Menu Close

CR News – 2024. március • XIX. kötet 22. szám

      

A kegyesség szerinti igazság (2)

Miért a kegyesség szerint való az igazság? Miért kell ennek így lennie? Azért, mert a Szentírás a Szentháromság Isten Igéje. Vajon nem Jehova az igazság Atyja, aki megszentel minket (Júd 1)? Vajon nem a testté lett egyszülött Fiú az igazság (Jn 14:6)? Nem Ő a kegyesség titka, aki testben megjelent Isten (1Tim 3:16)? Vajon az Istenség harmadik személye nem az igazság Lelke (Jn 16:13) és a megszentelődés Lelke (2Thessz 2:13; 1Pt 1:2)?

És mit mond a Biblia a 2Timótheus 3:16–17-ben önmagáról? Itt a Szentírás ihletettségéről olvashatunk: „A teljes írás Istentől ihletett.” Előttünk áll a Biblia haszna is: „hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” Ez a Szentírás célja, „hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” Valóban, az igazság kegyesség szerint való (Tit 1:1).

Vajon nem Isten írott Igéje a megszentelődés Istentől kijelölt eszköze? „Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te igéd igazság” (Jn 17:17). Ezért imádkozott Jézus Krisztus csupán néhány órával a kereszten bemutatott engesztelés előtt. Az igazság a kegyesség szerint való! Talán nem az Ige ad lelki életet Isten népének? Megváltónk kijelenti: „A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet” (Jn 6:63). Ha a mi Urunk szavai lelki életet adnak a hívőnek, akkor az igazság a kegyesség szerint való kell legyen.

Ugyanerre következtethetünk a pásztori levelekben (1-2Timótheus és Titus) többször is megtalálható szavakból: „egészséges tudomány” (1Tim 1:10; 2Tim 4:3; Tit 1:9; 2:1). Az isteni tanítás lelki egészséget ad a hívőknek. Ehhez a tanításnak a kegyesség szerint valónak kell lennie. Ha az igazság nincs összhangban a kegyességgel, és nem ahhoz vezet, akkor mi más lehetne erre jó?

Ezt az igazságot (Tit 1:1) az Ige közös hitnek is nevezi (4. v.), hiszen Pálé és Titusé is volt csakúgy, mint az egész katolikus vagy egyetemes egyházé, amelyet az Atya Isten kiválasztott, a Fiú Isten megváltott, és a Szentlélek Isten újjászült. Az igazságot az apostol Isten választottai hitének is nevezi (1. v.), amelyet Jehova minden választott gyermeke elhisz. Az Úr ez által tartja meg és szenteli meg az Ő népét, mert az igazság a kegyesség szerint való (1. v.). Isten nekünk adja az Ő igazságát, hogy olvassuk, halljuk annak hirdetését, tanulmányozzuk, imádkozzunk és elmélkedjünk felette, és éljük is meg azt. Minél többet táplálkozunk az Igével, annál inkább el fogjuk hinni, és meg fogjuk tapasztalni, hogy a kegyesség szerint való. Rev. Stewart

______________________________

Matthew Henry a Titus 1:1-ről: „Az isteni hit nem téves okfejtéseken vagy valószínű véleményeken alapul, hanem a tévedhetetlen igén, magán a kegyesség szerint való igazságon, amelynek természete és irányultsága istenfélő és tiszta, amely megtisztítja a hívő szívét… Minden evangéliumi igazság a kegyességre szolgál, így Isten tiszteletére és félelmére, valamint az iránta való engedelmességre tanít, és ezekre táplál. Ezt az igazságot nem elég ismerni, hanem el is kell ismerni, és meg kell tartani szavainkban és gyakorlatunkban egyaránt (Fil 2:15–16)… Az evangélium szolgálatának nagyszerű célja, hogy eljussunk erre az ismeretre és hitre, valamint elismerjük és gyakoroljuk a kegyesség szerinti igazságot…”


Négy szabály a pogányok számára

Jelen számunkban is egy érdekes és fontos kérdéssel foglalkozunk: „Vajon az egyház vezetői (Jakab stb.) miért követelték meg azt a négy szükséges dolgot, amelyeket a következő három vers sorol fel: Cselekedetek 15:20, 29 és 21:25?”

Az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 13–14. része Pál első missziói útjáról számol be. Barnabással együtt nagyjából egy éven át prédikáltak Ciprus és Kis-Ázsia (a mai Törökország) városaiban. Miután végeztek, hazatértek a siriai Antiókhiába, kiküldő egyházukba, és ott „nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal” (14:28).

Júdeából néhány judaizáló tanító elindult észak felé, és arról kezdtek tanítani Antiókhiában, hogy a körülmetélkedés szükséges az üdvösséghez (15:1). Pál és Barnabás szembeszállt velük és tanításaikkal, majd másokkal együtt Jeruzsálembe indultak, hogy beszámoljanak az ottani egyháznak (2–4. v.). A körülmetélkedéssel kapcsolatban ugyanez a vita akkoriban Jeruzsálemben is megjelent, ezért a kérdést az apostolok és a presbiterek által alkotott gyűlés (az ún. jeruzsálemi zsinat) ítéletére bízták. Ezen próféták is részt vettek, például Jakab, a mi Urunk féltestvére, egy bibliai levél szerzője, továbbá Júdás, Silás (32. v.) és Agabus (11:27–28).

