Az Énekek éneke címe
A Biblia 22. könyve nemcsak a valaha írt legnagyszerűbb ének, de ez a címe is, ahogyan a legelső versben olvashatjuk: „Énekek éneke” (1:1). Hasonlítsuk ezt össze néhány más ihletett könyv első szavaival!
Bizonyos könyvek az előző könyv történelmi szálát folytatják. A 2Mózes így kezdődik: „Ezek pedig az Izráel fiainak nevei, a kik Jákóbbal Égyiptomba menének” (1:1), amiről az 1Mózes utolsó fejezeteiben olvashattunk. A 3Mózes kezdete: „Szólítá Mózest és beszéle vele az Úr a gyülekezet sátorából” (1:1), amelyet a 2Mózes 40-ben készítettek el. A 4Mózes így kezdődik: „Szóla pedig az Úr Mózesnek a Sinai pusztájában” (1:1), ahol a 3Mózes végén volt.
Más bibliai könyvek egy fontos szereplő halála után folytatják a történetet. Józsué könyve „Mózesnek, az Úr szolgájának halála után” kezdődik, ahogyan a Bírák könyve „Józsué halála után” (1:1). Sőt a Királyok 2. könyve is „Akháb halála után” folytatja a történetírást (1:1).
Sok írópróféta könyvének elején ilyen szavakat olvashatunk: „Ézsaiásnak, Ámós fiának látása” (1:1), „Jeremiásnak, Hilkiás fiának beszédei” (1:1), „Az Úr igéje, a mely lőn Hóseáshoz” (1:1) és „A teher, a melyet Habakuk próféta látott” (1:1).
Pál a levelei elején saját tisztségéről vagy a vele lévőkről ír, és megnevezi azt a gyülekezetet vagy azt a személyt, akihez a levele szól. Urunk egyik féltestvére ezekkel a szavakkal kezdi levelét: „Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan levő tizenkét nemzetségnek; üdvözletemet” (1:1). Simon az első kanonikus levelét így nyitja meg: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek” (1:1).
Nincs olyan bibliai könyv, amelynek ez a címe: „Történelmek történelme”, „Időrendek időrendje”, „Próféciák próféciája”, „Evangéliumok evangéliuma”, „Levelek levele” vagy éppen „Jelenések jelenése”. Azonban van Énekek éneke!
Vannak olyan bibliai könyvek, amelyeknek lenyűgöző kezdőszavai vannak. Gondolj csak az 1Mózes 1:1 fenségére: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet”, vagy a Jeremiás siralmai 1:1 heves kiáltására: „Jaj! de árván ül a nagy népű város!” A János 1:1 a preexisztens, személyes, isteni Igét hirdeti: „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” A Zsidókhoz írt levél elején az ószövetségi és újszövetségi kijelentés rövid összegzését olvashatjuk: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette” (1:1–2). A Biblia 22. könyve azonban egyedülálló, amikor azt hirdeti magáról, hogy ez a valaha írt legszebb ének: az „énekek éneke” (1:1).
Még egy gondolat erről a címről: ez teljesen kizárja azt a racionalista és hitetlen elképzelést, miszerint az Énekek éneke több különálló szerelmi költeményt tartalmaz. Ezen álláspont hívei csak súlyosbítják tévedésüket, amikor ezt a könyvet teljesen pogány eredetűnek tekintik, mintha Szíriában, Babilonban vagy Egyiptomban keletkezett volna. Az igazság azonban az, hogy Isten nem az „énekek énekeit” (énekek egy gyűjteményét) adta nekünk, hanem az „énekek énekét”: egyetlen, egységes és ihletett könyvet, amelyet Salamon írt le, aki Izráelen, Isten megváltott népén uralkodott királyként. Rev. Stewart
Prófétált-e Saul?
Egy wales-i olvasónk ezt írta: „Az 1Sámuel 18:10 furcsa módon azt mondja, hogy Saul »prófétált«, amikor a gonosz lélek megszállta.” Erre vár valamiféle magyarázatot, de talán annak is örül, ha Saul más prófétálásairól is szót ejtünk (1Sám 10:10–13; 19:23–24).
A Szentírásban található néhány példa olyan gonosz emberekre, akik Isten Lelkétől indíttatva prófétáltak. Figyelemre méltóak például Bálám próféciái a 4Mózes 23–24-ben. Világosan prófétált Krisztusról, amikor így szólt: „királynak szóló rivalgás hangzik ő benne” (23:21), később pedig arról beszélt, hogy „Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelből” (24:17). A 4Mózes 22:35-ből egyértelmű, hogy e próféciák Istentől és az Ő Lelkétől származtak, hiszen itt az Úr angyala ezt mondta: „Menj el e férfiakkal; mindazáltal amit én mondok majd néked, azt mondjad.”
