trónján. Viszont mi a helyzet a Máté 25:31–34-gyel, a 2Timótheus 2:12-vel és a Jelenések 5:10-zel, amelyek első olvasásra mintha arra utalnának, hogy Ő még nem uralkodik királyként?”
A diszpenzácionalisták – az ő nézeteiket képviselik a Scofield Magyarázatos Biblia jegyzetei, valamint a Dallas Teológiai Szemináriumhoz kötődő személyek – Krisztus királyi uralmáról a következőket hiszik:
-
Krisztus csak Izráel, azaz a test szerinti zsidók királya, és más viszonyban áll az egyházzal, amelynek nem királya, hanem a feje. (Ez ahhoz a hitükhöz tartozik, miszerint Izráel és az egyház Isten két különböző népe.)
-
Krisztus királyi uralma akkor kezdődik meg, amikor Izráel földjén helyreáll a zsidó nemzet, újjáépül a templom, és Jeruzsálem földi városában ismét felállíttatik Dávid trónja. Ezzel fog megkezdődni Krisztus szó szerint vett ezeréves uralkodása a zsidók felett Jeruzsálemben, és így fognak beteljesülni az Izráelnek adott ószövetségi ígéretek.
Sok posztmillennista is olyan kifejezéseket használ, amelyek arra utalnak, hogy Krisztusnak még meg kell koronáztatnia. Ez – szerintük – addig nem fog bekövetkezni, amíg be nem köszönt egy eljövendő aranykor, amikor az egész világ keresztyén lesz. Ekkor, és nem előbb az egész világ Isten országa lesz.
Hisszük, hogy Isten népét, az egyházat az igazi Izráel, a lelki zsidók alkotják. Ez az Újszövetségben a zsidókból és a pogányokból gyűjtetik össze. „Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van” (Rm 2:28–29). „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29).
A hívő zsidók és pogányok Isten egy népét alkotják, ezért hisszük, hogy Krisztus a királya mind a lelki Izráelnek, mind az újszövetségi egyháznak. „Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra” (Jn 18:37). „Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják” (Rm 10:11–12). A Szentírásban az Úr nagyon hasonló a királyhoz.
Hisszük tehát, hogy Krisztus nemcsak a jövőben lesz király, hanem már most is az. Isten örök Fiaként az uralma természetesen kezdet és vég nélkül való (1Tim 1:17). Ugyanakkor Ő úgy, mint aki az idő teljességében, a mi bűnös testünk hasonlatosságában megszületett, csak felmagasztaltatásakor koronáztatott meg, és ekkor kezdődött meg a királyi uralma. A feltámadt Krisztus így szól: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28:18). „Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2:9–11). Krisztus visszatérésekor pedig eljön „a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” (1Kor 15:24–26).
Mi a helyzet a kérdésben említett igehelyekkel?
A Máté 25:31–34 így hangzik: „Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.”
A diszpenzácionalizmus feltételezése szerint ez az igeszakasz egy olyan ítéletről beszél, amely ezer évvel a vég előtt történik (három vagy több ítéletet hisznek). Szerintük ekkor kezdődik meg Krisztus királyi uralma a zsidók felett. Mindezzel nagyon sokat magyaráznak bele ebbe a szakaszba! Ez a néhány vers ugyanis az ítélet végső, nagy napját mutatja be, amely a mi Urunk második eljövetelekor fog történni: „Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint” (Mt 16:27).
Amit a Máté 25:31–34-ről elmondtunk, az a 2Timótheus 2:12 és a Jelenések 5:10 esetében is alkalmazható. Mindhárom esetben azt látjuk, hogy a diszpenzácionalizmus csak előfeltételezi, hogy Krisztus földi módon fog uralkodni a zsidók felett ezer évig a vég előtt, viszont mindezt ezek a versek még csak nem is említik.
Sőt Krisztus testi visszatérésének bibliai igazsága az, hogy Ő nem csak el fog jönni, hanem már most jön. Amikor a Nagytanács kihallgatta az Úr Jézust, Ő így szólt: „Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben” (Mt 26:64).
Fontos, hogy ebben az újszövetségi korban Krisztus mindenek felett királyként uralkodik az összes nép közül gyűjtött egyházért. Ha Ő nem a királyom, akkor nem tartozom Neki hűséggel. Ha Ő nem az egyház királya, akkor nincs részem az Ő országában. Ha Ő most nem a királyok Királya és az uraknak Ura, akkor nem bízhatom abban, hogy minden azok javára van, akik Istent szeretik. Ha Ő most nem király, és nem az én örökkévaló királyom, akkor nem tudom, hol van az állampolgárságom; legfeljebb – nagy fájdalmamra – egy olyan földi nemzetben, amely nemsokára eltűnik.
„Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil 3:20–21). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