Hosszas vita után Péter, Pál, Barnabás és Jakab tanácsát követték: úgy döntöttek, hogy a pogányoknak nem kell körülmetélkedniük. Azonban a vita nem ért véget ezzel a gyűléssel, és továbbra is nyugtalanította az egyházakat. Erről szól Pál levele is a Galatákhoz, ahol ezt írja: „Ímé, én Pál mondom néktek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus néktek semmit sem használ. Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, a kik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét” (Gal 5:2–5). A körülmetélkedésről szóló vita nem lényegtelen kérdéseket érintett, hanem magát az evangéliumot.

Miután ezen a gyűlésen megerősítették azt az igazságot, hogy a körülmetélkedés nem szükséges, és az evangélium szerint egyedül hit által, cselekedetek nélkül igazulunk meg, megállapítottak négy szabályt. Pálra és Barnabásra bízták, hogy ezeket a döntéseket és szabályokat hírül adják a pogány egyházaknak (Csel 15:22–26). Ezek a szabályok az olvasónk által említett szükséges dolgok.

Ez a négy szükséges dolog vagy szabály a következő: a pogányok „tartózkodjanak (1) a bálványok fertelmességeitől, (2) a paráznaságtól, (3) a fúlvaholt állattól és (4) a vértől” (15:20), vagy más sorrendben „a bálványoknak áldozott dolgoktól, (2) a vértől, (3) a fúlvaholt állattól, és (4) a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok”(15:29). Ezt a négyet – ahogyan olvasónk rámutat – ismét olvashatjuk, amikor Pál visszatér Jeruzsálembe a harmadik, utolsó missziói útjáról (21:25).

A Cselekedetek 15:20-ban szereplő bálványok fertelmességei valószínűleg ugyanaz, mint amit a 29. vers bálványoknak áldozott dolgoknak nevez. A paráznaság bármiféle szexuális bűn lehet, de itt valószínűleg arról az erkölcstelenségről van szó, amely a bálványistentisztelet része volt. A fúlvaholt állatok olyan madarak vagy más állatok húsára vonatkozik, amelyeket megfojtással öltek meg, és így még bennük volt a vér. A vér pedig a véres hurkában vagy hasonló termékekben található vér elfogyasztására vonatkozik.

A paráznaság mindig rossz, hiszen megszegi a 7. parancsolatot. A többi azonban önmagában nem bűnös, noha a vér elfogyasztásával szemben lehetne érvelni, hiszen ezt a tiltást Noé a halálbüntetés parancsával együtt kapta az özönvíz után. Bizonyos, hogy a bálványáldozati húst megenni önmagában nem volt rossz, csak ha ez másokat megbotránkoztatott. Pál az 1Korinthus 8-ban arról beszél, hogy a hús csak hús még akkor is, ha bálványoknak ajánlották fel, és önmagában nincs ereje arra, hogy valakit üdvözítsen vagy elkárhoztasson. Ez a keresztyén szabadság egyik fontos alapelve. Pál a korinthusi keresztyéneket arra tanítja, hogy kerüljék a botránkoztatást. Ugyanakkor azt is írja nekik, hogy ne kérdezősködjenek a mészárszékekben, azaz a korabeli húspiacokon vásárolt hús felől, noha azok sokszor pogány templomokból származtak.

A paráznaság is szerepel azok között, amiktől óvták a pogányokat. A jeruzsálemi zsinat döntése azonban azért hangsúlyozta a paráznaságtól és egyebektől való tartózkodást, mert ezek különösen is megbotránkoztatóak voltak a zsidók számára. A zsidók úgy tekintették, hogy a fúlvaholt állatok húsának fogyasztását – amelyben benne volt a vér is – nemcsak Mózes törvényei tiltják (3Móz 17:13), hanem azok a rendelkezések is, amelyeket Isten az özönvíz után Noénak adott (1Móz 9:4). A vér fogyasztását ugyanilyen gyűlöletesnek tartották a 3Mózes 17:10–14 alapján. Ez ugyanis az elfogyasztott vagy a bűnért való engesztelésként Istennek áldozott és Őhozzá tartozó állat életét jelentette. A bálványimádást és a hozzá tartozó gyakorlatokat is gyűlölték.

A Makkabeusok története nem ihletett, nem tartozik a szent történethez, de fontos hátteret ad a jeruzsálemi zsinaton meghatározott szabályok jelentőségéhez, amelyek a zsidó és a pogány keresztyének kapcsolatát szabályozták. A Malakiás és Krisztus között eltelt négyszáz év során az izráeliták egy ideig a szíriai szeleukida királyok igájában éltek. Közülük IV. Antiokhosz Epiphanész volt a legrosszabb. Uralkodásuk alatt beszennyezték a zsidók legszentebb helyét.