Kajafás, a főpap, aki elítélte Jézust, szintén prófétált Krisztus engesztelő munkájáról, amikor ezt mondta: „Egy pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok. Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen” (Jn 11:49–50). Maga a Szentírás mutatja meg számunkra, hogy amit mondott, prófétai szó volt: „Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse” (51–52). Amit ez az istentelen ember mondott, prófécia volt Krisztus haláláról, amelyet Ő Isten minden gyermekéért, zsidókért és pogányokért egyaránt elszenvedett. Azért prófétálhatott a Lélek ihletése alatt, mert főpap volt, noha nem szándékosan prófétált. Isten Lelke ugyanúgy használta őt is, mint Bálámot.
Saul két prófétálása az 1Sámuel 10-ben és 19-ben szintén Isten Lelkének befolyása alatt történt. Először Sámuel így szólt Saulhoz: „Akkor az Úrnak lelke reád fog szállani, és velök együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszesz” (10:6; vö. 10. v.). Másodszor, amikor Saul Rámában prófétált, ismét azt olvassuk, hogy „Istennek lelke szálla ő reá is” (19:23). A prófétálás először azt bizonyította, hogy Isten Sault választotta Izráel királyául. Saul azért került másodszor is a prófétaság Lelkének hatása alá, mert Isten így őrizte meg Dávid és Sámuel biztonságát. Az ihletett történet nemcsak arról számol be, hogy Saul prófétált, hanem a Lélek a Saultól Dávid keresésére küldött követek három csoportját is legyőzte, és prófétálásra indította (20–21. v.).
Érdekes, hogy Isten Igéje mindkét esetben megjegyzi, hogy Saul, ez az istentelen ember a szokásostól eltérően viselkedett, amikor prófétált. Nem a lelkiségéről ismerték, és nem is arról, hogy ajkain Isten Igéje szólal meg. Ez olyannyira így volt, hogy a prófétálása szólássá is vált Izráelben: „Avagy Saul is a próféták közt van?” (10:11–12; 19:24).
Valami hasonló történik ma is, amikor valaki, aki maga – amint tetteivel és szavaival bizonyítja – hitetlen ugyan, mégis hirdeti Isten Igéjének igazságait, és Isten népének épülésére kiszolgáltatja a sákramentumokat. A Westminsteri Hitvallás a sákramentumok tárgyalása során erre is kitér: „A sákramentumok hatékonysága nem függ az azt kiszolgáltató személy kegyességétől vagy szándékától” (27:3).
Az előbbiek is bizonyítják, hogy a gonoszok teljesen Isten kezében vannak, és Ő saját szándékaira tudja őket használni és kormányozni. Bálám beismerte ezt, amikor így szólt Bálákhoz: „Avagy nem arra kell-é vigyáznom, hogy azt szóljam, amit az Úr adott az én számba?” (4Móz 23:12). Isten Bálámot (és Sault) ugyanúgy használta, ahogyan Bálám szamarát is (2Pt 2:16). Ez nemcsak Bálámra igaz, hanem minden ember bármely szavára: „Az embernél vannak az elme gondolatjai; de az Úrtól van a nyelv felelete” (Péld 16:1).
Az 1Sámuel 18:10-ben említett eset másnak tűnik. Akkor Saul egy Istentől küldött gonosz lélek hatására prófétált: „Másnap pedig megszállta Sault az Istentől küldött gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként szokta, és a dárda Saul kezében vala.”
Vajon ez a prófétálás olyan volt, mint Saul életének másik két eseménye, amikor Isten az Ő Lelke által egy gonosz embert arra használt, hogy igazságot szóljon? Saul igazat vagy hazugságot mondott, vagy csak félrebeszélt? Egy gonosz lélek, egy démon állt-e a prófétálás mögött? Valamilyen démoni megszállással állunk itt szemben, mint annál a leánynál, akit Filippiben Pál és Silás meggyógyított (Csel 16:16–18)? Tehát Saul prófétálása vajon igaz vagy hamis volt? Milyen okból és milyen célból történt? Ezekre a kérdésekre nem olyan könnyű az Igében elénk adottak alapján válaszolni. Mégis van néhány lehetséges felelet.
(1) Lehet, hogy ez a gonosz lélek valójában nem egy démon, hanem Saul lelke. Másként szólva valamilyen gonosz roham, egyfajta átmeneti elmezavar fogta el. A szakasz szó szerint azt mondja, hogy egy gonosz lehelet (lélek) szállt rá Istentől: Isten rálehelt, ő pedig egyfajta lelki őrültségbe esett. Úgy tűnik, a Bírák 9:23 is úgy ír egy gonosz lélekről, mint valami gonosz indulatról vagy érzésről. Ha ez a helyzet, akkor Saul prófétálása nem más, mint egy őrült ember őrjöngő beszéde.
(2) Egy másik lehetőség, hogy Saul csak úgy tett, mintha prófétálna. Egyesek szerint ennek az igének az itt szereplő héber igetörzse soha nem utal valódi prófétálásra. Az egyik magyarázó azt is állítja, hogy ezt az igét (ebben az igetörzsben) így kell fordítani: „úgy tett, mintha prófétálna.” Hivatkozik a Jeremiás 23:21-re és 29:26-ra, ahol Jeremiás bolondságról és magukat prófétának kiadó emberekről beszél. Így Saul prófétálásával megpróbálta elrejteni azt a szándékát, hogy megölje Dávidot. Az 1Sámuel 18:11 arra utal, hogy ez a kísérlete nem hirtelen felindulásból fakadt, hanem előre eltervezte, amikor így szólt magában: „Dávidot a falhoz szegezem” (12. v.). E sorok szerzőjének tetszik ez a nézet, hiszen meglátása szerint a szakasz nyelvezete is alátámasztja azt.
(3) Amennyiben a gonosz lélek tényleg egy démon volt, akkor annak hatása alatt Saul prófétálása bizonyosan csak hazugság és félrebeszélés lehetett. Akháb utolsó csatájának története során Isten egy hazug lelket küldött Akháb istentelen prófétáinak szájába, hogy meggyőzze őt, hogy menjen el a szíriaiak elleni csatába, és ott essen el (1Kir 22:22). Abban a történetben is van néhány nehezen érthető pont, de most számunkra csak az fontos, hogy a gonosz lelkek mindig hazug lelkek. Lehet, hogy ez a gonosz lélek vagy démon hazug próféciája által meggyőzte Sault, hogy kezében lévő dárdájával ölje meg Dávidot. Lehet, hogy a király gonosz szándékára Dávidot éppen Saul gonosz lélek által való prófétálása figyelmeztette. Azonban minderről nem ír pontosan a Biblia, ezért nyitva kell hagynunk a kérdést.
E bibliai szakasz lényege, hogy Saul minden Dáviddal szembeni gyűlöletével és Saul prófétálása mögött álló bármilyen démon Isten szuverén kormányzása és irányítása alatt állt. Isten szuverén Úr az ördög, annak démonjai és minden cselekedetük fölött. Ő szuverén Úr a gonoszok tettei és szándékai fölött. Ezt a szuverenitását oly módon gyakorolja, hogy nem vádolható gonoszsággal. Istennek a gonosz fölötti szuverén uralma mindig az Ő népe javára szolgál, ahogyan azt Dávidról való gondoskodása is megmutatta. Isten nem mindig őrzi meg őket a kártól, ám még akkor is velük van, mint ahogyan Dáviddal volt.
Ebben az esetben különösen is fontos volt ez a gondoskodás, hiszen Dávid volt az egyik, akitől Krisztus származott. Saul – akár démoni befolyás alatt állt, akár valamilyen őrültségben szenvedett – a Sátán eszköze volt Dávid megölésére. Lehet, hogy a Sátán gonoszságáról Saul mindeközben egyáltalán nem is tudott. Talán csak az volt a célja, hogy megőrizze trónját és dinasztiáját (vö. 1Sám 20:30–31). Mindazonáltal az ígéret vonalának elpusztítására irányuló minden próbálkozás mögött (pl. a 2Mózes fáraója, Saul, Athália és a babiloniak) Isten népének ádáz ellensége, a Sátán látható.
Ezt ábrázolja a Jelenések 12:1–4, ahol az asszony az ószövetségi egyházat jelképezi, aki mintegy várandós Krisztussal, várva az Ő születését és eljövetelét. A nagy, veres sárkány által jelképezett Sátán állandóan készen áll, hogy megegye a gyermeket, ám Isten szuverenitásában minden erőfeszítése meghiúsul.
A Jelenések 12-ben ábrázoltakat látjuk Jézus élete során is, például amikor Heródes megölette a bethlehemi gyermekeket; amikor a názáretiek megpróbálták lelökni Jézust egy szikláról; amikor a zsidó vezetők meg akarták Őt kövezni; amikor rágalmazták és rossz hírnevét keltették. Amikor a Sátán megkísértette a pusztában, az is megmutatja az ördög szüntelen erőfeszítéseit, amelyek Isten üdvözítő tervének meghiúsítására irányulnak. Maga a kereszt is egy ilyen kísérlet volt. Heródes, Poncius Pilátus, a pogányok és Izráel népe kétségtelenül a Sátán hatására gyűlt össze, ám csak azt tehették, amit Isten keze és tanácsa eleve elvégzett, hogy megtörténjen (Csel 4:27–28). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