A szeleukida hadsereg a templomban felállított egy bálványt, valószínűleg IV. Antiokhosz Epiphanész mellszobrát. Az égőáldozati oltáron disznóhússal áldoztak. Arra kényszerítették a zsidókat, hogy vegyenek részt a pogány szertartásokban, és fogyasszák el ezeket a bálványáldozati húsokat (Kr. e. 168). A templom udvarában templomi prostitúciót vezettek be. A templom a legrosszabb görög isteneknek szentelt részeges orgiák helyévé vált. Nem csoda, hogy a jeruzsálemi zsinaton megtiltott dolgok különösen is megbotránkoztatóak voltak a zsidók számára. IV. Antiokhosz Epiphanész története nem volt annyira régen.

Ugyanebben az időszakban a görög kultúra és filozófia hatására sok zsidó hitehagyóvá vált. Erre Pál korában undorral tekintettel a keresztyén zsidók. A történelem beszámol arról, hogy ezek a hitehagyott zsidók meztelenül sportoltak a gümnaszionokban (a korabeli edzőhelyeken), és a részt vettek a görögökkel áldozataiban és pogány istentiszteleteiben, amelyekkel együtt járt a sport és a játékok iránti hellenisztikus rajongás. Ezekről mond el valamit a Makkabeusok két apokrif könyve, valamint a Dániel 11:31–39.

Ez a legjobb magyarázat a jeruzsálemi presbiterek és az apostolok kissé szokatlan rendelkezéseire. A lényeg az volt, hogy ne botránkoztassák meg a zsidókat, és ez jól illeszkedik a jeruzsálemi események összefüggésébe is. Pál és Silás nemrég jött vissza arról az útról, ahol főként pogány megtérők között alapítottak új egyházakat. Tombolt a judaizálókkal folytatott vita a körülmetélkedésről. Meg kellett erősíteni, hogy a körülmetélkedés nem szükséges az üdvösséghez, ugyanakkor a zsidóknak meg kellett mutatni, hogy a Pálról és a pogány egyházakról terjesztett pletykák hamisak. Ezekről egyébként a Cselekedetek 21:20–21 beszél: „Azok pedig ezt hallván, dicsőíték az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, mely sok ezeren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett: Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak.” Ezután a Cselekedetek 21:25 említi a jeruzsálemi zsinat tiltásait.

Mindez arra a fontos alapelvre figyelmeztet minket, hogy kerülnünk kell a megbotránkoztatást, mégpedig nemcsak a bűn kérdéseiben, hanem még a közömbös dolgokban is, amelyek önmagukban se nem jók, se nem rosszak. Ezt az alapelvet az 1Korinthus 8 és a Róma 14 mutatja be. Még a közömbös dolgokban is vétekre indíthatjuk a másikat, és a testvéreink iránti szeretetből fakadóan vigyáznunk kell, hogy ne tegyünk így. Az 1Korinthus 8:13-ban Pál így fogalmazza ezt meg: „Annakokáért, ha eledel botránkoztatja meg az én atyámfiát, inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne botránkoztassam.”

A botránkoztatás elkerülése. Ez volt a Cselekedetek 15:20 lényege. Lehet, hogy csekélységnek tűnik, de hozzátartozik ahhoz, ahogyan mások számára megmutatjuk a mi mennyei Atyánk szeretetét, és az is így lesz láthatóvá, hogy „az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által” (Rm 5:5). A botránkoztatás nem mindig kerülhető el, de csak akkor kell sor kerüljön rá, amikor Pál szavait használva a kereszt botrányával szembesül valaki (Gal 5:11). Ilyenkor a bűnös szív Isten Igéjén botránkozik meg. Nem szabad elkerülhető, vagy valami személyes botránkoztatásnak teret engedni. Rev. Ron Hanko

______________________________

Kálvin János: „Röviden, ha a szeretet tökéletesen összefog mindent, és a szeretet a parancs célja, ha Isten parancsa az, hogy a hívek kölcsönös egységre törekedjenek, és mindenki a felebarátjának kedvezzen annak épülésére, senki sem olyan tudatlan, hogy ne látná meg, hogy Isten igéjében benne van az, amit itt az apostolok elgondolnak, csak a saját korukra alkalmazzák az egyetemes szabályt. Ezenkívül jusson eszünkbe, amit az imént említettem, hogy az az együttélést szabályozó törvény volt, amely nem verte bilincsbe a lelkiismereteket, nem vezette be Isten mondvacsinált tiszteletét. Az emberi hagyományoknak ezt a két hibáját a Szentírás sokszor elítéli.” (Az Apostolok Cselekedetei magyarázata. Kálvin Kiadó. Budapest, 2010. 64.)


Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című fo­lyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Ha­sonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.

Show Buttons
Hide Buttons